Tíz éve Ménfőcsanakon

Be kell, valljam: magam sem hiszem el. Éppen ma tíz éve ezen a napon kezdtem el hivatalosan dolgozni a ménfőcsanaki (akkor még Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ részeként működő) könyvtárban. Sok idő ez egy ember életében, mégis mintha tegnap lett volna, mikor először beléptem a Bezerédj-kastély ajtaján. Akkoriban még naplót vezettem - amely sajnos végleg megszakadt egy évre rá -, így akkori feljegyzéseim alapján tudom feleleveníteni az akkori eseményeket. 

Nemrég végeztem Szombathelyen a Berzsenyi Dániel Főiskola (azóta már ennek neve is megváltozott) történelem-könyvtár szakán, hát állást kerestem, nem túl nagy elánnal, mert elég reménytelennek tűnt. A csornai munkaügyi központ nem biztatott sokkal, sőt, mivel egyszer nem értem időben oda hozzájuk, még a nyilvántartásból is kivezettek, így még munkanélküli sem voltam a statisztikák szerint. Apu a Kisalföld újságban szúrta ki a hirdetés, amely felett én simán elsiklottam.

Naplóm szerint: 

"2005. május  5. csütörtök

Egyébként elküldtem a pályázatomat a Ménfőcsanaki suliba a könyvtár-bármely szakos tanári állásra, kíváncsi vagyok, de nem fűzök hozzá sok reményt."

Nem igazán számoltam ugyanis azzal, hogy felvesznek. Ennek több oka is volt: 1. nem voltam helybeli, így a cégnek fizetnie kellett a bejárásért. 2. Biztos voltam benne, hogy sokan jelentkeznek, jó eséllyel ismerősök, helyiek. 3. Ekkoriban Budapesten az ELTE-n voltam péntekenként, és nem állt szándékomban abbahagyni a levelező képzést, amire már sokat költöttem. Semmiképpen nem voltam így egy kényelmes választás. Végül május 23-án kaptam visszajelzést:

"2005. május 23. hétfő

...Mikor az eredményhirdetésre vártam [aznap vizsgám volt Szombathelyen], hívtak a ménfőcsanaki suliból, hogy szerdán 11-kor jelenjek meg interjú céljából...

2005. május 24. kedd

Túl sok újdonságról nem tudok számot adni. Elkezdtem olvasni Emily Brontétól az Üvöltő szelek-et, nyilván Tom Selleck testvéréről van szó benne. Felhívott a ménfőcsanaki suliból egy nő, hogy inkább holnap délután egyre menjek, ne 11-re..." 

2005. május 25. szerda

Rendkívül kellemes idő, túl kellemes az öltönyhöz, amiben Ménfőcsanakra utaztam. Nappal 25C, verőfény és ilyesmi, este semmi napsütés, és 12C.

Történelmi nap, ma délelőtt elindultam életem első állásinterjújára. Győrbe érve beugrottam a városi könyvtárba kikölcsönözni pár kötetet a pénteki vizsgára, majd megkerestem honnan indul a helyijárat Ménfőcsanakra, hiszen közigazgatásilag a megyeszékhelyhez tartozik a nyolcezres település... Félórás buszozással kidöcögtem Ménfőre, ahol egy kis eltévelyedés után megtaláltam az iskolát. Egy hölgy átkísért a portáról a könyvtárnak helyet adó művelődési központba, de félúton Bősze Levente  csatlakozott hozzám, akiről egy héttel ezelőtt még azt sem tudtam, hogy itt tanít éppen, s aki egy teremhez kalauzolt a Bezerédj-kastélyban. Ez volt a könyvtár olvasóterme. Ott volt már az ÁMK vezetője, Dr. Szakálné Doktor Éva, a lábát tört művelődési vezető [Baksa Kálmánné], aki mankóval járt még, valamint a két jelenlegi könyvtáros [Szalai Béláné és Nagy Emilné]. Faggattak egy kicsit a könyvtári tudásomról, kérdezgettek mivel jelent többet a informatikus könyvtáros a sima könyvtárosnál. Nem volt szívem azt mondani, hogy ez csak annyit jelent, hogy tavaly óta megváltoztatták a képzés nevét, mert így tanszéken eladhatóbbnak vélik.  Tudakolták, hogy van-e fogalmam egy művelődési központban meglévő pluszfeladatokról. Nem sok. Elmondták. Elég komoly meló vár, ha rám voksolnak. Azt kapásból közölték, hogy lakhatási támogatásra, bejáráshoz bérletfizetésre ne számítsak, szűk a keret. Mintha csak a labdarúgó válogatott edzőjét hallanám…

A vége felé a hangulat a kezdeti feszélyezettségből átcsapott lazábbra, különösen, mikor a következő párbeszéd zajlott le. Az egyik könyvtáros, látva életrajzomban a hadtörténeti specializációt, erre kérdezett rá.

