Szeretjük őket:

2015. június 27., szombat

Amerikai jelentés az olasz flotta állapotáról 1915. május elején

Az alábbiakban az Egyesült Államok római nagykövetségén állomásozó katonai attaséjának 1915 május 7-i jelentését olvashatjuk. A jelentés az Olasz Királyi Haditengerészet (Regia Marina) szervezeti felépítését közli, az attasé legjobb tudomása szerint. A jelentés adatait érdemes összevetni az olasz flotta mára ismert felépítésével. Az aktát 1972-ben vették ki titkosítás alól. 

A Duilio csatahajó 1931-ben

Az olasz flotta szervezete[1]

T-től 104. számú jelentés
1915. május 7.
[Pecsét:] Nem visszaküldendő!

1.      Amennyire lehet, meghatároztuk a háború küszöbén az olasz flotta jelenlegi szervezeti felépítését. Ezt az teszi lehetővé, hogy minden jelentés szerint a Duilio[2] dreadnought bármelyik pillanatban csatlakozhat hozzá.
2.      A romboló-osztályok összetételének meghatározása lehetetlen feladat, mivel tavaly július óta nem kaptunk róla információt.

1. svadron
            Parancsnok: Abruzzi hercege[3]
            Vezérkari főnök: Cito altengernagy        
            zászlóshajó: Conte di Cavour[4]

1.   osztály
Corsi ellentengernagy
Dante Alighieri, Leonardo da Vinci, Giulio Cesare, Duilio[5]

3.   osztály
Trifari ellentengernagy
Garibaldi, Ferruccio, Varese,[6] V. Pisani[7]

5.   osztály
Cervin ellentengernagy
Brin,[8] E. Filiberto, Saint Bon,[9] Carlo Alberto[10]

2. svadron
            Parancsnok: Presbitero altengernagy
            Vezérkari főnök: ?
            Zászlóshajó: Regina Margherita[11]

2. osztály
Cutinelli ellentengernagy
Regina Elena, Napoli, Vittorio Emanuele, Roma[12]

4.   osztály
Cagni ellentengernagy
San Marco, Pisa, San Giorgio, Amalfi[13]

felderítő osztály
Nino Bixio, Quarto, Marsala

Rombolók (37):
Alpino, Aquilone, Artigliere, Ardito, Ardente, Audace, Animoso, Ascaro, A. Pocrio
Bersaglieri, Borea, Carabiniere, Corazziere, C. Rossarol, Dardo, Espere, Euro, Fuciliere, Fulmine, F. Nullo, Garibaldino, Granatiere, Guglielmo Pepe
Indomito, Impavido, Intrepido, Impetuoso, Irrequieto, Insidiodo, Lampo, Lanciere, Nembo, Ostro, Pontiere, Strale, Turbine,[14] Zeffiro

Torpedónaszádokban nincs változás.

Tengeralattjárók (21):
Delfino, Glauco, Squalo, Narvalo, Otaria, Trichoco, Foca,
Vellela, Medusa, Argo, Fisalia, Salpa, Nautilus, Nereide
Jalea, Jentina, Zoea, G. Pullino, G. Ferraris, Atropo, Argonauta


Jegyzetek:


