1514 - magyar haditerv a török ellen

Magyar hadműveleti terv 1514-ben a török ellen

II. Ulászló 1509-ben (wikipedia)

A Dózsa-féle parasztfelkelés közismert minden magyar előtt, és az is, hogy eredetileg ez egy török elleni hadjárat lett volna. Ám erről a tervről már keveset írtak a történészek, hiszen pusztán terv maradt, és azt sem írta le senki. Így pusztán spekulációkra hagyatkozhatunk, hogy mi lett volna a magyar hadvezetés szándéka 1514 tavaszán. Erről írnék csak röviden és felületesen.

A kétkötetes magyar hadtörténelmi összefoglaló úgy véli, hogy 1514-ben egy portyára került volna sor.[1] Ez a vélemény azért is érdekes, mert éppen ezután jegyzi meg a szerző, hogy ilyen célra a magyar hadvezetés sohasem alkalmazott jobbágyokból álló tömegeket, és erre azok valójában alkalmatlan voltak. Úgy gondolom, pusztán a keresztes csoportok léte bizonyítja, hogy itt komolyabb célokat kell keresnünk egy török földre való beütésnél. Ilyen csapatok bevetésére Magyarországon 1514-ig egyedül 1456-ban történt meg, mikor végveszély fenyegette a déli védelmi rendszer tartóoszlopát, Nándorfehérvárt.

Logikailag így két lehetőség áll előttünk:

1. A királyi udvarba a keresztes hadjárat kihirdetéséig (IV.9.) nem érkezett olyan hír, mely szerint I. Szelim nem Magyarország ellen vonul 1514-ben, és így ennek elhárítására engedélyezték azt,
2. vagy – amennyiben tudtak arról, hogy a török főerők ebben az évben Perzsia ellen vonulnak – a magyar hadvezetés egy komolyabb támadást akart megreszkírozni, valamely fontos célpont ellen a szultáni haderő távollétében.

A második esetben úgy vélem leginkább valamelyik Duna-parti egy erőd jöhet szóba: Szendrő vagy Galambóc. Egy komolyabb vár megvételéhez nem jött volna rosszul egy nagy létszámú segéderő, még ha felszerelés tekintetében gyenge volt is. Az egykori szerb főváros visszaszerzése megakadályozta volna a török betöréseket a Temesi bánság területére, valamint nehezítette volna a török felvonulás Magyarország ellen a Duna mentén, míg Galambóc elfoglalása Szendrőt hozta volna nagyon kellemetlen helyzetbe.

Úgy gondolom szinte teljesen elfogadható Bartáék elgondolása: „… számolnunk kell annak valószínűségével, hogy a május elején észlelhető hadmozdulatok mögött valamiféle központilag meghatározott haditerv állott… az a gyanúnk támad, hogy a végső cél a rendes katonaság és a keresztes had közösen végrehajtandó hadművelete lett volna az al-dunai határszakaszon. Olyan vállalkozás előkészületei sejthetők, mint amilyet 1502-ben vezettek a magyarok a török ellen.”[2]

Bizony, itt kétségtelenül egy tudatos haditervről van szó, amely a rendes katonaság és a felkelők együttműködésére épült volna. De mi történt 1502-ben?

1502 októberében a magyar seregek három oszlopban törtek a Birodalomra: a Corvin János vezette had Boszniába hatolt be és megerősítette Jajca magyar kézen lévő várát; a Som Józsa temesi bán vezette középső csoport a Morava folyó mentén pusztított Szerbiában; míg a két szörényi bán a Duna mentén Bulgáriába vonult, ahol elfoglalta Kladovót és Bodonyt (Vidint), majd Nikápoly külvárosát gyújtotta fel.[3]  

Annyiban korrigáljuk Bartáék álláspontját, hogy az 1514-ben a forrásokból nem három, hanem csak két Oszmán területre betörni készülő csoportot tűnik körvonalazódni.

Az első ilyen csoport Beriszló Péter és Perényi nádor vezetése alatt látszik, s amely a horvát-szlavón-dalmát bánságok csapataiból, és dunántúli keresztes csoportokból állt volna.[4] Ezek Beriszló mozgása alapján Veszprém és Buda körül gyülekeztek, majd május 20-án Siklóshoz értek.[5] Az, hogy ez a haderő a Dózsa-háború idején nem avatkozik a harcokba, valószínűleg annak köszönhető, hogy a hír megérkezésekor már elég közel juthatott a Boszniában húzódó török-magyar határhoz.