-    Gábor. Mondja, ismeri Ungváry Krisztián műveit?

Kapkodtam a fejem, mert a név ismerős volt, de izgatottságomban nem tudtam honnan, aztán beugrott. Kinyitottam a hátitáskámat és kihúztam belőle Ungváry „A magyar honvédség a II. világháborúban” című kötetét, amit egy órával előtte kölcsönöztem ki a városi könyvtárból.

-    Az övét? Azt hiszem igen.

Ha ezzel nem győztem meg őket, akkor semmivel...”

A mai napig nem hiszem el, hogy ez így történt, ám ahogy Besenyő Pista bácsi mondaná: pedig de. Azóta is hálás vagyok Ungváry Krisztiánnak, noha azt sem tudja, hogy létezem. Ilyenkor merül fel az emberben, hogy nincsenek véletlenek. A sors pikantériája, hogy ma ahhoz a könyvtárhoz tartozik a mienk, ahonnan kihoztam Ungváry könyvét. Aztán jött a hír:

"2005. május 30. hétfő

Nyugaton a helyzet változatlan. Megdőlt a mai melegrekord, mivel egy helyen 34,4C-ot mért a meteorológiai intézet. Hurrá!!!

Mióta ismét elektronikus úton írom naplómat, általában este jelentkezem, akkor könnyebb összefoglalni az eseményeket. Tehát, ha fél kettőkor (d.u.) írok, mint jelenleg, akkor fontos dolognak kellett történnie. Nos, igen. A következő levelet juttatta el hozzám a ménfőcsanaki könyvtár:

„Tisztelt Horváth Gábor! Intézményünkhöz benyújtott pályázatát áttanulmányoztuk, mely alapján Ön nyerte meg a bizalmunkat. Gratulálunk és Önt választjuk a könyvtárosi állás betöltésére. Állományellenőrzés céljából 2005. Június 6-án (hétfőn) 8 órakor várjuk az intézmény könyvtárában. Kérjük, hogy előzetesen Szalai Bélánét az 556-209-es telefonszámon szíveskedjék felhívni. Győr, 2005. Május 26. Tisztelettel: Dr. Szakálné Doktor Éva, igazgató s.k.”.

A hurráhangulat még nem jelentkezik nálam. Először is, 6-án záróvizsgázom, ami megjelenésemet lehetetlenné teszi 6-án - erről majd beszélnem kell velük -, aztán meglepett, hogy hétfőn már mennem kell melózni, hiszen úgy véltem, csak augusztus-szeptemberben kezdek. Azért örömhír persze, de kicsit tartok az egésztől. Természetesen elvállalom."

Végül június 7-től leltározást kellett csinálnom, ami ugyan baromi unalmas volt, de legalább megismertem az állományt. Azért ebből is felelevenítek pár sort:

„2005. június 7. kedd        

Meglehetősen kegyetlen kora-tavaszi időjárás, éjszaka 6-7, napközben 10-12C, ráadásul felhőtől sötétlő ég, erős és hideg északnyugati szél.

Ma reggel a 6:10-es busszal Győrbe utaztam, onnan 7-kor Ménfőcsanakra. A könyvtár megtalálása nem bonyolult feladat, a busz az iskola előtt áll meg, a Művelődési Központ az egykori Bezerédj-kastélyba települt 1989-ben, itt lesz a munkahelyem…  A könyvtár tegnaptól július 3-ig leltároz, ehhez kellek én is. Meglehetősen unalmas meló lesz ez a hónap, mert a számítógépbe kell beütögetnem a könyvek leltári számát, ezáltal állományunkat ellenőrizni. Eleve a kollégák itt mind azt hiszik, jó vagyok számítástechnikából, pedig… Lesznek még gondjaim ezzel a tévhittel. Tízkor van rövid szünet, délben ebéd jár nekem (ha már ezért fizetést nem kapok), ami igencsak nagy adag és sokkal jobb, mint amire számítani mertem. Ma példának okáért hagymaleves, hal burgonyapürével és salátával alkotta a porciómat. Igazgatónőt is felkerestem reggel, némi konkrétumot megtudni, de egyelőre annyi biztos csak, hogy augusztus 24-én a tanévkezdő értekezleten írom alá a szerződést és azon a héten kezdek itt, mint fizetett alkalmazott. Délután részt vettem a Petőfi Sándor Általános Művelődési Központ (eztán nálam PSÁMK) megbeszélésén első alkalommal. A kastély vezetője elmondta, miért esett rám a választás az állás betöltésére, hogy sokat várnak tőlem, sok lesz a meló, de változatos ésatöbbi ésatöbbi. Ezután nekem kellett egy rövid expozéban felvillantani az elképzeléseimről, de csak annyit hirdettem meg, hogy nem áll szándékomban pótolni az eltávozó hölgyet, mert az nem fog menni, hanem magamat akarom adni, saját tervekkel, saját elképzelésekkel. A megbeszélést egy rövid ünnepség követte, mikor egy munkatársukat ért kitüntetés miatt nassolt a személyzet. Egyedül képviselem az erősebbik nemet az egész épületben. Félek.”

