Szeretjük őket:

2014. augusztus 29., péntek

A magyar történelem tíz legnagyobb hadvezére - szerintem

A magyar történelem tíz legnagyobb hadvezére - szerintem


Most, hogy az ősz lassan ránk veti tarka csuklyáját, megfosztva minket a nyár ezernyi örömének látványától, valami izgalmasabb témát kerestem, ami nem túl száraz. Korábban már megírtam, hogy kiket tartok a világtörténelem tíz legnagyobb hadvezérének, most pedig ideje, hogy hazai vizekre/csatamezőkre evezzek ebben a témában. Fejemben mintegy 15-20 hadvezér neve cirkulált, közülük választottam ki szigorúan saját ismereteim és benyomásaim alapján a tíz legnagyobbat. Szerencsére a magyar hadtörténelem tele van nagyszerű parancsnokokkal, így egyáltalán nem egyszerű dolog  kiválasztani tízet. Ahogy a nemzetközi porondon, úgy itt is megfogalmaztam bizonyos kritériumokat:
- Olyan hadvezér kell legyen az illető, aki pályafutása legalább egy szakaszában önálló parancsnokként szerepelt, jelentős/országos/birodalmi hadsereg élén. Ezért nem jöhet szóba például Zrínyi Miklós (egyik sem), Pálffy János, Damjanich János, netán Nádasdy Ferenc, vagy Hadik András. Mindannyiuknak voltak szép hadmozdulataik, de sohasem volt a kezükben fősereg, vagy az ország sorsa.
- Nagyobb súllyal esik latba, ha valaki hosszú időn át nyújt komoly teljesítményt, mintha csupán egy-egy hadjáratban.
- Nem feltétlen a veretlenségen van a hangsúly, még olyan zsenik, mint Napóleon és Hannibál is vesztettek csatát. Számításba kell venni, hogy milyen és mekkora ellenséggel szemben hadakozott hadvezérünk.
- Most nem pontoztam, túl macerás.

Még néhány mondat: Bulcsú nem kerülhetett be, egyetlen vele kapcsolatban részletesen ismert esemény a Lech-mezei veresége, részletes források hiányában sajnos tevékenységét nem lehet értékelni. Ugyanez igaz Árpád fejedelemre. Mellesleg a kommersz őstörténet folyton hajtogatott nézete ellenére semmi bizonyíték nincs arra, hogy Árpád részt vett a Pozsonyi csatában, sem neki és fiainak ott bekövetkező halálára. Mindössze annyit tudunk (Anonymus), hogy Árpád 907-ben halt meg és hogy ugyanebben az évben volt a Pozsonyi csata. A kettő között nem feltétlenül van összefüggés. Ennyi erővel azt is mondhatnánk, hogy mivel Zámbó Jimmy 2001-ben halt meg, és 2001-ben volt a nagy terrortámadás New Yorkban, ezért Zámbó Jimmy a terrortámadásban halt meg, mikor hősiesen feláldozta magát két kisgyerek mentése közben az ikertornyoknál. Jól hangzik, de attól még nem igaz.
Sajnos Árpád nyilvánvalóak kiváló teljesítményét nem tudjuk értékelni kellően részletes források hiányában.

A lista erősen szubjektív, de hát ez az én listám, és ha nem tetszik, állíts össze sajátot! :)

Ezek alapján a következő sorrendet alakítottam ki:

10. Bottyán János, generális

Bottyán János egy korabeli német karikatúrán (wikipedia)
Bottyán János igazi fenegyerek volt, az a fajta, amilyenekkel az fiktív amerikai filmek vannak tele, azzal a nem elhanyagolható különbséggel, hogy az ő esete valós. Fiatalként vagány vitéz volt, aki - a legenda szerint - képes volt a törökök érsekújvári erődjébe behatolni egy fogadás kedvéért, ott ledobta az imára hívó müezzint a minaretből, majd a kapun át kitörve elmenekült. Hogy igaz-e a sztori, nem tudom, a történészek régóta ismételgetik, bár elég gyanús. Mindenesetre, az, hogy ezt Bottyán kortársai kinézték belőle, jelent valamit, akkor is, ha kiderülne, hogy hamis a történet. Vakmerőségét mi sem bizonyítja jobban, minthogy 64 éves kora körül 1707-ben (nem tudjuk Bottyán pontos születési dátumát) is képes volt elvenni feleségül a 20 éves Forgách Juliannát. 1683-ban ott van Esztergom visszafoglalásánál, majd 1685-ben annak védelménél. A török elleni harcokban mutatott hozzáértését mi sem mutatja jobban, mint elnyert ezredei rangja. Ezért egyik szemével fizetett, ekkortól nevezik katonái "Vak" Bottyánnak. 1703-ban kezdetben Rákóczi ellen harcol (bár kezdetektől azzal vádolták, hogy kapcsolatban van a fejedelemmel), majd 1704-ben árulás vádjával az osztrák parancsnok le is tartóztatja Esztergomban, ám megszökik emberei segítségével. Innentől Rákóczi tábornokaként szolgál, méghozzá messze legsikeresebb generálisaként, aki többször teljesen önállóan vezette csapatait. Hadműveleteit a korlátozott lehetőségek és a kuruc hadsereg fogyatékosságai dacára többnyire siker koronázta. Legismertebb tette a Dunántúl 1705-ös elfoglalása volt, amelyet nagy határozottsággal és tervszerűen oldott meg. 1707-ben zseniálisan védte meg ugyanezt az országrészt a túlerőben lévő ellenséggel szemben. Először semlegesítette a dél felől fenyeget rácokat, majd jó érzékkel választotta ki a védelmi vonalat a Sió és a Bakony mentén, amelynek biztosítása mellett portyákkal gyengítette a támadókat. Csatát az ebben lényegesen jobb (a kor egyik legjobb hadserege a császári-királyi!) osztrák-labanc csapatokkal nem vállalt, ami bölcsességre vall, tekintetbe véve, hogy a Rákóczi-szabadságharc 6 csatájából egyet sem nyertek meg a kurucok. Így Bottyán racionális hadvezetése nálam 10. helyet ért.

