Új írás a ménfői csatáról: Polgár Balázs - III. Henrik 1044. évi magyarországi hadjárata és a Ménfői csata

Tanulmányismeretés:

Polgár Balázs: III. Henrik 1044. évi magyarországi hadjárata

és a Ménfői csata

Az utóbbi néhány évben örvendetesen megnőtt a magyar hadtörténelemről megjelenő kiadványok száma, s ez már csak azért is öröm, mert évtizedeken át csak nagyon kevés igazán új szemléletű és jó minőségű munka született. Idén került a boltokba Elfeledett háborúk: Középkori csaták és várostromok (6-16. század) címen a Zrínyi kiadó tanulmánygyűjteménye,ⁱ amely több szempontból is hézagpótló. Több olyan háborút, csatát is bemutat ugyanis az európai középkorból, amely itthon nem túlságosan ismert. A kötet második felében már a Magyar Királyság középkori hadtörténelme a téma, ahol mindjárt az első, Polgár Balázs által írt írás kiemelkedő a ménfőcsanakiak számára.ⁱⁱ A címe: III. Henrik 1044. évi magyarországi hadjárata és a ménfői csata. A tanulmányt leginkább egy összefoglalásnak lehet mondani, rövid kutatástörténeti áttekintésben sorolja fel a ménfői csatával foglalkozó kutatókat és azok eredményeit, Pauler Gyulától Doberdói Breit Józsefen át Négyesi Lajosig. Kiemelhető, hogy Polgár nem hagyta ki a felsorolásból Szabady János helytörténeti kutatót sem, akinek műveire szintén hivatkozik írásában.

Polgár Balázs elsőként a csata informatív forrásait sorolja fel, majd a német-római császár hadjáratát veszi górcső alá. A szerző műve leginkább összefoglalónak tekinthető abból a szempontból, hogy inkább egyes hadtörténészek (Doberdói Breit, Borosy) számadatait sorolja a csatában részt vevők számáról, s maga nem kíván új ötlettel hozzájárulni a számháborúhoz. Ez szerintem bölcs dolog, tekintetbe véve, hogy a források ezen a téren igen csekély támpontot adnak. Annyit Polgár láthatóan elfogad – mint mindenki -, hogy a német haderő létszáma Aba királyé alatt maradt. Számomra Polgár tanulmányában Bonfini citálása volt az egyik legérdekesebb momentum, hiszen az itáliai krónikás 450 évvel az események után élt, így elvileg nem a leghasználhatóbb forrás. Viszont az, hogy Bonfini olyan dolgokat is tud (de legalábbis állít), melyek szerint a német császár a jobb szárnyon harcolt, valóban elgondolkodtatja az embert, hogy esetlegesen olyan írást használhatott, ami azóta elveszett. Úgy gondolom, ez érdekes lehet további kutatások számára. Polgár a csata döntő momentumának az Aba mellett álló egyes főurak árulását tartja, s ezzel a magam részéről teljesen egyet kell értsek.

Polgár Balázs elsősorban az csata során fellépő időjárási jelenség kapcsán nyújt új, érdekes gondolatokat. A krónikák szerint ugyanis a csata során szélvihar támadt, amely a magyar sereg szemébe fújta a port, s így Isten segítette győzelemre a hitszegő Aba ellen a németeket. Szerzőnk sok hasonló történelmi példát sorol fel annak illusztrálására, hogy ezt a szélvihart, talán inkább krónikás toposznak kell felfogni, mintsem valóban megtörtént jelenségnek. Ugyanis a kor írói előszeretettel színesítették munkáikat ilyen betoldásokkal, így jelezve, hogy a csata egyfajta istenítélet is volt, s nem a felek felkészültsége, létszáma döntött, hanem az igaz ügyet pártfogolták az égiek. Polgár azt sejteti, hogy itt Ménfőnél is egy ilyen közhelyről lehet szó.

Azért van a tanulmányban egy számomra furcsa fel nem ismerés. A csata forrásait felsoroló résznél Polgár a következőt állítja a Képes krónika Ménfői csata ábrázolásáról: „Aba seregének vereségét 14. századi anakronizmusként az Árpádok földre hullott, vágott pajzsmezőt mutató címeres vexilluma szimbolizálja.” Most azon túl, hogy az árpádsávos zászlót ilyen bonyolultan teljesen felesleges megfogalmazni, szerintem a megállapítás téves is. Egyáltalán nem tekinthető anakronizmusnak az árpádsávos zászló 1044-ben, legfeljebb a sávok számát lehet vitatkozni. Elég ugyanis megnézni Szent István király Lancea Regis dénárját, hogy lássuk, már első királyunk használta lándzsáján ezt a zászlót (természetesen a színeket az ezüstpénzen nem lehet megállapítani, de logikus feltételezés, hogy már ekkor is vörös-ezüst párosításról volt szó). Nem csupán nem anakronizmus tehát 1044-ben egy ilyen zászló használata, hanem képi ábrázolásunk van róla 1038 előtt! Már csak azért is érthetetlen számomra, hogy ez Polgárnak nem tűnik fel, mert a Lancea Regis dénárra később ő maga is utal a tanulmányban.

Mindenesetre, ha Polgár Balázs tanulmánya kiváló összefoglaló, s minden Ménfői csatáról olvasni vágyó ménfőcsanakinak és nem ménfőcsanakinak bátran ajánlom.

A Lancea Regis dénár rajzolata
(http://penztortenet.blog.hu/2013/07/10/lancea_regis_az_elso_magyar_penzerme)

Jegyzetek: 

iElfeledett háborúk: Középkori csaták és várostromok (6-16. század). Szerk.: Pósán László és Veszprémy László. Bp.: Zrínyi, 2016.

iiPolgár Balázs: III. Henrik 1044. évi magyarországi hadjárata és a ménfői csata. In: Elfeledett háborúk. p. 149-161

(Az írás megjelent szerkesztett változatban a Hegyalja - ménfőcsanaki havilap 2016. szeptemberi számában)