Érkeztek keresztesek a Duna mentén délnek, Nándorfehérvár felé is. Ám itt nem tudunk komoly királyi haderő gyülekezéséről. Azok a jobbágyhadak, amelyek később a Szerémséghez vonulnak, nem valószínű, hogy egy másik támadó éket képeztek volna a belgrádi helyőrséggel együtt.

A másik offenzív haderő ugyanis bizonyosan Szapolyai serege volt, amelyhez Dózsának kellett volna csatlakoznia. Kétségtelenül ez lett volna a fő csapásmérő erő. Szapolyai erdélyi vajdaként maga is komoly katonai erővel bírt, de arról is tudunk, hogy 1513-14 telén a királyi dandár (aulici regii) is Temesváron volt,[6] ahonnan bizonyára hozzá csatlakozott. Dózsa György valamikor 1514. május 10. körül indult el Budáról, szinte toronyiránt a Temesközbe. Szapolyai azonban Dózsa megérkezéséig sem tétlenkedett.

Szapolyai János arcképe (wikipedia)

Szapolyai hadjárata 1514. májusában

Szapolyaira sajnos túl sok mocskot aggatott az elmúlt 100 év történetírása, pedig a maga módján tehetséges és kitartó ember volt. A Habsburg-párti írók nem szerették, mert ellenlábas volt, a marxisták azért nem, mert legyőzte Dózsát, a nemzetiek pedig azért, mert végül kiegyezett a törökkel. Ám a fiatal – ekkor mindössze 27 éves – vajda már 1514-ben tapasztalt és nem megvetendő tehetséggel megáldott katona volt, ha nem is egy Hunyadi. A magyar offenzívát ő kezdte meg.

Szapolyai erdélyi vajdaként minden bizonnyal kellő információkkal rendelkezett a határ török oldaláról, talán 1514. február 6-án Kolozsvárról a Brassói tanácsnak éppen ilyen híreket köszön meg levelében.[7] Aligha indította meg májusi hadjáratát kémjelentések nélkül.  

Nagyon érdekes az a Nagyszebennek írt Szapolyai levél, melyben kéri, hogy a Budáról hazafelé tartó török követet a szebeni tanács tartóztassa fel 3-4 napra és eme kérését tartsák titokban.[8] Itt csak olyan okok jöhetnek számításba, melyek katonaiak. Szapolyai ezzel a május 12-én Szászsebesen kelt levéllel tűnik el a forrásokból, hogy majd csak június 3-án, Karánsebesen tűnjön csak fel újra.[9] Ezen dátumok között, mint az utóbbi levélből kiderül, megtörtént betörése az Oszmán-birodalomba és a vajda magyar földre lépve értesült az új hírekről és szóbeszédről. Ellentétben tehát Draskóczy István kijelentésével nem a paraszthadak lázadásának hírére tért haza.[10] Magáról a támadásról nem tudunk semmit, nyilvánvalóan egy puhatolózó portya volt, amely a török védelmi vonal éberségét hivatott tesztelni a nagy támadás előtt. Valamikor május utolsó harmadában került rá sor, tíz napnál semmiképpen sem lehetett hosszabb. Azonban mire hazatért már gyökeresen új helyzetet talált, és a magyar hadműveleti terv - bármi is volt az –, már meg is bukott.

Spekulálunk

Dózsa korábbi menetteljesítménye alapján (nagyjából két hét alatt értek el Budáról Nagylakig) valamikor június második hetére érhetett volna a keresztes sereg Orsova környékére. Ekkorra Szapolyai is bőven visszatért Bulgáriából, ami ismét megerősíti, hogy a két hadsereg együttesen működött volna a továbbiakban.

Nagyon érdekes az az információnk, hogy Telegdi István a királytól május 15-én útra kelt a moldvai vajdához.[11] Követsége minden bizonnyal a tervezett hadmozdulatokkal volt kapcsolatban, ám útközben működése értelmét vesztette. Talán a moldvai vajda is részt vett volna a katonai akcióban? Sajnos, semmit nem tudunk a küldetésről, annak puszta ténye mellett.