9. Thököly Imre, felső-magyarországi, majd erdélyi fejedelem

Thököly Imre fiatalkori XVII. századi portréja (wikipedia)
Az egyik legkalandosabb és legizgalmasabb magyar történelmi személyiség a következő a soron, Thököly Imre. Nincs 14 éves, mikor az apja által védett Árva várából kiszöktetik, hogy ne kerüljön a császáriak kezére 1670 végén. A korabeli Magyarország egyik leggazdagabb örököse mindenét elveszítette, kivéve töretlen hitét, hogy visszaszerezheti apja birtokait, sőt többet. Az 1678-as kuruc hadjárat során kiemelkedik karizmájával és sikereivel társai közül és hamarosan csak ő marad porondon. 1679-ben Szikszónál klasszikus cselvetéssel győz le egy kisebb császári-királyi sereget, bizonyítva, hogy a portyázó hadviselés a kisujjában van. 1681-82 során pedig már török segítséggel elfoglalja Felső-Magyarország keleti részét, melynek fejedelme lesz. 1682-ben sikeres rajtaütés segítségével foglalja el Kassa erődjét, majd a város is megadja magát, ami jelzi, hogy Thököly igazából az "apró" harcokban alkotott nagyot, ötletes volt, és erőit kellően ismerte ahhoz, hogy tudja miben érhet el sikert, és mitől kell megóvnia. Az 1683-as Bécs elleni török ostrom kudarca törést hozott karrierjében. Sokszor szemére vetik, hogy nem vette észre az erőviszonyok megváltozását. Elfelejtik, hogy mások sem. 1686-ig kevés jel utalt arra, hogy ez a török elleni háború eredménye más lesz, mint a Tizenöt éves háborúé, vagy az 1663-64-es összecsapásé. Thököly nem volt jós. Országát elveszítve 1687-re török sakkbábúvá szelídült, de még képes volt meglepetésekre. 1690-ben erdélyi hadjárata során meglepetésszerű átkelésével a Kárpátokon, majd a Zernyesti csatában bemutatott kiváló taktikai hadvezetésével bizonyította tehetségét újfent. 1690 végén magának a kiváló Bádeni Lajosnak is komoly fejtörést okozott lovasaival, aki sohasem tudhatta, merre akar kitérni a kuruc fejedelem, előle. Császárnak írt leveleiben panaszkodott is, hogy képtelen kiismerni ellenfelét. Ennél nagyobb dicséret, egy ilyen kiváló hadvezértől aligha kell.

8. Kinizsi Pál, temesi ispán

Kinizsi Pál sírjának fedőlapja Nagyvázsonyban (wikipedia)
Bár Kinizsi Pál nevét mindenki ismeri - leginkább Mátyás király meséiből -, az már kevésbé tudott, hogy valószínűleg nem molnárlegényből lett katona, hanem kisnemesi családból származott, hisz már apja is Hunyadi János alatt forgatta a kardot. Kinizsi a roppant durva, egyszerű hadviselés híve volt. Kevés sallang, viszont durva ütések. Hadjárataira a gyorsaság, a pontos időzítés és letaglózó erő volt jellemző. Nem habozott vérfürdőt rendezni, ha ezáltal egy kis nyugtot szerezhet a töröktől. Rendszerint Temesi ispánként a déli végeket igyekezett megóvni a töröktől, illetve annak portyáit kellett semlegesítenie. Élete végéig a végvárrendszer nem is omlott össze. Legismertebb sikere a Kenyérmezei diadal, ahol jelentős túlerőben lévő oszmán sereget semmisített meg Báthory István erdélyi vajdával közösen. Amennyiben hitelt adunk a magyar forrásoknak, itt is az időzítés volt a siker kulcsa, mivel a Báthoryt már pusztulással fenyegető oszmánok hátában az utolsó pillanatokban jelent meg Kinizsi páncélos lovasságával, megtörve annak ellenállását. Mátyás halála után II. Ulászló királynak nem volt lehetősége foglalkozni a törökkel (három potenciális királyjelölt is volt vele szemben), de az uralkodó jelleme sem volt ehhez kellően alkalmas. Így Kinizsi védte a déli határt. Ugyanakkor Miksa német-római  császár 1490-es támadásakor is ő vezette a magyar sereget. 1492-ben megsemmisíti a Fekete-sereg fellázadt zsoldosait (ami egyben jelzi, hogy a Fekete-sereget le lehetett győzni a magyar bandériumokkal!), majd ismét a törökkel küzd. A foglyul ejtett oszmánokat kegyetlenül megkínoztatja, kivégezteti, hogy elvegye az ellenség kedvét a további támadásoktól. Ekkor a törökverő már hordszéken viteti magát hadjárata során, olyan beteg. Soha nem szenvedett vereséget. Ha nagy humanistaként nem is fogjuk emlegetni Kinizsit, de méltán foglalja el a nyolcadik helyet a magyar hadvezérek listáján.

7. Bethlen Gábor, erdélyi fejedelem

Bethlen Gábor erdélyi fejedelem és választott magyar király portréja a XVII. századból (wikipedia)
Bethlen Gábor egy igazi minden hájjal megkent ravaszt ember volt, mindemellett jó stratéga és világosan látó realista. Nevéhez nem fűződnek nagy hódító hadjáratok, öldöklő világrengető csaták, viszont amit abban az időben amelyben élt, ki lehetett hozni Erdélyből a magyar haza javára, azt kihozta. A Tizenöt éves háború (1591-1606) után rájött, hogy a Habsburgok ereje jelenleg kevés az ország felszabadításához, ugyanakkor ahhoz elég, hogy a magyar szabadság maradványait felszámolják. A Harmincéves háborúban reális esélyt látott ahhoz, hogy különösebb veszély nélkül nagyobb befolyást szerezzen a Magyar Királyság területén, így kardot ragadott. Nagy érzékkel választotta ki minden támadásának időpontját, olyankor támadt a nálánál lényegesen nagyobb erőforrásokkal rendelkező Habsburgokra, amikor azoknak nem volt lehetőségük csak vele foglalkozni.  Serege messze nem korszerű, de hát szegény ember vízzel főz, és ő kiváló szakács volt. A magyar lovasok portyái tönkretették az országba behatoló birodalmi seregeket, 1619-ben a protestáns cseh rendek seregeivel együtt egészen Bécsig hatolt. Később a csehek döntő veresége után is képes volt döntetlenre hozni a játszmát, sőt maga a kor nagyágyúja, Wallenstein sem volt képes ellene eredményre jutni. Bethlen Gábor óvatos hadvezér volt, nem bocsátkozott olyan csatába, ahol nem volt a kezében minden előny, pontosan tudta, hogy egy háborúban a győzelem a lényeg, nem az, hogy milyen hősiesen bukik el valaki. Ami ugyan szép, de kevés eredményt hoz.

