Anna Woltz: Black Box
Bp.: Pagony, 2015
(Tilos az Á könyvek)
Eredeti
megjelenés:
Black
Box, 2007
Ford.:
Rádai Andrea
Ismét
egy fiataloknak szóló elgondolkodtató regény került a kezembe, amely ugyan a
borzalmas holland nyelven íródott, mégis egészen jó kötetnek bizonyult. A
történet ugyan - ellentétben a rendszerváltás előtti cenzúrával -, nem túl
Aczélos, de legalább aktuális:
Egy
halom gyereket beköltöztetnek a hermetikusan lezárt Black Box nevű fekete
dobozba, konfliktusokat generálnak számukra, miközben ezt s a következményeket
élőben közvetítik a világ felé. A mozgatórugó a regényben tulajdonképpen a
generációs szakadék, valamint a fiatalok új Ticket névre hallgató osztályozási
rendszere, amelynek segítségével a diákok osztályozhatják, fejleszthetik,
szépíthetik magukat. Sajnos számomra nagyon is hihető, hogy kialakulhat
ilyesmi, mivel a nemzetközi likevadászat Homo Sapiens Facebookthalensisei
bármit megtesznek és bevetnek, ha ezáltal több felfelé mutató hüvelykujjat
bunkózhatnak össze.
Woltz
regénye sokban hasonló Janne Teller Semmijéhez, a felnőtteket ő is negligálja,
és aki mégis benne van (pl. a Black Box
rendezői), azok oly mértékben felelőtlenek, hogy nem lehet kifejlett
emberpéldányoknak tekinteni őket. Egyik önhittől gőgös művészkedő ripacs, a
másik perverz vénember, a harmadik szerelemtől ködös ostoba liba… Ha arra akart
ezzel utalni a holland írónő, hogy sok mai felnőtt agyilag gyerek, s a
kamaszkorban ragadt, akkor persze telitalálata van.
A
Black Box nevű Big Brother show veszélyeinek bemutatása önmagában nagyon
tetszett, de nem éreztem úgy, hogy az összezárt gyerekek tényleg gyerekek
lennének. Némelyikkel a szerző olyan társadalmi összefüggéseket láttat, ami
teljesen életidegen egy tinédzsertől, míg máskor ugyanaz a szereplő teljesen
óvodás szinten áll. Woltz legjobb ötlete a gyerekek közé dobott nagyi volt. Sajnos
tényleg ott tartunk, hogy a generációs különbségek csaknem áthidalhatatlanok
nagymama és unoka között, attól a pillanattól kezdve, amint az unoka eléri a
„tiniséget”. Félelmetes vízió, hogy a menedzser szemlélet felülkerekedik a
szereteten.
A
könyv számomra legnagyobb hibája a fordító azon választása, hogy a menőnek és
fiatalosnak szánt – eredetiben is nyilván angol – kifejezéseket meghagyja ebben
a formában. Kár. Egyfelől valódi ember nem beszél így, még az az anglomán
londonimádó tizenéves sem, aki kivételesen nem Allahot éltetve hajt a Temze
hídjára. Ha a wow, cool, lol mérgek már fertőzik is szerencsétlen nyelvünket,
azért ott még nem tart hanyatlásunk, hogy a wavy, juicy és más efféle - ha nem
is ördögtől, de annak segédeitől való - baromságok is szétterjedjenek. Már a
Ticketnek nevezett csillagozáson is teljesen értelmetlen volt megtartani az
angol kifejezéseket. Hát jobb a looks, brains, pocket, greens, potion mint az,
hogy külső, ész, pénz, egészség, sárm? Egyértelműen nem, semmi többletet nem ad,
ez a néhány hívószó. Ahogy a dobozba költöző gyerekeket szállító
helikoptereknek kiadott „Helicopter one, ready to deliver Franka? Go!” parancs
megismerésétől sem bővül Shakespeare szintűre angoltudásunk. Olyan finoman
illik ez a szöveg a magyar nyelvre, mint Pumped Gabóra az öltönyzakó. Ettől se
fiatalos, se modern, se jobb nem lesz a könyv, csak idegesítőbb!
Mindemellett
a könyv által felvetett problémák: szolidaritás, megértés, felelősségvállalás
nagyon fontos témát, és ezek tálalása a mai fiatalság felé igen értékelendő. Sztárnak
lenni a mai fiatalság leghőbb vágya, ami érthető, hiszen a tévén keresztül ez
leginkább abban nyilvánul meg, hogy munka nélkül alanyi jogon jár a: legjobb
verda, legtöbb pénz, legjobb nő/pasi, legkevesebb elvégzett munka kombó. Persze
sztárokból lassan annyi lesz, mint égen a csillag, s ez a négyzeten. Elvégre a
Kisalföld újság is azzal kezdődött minap, hogy valami Steve Aoki nevű
„világsztár” jön Győrbe. Mondanom sem kell, hogy életemben nem hallottam az
illető világsztárról, akinek legnagyobb teljesítménye kimerül abban, hogy néha
belekiabál egy mikrofonba, miközben zenéket játszik le… Egyébként, ha már
Aokinak hívnak valakit, akkor az legyen Micukó, Musashimaru vagy Wakizashi, de
semmiképpen ne Steve… Hiába, túlbonyolított világban élünk mi is, nem csak a
könyv szereplői! Az igazi – nem negyedórás - nagyság ugyanis nagyobb
felelősséggel, több munkával és áldozattal jár.
Összességében
a könyv – hibái ellenére - nyomot hagy az olvasóban, mert szörnyű jövőképet tár
elénk, jelezve: a technika finomodása nem ellensúlyozhatja a lélek durvaságát. Olvasásra elsősorban a világot komolyan vevő, annak titkait fürkésző és az emberiségért aggódó fiataloknak ajánlott.
Értékelés:
7
csillag a tízből.
7/10 p.
moly.hu:
82%
goodreads.com:
3.16 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése