Szeretjük őket:

2017. július 31., hétfő

Dörre Sándor I. világháborús levelezése, V. rész - 1915. november-december

Másfél hónapos szünet után ismét folytatom Dörre Sándor I. világháborús levelezésének közlését, mely során az 1915-ös év utolsó két hónapján írt leveleket gépeltem be és egészítettem ki jegyzetekkel legjobb tudásom szerint. Dörre Sándor mint az évben legutolsó – és egyik leginformatívabb – leveléből kiderül, októberben lett beosztva a K.u.K. 72. gyalogezredének 2. zászlóaljába, miután menetzászlóalját odairányították. A zászlóalj Dolje községben harcolt, az Isonzó folyó keleti partján, Tolmeintől északnyugatra. Dörre keveset ír a harcokról, igyekszik azt viccesen megírni szüleinek, nyilvánvalóan azok aggodalmát csökkentve.
A dokumentumokat helyesírásilag itt-ott javítva, stílusilag nem módosítva közlöm, a rövidítések feloldásával.

Az Isonzó folyó a Doljétól keletre lévő hegyek felől nézve
(Forrás: www.europeana.eu)

1.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Nagys. id. Dörre Tivadar Úrnak, áll. főreálisk. tanár
Budapesten, VII. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 4.XI.15
[Pecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon

Kedves jó Papa!
Írok, hogy lássák otthon, hogy élek és jól vagyok. Máskülönben írnivalóm egyáltalán nincs. Újság semmi. Esik az eső, legföljebb még ezt írhatom. Mi újság otthon? Remélem soraim kedves mindnyájukat a legjobb egészségben találja.
Számtalan csók, kedves Mama és Papának kézcsók hálás fia, Sanyitól.
Fp. 319., 1915. XI. 3-án.

2.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Nagys. id. Dörre Tivadar Úrnak, áll. főreálisk. tanár
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 7.XI.15
[Körpecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon
Cenz. Dörre kdtt.

Kedves jó Papa!
Közeledő névünnepe alkalmából fogadja őszinte szívből jövő jó kívánataimat! Tavaly ilyenkor azt hittem, idén már otthon fogjuk ünnepelhetni ezt a napot, de ezt a reményt sajnos meg kell még őriznünk a jövő évre. Épp most jöttem be a Stellungból. Bizony fűtött, meleg szobában barátságosabb, mint kinn esőben, sárban. No, de most már megint a nyaralómban ülök, hol mindjárt lefekszem, hogy a ruhám holnapig megint kiszáradjon kicsit.
Ma délután kaptam Banditól 1-jei bélyegzéssel lapot. Jól érzi magát. Új címe van: Lt. D. E. Feldpost 220. Sparre-Flitsch.
Mi újság otthon?
Számtalan csók és kézcsók, jó kívánataimat ismételve: Sanyi.
Fp. 319., 1915. XI. 4. D.u. 6 ó.

3.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Nagys. id. Dörre Tivadarné Úrasszonynak, áll. főreálisk. Tanár neje
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 8.XI.15
[Körpecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72
[Láttam: Olvashatatlan aláírás kékkel, majdnem bizonyosan Dörre Sándortól]

Kedves jó Mama!
3-án írt levelét megkaptam tegnap. Nagyon megörültem a kimerítő tudósításoknak. Rados Guszti lapját már megkaptam, és mielőbb válaszolok majd rá. Jenő receptje az egerek ellen nagyon eredeti, s jókat mulatok rajta. Engem már nemigen háborgatnak, mióta 5-öt megfogtam közülük. Küldtem haza 180K-t Papa címére a napokban. Remélem meg fog érkezni. Azzal rendelkezzék Papa szabadon, csak egy szép csokrot vörös rózsákkal vigyen ki Mama helyett Micinek. Én hál Istennek jól vagyok. Ma szép napos őszi idő van, s már reggel óta kinn ülök a napon és olvasok újságot, nézek illusztrált lapokat, és írok lapokat. Szép volna sétát tenni, de nappal bizony nemigen lehet mutatkozni.
Kedves mindnyájuknak számtalan csók, kedves Mamának és Papának kézcsók hálás fiúk, Sanyitól.
Fpost. 319., 1915. XI. 7-én.


4.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Lévai Árpád hadapródjelölti
29. h.gy.e.ii Ostrów,iii XVI. m. zlj. 3. m. szd.iv
Tábori posta: 12
[Címzett:] Nagyságos Dörre Tivadar tanár úrnak és b. családjának
Budapesten, VI. Szondy u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 8.XI.15
[Körpecsét:] M. kir. 29. honv. gy.ezd. XVI. menet zlj.
Cenz.