[1] In: Naval Attache’s Reports O.N.I., may 1915. NWC Archives.
[2] A Caio Duilio dreadnought csatahajóról van szó, amely végül 1515. május 120-én lépett szolgálatba. A Caio Duilio az olasz flotta legerősebb hajója volt testvérhajójával, a hajóosztálynak nevet adó Andrea Doria-val. E két hajó valamivel nagyobb és erősebb fegyverzetű volt az K.u.K. Kriegsmarine legerősebb Tegetthoff-osztályú csatahajóinál 24338 tonnás vízkiszorításával és 13 darab 305 mm-es ágyújával.
[3] Lajos Amadé (1873-1933), a rövid ideig uralkodó egyetlen Savoya-házi spanyol király I. Amádé fia. Egyébként  jeles utazó és felfedező is volt.
[4] A Conte di Cavour a három hajóból álló róla elnevezett dreadnought hajóosztály csatahajója. Ereje nagyjából megegyezett a Caio Duilioéval, 23088 tonna volt a vízkiszorítása, fő fegyverzetét 13 305 mm-es löveg adta. 
[5] A már említett két Andrea Doria-osztályú csatahajó (lásd: 1. lábjegyzet!) mellett két Conte di Cavour osztályú dreadnought (lásd: 3. lábjegyzet!) alkotta az olasz flotta legerősebb csatahajóosztályát, amely így csak dreadnoughtokból állt.
[6] Ez a három hajó az úgynevezett Giuseppe Garibaldi hajóosztály tagja, amelyek 6840 tonnás páncélozott cirkálók voltak és a századfordulón épültek. Ekkor már elavultnak számítottak.
[7] A Vettor Pisani és a Carlo Alberto testvérhajók 1892-99 között épült 6400-6600 tonnás páncélozott cirkálók voltak. Szintén elavult típusnak számítottak a világháború során, 12 darab 152 mm-es löveggel rendelkeztek.
[8] A Regina Margherita és testvérhajója, a Benedetto Brin  13215 tonnás régi építésű csatahajók voltak, fő tűzerejüket 4 db 305 mm-es löveg adta.
[9] Az Ammiraglio di Saint Bon és testvérhajója az Emanuele Filiberto két 1893-1902 között épült 10082 tonnás páncélozott csatahajó volt. Fő fegyverzetüket 4 db 254 mm-es ágyú adta.
[10] Lásd: 6. jegyzet!
[11] Lásd: 7. lábjegyzet!
[12] E négy hajó mindegyike a Regina Elena hajóosztályba tartozik, 1901-1908 között épült csatahajók voltak, 13807 tonna vízkiszorítással. Két darab 300 és 12 db 200 mm-es löveggel rendelkeztek elsődleges fegyverzetként.
[13] Az Amalfi és a Pisa 9832 tonnás, a San Giorgio és a San Marco pedig 10167 tonnás  páncélozott cirkálók voltak.
[14] A Turbine volt az a balszerencsés romboló, amelyet az osztrák-magyar hajók három héttel később elsüllyesztettek 1915. május 24-én. Lásd: http://hagibal.blogspot.hu/2013/05/az-osztrak-magyar-hadiflotta-tamadasa.html

2015. június 23., kedd

Könyvajánló: Ann Leckie - Mellékes igazság

Ann Leckie:
Mellékes igazság
Eredeti megjelenés: Ann Leckie: Ancillary Justice, 2013
Budapest: Gabo, 2014. p. 435


Már jó ideje annak, hogy utoljára igazi sci-fit vettem a kezembe, akkor is csak felelevenítettem az Alapítvány-trilógiát. A legutóbb olvasott science-fictionnek is minősíthető művek ugyanis inkább fantasztikusak, mintsem tudományosak. Ann Leckie regénysorozatának első kötete viszont annak ígérkezett. A kötet elejére ragasztott dicsőséglista (Hugo-, Nebula-, Locus- etc. díjak) legalábbis ezt sejtették. Az ember néha akkor is bedől a reklámnak, mikor azt hiszi ennyi idő után már immunis rá. De hát a bányász bőrébe is beeszi magát a szénpor, ha sokat jár le az aknába… Annyira nem volt jó a könyv, hogy ennyi neves díjat zsebeljen be, úgyhogy az érdemtelenül osztogatandó írói plecsnik mellé be kell majd sorolnom ezeket is.

A Mellékes igazság egyik nagy különlegessége (persze nem új ötlet, volt már ilyen), hogy főszereplője se nem ember, se nem idegen, hanem egy mesterséges „személy”, ha úgy tetszik mesterséges intelligencia (MI). Éppen igen népszerű a téma, hiszen most megy mozikban (bár Magyarországon nem) az Ex Machina című film. Amit ajánlok is mindenkinek, mert egészen jó. Szóval az alapötlet éppenséggel aktuális és nem rossz.