6. V. István, magyar király

István "ifjabb király" 1263-as kettős pecsétjének hátoldala (wikipedia)
E kiváló hadvezérünk sajnos teljes ismeretlenségnek "örvend", hiszen apjával - IV. Bélával - ellentétben nem tananyag rövidke uralkodása. Ám kétéves királyságát voltaképpen 10 éves uralkodás előzte meg, mikor mint "Ifjabb király" sokszor önálló politikát folytatott, sőt egy ízben komoly háborút vívott Béla királlyal. Mint arra Zsoldos Attila felhívta a figyelmet kiváló könyvében, már az is jellemzi Istvánt, ahogy a Képes krónika ábrázolja: apját ököllel fenyegetve. Az ifjú trónörökös számos fenyegetést hárított el sikeresen, hogy király lehessen, a sors fintora, hogy Forutna istenasszony aztán oly szűken mért számára ebből az örömből. Az cseh királlyal, II. Ottokárral vívott 1260-as háború során már villogtatta turulkarmait, ám apja hírhedten rossz hadvezér volt, és a döntő Kroissenbrunni csatában súlyos vereséget szenvedett. A herceg nem tehetett erről, sőt kezdetben egy komolyabb cseh seregrészt színlelt megfutamodás taktikájával megsemmisített. Istvánra nem tett jó benyomást apja katonai tehetségtelensége, talán ez is hozzájárult viszályukhoz, amely 1264-65-ben háborúba torkollott. IV. Béla gyakorlatilag a háború kezdetén óriási előnyre tett szert, elfogta ugyanis István feleségét. István - ekkor már ifjabb király - pillanatok alatt elvesztette országát (Erdély és a Tiszántúl nagyjából), kénytelen volt Feketehalom várába visszahúzódni maroknyi hű emberével. Ám országának legkeletibb részébe visszaszorítva sem csüggedt. Előbb felszámolja az őt ostromló sereget, majd egymás után szétveri apja ellene küldött csapatait, hogy Isaszegnél végképp megtörje annak erejét. István kitűnő szervező, végsőkig makacs hadvezér volt, akit a balszerencse nem sújtott le, csak erősebbé tett. Isaszegnél maga is ott harcolt lovagjai közt, leterítve egy kiváló harcost lándzsájával. Taktikailag képzett katona volt, mind a hagyományos nomád harcászathoz, mind a lovagi hadviseléshez értett. Már királyként 1271-ben sikerült visszavágnia Ottokárnak is, mikor a Rábczánál legyőzi a hatalma teljében lévő cseh uralkodót. Nagy balszerencse, hogy e kiváló férfiú, aki talán megakadályozhatta volna a kiskirályságok kialakulását,/megerősödését olyan fiatalon meghalt.

5. I. (Szent) László, magyar király

Szent László harca a kunokkal a türjei templom freskóján (Kiss Tamás fotója, wikipedia)
Szent László a magyar történelem egyik legjelesebb személye, aki etalon volt olyan uralkodóknak is, mint Luxemburgi Zsigmond (mellé temetkezett Váradon, ami jelzi egyben, hogy mennyire magyarnak tartotta magát), vagy I. (Nagy) Lajos. A rettentő erejű hős fejjel kimagaslott kortársai közül, középkori ábrázolásaink szerint kedvelt fegyvere a csatabárd volt. A szent fejedelem a koronához csatolta Szlavóniát, az ő segítségével sikerült elűzni a német hűbért vállaló, és uralkodásra személyiségéből fakadóan alkalmatlan Salamont. Kerlés mellet még Salamon uralma alatt harcol, majd Nándorfehérvár ostrománál jeleskedik. Uralma alatt az addig védekező keresztény magyar állam támadásba lendül, jelezve, hogy megszilárdult a rendszer. László erélyes és határozott hadvezér. Horvátország meghódítása közben jön híre, hogy Bizánc biztatására kun sereg tört a keleti országrészbe, ám ő rögtön a támadok után veti magát. Egyik jellemzője a gyorsaság, amellyel hadműveleteit intézi, másik a csapás könyörtelensége. Személyesen is kiváló harcos, Kerlésnél hat harcost öl meg egymaga, miközben egy nyíl meg is sebzi. A mogyoródi csatában László magára vonva az ellenfél főerejét, győzik le a hercegek Salamont. Hadjáratai során szerencsés volt és mindig győzedelmes.

4. I. (Hunyadi) Mátyás, magyar király

I. (Hunyadi) Mátyás a Thuróczi-krónikában (wikipedia)
A magyar történelem egyik fénypontja Hunyadi Mátyás uralkodása, akinek hosszú uralma alatt gyakorlatilag minden szomszéd megérezte a magyar fegyverek erejét. Mátyás seregéről már közöltem annak egy leírását. Az ifjú király szinte a semmiből teremtette meg Európa egyik legjobb hadseregét, így méltán tekinthetjük a magyar hadtörténelem legnagyobb szervezőjének. Hadművészetét a minimális kockáztatás jellemzi, alig-alig vív csatákat, nem tesz fel soha semmit egy lapra. Inkább az apró harcászat mestere, könnyűlovassága lassan őrli fel az ellenség erejét. A boroszlói hadjárat során bizonyítja, hogy stratégiailag kiemelkedő ismeretekkel bír, aki azonnal felismeri, mely helyek megszámítanak és mely pontok adhatóak fel. A rendszerint kegyes király a siker érdekében könyörtelenül összeszed minden élelmet az ellenséges túlerő elől, ami végül oda vezet, hogy a kiéhezett ostromlók kénytelenek fegyverszünetet kérni a körülzártaktól. Nem akar mindent személyesen irányítani, képes olyanokra bízni a csapatokat, akik maguk is remek hadvezérek. Kinizsi talán a legjobb példa erre, aki maga is felkerült a listára. Pontosan tudta, hogy királyként az életét nem kockáztathatja akármikor, bár volt, hogy saját maga ment kikémlelni a jajcai török védelem gyengéit. Stratégiailag gondolkodott, azaz úgy vélte a török ellen csak egy nagy nemzetek közötti koalíció képes győzni, és ezt saját uralma alatt gondolta megvalósítani. A császári korona nem pusztán öncél volt, hanem szükségszerűség a magyar haza védelmében. Hogy milyen igaza volt, azt utóbb a Habsburgok igazolták. Csatavezetésben ugyan nem érte utol apját, de igazságos Mátyás a magyar hadtörténelem jeles alakja.