Szívélyes üdvözletét küldi: Lévai Árpádv

Lévai Árpád hadapródjelölt levelezőlapja Galíciából, 1915. november 8.

5.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Őnagys. id. Dörre Tivadarné Úrasszonynak, áll. főreálisk. Tanár neje
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 12.XI.15
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72 8. Feldkompagnie
Cenz. Dörre kdtt.

Kedves jó Mama!
Megkaptam köszönettel kedves levelét 3-ikáról. Mindig örülök, ha ilyen kimerítő értesítéseket kapok. Amúgy is nélkülöztem most pár napig minden hírt hazulról. Mi újság újabban? Remélem kedves mindnyájan egészségesek. Én hál Isten szintén jól vagyok, csak az idővel nem vagyok megelégedve, mely megint lucskos, esős.
Számtalan csók, kedves Papa és Mamának kézcsók hálás fiuk, Sanyitól.
Fp. 319., 1915. XI. 10-én D.u. 5 ó.

6.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Őnagys. id. Dörre Tivadarné Úrasszonynak, áll. főreáliskolai tanár neje
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 13.XI.15
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72 8. Feldkompagnie
Cenz. Dörre kdtt.

Kedves jó Mama!
Vacsora után a tea mellett haza gondolok. Kedves Mama lapja szerint ma nálunk vannak vacsorára Klingerék Papa nevenapját ünnepelni, s gondolatban én is otthon vagyok. Kint esik az eső, s én idebenn ülök jó meleg Deckungomban. Ma este érkezett egy üveg Cognac-om, melyet a napokban rendeltem, s majd írás közben pityizálok magamban. Ekrasitnakvi hívjuk magunk között a pálinkaféléket, s bizony ha az nincs, hát akkor szontyolodunk el csak. A fő az ekrasit! Most 2 napig voltam kinn a Stellungban, mert a Fähnrichemvii maródi volt. Most meg két napig ő van kinn, én idebenn. Sajnos már az egyik nap elmúlt!
Mi újság odahaza? Mi hír Ferkóról? Remélem, nem veszélyes a sebe. Kérem a címét! Én hál Istennek jól vagyok. Ruhaneműre nincs szükségem egyelőre. Csomagot még lehet ide küldeni. Kérem, ha lenne szíves Mama a Pirolithozviii megint spirituszkockákat küldeni!
Számtalan csók, kézcsók: Sanyi.
Fp. 319. 1915. XI. 12. Este 8 ó.

7.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Nagys. id. Dörre Tivadarné Úrasszonynak, áll. főreálisk. Tanár neje
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 13.XI.15
[Körpecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72
Cenz. Dörre kdtt.

Kedves jó Mama!
Megint csak azt az újságot írhatom, hogy hál' Istennek jól vagyok. Az eső csak szakad ahogy bír. Kedves lapját 9-ikéről ma megkaptam. Mi újság otthon?
Számtalan csók, kézcsók hálás fia, Sanyitól.
1915. XI. 13. D.u. 5 ó. Fpost. 319.

8.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Nagys. id. Dörre Tivadar Úrnak, áll. főreáliskolai Tanár
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 14.XI.15
[Körpecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72
Cens. Dörre kdtt.

Kedves jó Papa!
11-én kelt kedves sorait ma megkaptam. Örültem, hogy megint Papától is kaptam végre egy lapot. Hogy Ilonka menyasszony, azt nem is tudtam. Ki a vőlegénye? Nincs még valami újság a rokonságnál? Papa azt írja, hogy 160 K-t kapott a postán. Én 180-at küldtem és a postai vevényen is ennyi van írva. Legyen szíves megírni, hogy nem írt-e csak tévedésből 160-at, mert ellenkező esetben utánajárok a dolognak.
Én hál' Istennek jól érzem magam.
Számtalan csók, kézcsók hálás fia, Sanyitól.
Feldpost 319. 1915. XI. 14-én. Este ½ 8 ó.

9.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Őnagys. id. Dörre Tivadarné Úrasszonynak, áll. főreáliskolai tanár neje
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. [Feldpostamt... elmosódott]
[Körpecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72
Cenz. Döre kdtt.