„2005. június 8. szerda     

Ha ez lehetséges, akkor a tegnapinál is ocsmányabb idő. Vastag dzsekiben, pulóverben, pólóban vacogtam. Éjszaka 7-8C, napközben a „csúcs” lehetett tán 10-12C. A szél még ront a helyzeten, néha csöpörgött, lógott az eső lába. Hol az igazi június?

Ha valaki azt képzeli, miszerint a könyvtári állományellenőrzés érdekfeszítő elfoglaltság, hát erősen téved. Bár végül is kétségtelen más számokat pötyögtem a számítógépbe 7 órán keresztül, mint tegnap... Egymás után írom be a 3-5 jegyű leltári számot, hogy aztán azt mondjam: „megvan” vagy „nincs meg”. Igyekszem színesíteni a dolgot, mikor A rab ember fiai-ból már a tizediket ellenőriztem vajon gépen van-e már, akkor például elsütöttem: „Ennyi rabnak már egy fogolytábor kellene!”. Néha értékelik, máskor nem. „

„péntek, 2005. június 10.                                                

Az égen mozdulatlan merevségben lebeg egy áttetszőnek ható komor piszkosfehér felhőfal, amelyből gyakorlatilag azonos iramban egyfolytában esik az eső. Késő-délután egy-egy pillanatra szakadozott a felhőzet. Hőmérséklet úgy 11-12C, a szél némileg enyhült délután. Tiszta november vége.

Lakonikusan a mai munkáról a kastélyban: számítógép előtt töltött órák száma: 6, beütött leltári számok száma: ≈4000, „itt hagyom a francba az egészet!”-re gondolás száma: 60/perc. Alig várom már, hogy olvasókkal foglalkozzam, ne pedig billentyűzzek egész nap a klaviatúrán. No, majd augusztustól.”

És valóban. Augusztus 24-től, azaz ma éppen tíz év óta hivatalosan Ménfőcsanak egyik könyvtárosa vagyok.

„2005. augusztus 24. szerda                                                       

Reggel csak esernyővel a táskámban merészeltem távozni otthonról, de nem lett rá szükség. Felhős, estefelé néhol derűs idő, 21-22C.

Nagyon fáradt vagyok, hosszú egy nap volt. Negyed kilencre Ménfőcsanakra értem, ott találkoztam Levivel, akivel bemerészkedtem az iskolába. Köszönteni kellett a számomra tökéletesen idegen tanári kart. Néhány arc rémlett a leltározás korszakából, de neveket nem tudtam kapcsolni hozzájuk. Pláne én, akinek a névmemóriájánál csak az arcfelismerőképessége gyengébb. A fősulin két évbe telt, mire azonosítani tudtam az évfolyamtársaim zömét… Az értekezleten az igazgatónő méltatta a tavalyi teljesítményt, bemutatta az új kollégákat (egy rövid bemutatást kellett rögtönöznöm), ecsetelte a várható nehézségeket és könnyebbségeket. Egy rövid szünet tarkította az egyhangú szőttest, zsíros kenyérrel és teával. Később kiderült, hogy a szerződésem még nem készült el, annak aláírása jövő hétre marad. A délutánt már a könyvtárban töltöttem, én nyitottam délután egykor és megtörtént az első kölcsönzésem, egy Horváth Luca nevű középiskolás lányt ért a megtiszteltetés.”

Szóval így kerültem ide, ahol ma már nem tudok ismerős köszöntése nélkül menni talán 10 métert sem. Tíz évvel idősebb vagyok, de sok ismerőssel és baráttal gazdagabb. Köszönöm a bizalmat ménfőcsanakiak! Remélem nem csak én nem bántam meg, hogy édesapám jobban átnézte azt a napilapot, mint én.