Szeretjük őket:

2014. május 24., szombat

Hadtörténelmi Közlemények rendelés, avagy mission impossible

Kevés kiábrándítóbb dolog létezik, mint amikor az ember számára fontos (vagy általa annak vélt) ügyben érzi azt, hogy minden összeesküszik ellene. Vagy ha nem is minden, de egy valaki olyasmi, amitől éppen az ellenkezőt reméli. Most ez esett meg velem. Mint minden valamirevaló hadtörténelem-mániás Magyarországon, szorgalmasan forgatom a Hadtörténelmi Közleményeket, amely e témában nálunk a legnívósabb folyóirat, és, hogy mást nem mondjak, 1888-ban alakult. Fanatizmusom talán kifejezi, hogy még a kiadvány 1888-tól 2009-ig összes számát felvonultató Blu-Ray Disc kiadását is megvettem, nem két fillérért. Ám az ominózus diszk 2009-ig tartalmazza a HK számait, ezt követő példányait magam vettem papíralapon az évek során. Ez nem baj, jobban szeretem a hagyományos papírt olvasni, e téren meglehetősen konzervatív álláspontot képviselek. 2013 őszig nem is volt gond a folyamatos gyarapítással. Most van.
Győr. Magyarország egyik legdinamikusabban fejlődő és gazdagnak mondható városa. Ám egyetlen újságosnál sem kapható a Hadtörténelmi Közlemények ősz óta, mivel a vasútállomáson lévő üzlet immár nem hozatja (a bulvárlapok nyilván jobban fogynak). Gondoltam, megrendelem magamnak, ripsz-ropsz, van honlapja a Hadtörténeti Intézet és Múzeumnak, azon elérhetőség és máris birtokolhatom. Félreértések elkerülése végett, olvasni tudom, mert a megyei könyvtár olvasótermében természetesen megtalálható. Ám én a polcomon szeretném látni, ami talán érthető, ilyen hobbival.

A honlapjukon nem találtam semmi utalást a rendelési lehetőségre (régebbi számok letölthetőek pdf formátumban, természetesen éppen addig a számig, amelyekkel már rendelkezem…). Az ember azt gondolná, hogy modern időket élünk, de hát jó, akkor írok nekik és érdeklődöm. Végül is a honlapon volt egy "kapcsolat" fedőnevű felület, hátha nem társközvetítő... 


A levelemben finom hangon érdeklődtem május elején arról, miként lehetne megvásárolni a tavalyi 4. számot és előfizetni az idei évben megjelenőkre. Vártam és vártam. Kaptam egy regisztrációs e-mailt, hogy vették az adást, ám annyi válaszra sem méltattak, mint sakált a döglött zsiráf. Írtam újból, 2014.V.12-én:

„Tisztelt Hadtörténeti Intézet és Múzeum! Ismét írok Önöknek, mert legutóbb rám sem bagóztak... Úgy tűnik, Önöknek nem áll érdekében, hogy az emberekhez eljussanak a műveik. No, de teszek még egy próbát, hátha kapok valami visszajelzést, és újból elküldöm múltheti kérésemet: "Tisztelt Hadtörténeti Intézet és Múzeum! Szeretném megrendelni a Hadtörténeti Közlemények számait, mivel a hely, ahol korábban Győrben vettem, most mát nem hozatja. Győrben tudomásom szerint sehol sem lehet venni. Ezért megrendelném az ezévi számokat, sőt a tavalyi utolsó számot is. Kérem mondják el ennek módját!" Köszönettel: Horváth Gábor”

Röpke egy hétre rá, máris választ kaptam:

„Tisztelt Uram!
A Hadtörténelmi Közlemények 2013. évi számait letöltheti az alábbi linken:
A 2014. év első számát pedig 950 Ft-os áron tudja megvásárolni olyan módon, hogy befizeti sárga csekken a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, 1014 Budapest, Kapisztrán tér 2-4. címre, a befizetést igazoló részt beszkennelve elküldi erre az e-mail címre, vagy elfaxolja az 1/325-16-20 számra, majd postázzuk Önnek (amennyiben kapunk postacímet). Sajnos csak ilyen macerásan tudjuk megoldani. Vagy meglátogat minket, és személyesen vásárolja meg a kiadványt. 
Üdvözlettel:
X Y
HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum
Múzeumpedagógiai és Kiállítási Osztály
1/325-16-31

Itt körülbelül kiestem a székből. 2014-et írunk. Egy kattintással elő tudok fizetni a Brill honlapján olyan adatbázisokra, amelyekkel ellennék a világ pusztulásáig (Na jó, ez aligha van már túl messze…), és száz év alatt sem tudnám felhasználni a töredékét sem. Itt meg az I. világháború 100. és a II. világháború 75. évfordulójának évében egyesével kellene postai csekken feladni az árat, majd beszkennelve igazolószelvényt e-mailezni???

Hát válaszoltam némi epe és sajnos nem eper ízével a számban:

„Tisztelt X Y!
Köszönöm szépen válaszát. A rendelés procedúráját most had ne méltassam. :D Ha jól sejtem nem Önön múlik. A linket ismerem, ezért is emeltem ki a tavalyi 4. számot, amely még nincs az oldalon fenn, így azt nem tudom (még?) letölteni.  Ezek szerint minden egyes számnál csekket kell feladnom, szkennelni és átküldeni emailbe az igazolórészt? Nem lehet évre fizetni? Egy ilyen színvonalú és patinás lapnál kétségbeejtő. Kezdem azt hinni, hogy egyedül én akarom megvenni a folyóiratukat. Hogy marad így fenn? Könyvtáraknak kiküldenek 100 példányt és ennyi? Újságosnál nincs, rendelni nehezebb, mint bejutni Csernobilba...
Kérem, annyit írjon még meg, hogy lehet-e évre rendelni, aztán majd átgondolom, hogy ilyen áron szükségem van-e erre...
Elnézést a gúnyos hangért, nem Önnek szól, de nem tudom sírjak, vagy nevessek...
Köszönettel: Horváth Gábor”

Ez május 19-én történt. Ma 24-e van. Reakció semmi. Talán a Hadtörténeti Intézetben is fel kellene venniük egy kommunikációs szakembert, mint Pintér Attila mellé a fociválogatottba… Az biztos megoldaná a problémákat.

Update - 2014. június 2.

Minap (május 29.) megtisztelt levelével a Hadtörténelmi Közlemények főszerkesztője, D. Hausner Gábor, amelyben leírta mely okok miatt nem nagyon kapható a folyóirat boltokban. Ezúton köszönöm neki a tájékoztatást. A levél tartalmába nagyon nem megyek bele, elég annyit róla, hogy ez rajtuk kívülálló okokra vezethető vissza. Nagyon korrekt volt és megértő, így némileg megkövetem őket, hiszen vannak olyan dolgok, amikről nem tudhattam. Az előfizetést mindenesetre megteszem majd, és erre buzdítok minden hadtörténelem iránt érdeklődőt!


1 megjegyzés:

  1. Szia!

    Nekem a Hadtörténeti közlemények 2005. 4.számra lenne szükségem (pontosabban a 1234-1307.oldalakra) Már bekerestem az egész netet, de 2012-2013 ill. 1997-2003 közöttit lehet letölteni. Neked nincs meg a keresett szám? Várom válaszodat: Balogh László egyesult@gmail.com www.civispolgar.hu

    VálaszTörlés