Kedves jó Mama!
Lehet, hogy lapom nem fogja már otthon találni, mert Kaposvárt lesznek már Dóriéknál. Legalább remélem, hogy ezúttal nem jön semmi közbe ami az utazást megint elhalasztaná. Fognak Dóriék örülni! Épp most írtam Nekik is lapot, meg Bandinak. Mér a Prücsöknek is fogok írni, mert szegényke amúgy is valószínűleg neheztel rám hosszú hallgatásomért. Én hál' Istennek jól érzem magam. Ma esett idelenn a völgyben az első hó, igaz hogy el is olvadt mindjárt, de a hegyek fehérek és kezd az idő téliesre fordulni.
Mi újság odahaza? Remélem kedves mindannyian egészségesek. Mindenkit csókolok, kedves Papa és Mamának kezeit csókolja hálás fia, Sanyi.
Fp. 319. 1915. XI. 16. Este 7 ó.

10.
Dörre Sándor levele édesapjának, Dörre Tivadarnak, 1915. XI. 16.

Kedves jó Papa!
Egy kedves bajtársam ½ óra múlva haza utazik szabadságra. Megragadom ezt az alkalmat, hogy vele pár sort küldjek haza. Semmi különöset így sem tudok írni. Elég jól érzem magam, nincs semmi bajom hál' Istennek. Valahogyan úgy jól esik nekem, hogy valaki személyesen adja át odahaza üdvözleteimet és csókjaimat. Mellékelve küldök egy pár írást, melyet Losonczról véletlenül magammal elhoztam. Nincs különösebb jelentőségük, csak azért küldöm, hogy arra az ügyre vonatkozó írások kedves Papa kezében legyenek. Még valamit akarok ezúttal megírni. Kérem kedves Papát, bocsásson meg, hogy még mindez ideig nem küldtem haza pénzt tartozásaim törlesztésére, de mint még odahaza jeleztem, voltak még egyéb tartozásaim is, és előbb azokat rendeztem. Ha Isten segít, remélem elsején haza is küldhetek majd 2-300 K-t. Kérem, legyen addig türelemmel és elnézéssel. A kardomat szintén volt szíves elvállalni a zászlós, hogy hazaviszi. Kérem, gondjaikba venni, míg hazajövök.
Egyelőre zárom soraim, kedves mindnyájukat számtalanszor csókolva, kedves Mama és Papa kezeit csókolom. Hálás fiúk, Sanyi.
915. XI. 16. Este 7 óra

A 37. közös gyalogezred állásai Doljétól északra 1916. január elején
(Forrás: www.europeana.eu)

11.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Őnagys. id. Dörre Tivadarné Úrasszonynak, áll. főreáliskolai tanár neje
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 21.XI.15
[Körpecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72
Cenz. Döre kdtt.

Kedves jó Mama!
Már megint egy hétnek a nyakára hágtunk. Repülnek a napok, s már tegnap volt 5 hete, hogy ide jöttem. Azóta már nagyon beleszoktam ebbe az életbe, mintha mindig csak itt éltem volna, s ha visszagondolok a múltra, úgy tűnik fel előttem, mint egy álom. Hál' Istennek jól érzem magam, nincs semmi bajom. Elég sok a dolgom. Iga, nappal csönd van, de amint kezd sötétedni, megindul a munka, a sürgés-forgás. Most jó, mert holdvilág van, de vagy 2 hete esett az eső és koromsötét volt! Das war a Hecc! No de, most már zárom soraim.
Számtalan csók kedves mindnyájuknak, kedves Papa és Mamának kézcsók hálás fiúk, Sanyitól.
Fp. 319. 1915. XI. 20. Este 7 ó.

12.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Nagys. id. Dörre Tivadar Úrnak, áll. főreáliskolai tanár
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 24.XI.15
[Körpecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72
Cens. Dörre kdtt.

Kedves jó Papa!
Lapját és Mama két lapját, egyiket a vasútról írva, megkaptam. A félárújegy-igazolványt postán nem küldhetem el, mert ajánlott küldeményt nem vesz fel a tábori posta. Majd ha legközelebb valaki szabadságra megy, feladatom vele. Hál' Istennek jól vagyok, nincs semmi bajom. Remélem, otthon is k mindnyájan egészségesek. Mami írjon kimerítő tudósítást kaposvári vendégszerepléséről.
Kezeit csókolja hálás fia, Sanyi.
Fp. 319. 1915. XI. 23. Este 6 ó.

13.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Őnagys. id. Dörre Tivadarné Úrasszonynak, áll. főreáliskolai tanár neje
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 25.XI.15
[Körpecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72
Cenz. Döre kdtt.