A „Toren igazsága”, egy a Radch Birodalom számos hadihajója közül, amelyekkel a birodalom teljhatalmú császára már számos bolygót hódított meg. A hajó megszállásokat végrehajtó katonasággal rendelkezik, amelyek azonban nem sima katonák, hanem úgynevezett mellékesek. Ezek olyan halott emberek, akiknek agyába immár a hajó küldi a parancsokat, nem képesek önálló cselekvésre. A hibernálásban levő testek közül felélesztést követően egyszerűen letöltik a hajó MI-ját. Talán valahogy úgy kell ezt elképzelni, mint ahogy a számítógépek kapcsolódnak a szervergépre, egyszerre azonosak is azzal, meg nem is.
A történet két idősíkon játszódik, egyfelől követhetjük a múltban játszódó eseményeket, melyek oda vezettek, hogy a „Toren igazsága” elpusztult és csupán egy mellékese maradt életben, másfelől a jelenben ennek a katonának a bosszúhadjáratát olvashatjuk. Izgalmasabbnak tűnhet, mint amilyen olvasva, ugyanis a történet olyan lassan vánszorog előre, mint playboy-nyuszi az IQ teszten. Csak vártam, hogy mikor kezdődik a cselekmény, és vártam. Valamint vártam és vártam is. Kedvem lett volna elénekelni az István a király betétdalát: „Várni, csak várni, mindig csak várni, végül a könyvtárosból csak vénség marad.”
Rendszerint megértem, hogy egy sorozat bevezető része elveszik a világ bemutatásában, amelyben a regényfolyam játszódik, de itt még csak erről sem volt szó. Egyszerűen vontatott, akár egy utánfutó. Aztán az utolsó másfélszáz oldalon, mintha az író ezt iparkodna ledolgozni. Túl sok volt a bevezető, még akkor is, ha egy sorozat nyitánya. De lehet, csak engem is megérintett a rohanó világ és folyton ingereket követelek.
Így hamarosan felmerült bennem, hogy mi okból volt az a díjözön, amellyel a kötet a borító szerint ékeskedik. Aztán azt gondoltam, rájöttem: a gender, mint téma hozta a sikert. Hiszen a radch nép elérte ama „fejlettségi” fokot, hogy már nincs értelme benne a nemeknek! Ám bár ezzel is reklámozták a könyvet, valójában a témát alig érintette az első kötetben. Szerencsére, mert egy természet- és jó ízlés elleni merénylet az egész elmélet. Mellesleg olyan zseniális a magyar nyelv, hogy eleve hiányoznak belőle a nemi megkülönböztetés, így képtelen az angol ezirányú problémáinak visszaadására. Így ez a gender-ötlet is inkább csak átfutott rajtam, és a mai napig sejtelmem sincs miért kapta ugyanazt a díjat, mint a valóban zseniális Végjáték Cardtól, vagy a minőségben valahol a kettő között elhelyezhető Mélyűrállomás (Downbelow Station) Cherryhtől.
A helyzet a végére valamit javult, mert az utolsó 150 oldalon felpörögtek az események, végre volt valami történés és kiderült, hogy miért is olyan fontos ez a hajó és milyen nagypolitikai események állnak a történések hátterében. Ez ugyan ígéretesebb folytatást sejtet, de nem tudom, rászánom-e magamat eme kérdőjel kiegyenesítésére.
A könyv borítója átvétel az amerikai első kiadásról, annál azonban elmosódottabb – és hiányzik John Scalzi ajánlása: „Váratlan, lenyűgöző és nagyon kúl!” A fedőlapon elsuhanó vadászgépek nem tudom, hogy kerültek át ide a Top Gunból, mert ilyenek nincsenek a regényben.

Összefoglalva: Közepes kis munkaként értékelem a regényt, amit egy scifi fan ne hagyjon ki, mert arra van esély, hogy a folytatásai jobbak lesznek. Az angol nyelven már megjelent folytatásokat az olvasók a goodreads-en jobbnak értékelik. Váratlannak csak azért váratlan, mert semmi nem utal az utolsó 150 oldalig arra, hogy cselekmény is lesz, és mégis; lenyűgözőnek annyira találtam, mint egy marék szotyihéjat meccs után a lelátón; és kúlnak is csak annyira kúl, hogy egy héttel a befejezése után emléke máris elfacool. Érzem, hogy túl gonosz voltam a könyvvel, valójában egyáltalán nem rossz, csak ennél többet vártam ennyi cafrang után. Hat android a tíz mobiltelefonból.
6/10