3. I. (Szent) István, magyar király

I. (Szent) István egyetlen fennmaradt korabeli "képe" a koronázási paláston
(Emese álma - mek.oszk.hu)
Szent királyunkat rendszerint nem hadvezérként értékeljük, aminek legfőbb oka az, hogy forrásadottságaink a korban nem túl jók (igaz, közel sem olyan rosszak, mint a X. vagy a XII. századé). Nincsenek részletes leírások katonai akcióiról, így leginkább annak eredményessége miatt került listámon a bronzérmes helyre. István legyőzi Koppányt, majd rokonát az erdélyi Gyulát is. Belháborúi biztosítják az ország egységét. Ugyanakkor nagylelkű ellenségeivel is, amennyiben nem főbenjáró bűnről van szó. Mikor Gyula fiai elmenekülnek az országból, ő a fogságába került rokonaikat engedi távozni hozzájuk. Képes azonban szigorra is, ha kell: Koppány és Vazul esete közismert. Hadakozik a bolgárok ellen, sikerrel, majd élete legnagyobb erőpróbája 1030-ben következik be, mikor Európa akkori szuperhatalma, a Német-római Császárság (modern fogalom, germán uralkodói magukat egyébként a Szent római birodalom császárának nevezték) fordul ellene. Sajnos e fontos eseményről sincs bő tudósításunk, a szűkszavú német krónikák csak azt jelzik, hogy a császári sereg semmit nem ért el, és a magyarok Bécset elfoglalták. Szent István minden ellenfelével szemben győzött, nincs híre annak, hogy valahol is vereséget szenvedett. Mikor maga helyett alvezért küldött harcolni, akkor is jól választott (Ajtony ellen például Csanádot. Ajtony vezér - itt is kihangsúlyozom -, nem magyar volt, hanem bolgár!). Kritikus helyzetekben képes volt győzni, hiszen akár Koppány ellen, akár a németek ellen egy vereség megsemmisíthette volna a magyar katolikus állam alig lerakott alapjait. De ő nem szenvedett vereséget.

2. Görgey Artúr, a honvédsereg főparancsnoka, hadügyminiszter

Görgey 1848-49-ben, korabeli litográfia (wikipedia)
Görgey talán a legmostohább utóéletű magyar történelmi alak, akinek rövid dicsőség és hosszú földi kárhozat jutott osztályrészül. Cinikus, keményfejű, sok szempontból jéghideg ember volt, akinek gerince akkor sem roppant meg, amikor szinte mindenki (főleg Kossuth) sziklával hajigálta. Kilépett huszártisztből lett néhány hónap alatt a magyar fősereg parancsnoka, minden önálló hadvezéri tapasztalat nélkül. Az 1848 őszi magyar haderőt jellemzi, hogy pusztán erélyessége alkalmassá tette erre. Szigorú volt, előfordult, hogy saját maga kaszabolta össze feleselő katonáját. Nem tűrt fegyelmezetlenséget, amit a 48-as honvédseregben ritka határozottsággal tartatott be. Gyorsan ráérez a hadvezetés alapszabályaira, és képes alkalmazni azokat. Kellően óvatos, szinte soha nem sikerül ellenfeleinek meglepniük, ugyanakkor ő képes váratlan akciókra.
Személyes jelenléte sikereinek egyik alapja, katonái bíznak benne. Egyik csatában látott egy hátráló üteget, mire egy rövid kis üzenetet vetett papírra, majd eljuttatta azt annak parancsnokához. A hátrálók vezetője elolvasva az üzenetet megfordította ágyúit, és máris támadásba ment át. A papíron csak ennyi állt: "Magyarok! Mindig csak hátra? Sohasem előre?"
Visszavonulásból gyorsan képes volt támadásba lendülni, sőt 1848-49-es téli, és a1849 nyári retirálása a magyar hadtörténelem legragyogóbb visszavonulásai. Bizony, időnként ez a maximum, amit el lehet érni, és ez akkor nem volt kevés. A tavaszi hadjárat során visszaveti az országhatárra a kiváló császári-királyi haderőt, bebizonyítva, hogy a magyarok képesek megvédeni magukat azzal szemben.
Roppant szerénységgel így foglalta össze saját katonai tehetségéről alkotott véleményét: 
"Nem volt énbennem semmi katonai zseni. Az csak mese, magyar legenda, mint annyi más. Rendet tartottam a katonáim között, ez az egész, és a fickók derekasan viselték magukat néhányszor. A többi lárifári."
Mindamellett szerintem ebben tévedett, hadvezéri zsenialitása nem vitatható.