Kedves jó Mama!
Gondolkozom, hogy mit is írjak tulajdonképpen. Egyik nap múlik a másik után, s egyik olyan, mint a másik, egyforma, változatosság nélküli. Most este jöttem fel megint a faluba 6 órakor, s most vacsora után magamban ülök és hazagondolok. Otthon is már együtt lehetnek most, és várják haza Fercsit. De csendes lehet az élet odahaza! Jó lesz, ha Dóri most megint Pestre kerül, mint Manzi írja. Valószínűleg Bandi is most fog hazamenni 2 hétre, s akkor aztán megint mozgalmasabb lesz a Dörre-ház.
Hál' Istennek jól vagyok. Kezeit csókolja hálás fia, Sanyi.
XI. 24. Este 8 óra.

14.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Őnagys. id. Dörre Tivadarné Úrasszonynak, áll. főreáliskolai tanár neje
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 26.XI.15
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72 8. Feldkompagnie
Cenz. Döre kdtt.

Kedves jó Mama!
A változatosság kedvéért ma 15 lépéssel a „Schwarmliniá”-tólix írom a napi jelentésemet. Hál' Istennek egészséges vagyok. Délután járkáltam mindenfelé, s mikor besötétedett, nem volt gyertyám, s csak most kaptam. A kaposvári lapot megkaptam ma. Tusi mennyi ideig volt lenn? Hol van Pista? Kíváncsi vagyok milyen eredményt fog Dóri elérni a kórházban. Benn tartják-e vajon, vagy kidobják? Bandi nem írta még, mikor jön haza? De egyelőre zárom soraim.
Kedves mindnyájuknak számtalan csók, kedves Papa és Mamának kézcsók hálás fiúk, Sanyitól.
915. XI. 25. D.u. 8 ó.

Dörre Sándor levlapja, amely 15 lépésre a frontvonaltól íródott.

15.
Tábori-Levelezőlapx
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Őnagys. id. Dörre Tivadarné Úrasszonynak, áll. Főreálisk. tanár neje
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 30.XI.15
[Körpecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72
Cens. Döre kdtt.

Kedves jó Mama!
Nagy örömmel olvastam mai levelében, milyen mozgalmas az élet most odahaza. Van egy kis változatosság legalább. Mili néni meddig marad Pesten? Gyusziról azt hittem, hogy már régen Debrecenben van, most meg kisül, hogy most került még csak Pestre. Hát Jenőnek mi a baja? Remélem, hogy nem komoly beteg. Bandi még nincs otthon?
Miattam ne aggódjék kedves Mama! Ha Bandi úgy él, mint egy gróf, akkor én legalábbis úgy, mint egy főispán. Enni-, inni-, szívni való van elég. Tegnapelőtt kaptunk szeretetadományt. Rám is jutott 17 drb. vastag, gyűrűs szivar, és 10 egyiptomi cigaretta. Most nagyban pöfékelek. Rászoktam erősen erre az úri passzióra, s ha majd otthon is így folytatom, azt hiszem le kell ereszkednem a „Duna cigarettához”,xi meg a jó kis rövid szivarokhoz, különben nem futná ki az apanázs. [1.] Jó volna, ha itt lehetne áttelelni. Most már nagyszerűen rendbe hoztunk mindent, s jól berendezkedtünk télire. A Fähnrichemmel csináltunk magunknak egy új Deckungot. Tegnap lettünk vele készen. Nagyon kedélyes! Ha Isten hazasegít, építek majd ilyet a hegyen a Szedlacsek Jokl bácsival. A régi Deckungunkba betolakodott egy pár neveletlen gránát, s így kénytelenek voltunk belőle kiköltözni. Most csak kíváncsi vagyok ez az új hogyan fog viselkedni, ha odalátogatnak majd a gránátok. Félreértések elkerülése végett megjegyzem, az a Deckung, amelyről szó volt, a Stellungban van, itt a faluban, hol jelenleg is írom a lapomat, megvan még rendületlenül a régi.
Ma megint vasárnap van. Vajon mit csináltak odahaza? Itt bizony olyan az egyik nap, mint a másik. Papa írta, hogy Mama csomagot szándékozik küldeni. Úgy hallottam ma, erre a postaszámra most beszüntették a csomagszállítást az 5 kg-os csomagokra. Kérném érdeklődjék kedves Mama a postán mielőtt elküldené a csomagot, nehogy esetleg elvesszen. [2.] Tábori csomagot lehet azt hiszem küldeni. Anyuskám süssön egyszer töpörtyűs pogácsát nekem, már olyan régen nem ettem! Kaptam múltkor egy csomagot Frankenburgból mézes puszedlival. Ida küldte. Nagyon jó volt, csak persze egy este alatt elfogyott. Írt a napokban a Mimike. Örül már nagyon a karácsonyi 3 heti szünidőnek. Mára azonban már eleget írtam. Meg van elégedve velem, Mama? Most még írnom kell Bandinak is, a névnapjához gratulálni. Aztán Tinka néninek is kell gratulálnom még, igaz, hogy egy kicsit meg fog késni, de a naptárban egészen elnéztem, hogy neve napja van.
Kedves mindnyájukat számtalanszor csókolja, kedves Papa és Mamának kezeit csókolja hálás fiúk, Sanyi.
Fpost. 319., 1915. XI. 28. Vasárnap este, 10 óra.