www.goodreads.com: 3.97 pont


2015. június 21., vasárnap

Könyvajánló - Yancey: Az ötödik hullám

Rick Yancey:
Az ötödik hullám
(The 5th Wave - 2013)
Budapest: Cartaphilus, 2014



A Young Adult korszak hajnalán egy újabb könyvecskébe botlottam bele, amely az éppen felnövekvő korosztályt célozza meg, ezúttal M16-os gépkarabéllyal. Yancey könyvének főszereplője Cassiopeia Sullivan (Cassie), aki igyekszik életben maradni a földönkívüli támadás alatt álló Földön, és megtalálni öccsét. Főszereplőnk lány, ami érthető választás, hiszen a 12-18 éves korosztályban a fiú olvasó olyan ritka, mint ritmikus sportgimnasztika versenyen a csípőficamos. Az idegenek ezúttal nem bizonyultak kedves cuki Hello Kitty figuráknak, hanem fogták magukat és nagyrészt kiirtották az emberiséget. Ez valószínűleg a sci-fi irodalom nagy mészárlásainak sorában is előkelő helyet biztosít az író számára, mert míg a Csillagok háborújában Tarkin kormányzó "csupán" 2 milliárd lakóval végzett az Alderaan-on, addig itt 7 milliárd Homo Sapienst radíroztak ki néhány röpke hónap alatt. 
Lehet, hogy rekord? Ha valaki tud nagyobb mészárlásról, nyugodtan írja meg kommentben! De ahogy Anonymusunk írta vala: „Minek folytatnám tovább?” Térjünk vissza a könyvhöz!

A szerző váltogatja a nézőpontot, amely írói eszköz - főleg a Trónok harca sikere óta - újra nagy divatba jött. Ennek nagy előnye, hogy ugyanazt az eseményt, történést több megközelítésben is láttathat velünk a szerző, valamint a történet hátterét alkotó eseményeket több helyszínen követhetjük egy időben. Azt nem merném állítani, hogy Yancey ezzel a lehetőséggel tökéletesen élt, inkább arra feküdt rá, hogy különböző személyeket és azok hátterét mutassa be részletesebben, így az olvasó több olyan karaktert ismerhet meg belülről, akivel azonosulhat. Ez szerintem a fiatalokat megcélzó mű esetében fölöttébb jó dolog.

A karakterek egyébként nem kápráztattak el, Cassie az egyetlen igazán kidolgozott személy. Mintha az író utólag döntötte volna el, hogy nem egy nézőpontból jeleníti meg a történéseket, és nem futotta volna a többiekre az idejéből. Az ellenben külön pozitívum, hogy Yancey könyvében az egyik fő mondanivaló, hogy az embernek tartania kell magát az ígéreteihez, mert anélkül a maradék emberségünk is veszendőbe megy. Kellenek az éppen kialakulóban lévő fiatal olvasóknak a helyes példák és minták, melyekkel a modern irodalom sokszor igencsak fukarkodik.

Ugyanakkor a regény nagyon olvasmányos és szórakoztató. Jó a szöveg, gördülékeny a sztori. Enyhe finom humor lengi be, holott a kép amit rajzol maga a megtestesült borzalom, hiszen egy olyan világban járunk, amelyet az Apokalipszis négy lovasa dúlt fel, és nincs szereplő, aki ne gyászolna rokont. Tipikusan az a könyv, amire azt szoktuk mondani: olvastatja magát. Elcsépelt, de nincs rá jobb szó. A fordító szép munkát végzett, mert ez ilyenkor nem csak a szerző érdeme.

