Könyvajánló - Vissza a múltbeli jövőbe

Neal Stephenson: Snow Crash

Bp.: Metropolis Media – Ulpius-ház, 2006

Nehéz írni a Snow Crashről. Ha az ember nem tudja, mikor íródott, akkor elcsodálkozik a modernségén. Aztán ha megtudja, hogy 1992-es könyvről van szó, leesik az álla, mivel rájön, hogy nem is olyan modern az, amiről azt hitte, hogy az. Hol volt még 1992-ben virtuális karakterekkel teli interneten működő alternatív univerzum? Hát a Snow Crashben. Hol volt még elektronikus könyvtár? Hát szintén ott.  Hiába ennek a korszakos könyvnek köszönhetjük például az „avatár” szó elterjedését, ötleteket adott az olyan alternatív virtuális világok megtervezéséhez, mint a Second Life (a történetben metaverzum a neve). Sőt a Google Earth „Földjének” működése kísértetiesen hasonlít a főszereplő által programhoz. A Snow Crash egy igazán merész könyv, amelyben az író igencsak elengedte a fantáziáját, ami a jövőt illeti. Az országokat már világméretű franchise-ok váltották fel, olyanoké, mint a maffia (melynek legfőbb tevékenysége a pizza kiszállítás). Egyes számú főszereplőnk a beszélő névvel megáldott Hiro Protagonist éppen pizzafutárként dolgozik, a néhai megboldogult Egyesül Államok nyugati partján, míg ki nem rúgják. Valójában azonban kardpárbajhős hacker, és legfőbb feladata az lesz, hogy a Snow Crash nevű vírus ellen harcoljon testi és metaverzumos valójában egyaránt. Segítőtársa lel egy Y.T.  nevű 15 éves deszkás lány futár (kurír) személyében, aki valószínűleg a regényirodalom egyik legvagányabb tini amazonja. Ellenfelük Raven, akinek motorjába atombomba van beépítve, összekötve a szívverésével. Komoly aduász.  Vannak aztán gépesített kémek (moszkitók), akik félig gépként élnek, hogy az információkat begyűjtve, azokat pénzért árulják, vagy netán feltöltsék a CIA és a Kongresszusi könyvtár (merthogy a kettő fuzionált…) közös adatbázisába. A cyberpunk regény valahol a komoly és komolytalan mondandó határán egyensúlyoz, utóbbi felé billenve erősen. Szerettem a humorát, amely erősen szatírába hajló. A karakterek viszik hátukon az eseményeket, nem feltétlen a történések hagynak mély nyomot az olvasóban. Az egész alapsztorihoz egy szerintem kevésbé szerencsés sumér mitológiai hátteret kapunk, ami már-már Csillagkapu paródiává teszi a könyvet.   

Mindenképpen érdemes elolvasni a könyvet egyszer, pláne a fiatalabb korosztály olvasóinak, mert nekik lesz igazán szórakoztató. És megtudhatjuk Stephenson hogyan képzelte el a jövőt, amikor mi még a C64-ben próbálgattuk a programozást.

Sajnos a könyv kiadása hagy kívánnivalót maga után. Én szeretem például, ha a könyv lapjai a könyvben maradnak. Tudom, ez egészen extrém kívánság a mai fogyasztói világban, de pár évet egy könyv igazán kibírhatna. A borítót sem érzem túl jónak, a tartalomra alig utal, olyan közepes.

Értékelés:

Nyolc atommotor a tíz atommotorból.

8/10