16.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Őnagys. id. Dörre Tivadarné Úrasszonynak, áll. Főreálisk. tanár neje
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 5.XII.15
[Körpecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72
Cens. Döre kdtt.

Kedves jó Mama!
Ma csak röviden írok, hogy még a mai posta elvigye a lapomat. Hál' istennek egészséges vagyok. Jelenleg már fekszem az ágyamon, s alváshoz készülök, bár még csak 8 óra van. Kedves levelét megkaptam tegnap köszönettel. Ma írt Mimike egy lapot. Ma feladtam Papa címére és rendelkezésére 150 K-t. Kérem majd megírni, megjött-e.
Számtalan csók és kézcsók Sanyitól.
Feldpost 319., 915. XII. 2-án. Este 8 óra.

17.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Őnagys. id. Dörre Tivadarné Úrasszonynak, áll. Főreálisk. tanár neje
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 8.XII.15
[Körpecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72
Cens. Döre kdtt.

Kedves jó Mama!
Pár napig nem kaptam a postán semmi hírt otthonról, ma azután annál nagyobb volt az örömöm, hogy egyszerre kaptam 2 levelet és egy lapot. Köszönet érte Papának, Mamának és Manzinak. Hál' Istennek jól érzem magam. Ma meglátogatott minket a Mikulás, hozott pár almát, körtét, diót, mandulát, 1 fügét és egy narancsot. Úgy látszik, meg van velünk elégedve.
Mi újság otthon?
Számtalan csók és kézcsók hálás fia, Sanyitól.
1915. XII. 6. Este 9 óra.

18.
Tábori-Levelezőlap
[Feladó:] Kdtt. Dörre Sándor
II./72. Inf. Baon. 8. Komp.
Feldpost 319.
[Címzett:] Őnagys. id. Dörre Tivadar Úrnak, áll. főreálisk. tanár
Budapesten, VI. Szondi u. 42/C. III. 31.
[Pecsét:] K.u.K. Feldpostamt, 10.XII.15
[Körpecsét:] K.u.K. Infanterieregiment Freiherr v. David Nr. 72. 2. Feldbataillon
[Hosszú bélyegzővel:] K.u.K. Infanterie-Baon Nr. 2/72
Cens. Döre kdtt.

Kedves jó Papa!
Köszönettel vettem levelét, melynek nagyon megörültem. Kíváncsi vagyok, Dórival mi lesz? Írt a napokban Bandi, hogy jól van és alighanem Karácsonyra hazamegy. Kérdi, hogy én nem megyek-e. Ha tőlem függne! Így azonban majd csak úgy februárban kerül rám sor. Most nagyon sok a dolgom, de azért jól vagyok, hál' Istennek.
Számtalan csók, kézcsók hálás fia, Sanyitól.
915. XII. 9. D.u. 5 ó.

19.
Dörre Sándor levele édesapjának, Dörre Tivadarnak, 1915. XII. 16.

Kedves jó Papa!
Smeykál hadnagyxii úr volt oly szíves és megígérte, hogy felkeresi Papáékat. Ő most szabadságra megy haza. Az itteni viszonyokról majd ő mesél. Csak röviden arról akarok írni, hogy hol jártam, mióta Losoncról eljöttünk. Először 4 hétig Möschnach (Mosnje)-ban voltunk. Ez Krajnában van a Veldesi-tótólxiii délre, Radmannsdorf mellett. Innen Kamnje-ba kerültünk. Kamnjexiv a Wocheini-tóxv és Wochein Feistritzxvi között fekszik. Itt egész október közepéig voltunk. Ezen a helyen voltam adjutáns 4 hétig a 7. Marschbrigade-Gruppe-nál. Itt nagyon jól ment a dolgom. Október közepén azután idejöttünk Doljéba,xvii ahol beosztottak minket a 72-essekhez. Annyira megszerettem már a Bataillont, hogy sajnálnám, ha itt kellene hagynom.
Mellékelve küldöm a félárújegy-igazolványomat és egy pár kis skitzet.xviii
Számtalan csók és kézcsók hálás fia, Sanyitól.
Dolje, 915. XII. 16. Délben.