Nagyon tetszett a regény, de azért vannak vele problémáim. Már baromira unom például, hogy az összes hasonló korosztálynak szóló regényben a női főszereplő folyamatosan őrlődik a belé szerelmes hímegyedek között - akik közül az egyik macsóbb Clint Eastwoodnál, a másik meg olyan csöpögősebb, mint egy rossz vízcsap. A könyvben az a fura eset történt meg, hogy a „némító” - akinek ehelyett az emberiség levadászása lenne a dolga -, lett a nyáladzó példány. Ez kábé annyira áll jól a szereplőnek, mint Arnold Schwarzeneggeren a tütü szoknya. Véleményem szerint a szereplők korát túl alacsonyra tette sokszor az író, csak az képzelheti el, hogy egy ötéves katonai kiképzést kaphat, aki szerint a "Mert a nézését" című - khm... - sláger szövegéért érdemes tulajdonjogi vitát lefolytatni, ahelyett, hogy mindenki letagadná inkább. Nem érzem indokoltnak a címadó ötödik hullám létét sem, nem kellően megmagyarázott, miért kell E.T.-nek ilyen módon végezni az emberiség szánalmas maradványával, saját egyedeit is kockáztatva, de talán erre majd a következő két rész bővebb választ ad. 
Ugyanis a regény egy trilógia első kötete, így még két részt fogunk kapni. Remélem nem is kell túl sokat várni, mert jó könyv, mindennemű megjegyzéseim ellenére.

Összefoglalva: egy sodró lendületű, sok szempontból ötletes és izgalmas regényt olvastam, amely ugyan nem hibátlan, de nagyon szórakoztató. Kicsit olyan, mintha a Battle Royale-t összeturmixolták volna a Függetlenség napjával és a Terminátorral, majd a szerepeket gyerekeknek osztották volna ki. Ha felnőttekre írta volna meg ezt a könyvet Yancey, alighanem egy irgalmatlanul kegyetlen és brutális thriller/sci-fi lett volna belőle. De így sem rossz.
A borító kifejezetten semmitmondó, bár nem csúnya. Egyébként az eredeti kiadáséval megegyező. A kötés, pontosabban fűzés egész stabilnak látszik.

Pontszám:
Hét Yoda a tíz E.T.-ből.
7/10

www.goodreads.com: 4.16 pont

2015. június 10., szerda

Könyvajánló: A magyar Leviatán A szivarhajó utolsó útja

Egy régi könyvajánló a sok elfoglaltságra való tekintettel, de hamarosan több új is érkezik, valamint készül egy kis cikk, amely a Ménfőcsanaki Bezerédj családhoz fog kapcsolódni, ráadásul egy valódi krimibe illő esetről szól majd.

Pintér-Pintér: A szivarhajó utolsó útja
Bp.: Agave, 2012


Meglepően friss ötlettel rukkolt elő egy fiatal Győrhöz kötődő magyar írópáros: Pintér Bence és Pintér Máté, melynek alapötlete, hogy egy alternatív múltbéli jövőt rajzol fel nekünk. A regény az 1880-as években játszódik és a magyar történelem egészen másként alakult, mint ahogy ma ismerjük. Az 1848-49-es szabadságharc egy új csodafegyvernek köszönhetően magyar sikerrel zárult, miután a gépfegyver segítségével Görgei [ezt értem] és Guyon [ezt nem értem, mert Guyon sokszor hebehurgya parancsnoknak bizonyult] legyőzték a Habsburg majd az orosz haderőt is, és elfoglaltuk Bécset. A kialakuló új Európában a Dunai Konföderáció igazi nagyhatalom (még Egyiptom is az ő gyarmata), és Olaszországgal, Lengyelországgal, valamint Németországgal együtt erős ellensúlyt képez a többi ellenséges monarchiával (Oroszország, Francia-Spanyol Császárság és az Ottomán birodalom) szemben. Főhősünk Kossuth Csaba, a nagy Kossuth unokája, aki katonaként, majd afféle titkos ügynökként - meglehetősen béna titkos ügynökként - próbálja a Duna menti állam biztonságát megóvni az ellenséges államok kémeitől és egy titkos szervezettől, amely a Konföderáció csodafegyverére, a szivarhajóra pályázik. 
A szerzőpáros ötlete nem új, van már pár hasonló könyv, sőt magyarul is jelent meg ilyen. Legismertebb kétségtelenül Scott Westrefeld Leviatán című ifjúsági regénye, amely újragondolva az I. világháborút mutatja be az olvasóknak nagyon ötletesen. De erről majd egy másik könyvajánlóban... Ám előzményként nyugodtan lehetne Vernét és Jókait is írni, utóbbi esetén mondjuk a Jövő század regényére gondolok. Egyes ajánlók azt írták, hogy ez egy afféle magyar James Bond-sztori, de engem sokkal inkább a Verne regények világára emlékeztet, mind a karakterek jellegét, mind a történéseket nézve.
Hogy miként sikerült a regény? Egyáltalán nem rossz. A próbálkozás biztató, reménykedek egy még erősebb folytatásban. Ami talán hiányzik belőle az a feszültség, de hát végül is nem thrillernek írták meg. Szórakoztató a maga módján, főleg ha az ember kellő történelmi ismeretekkel rendelkezik (nem kell túl sok hozzá azért) és mosolyoghatunk azon, bár úgy történt volna, ahogy itt áll. Ugyanakkor nagyon tetszett az is, hogy nem képzelték el Kossuth új államát egy tejjel-mézzel folyó Kánaánként, sőt komoly problémákkal és belső ellentétekkel küszködik.
Ami nálam plusz egy osztályzatot ért az egész kötet osztályozása során, az a sok áldokumentum, amit idéznek a fejezetek elején. Nagyon ötletes és klasszul sikerültek. 