1. Hunyadi János, magyar kormányzó

Hunyadi János kormányzó, az 1488-as Thuróczi-krónikában (wikipedia)
Mint az a nemzetközi Top 10-ből következik, Hunyadi Jánost tartom a valaha élt legnagyobb magyar katonai zseninek. Tevékenysége 65 évre megakasztotta az akkori világ legnagyobb birodalmának hazánk felé való terjeszkedését, Timur Lenk után elsőként mért komoly vereséget (igaz nem nyílt csatában) az Oszmán-birodalomra 1456-ban Nándorfehérvárnál. Török fősereget ezt követően egészen 1683-ig (sőt inkább 1687-ig) nem ér ekkora kudarc. A kormányzó agresszív, támadó szemléletű katona volt, úgy vélte -   és ebben tökéletesen igazat kell adnunk neki -, hogy az oszmánok erejét minden áron vissza kell szorítani, különben végzetes lesz Magyarország számára. Ezért képes volt komoly kockázatot vállalni, amely több esetben vereséghez vezetett. Mindemellett helyesen látta a dolgokat. Védekezéssel talán tovább állhatott volna ellen az ország, ugyanakkor a bukás aligha lett volna elkerülhető. Így az egyetlen esélyt ragadta meg a torkánál. Igaz, kudarcot vallott. A kudarc a katonaélet része, elbukott Napóleon és Hannibál is, zsenialitásuk még sem kérdéses. Csatáiban mindig a megfelelő taktikát használja a sikerhez, néha egyik, máskor mindkét szárnyon átkarolja az ellenséget. A fegyvernemeket jól hangolta össze, csatadöntő nehézlovassága rendszerint áttörte ellenfele sorait, a huszita harci szekereket pedig mind védekezésben, mind offenzívában jól alkalmazta. Vereségeit nem taktikai hibák okozták, hanem külső tényezők. Szentimrénél egyik alvezérével fegyvert cserélve tévesztette meg a törököket. Remekül érezte meg a csaták során a döntő pillanatokat, 1456-ban Nándorfehérvárnál éppen akkor rohant ki a várból a török ágyúkra, amikor az  időpont egyedül alkalmas volt erre. Kiváló ember és kiváló hadvezér volt, aki sajnos olyan korban élt, amikor a legnagyobb siker az volt, hogy nem romlott tovább a helyzet.

2014. augusztus 22., péntek

Tripla könyvajánló - 1 napló, 1 emlékirat, 1 levelezés

Ma egy kissé különös könyvajánlót/kritikák fogok közzé tenni, mert némiképpen történelmi jellegű. Szeretnék bemutatni egy-egy történelmi forrástípust is, miközben bemutatom az adott könyveket. Leírni, miért hasznos a történelemmel foglalkozóknak az adott típusú anyag, illetve mire kell figyelni olvasása közben. Jöjjön tehát egy napló, egy visszaemlékezés és egy levélgyűjtemény!

Isten nevében! : Jánosi Engel Róbert hadinaplója (1915-1917)
Szerk.: Schweitzer Gábor – Baiersdorfi Kristóf
Pécs, 2013


A történelmi források egyik speciális és különösen fontos fajtája a napló. A naplók azért jók, mert szerzőik rendszerint (bár nem mindig) nem a nagyközönségnek szánták, így gondolataik, szándékaik kendőzetlenül maradnak fenn, szemben mondjuk az utólag írt emlékiratokkal. Ráadásul az eseményeket az átélő általában közvetlenül megtörténtük után írja le, így általában az időrendjük nem hibás. Hadtörténelmi eseményeknél így a történészek nagyon gyakran támaszkodnak a naplókra. Természetesen van hátrányuk is, mint minden forrástípusnak. A naplók nem képesek általában összefüggéseikben kezelni az eseményeket, hiszen a szerző csak azt tudja megörökíteni, amit a naplóba való íráskor éppen tud. Sokszor egy-egy napi bejegyzés nagyon rövid, akkor is, ha például egy összecsapást örökít meg, mivel a lejegyzés pillanatában vagy nincs ideje hosszasan írni, vagy nem tűnik olyan fontosnak a dolog, mint a későbbiekben kiderül.
Egy tavaly kiadott első világháborús naplót vettem a héten egyik könyvesboltban, amely egy zsidó származású pécsi polgár szolgálatát mutatja be, Jánosi Engel Róbertét. Miért érdekelt a napló? Például, mert kicsit különleges. Nem első vonalbeli katonaként mutatja be az 1915-ös galíciai, az 1916-os erdélyi eseményeket, hanem mint utásztiszt, akinek feladata a hadsereg utánpótlási vonalainak karbantartása, fedezékek kiépítése volt. Számomra ez nagyon érdekessé tette a feljegyzéseket, mert ilyen jellegű munka még nem nagyon akadt a kezembe. Jánosi királyhű, igazi polgári műveltségű ember, aki egyben hazafi is. Nagyon jó ilyen köteteket kiadni, mert ha az 1919-es eseményeknél megjegyezzük, hogy a zsidóság milyen szerepet játszott a proletárdiktatúrában (mert bizony annak vezetői nagyrészt zsidó származásúak voltak), akkor azt is meg kell örökíteni, hogy más zsidó származásúak pedig ott voltak a világháború poklában és kötelességüket teljesítve védték a Magyar Királyságot. A napló remekül mutatja be a munkásosztagok tevékenységét, hogy minél nagyobb védelmet tudjanak nyújtani a bakáknak harc közben, hogyan készültek el a barakkok, sáncok, árkok. Ajánlom minden hadtörténelem iránt érdeklődőnek, mert nem unalmas szakirodalomról van szó, hanem olyan dokumentumról, amely közel hozza hozzánk a 100 évvel ezelőtt hadba vonult katonák mindennapjait.
A kötet kiadása semmi extra, címlapján az író fényképe kislányával. Sajnos fűzött könyv, de úgy látom nem fog szétesni egyik hétről a másikra, és így nem is túl drága (2200,-Ft).
Értékelés:
8/10

Gróf Bánffy Miklós: Egy erdélyi gróf emlékiratai
(Emlékeimből; Huszonöt év)
Bp.: Helikon, 2013