Dörre Sándor december 16-i levelének első oldala
Folytatás következik!

Jegyzetek:

i Lévai Árpádról nem sokat tudok. Annyi bizonyos, hogy 1916-ban 1. osztályú ezüst vitézségi érmet kapott (Rendeleti Közlöny a Magyar Királyi Honvédség számára, 1916. évi 74. szám, 1524. o.). Ekkor, 1916. júniusában még mindig hadapródjelöltnek írják.
ii A 29. honvéd gyalogezred Jász-Nagykun-Szolnok és Pest-Pilis-Solt-Kiskun megyék területéről egészült ki, békeidőben Budapesten állomásozott. Legénysége gyakorlatilag színmagyar volt.
iii Lengyelországban minimum 6-7 Ostrów nevű település van, így azonosítása bizonytalan részemről. A gyalogezred akkori pozíciója alapján leginkább a Przemysltől nyugatra, a San folyó mentén fekvő Ostrówra gondolok.
iv Azaz Lévai ekkor a 29. honvéd gyalogezred XVI. menetzászlóaljának 3. menetszázadánál volt.
v Nem tudni, milyen kapcsolat fűzte Lévai hadapródjelöltet Dörre Tivadarhoz, csak feltételezhetem, hogy a professzor tanára lehetett korábban.
vi Ekrazit: az osztrák-magyar haderőben is használt robbanóanyag.
vii Az őt váltva szolgáló zászlós.
viii Spiritusszal működő sütőalkalmatosság.
ix Schwarmlinie = rajvonal (német).
x Az írás három megszámozott, egy időben feladott levelezőlapon fut végig, melyeket megszakítás nélkül közlök.
xi 1905-ben megjelent magyar cigaretta volt. 
Olcsó, nem túl jó minőségű termék volt: 
xii Számomra ismeretlen személy.
xiii A ma nálunk is inkább Bledi-tónak ismert tó német neve.
xiv Település Tolmeintől északkeletre, légvonalban 10 km-re. Neve ma szlovénul is ez, Kamnje, német neve Steinfeld volt.
xv Ma Bohinji-tó (Bohinjsko Jezero) Szlovéniába, német nevén Woheiner See.
xvi Település az akkori Krajnában, ma Szlovéniában Bohinjska Bistrica.
xvii Település az Isonzó folyó bal partján, Tolmeintől északnyugatra 2 km-re. Itt már közvetlenül a frontvonal volt. A Doljénál vívott harcokról: 

xviii Sajnos a levélíró vázlataiból nincs nálam egy sem.

2017. július 26., szerda

Könyvajánló: M. J. Arlidge - Üsd, vágd

M. J. Arlidge: Üsd, vágd
Bp.: Gabo, 2016

Eredeti megjelenés:
Pop Goes the Weasel, 2014
Fordította: Turcsányi Jakab
407 oldal


Annak idején már írtam Alridge sorozatának első részéről, amely a fenséges Ecc, pecc nevet kapta keresztségében, s most itt a második Helen Grace kötet, az Üsd, vágd. Úgyhogy most ütöm, vágom, ha már mégis úgy döntöttem, hogy a zavaros első rész után kell nekem ez is.

A regény rezüméje: van egy feltehetően női sorozatgyilkos - hívjuk az inkognitó megőrzése érdekében szivinek -, akinek szívügye, hogy a feleségüket megcsaló szívtelen fickókat szívesen szívteleníti. Szivárványos, hát nem? Helen Grace nyomozó és csapata kergeti Hasfelmetszőnét, csak elképesztően bénán. Southampton minden bizonnyal világelső az egy főre jutó sorozatgyilkosok számában (minimum 2 fő/fő). Nem pusztán azért hihetem ezt, mert mazochista detektívnőnk ismét belebotlik egybe, hanem mivel a sorozatgyilkos is belebotlik egy sorozatgyilkosba, miközben a rendőrök belefutnak egy másik - szimpla egyszeres - gyilkosba is… Él egyáltalán Southamptonban nem gyilkos, vagy ez is pusztán legenda, mint a szír agysebész? Számtalan idegesítő dolog volt továbbá a könyvben:

Alridge minden karaktere továbbra is menthetetlenül alkalmatlan az életre:
-         aki gyilkos, az azért, mert reménytelenül őrült, de természetesen meg kell érteni, mert csak a körülmények tették szívmetsző, gyomorfelvagdosóvá. Alighanem szerzőnk is érzékenyítő tréningeken nőt fel, nem Tom és Jerryn. Jaj, szegény többszörös gyilkos!!! Eszem a szívét…
-         A nyomozók azért, mert egymás cseszegetésével és holmi piszlicsáré sérelmekkel foglalkoznak együttműködés és terepmunka helyett (Columbo rögvest kihajítaná őket a kukába, majd mésszel hintené be őket, hátha fertőző).
-         A hullák azért, mert halottak.