A kötés puha és fűzött voltáról inkább nem nyilatkozom, sajnos az Agave minden könyve ilyen (a fűzöttek közt azért a jobbak közé tartoznak), helyesírási hibára nem emlékszem, úgyhogy nem rossz a kiadás.

Összegzés: Egy nálunk újdonság erejével ható fiataloknak szánt minőségi könyvet kaptunk, amely kivitelezésében és történetében közepes, ötletekben azonban gazdag és kifejezetten szórakoztató. Márpedig ez utóbbi nem megvetendő dolog. Talán ha egy ügyes grafikus néhány ábrázolással feldobná, még jobb lenne. Mindenesetre csak így tovább, mert ha sikerül a történetet feszesebbre húzni, akkor ez egy egészen remek sorozat lehet!

Osztályzat: Hét szivarhajó a tíz szivarhajóból.
7/10





2015. június 2., kedd

Orosz veszteségi jelentés az Austerlitzi csata után

Orosz veszteségi jelentés az Austerlitzi csata után

Kutuzov, olajfestmény (wikipedia.com)

Kiadta: Alexander Mikaberidze[1]
Jelentés az 1805. december 2-i Austerlitzi csatában elesettekről és eltűntekről.[2]
Dátum: 1805. december 25./1806. január 6.[3]
Eredeti irat: Orosz Állami Hadtörténelmi Levéltár (RGVIA), 26.
Kiadva: M.I. Kutuzov: Sbornik Dokumentov, pod redaktsiei polkovnika L.G. Beskrovnogo











Teljes veszteség: 55 törzstiszt, 437 tiszt, 954 altiszt, 432 zenész és 17493 közlegény. Elveszett ágyúk száma: 131 db.

Őcsászári felségének szárnysegédét, gróf Tizengauzen vezérkari századost megölték a csatatéren.
A csatatéren eltűnt: Burnasev I. hadnagy-szállásmester és Burnashev II. őfelsége kegyeltje.
A minszki orvosi körzet fejét, Michelsont, aki a hadseregnél tartózkodott, és akit Znaimnál hagytuk a sebesültekkel, elfogták a franciák.
A táblázatban szereplő megöltek és eltűntek közül 4579 visszatért a hadsereghez.

[Aláírás]: Golenyiscsev-Kutuzov, gyalogsági tábornok


Jegyzetek:


[1] Eredeti online kiadása (Letöltve: 2015. V. 25-én):
http://www.napoleon-series.org/military/battles/1805/Austerlitz/c_austerlitz1.html
[2] Azaz azok a sebesültek nincsenek a lajstromban, akik nem maradtak a csatatéren.
[3] A kettős datálás azért van, mert az Orosz Birodalom 1805-ben még a Julián naptárt használta, amely ekkor 12 napi késésben volt a Gregorián naptárral szemben. Többek közt ez is egyik oka volt az osztrák-orosz hadműveletek koordinációs zavarának a hadjárat elején. Maga veszteséglista bizonyára korábbi, hiszen a végén az áll, hogy a jelentettek közül 4579 fő visszatért eddigre.