Másodikként egy emlékiratot mutatnék be. Pontosabban nem is egyet, mert az „Egy erdélyi gróf emlékiratai” két emlékiratot tartalmaz.
Az emlékiratok szintén nagyon hasznosak a történészek számára, főleg ha azokat egy-egy nagy formátumú, események alakulására befolyással bíró ember írta. Az emlékiratok ugyanakkor veszélyesek, ezért fokozott óvatossággal kezelendők. Ugyanis rendszerint a visszaemlékezések komoly hátránya, hogy a fontos eseménye után sok évvel készülnek, sok esetben szerzőjük életének végén, ami a csalóka emlékezet, vagy szándékos torzítás miatt nem válik előnyükre. A dátumokban gyakran tévednek, a szerző egykori cselekedeteinek mozgatórugóit utólagos magyarázkodás maszatolja el, máskor pedig szándékos hazugság. Hiszen az emlékirat szerzője magát általában (akadnak azért kivételek, például Rákóczi Vallomásai, amely azonban inkább egyfajta gyónás, és nem a nagyközönségnek szánta) igyekszik magát a legjobb fényben megmutatni, ellenfeleit pedig befeketíteni. Ugyanakkor nagy előnye, hogy utólag készült, így már az író képes meglátni az összefüggéseket az események között, képes látni mi volt fontos, mi nem, így sokszor nagyon részletesek egy-egy kulcsesemény megörökítésekor.
Gróf Bánffy Miklós két emlékiratot hagyott maga után, pontosabban inkább másfelet, mert a Huszonöt év című befejezetlen maradt és a 25 évből csak háromét sikerült megírnia. Az első 1932-ben jelent meg Emlékeimből címmel, ez az érdekesebb, ugyanakkor politikatörténeti szempontból kevésbé fontos visszaemlékezés. Ebben Bánffy az 1916-os utolsó (majd a történelem megmondja, tényleg az volt e!?) magyar királykoronázást írje le először, majd az 1918-as őszi eseményeket, ahogy ő látta, mint egyszerű magánember. Nekem különösen a koronázási rész tetszett. Láttam már róla fényképeket, sőt filmrészleteket is, de egyben olvasni az előkészületeket, találkozni a főszereplőkkel, és „hallani”, mit mondtak az akkor jelenlévők, igazán nagy élmény. Bánffy ugyanis a koronázás előkészületeit maga vezette, szervezte meg a Mátyás-templom belső díszítését, sokszor maga találta ki mi hol legyen. A második emlékirat, amely a Huszonöt év címet kapta kicsit más jellegű. 1921-22-ben Bánffy a Trianoni békében megcsonkított ország külügyminisztere, s nem is sikertelenül. Az ő tevékenysége alatt történik meg a számunka kedvező soproni népszavazás. Bánffy itt akkori politikájáról számol be, egészen lemondásáig. Ezt követően az erdélyi gróf hazalátogatott családja ősi fészkébe, a bonchidai Bánffy-kastélyba, melyet ősei 600 éven át birtokoltak, és úgy dönt ott a helye, ha akkor Romániához tartozik is. Az emlékirat ezzel a hazaköltözéssel zárul. A könyv nagyon érdekes, mert bemutatja egy ősi magyar arisztokrata család utolsó férfitagjának (vele a család losonci ága kihalt) fontos életszakaszait. Számomra egyértelmű, mennyire hiányoznak a mai magyar világból a Zichyk, a Széchenyiek, a Bethlenek, Telekiek, Esterházyak, Bánffyak, akik igazi minőséget jelentettek évszázadokon át, konok magyarok voltak akkor is, ha nem zárták el magukat a nyugattól. Mert ezek a családok – és persze sok másik - maguk a magyar történelem, annak minden fényével és sarával. Ki kell verni fejünkből a régi kommunista mocskot, amit ezekre a családokra (is) ráhajigáltak. Ez a könyv, ezért igazi csemege, mert egy régi vágású antikommunista és antifasiszta igaz magyart mutat be.
A kötet címlapja inkább egy Agatha Christie krimihez lenne jó, mondjuk „A Bertram szállóhoz”, de elmegy. Mondjuk, azt nem tudom, miért egy koktélparty hangulatát képzelték hozzá passzolónak. Fűzött, félek tőle, nem lesz nagyon tartós.
Értékelés:
8/10
                               
Szent Jeromos: Levelek
Bp.: Szenzár, 2005


Volt már napló, visszaemlékezés, és most jöjjön egy másik speciális történelmi forrás, a levél. Ma az emailek korában levelekből dömping van, régebben azonban az emberek nem érintkezhettek távol levő ismerőseikkel bármely percben, a levél maga, de pláne a küldönc pénzbe került. Persze ez nem jelenti azt, hogy ilyen nem is volt. Már az ókorban komoly levélforgalom zajlott, és most egy késő-ókori levélgyűjteményt, Szent Jeromosét ajánlom az olvasók figyelmébe.
A levelek szintén a nagyon jól használható történelmi anyagok sorába tartoznak, hiszen nem az utókor számára írták őket (bár ez is előfordult, különösen amikor kiadták őket utólag), így szerzőjük akkori gondolatait, szándékait tükrözi. Persze az is számít, kinek írta, hiszen az ember néha az ellenségével is levelezni kényszerül. Kicsit így minden levél más-más szempontok alapján kezelendő. Ugyanakkor a levelek többnyire nagyon pontosan datálhatók, így nagyon értékesek történelmileg. Ebből a szempontból a naplóhoz áll közelebb, nem a visszaemlékezésekhez.
Szent Jeromos Pannonia (pontosabban Pannonia Savia) és Dalmatia határánál született, egy pontosan egyelőre nem lokalizálható Sztridon nevű településen. Nagy műveltségű egyházfi volt, aki elsősorban vallási és teológiai kérdésekkel foglalkozott. A kétkötetes magyar nyelvű kiadásában 154 levelét olvashatjuk Jeromosnak, ami ha belegondolunk igazán fantasztikus, hiszen azok 1600 éve íródtak! Bár a legtöbben úgy tudják, hogy a késő-ókor és kora-középkor valamiféle sötét világ volt, valójában forrásokban nagyon is jól állunk. Aránylag sok levélgyűjtemény, törvénygyűjtemény, vallási írás maradt fenn, igaz valóban jó és részletes történetírói munka alig. Miért érdekesek egy szerzetesi életmódot folytató pap levelei? Bizonyára nem mindenkinek az. A levelek tartalmának 90%-a kifejezetten a vallási élettel, vagy krisztológiai fejtegetésekkel foglalkozik Isten mibenlétéről. Ez sokaknak a mai világban tényleg nem hangzik izgalmasnak. Ugyanakkor az akkori viszonyokat jól adja vissza. Megmutatja, hogy a késő-ókori keresztény egyháziak vezetői milyen nagy műveltségű emberek voltak. Szent Jeromos egy levelében több idézet és hivatkozás van, mint némelyik politikusunk szakdolgozatában. Megmutatja, hogy az Egyház győzelméhez egyrészt a kérlelhetetlen megkövetelés és ugyanakkor az elesettek gyámolítása és magukra nem hagyása vezetett. Számomra mégis a korabeli történelmi megjegyzések kiszúrása a legnagyobb élvezet. Az ember néha olyan megjegyzéseket talál, amely a történésznek is fontos, ez olvasható a CXIV. levélben: „Hogy késve küldöm vissza Boldogságodnak latin nyelvre fordított könyvedet, a sok közbejött akadály miatt történt: az isaurusok [kilikai népcsoport -HG-] váratlan kitörése, Phoenix és Galilaea feldúlása, Palaestina rémülete, különösen Jeruzsálem városáé, és semmiképpen sem a könyvek, hanem inkább a falak ledöntése. Ráadásul a kemény tél és éhség, elviselhetetlen…”
A köny kétkötetes kiadása nagyon esztétikus, semmi cafrang, ugyanakkor masszív és tartós.
Értékelés:
7/10