Southamptont valódi játszótér, sőt Disneyland Csernus Imre számára, hiszen ahány ember, annyi terápiás eset, s megannyi vagyonosodási lehetőség pszichiáteréknek. Mindenkit gyerekkori trauma sokkolt. Mindenkit megerőszakoltak minimum hetente kétszer. A gyilkos egyik oldalon béna szerencsétlen kislány, a következőn meg szívamputációt végez. Emellett mindenki mindenkinek rokona, mint valami hollywoodi beltenyészetben. Ezek a hibák már az első részben is ott voltak, de súlyosbodtak is időközben.
Helen Grace és „nyomozó” társai kábé annyira értenek a nyomozáshoz és a vér luminollal való kimutatásához, mint én a vér luminollal való kimutatásához. Márpedig ezen ismereteim mindössze a Discovery csatornához vezethetőek vissza. A zsaruk bénázása egészen fenomenális, a valóság sem köszön vissza, hiszen aligha lehet reális, hogy gyakorlatilag minden nyomozó hölgy Angliában.

Így a nők szerepére is ki kell térni egy kicsit a sorozatban. Alridge nyilvánvalóan erős feminista benyomás alatt dolgozik. Egy interjúban a következőt nyilatkozta:

„[Kérdés:]- A döntés egy erős, független női főszereplő mellett politikai nyilatkozat, vagy pusztán irodalmi döntés?
[Válasz:]- Valójában mindkettő. Szeretek női karaktereket írni, és természetemből fakadóan vonzódom hozzájuk, de azt is érzem, hogy itt az ideje, hogy a nők vezessenek. Van már elég unalmas, középkorú, fehér férfi főszereplőnk.”[1]

Egyetértek, itt az ideje, hogy a nők vezessenek, például Szaúd-Arábiában... Úgy látszik a femilobbinak az egyenlőség jelszava már túl puha, és holnap már a születéskor kötelező kiherélés következik, feltéve, hogy fehér férfi szerencsétlen csecsemő, pláne, hogy azok unalmasak is. Gondolom túl ciszheterofasisztanáci lenne, ha azt mondanám, hogy se a nő, se a férfi ne vezessen, pusztán azért, mert nő, vagy éppen férfi, hanem az vezessen, aki alkalmas rá! Alridge bőven kimerítené a szexizmust hiperérzékenyéknél, de mivel én a valódi véleményszabadságban hiszek, hát mondja.  
A múltkor is írtam már, manapság minden nemzetközi karriert befutó regény ugyanezt az ideológiát vetíti elénk. Egészen elképesztő, hogy ismét ugyanazok a tendenciák bukkannak fel, mint legutóbbi könyvajánlómnál, csak sokkal erősebben:

-         vallásellenesség (hiszen mint „tudjuk”, minden keresztény deviáns),
-         férfiellenesség,
-         felelősséghárítás (csak azért lesz gyilkos a gyilkos, mivel az álszent hímsoviniszta apja egy szörnyeteg volt. Nyilván az elkövetőnek köze nincs a saját döntéseihez…).

Az egyetlen valamire való férfi szereplőnket, Tony nyomozót – megjegyzem az egyetlen olyan szereplő, akivel majdnem együtt tudtam érezni – hülyére veszi egy prosti.
Megjegyezném: Miféle erős női karakterekről beszél Alridge? A főszereplő csaj, Helen Grace nyomozó egy férfihez jár, aki korbáccsal veri! Majd ugyanez a Helen Grace a következőképpen gondolkodik, mikor belép egy templomba (203. oldal):

