Könyvajánló: Ann Leckie - Mellékes igazság

Ann Leckie:
Mellékes igazság

Eredeti megjelenés: Ann Leckie: Ancillary Justice, 2013

Budapest: Gabo, 2014. p. 435

Már jó ideje annak, hogy utoljára igazi sci-fit vettem a kezembe, akkor is csak felelevenítettem az Alapítvány-trilógiát. A legutóbb olvasott science-fictionnek is minősíthető művek ugyanis inkább fantasztikusak, mintsem tudományosak. Ann Leckie regénysorozatának első kötete viszont annak ígérkezett. A kötet elejére ragasztott dicsőséglista (Hugo-, Nebula-, Locus- etc. díjak) legalábbis ezt sejtették. Az ember néha akkor is bedől a reklámnak, mikor azt hiszi ennyi idő után már immunis rá. De hát a bányász bőrébe is beeszi magát a szénpor, ha sokat jár le az aknába… Annyira nem volt jó a könyv, hogy ennyi neves díjat zsebeljen be, úgyhogy az érdemtelenül osztogatandó írói plecsnik mellé be kell majd sorolnom ezeket is.

A Mellékes igazság egyik nagy különlegessége (persze nem új ötlet, volt már ilyen), hogy főszereplője se nem ember, se nem idegen, hanem egy mesterséges „személy”, ha úgy tetszik mesterséges intelligencia (MI). Éppen igen népszerű a téma, hiszen most megy mozikban (bár Magyarországon nem) az Ex Machina című film. Amit ajánlok is mindenkinek, mert egészen jó. Szóval az alapötlet éppenséggel aktuális és nem rossz.

A „Toren igazsága”, egy a Radch Birodalom számos hadihajója közül, amelyekkel a birodalom teljhatalmú császára már számos bolygót hódított meg. A hajó megszállásokat végrehajtó katonasággal rendelkezik, amelyek azonban nem sima katonák, hanem úgynevezett mellékesek. Ezek olyan halott emberek, akiknek agyába immár a hajó küldi a parancsokat, nem képesek önálló cselekvésre. A hibernálásban levő testek közül felélesztést követően egyszerűen letöltik a hajó MI-ját. Talán valahogy úgy kell ezt elképzelni, mint ahogy a számítógépek kapcsolódnak a szervergépre, egyszerre azonosak is azzal, meg nem is.

A történet két idősíkon játszódik, egyfelől követhetjük a múltban játszódó eseményeket, melyek oda vezettek, hogy a „Toren igazsága” elpusztult és csupán egy mellékese maradt életben, másfelől a jelenben ennek a katonának a bosszúhadjáratát olvashatjuk. Izgalmasabbnak tűnhet, mint amilyen olvasva, ugyanis a történet olyan lassan vánszorog előre, mint playboy-nyuszi az IQ teszten. Csak vártam, hogy mikor kezdődik a cselekmény, és vártam. Valamint vártam és vártam is. Kedvem lett volna elénekelni az István a király betétdalát: „Várni, csak várni, mindig csak várni, végül a könyvtárosból csak vénség marad.”

Rendszerint megértem, hogy egy sorozat bevezető része elveszik a világ bemutatásában, amelyben a regényfolyam játszódik, de itt még csak erről sem volt szó. Egyszerűen vontatott, akár egy utánfutó. Aztán az utolsó másfélszáz oldalon, mintha az író ezt iparkodna ledolgozni. Túl sok volt a bevezető, még akkor is, ha egy sorozat nyitánya. De lehet, csak engem is megérintett a rohanó világ és folyton ingereket követelek.

Így hamarosan felmerült bennem, hogy mi okból volt az a díjözön, amellyel a kötet a borító szerint ékeskedik. Aztán azt gondoltam, rájöttem: a gender, mint téma hozta a sikert. Hiszen a radch nép elérte ama „fejlettségi” fokot, hogy már nincs értelme benne a nemeknek! Ám bár ezzel is reklámozták a könyvet, valójában a témát alig érintette az első kötetben. Szerencsére, mert egy természet- és jó ízlés elleni merénylet az egész elmélet. Mellesleg olyan zseniális a magyar nyelv, hogy eleve hiányoznak belőle a nemi megkülönböztetés, így képtelen az angol ezirányú problémáinak visszaadására. Így ez a gender-ötlet is inkább csak átfutott rajtam, és a mai napig sejtelmem sincs miért kapta ugyanazt a díjat, mint a valóban zseniális Végjáték Cardtól, vagy a minőségben valahol a kettő között elhelyezhető Mélyűrállomás (Downbelow Station) Cherryhtől.

A helyzet a végére valamit javult, mert az utolsó 150 oldalon felpörögtek az események, végre volt valami történés és kiderült, hogy miért is olyan fontos ez a hajó és milyen nagypolitikai események állnak a történések hátterében. Ez ugyan ígéretesebb folytatást sejtet, de nem tudom, rászánom-e magamat eme kérdőjel kiegyenesítésére.

A könyv borítója átvétel az amerikai első kiadásról, annál azonban elmosódottabb – és hiányzik John Scalzi ajánlása: „Váratlan, lenyűgöző és nagyon kúl!” A fedőlapon elsuhanó vadászgépek nem tudom, hogy kerültek át ide a Top Gunból, mert ilyenek nincsenek a regényben.

Összefoglalva: Közepes kis munkaként értékelem a regényt, amit egy scifi fan ne hagyjon ki, mert arra van esély, hogy a folytatásai jobbak lesznek. Az angol nyelven már megjelent folytatásokat az olvasók a goodreads-en jobbnak értékelik. Váratlannak csak azért váratlan, mert semmi nem utal az utolsó 150 oldalig arra, hogy cselekmény is lesz, és mégis; lenyűgözőnek annyira találtam, mint egy marék szotyihéjat meccs után a lelátón; és kúlnak is csak annyira kúl, hogy egy héttel a befejezése után emléke máris elfacool. Érzem, hogy túl gonosz voltam a könyvvel, valójában egyáltalán nem rossz, csak ennél többet vártam ennyi cafrang után. Hat android a tíz mobiltelefonból.

6/10

www.moly.hu: 80%

www.goodreads.com: 3.97 pont