2014. augusztus 17., vasárnap

Isztambul - régi fotókon

Maradunk ma a fotóknál, mint témakörnél. Hiszen a fényképészet nem csupán művészet, hanem a jelen kimerevített képe, így az utókor számára egyben történelmi forrás. Ha a XX. századra gondolunk, a történelemkönyvekből jól ismertek legendás fényképek, amelyek egy-egy jelentős pillanatot, érzést juttattak el az emberekhez. Most Isztambul múltjából teszek közzé egy válogatást, mivel számomra a keleti világ mindig is kedves téma volt. Aki szereti ezt annak eleve tetszeni fog, aki meg nem utazna el Törökországba, mondván, nem európainak való vidék, az meg jusson el így oda. Meg hát ez időutazás is, hiszen ma már az a XX. század elején még létező igazi orientalistákat megihlető kelet a kommunizmus és az amerikanizálódás miatt sajnos már nem létezik ebben a formában.

Jean Pascal Sébah fotója Isztambulról a XIX. század végén.
(commons.wikimedia.org)
A Boszporusz látképe a Bajazid-toronyból
(Pascal Sébah fényképe 1886 előttről, commons.wikimedia.org)
A Boszporuszra néző Csiragan-palota a 1886 előtt.
A plaota egy óriási tűzvész során 1910. január 19-én kiégett, a benne lévő
páratlan szultáni gyűjtemény elpusztult. Szerencsére a falak ma is állnak.
(Pascal Séban fotója, commons.wikimedia.org) 
Török temető az 1880-as évek körül
(Pascal Sébah felvétele, commons.wikimedia.org)
Nagy Konstantin római császár oszlopa, 1865-1880 között
(Sébah fotógráfiája, commons.wikimedia.org)
Az isztambuli Nagy bazár az 1890-es években
(commons.wikimedia.org)
Leandrosz-tornya, avagy a Kiz Kulesi a Boszprouszon, amely őrtoronyként szolgált
(Pascal Sébah fotója, 1880 körül, commons.wikimedia.org)
Pera városrész utcái
(www.maggieblanck.com)
Isztambul látképe 1905-ben, a látvány önmagáért beszél.
(Doroshevich: East and war. Moszkva, 1905. 196.o.)
Sakkozók, 1910 körül
II. Abdul-Hamid (ur. 1876-1909) szultán fehér arab lovak vontatta könnyű kocsija.
Az ekkor már öreg szultán liberális uralkodó volt, ravasz taktikus, aki modernizálni akarta birodalmát.
(Doroshevich, 225.o.) 
A Tophane városrész, Isztambul

A mai Galata-híd elődje, pontonhíd az Aranyszarv-öböl vízén Galata városrész felől.
Szemben kissé balra a hídtól az Új mecset (Yeni Cami), távolabb a bal szélen a Kék mecset.
(www.sirman.net)
Ugyanez a híd, ám a másik oldalról, így Galata városrészt láthatjuk,
középen a negyed jellegzetessége, a Galata-torony
(Abdullah Fréres fotója az 1880-93 között)
II. Abdul-Hamid szultán egy pénteki felvonulása a mecsetbe
(Abdullah Fréres, 1880-1893 között)


II. Abdul-Hamid szultán érkezése az általa építtetett Yildiz Hamidiye mecsetbe.
1905. július 21-én örmény szakadárok bombával sikertelen merényletet követtek el
a mecsetből távozni készülő uralkodó ellen, ám a bomba célt tévesztett és megölt 26 embert.
(Abdullah Fréres, 1886-1893 között)

Saliha szultána, Abdul-Aziz szultán (ur. 1861-1876) lánya.
(Abdullah Fréres fotója, 1880-1893 között)
Büyükdere, Isztambul
(Abdullah Fréres, 1880-1893 között)
A Yeni Cami, azaz az Új mecset a Galata-hídról 1880-1893 között
(Abdullah Fréres fotója, commons.wikimedia.org)
A kevésbé ismert, de még az Hagia Sophia-nál is régebbi Hagia Irene templom.
A fénykép készítője Polycarpe Joaillier 1880-1910 között.
Akkoriba fegyvertörténeti gyűjteményt őriztek itt 1978-ig, ma múzeum.
(Library of Congress, common.wikimedia.org)
A már látott Galata-tornyot a genovaiak építették a XIV. század közepén
(Pascal Sébah felvétele 1875-1886 között, Cornell University Library

Az isztambuli arzenál, azaz hadihajó-építő műhely
(képeslap 1914 előttről, commons.wikipedia.org)
Isztanbul a Topkapu felől
(Guillaume Berggren fotója a XIX. század végén)
(Perai Múzeum, commons.wikipedia.org)
A Dolmabahcse-palota és a német nagykövetség a XIX. század végén.
Ekkoriban rengeteg európai stílusú palota épült az oszmán fővárosban.
(Berggreen fotója - Perai múzeum, commons.wikipedia.org)

Az Oszmán birodalom sejhüliszlámja (vallási vezetője) hadat üzen a
Antant-hatalmaknak 1914. november 1-én
(commons.wikimedia.org)
Autó Isztambulban, 1916
(commons.wikimedia.org)
A Goeben német cirkáló (közvetlen a partnál), amely Isztambulba menekült 1914 augusztusában.
Később a török flotta zászlóshajója lett, de német legénységét nagyrészt megtartotta.
(Bundesarchiv, commons.wikipedia.org)
Az Isztambuli török flottatámaszpont a levegőből, 1915
IV. Károly osztrák-magyar uralkodó és felesége Zita Isztambulban,
V. Mehmed szultán temetésén, 1918 július
IV. Károly császár és király sétája Isztambulban, kalapban Zita királyné, 1918. július
Isztambul, Galata 1923-ban, színes (színezett?) fotón.
(www.vintage.es)
Kávézó törökök Isztambulban 1923
(www.vintage.es)
Szintén Galata városrész, 1965-ben
(további fotók a sorozatból: http://www.vintag.es/2013/05/color-photos-of-istanbul-in-1965.html)
Gyalogosátkelő, 1965 (u.o.)