„Mindenben alá kell vetniük magukat a férjüknek, akiknek joga van elfenekelni őket, ha nem teljesítik kötelességüket. Valószínűleg Eileen Matthewst is megfenyítette a férje, aki a bizonyítékok szerint élvezettel uralkodott a nők felett, és Helen gyanította, hogy más nők is szenvednek el verést a gyülekezetben. [Naná, hiszen a keresztény, középkorú, unalmas, ráadásul fehér férfiaknak ez olyan hétköznapi tevékenység, mint Hosszú Katinkának a célban várakozás] Az, hogy egyesek önként vethetik alá magukat, Helen szemében mit sem enyhített a dolgon. Körültekintve a templomban passzív, magatehetetlen nőket látott, akiknek nincs önbizalmuk vagy bátorságuk kiállni magukért.”
Kommentálhatatlan. Mintha Pakisztánban játszódna a történet, nem Európában. Mondjuk ki nyíltan: Európában ma jogegyenlőség van, bárki bármit állít, ezen egyéni visszaélések összességében nem változtatnak, és ebben Puzsér Róbertnek (akit ennek ellenére baromi instabil személyiségnek tartok) teljesen igaza van.

A történet túl sokat akar elmesélni:
Zsaruk otthoni problémái, Helen rendőrségi problémái, az sajtó etikai problémái, csak maga a gyilkosság elveszik ebben a tömegben. A fejezetek nagyon rövidek, többségük kimerül két oldalban, mire valamelyik szereplő helyébe képzelnénk magunkat, már kapjuk is a következőt, ettől a könyv nagyon lendületes, de ára van. Alridge leírásokkal abszolúte nem vesződik, mindenki képzelje el az embereket, tájakat, helyeket, amilyennek csak akarja! Ez nyilvánvalóan abból adódhat, hogy az író a filmszakmából jött, ahol ezekre nincs szükség, hiszen a kép megmutatja nekünk ezeket. Viszont egy regényben hiányzik. Tudom, Jókai unalmas (naná, fehér volt, sőt egy időszakában még ráadásul középkorú is!!!), de anno élveztem Az aranyembert, és a Vaskapu leírása egészen elvarázsolt. Bár én 1991-ben a tanár „Mi a kedvenc játékod?” kérdésére ötödikben a világtörténelmi atlaszt válaszoltam, úgyhogy számítok átlagosnak…

Természetesen vannak jó percei a könyvnek, amely hangsúlyozottan nem rossz regény! Abban mindenképpen jobb az Ecc, peccnél, hogy itt már legalább kicsit szimpatizálok valakivel. Némileg fejlődött a fő sztori lezárásának mikéntje is, most nem teljesen deus ex machina kapunk egy arcunkba tolt megoldást. Amire nem lehet még panasz az a pörgés. A regény végig nagyon szilaj tempóban vágtat velünk, pillanatok alatt elolvasható, és semmi esetre sem rossz könyv. Igaz, nem is jó.

Mindent egybevetve Arlidge második kötete ugyanazon hibákkal és erényekkel terhelt, mint az első. Egyszeri olvasásra, kikapcsolódásra tökéletes, csak közben az olvasó iktassa ki az ideológiai felhangokat és saját kritikai szemléletét, s felejtse el, hogy voltaképpen krimibe bujtatott politikai pamfletet olvas.

A Gabo-t sokszor szidtam, amiért méltán kasszírozná be a legpocsékabb fűzésű kötetek olimpiájának minden érmét és pontszerző helyét, úgyhogy most a változatosság kedvéért, még jobban szidom. A pocsék áruk oltárán ez lenne a főalak. Most már fotókat is mellékelek a példányunkról, amely leharcoltabb, mint egy normandiai német hadosztály 1944 augusztusának közepén, holott nem a Falaise-i katlanból szabadult, hanem óvatos olvasók kecses kacsóiból. Ismét egy 3000 Forintos selejt, csak mindenhol, csak mindig, csak a Gabo Könyvkiadótól. Szégyen! A borító önmagában a sorozat első részéhez hasonlóan mutatós, és mivel pillanatok alatt leválik a belső tartalmi oldalakról, akár poszterként is felhasználható.

Pontszám:
Hat ostorcsapás unalmas fehér férfiakra a tízből.
6/10

www.goodreads.com: 4.13 pont
(Az adatok 2017. július 24-i állapotot tükröznek!)


Első osztályú termék...


Jegyzet:


[1] https://www.publishersweekly.com/pw/by-topic/authors/interviews/article/66293-from-tv-screenwriter-to-novelist-pw-talks-with-m-j-arlidge.html
Legalábbis én így fordítottam. Az eredetiben:

"Is your choice of a strong, independent female protagonist a political statement or purely a literary decision?
- Actually it is both. I love writing female characters and am naturally drawn to them, but I also feel it is time for the women to lead. We have had enough boring, middle-aged white male coppers. "