2014. augusztus 14., csütörtök

Helytörténeti fotók 2. - Kirándulások az 1960-as években

Folytatom a Ménfőcsanaki Mezőgazdasági Szakközépiskola és Gimnázium régi fotóinak közlését. Az első részben a Bezerédj-kastélyt (is) bemutató képeket hoztam le, ma pedig jönnek a kirándulásokon készült fényképek. Legyünk aktuálisak, ha már nyár van (még ha ez most éppen nem is látszik az ablakon kinézve). 

1-8. kép
Az első csokor fénykép 1964 késő tavaszán készülhetett, mikor a frissen megalakult ménfőcsanaki szakközépiskola első évfolyamát éppen csak elvégzett diákjai kirándulni mentek Tihanyba. Voltaképpen azt hiszem, hogy Balatonfüreden voltak először, mivel a képek alapján nyilvánvalóan onnan hajókáztak át a félszigetre. Pontos dátum sajnos nincs mellékelve, úgyhogy csak valószínű a május környéki időpont. A fényképeken szereplő diákokról nincs információm, a képeket csak egy-egy semmitmondó címmel látták el (pihenés, séta a parkban, stb.), így készítőjét sem tudom.

1. A Tihanyi apátság Balatonfüred felől nézve

2. A ménfőcsanaki diákok "hajója" a kikötőben

3. Csoportkép a mólón

4. Séta a parkban, valószínűleg Tihanyban

5. Pihenő a Balaton partján

6. Pihenő csoportkép

7. Csak napfürdőhöz volt elég jó idő

8. Vissza Füredre

9-13. kép
A következő öt képről jobban vagyok informálva, mert 1967. május 26-29 között készült az akkor Sopronban megtartott Országos diáknapokon. A ménfőcsanaki középiskolát öttagú csoport képviselte: Csapkay tanár úr és négy diákja: Budai Ilona, Csapó Angéla, Dukkon Ágnes és Világi Szabolcs. A megnyitó a soproni Fő-téren (akkor: Beloiannisz tér) volt, majd az Állami szanatórium épületében ének- és hangverseny-bemutatókkal folytatódott. A legjobb szólista díjat Budai Ilona nyerte el, míg a Borsos Etelka-Dukkon Ágnes-Györe Éva-Házi Gizella kvartett arany minősítést ért el irodalmi pályázatával. A ménfőcsanaki diákok az Arany János Kollégium épületében kaptak szállást. Az eseménysorozatot természetesen politikával spékelték meg, mert a diákok egy békemenetnek nevezett felvonuláson is részt vettek, amely Sopronkőhidára vonult, leróni ott tiszteletüket a "SS-ek és nyilas hóhérok" áldozatai előtt.

9. A ménfőcsanaki diákoknak (is) szállást adó Arany János kollégium

10. A ménfőcsanakiak csoportja Sopron főterén

11. Nincsen Sopron Tűztorony nélkül

12. Komárom megyeiek csoportja készülődik a békemenetre

13. Szökőkút, közel a kollégiumhoz

14-15. kép
A következő két képhez egy csaknem kétoldalas leírás tartozik, ami remek, viszont nincs hozzá írva se dátum, se személy. Annyi bizonyos, hogy egy osztálykiránduláson készült az 1964-65-ös tanévben, valószínűleg tavasszal. Egy megyén belüli kirándulás volt, amelynek célpontjai Fertőd, Balf, Fertőrákos és Sopron volt. A kirándulók a mellékelt szöveg szerint egy kék Ikarus-szal utaztak, talán az látható az első kép hátterében. A fényképek eredetiben is nagyon kicsik, és nem fognak érte Pulitzer-díjat osztani. Bár magam is pocsék fotós lévén, inkább hallgatok.

14. Sopron

15. Fertőd, csoportkép a kastély árnyékában

16-18. kép
Zárásul egy 1966-os kirándulás fotói amely az Északi-középhegységet és környékét célozta meg. Az emlékkönyv szerint 1966. június 4-én szerda este vonattal utazott a középiskolás osztály (osztályok?) Budapesten át Füzesabonyba, ahonnan "egy lassan döcögő személyvonattal" mentek tovább Egerbe. A hevesi fővárosban városnézés volt, majd autóbusszal a Szalajka-völgybe jutott el a csoport, ahol erdei túra következett. Pénteken Aggtelekre, majd Miskolc-Tapolcára és Diósgyőr várára került sor. Még aznap visszatértek Egerbe, ahol a Buttler-házban (mai fiataloknak: nem, nem Gerald Butlerről nevezték el!) szállásolták el a ménfőcsanakiakat. A zárónapon, szombaton Eger nevezetességeit nézték meg tüzetesen, de a helyi strandon fürdőzni is maradt idő. Fotózáshoz úgy látszik nem annyira, mert három fénykép (és ez rajz a diósgyőri várról, de inkább kihagyom, mert nem jó...) van csatolva az íráshoz, és csak bízom benne, hogy nem ezek voltak a legsikerültebbek, és valakinek a gardróbszekrényében ott lapulnak az éles fotók.

16. Csoportkép a Szalajka-völgyben

17. Pózolj Dobó-szoborcsoporttal 

18. Dobó immár magányosan
Ez volt tehát a kirándulásos blokk a ménfőcsanaki középiskola 1960-as éveiből. Remélem lesznek, akik magukra, vagy szüleikre ismernek benne.