Szapolyai és Dózsa egyesített serege elérhette volna a 30-35 ezer főt is. Mi lehetett ennek a nagy létszámú erőnek a célja? Valószínűleg Temesvár környékén, esetleg a Duna mentén történhetett volna meg az egyesülés, inkább előbbi tűnik valószínűnek, mert a temesi ispán, Báthori István ott maradt, és Szapolyai is arra tartott (Karánsebesen van VI.3-án), és Dózsa is. Minthogy Szapolyai önállóan is portyázott már Bulgária fel, így a már említett eset, hogy Dózsáék egy egyszerű betörés miatt vonultak volna délnek, nem tűnik túl elmésnek.[12] Magunk részéről valami ostromműveletre gyanakszunk, mert egy túlnyomórész gyalogos parasztokból álló segédhad erre látszik leginkább alkalmasnak. Talán a keresztes hadjárat kihirdetéséig nem kapott a magyar hadvezetés megbízható hírt arról, hogy a török készülődés ki ellen irányul, majd miután kiderült, úgy döntöttek, hogy a lehetőséget, hogy ilyen létszámú had van egyben, ki kell használni. 1456-ban Hunyadi már korán értesült a török felvonulás céljáról, így az is lehet, hogy a királyi udvar már április előtt is tudta, hogy Szelim szultán célpontja ezúttal Ázsia lesz. Ez esetben is vonzó lehetőség volt, hogy egy kisebb csapást mérhessenek a főerőktől megfosztott török végekre.  

Keresztes felkelő (mek.oszk.hu)

A keresztesek fegyverzete

Kell egy kis kitérőt tennünk, hogy megnézzük, ténylegesen miként nézhettek ki ezek a keresztes csoportok. Szerencsére vannak olyan leírások, amelyekkel képet alkothatunk a zömmel földművesekből álló Dózsa-féle sereg fegyverzetéről, bár ezek a szórványadatok inkább csak érdekesek, mintsem ráfoghatnánk, hogy jellemzőek. Taurinus parasztháborúról írott költeménye felsorolja a keresztesek fegyvereit: „Kardja van eggyének, de kaszát ragad ottan a másik, ennek a fegyvere íj, amazé meg röpke parittya, és sokakat láthatsz pusztán fene cséphadaróval; kis kapa, nagy kapa is bőven forog ott a kezükben. Volt, aki nagybuzgón a kapát s az ekének az ércét olvasztván, abból új fegyvereket kalapált ki.”[13] Ilyen kiszemezgetett idézeteket bőven lehetne még csemegézni, de felesleges. Ellenben Dózsáról tudjuk – Tubero jegyezte fel -, hogy páncélt viselt, méghozzá egy raboltat.[14] De nem ő volt az egyetlen ilyen: egy páncélba öltözött[15] felkelőt nemesnek néztek a fegyverzete miatt.[16] Az sem lehet véletlen, hogy az 1514. évi LX. Törvény megtiltja a hajdúknak a fegyverviselést, parasztoknak pedig – nem a fegyverek! – a puskák birtoklását.[17] Egyben ez jelzi azt is, hogy az 1514-es rebellióban a parasztok egy részénél lőfegyver is volt! A kor nem engedte meg a közembereknek, hogy otthon ne legyenek fegyvereik, a fennmaradt középkori oklevelek tömegével tanúsítják ezt. Az adatok azt engedik sejtetni, hogy a keresztesek harcértéke nem lehetett teljesen csekély.

A keresztes segédcsapatok - mert ezeket a tényleges hadsereg mellett eredetileg biztosan csak kiegészítő erőnek szánták - igazi gyenge pontja az ellátás biztosítása volt. Egy nagy, de fajlagosan kevésbé használható haderő túl drága volt hosszútávon, hiszen etetni és itatni kellett. Minthogy a hadtörténészek pusztán Dózsa seregrészét tízezrekre teszik – miközben az egész magyar végvidéken aligha volt több 7-8 ezer katonánál![18] -, teljesen nyilvánvaló, hogy ekkora embertömeget aratás előtt iszonyatosan nehéz volt ellátni. Ez egyben - egyik - magyarázata annak, hogy a parasztsereg miért is kezdett fosztogatásokba.

Végszó

Sajnos a keresztes hadjárat belháborúvá alakult át, melynek oka nem pusztán valamiféle feudális elnyomás volt, hanem sok összetevőből állt:

-         végig nem gondolt toborzás

-         nem megfelelően biztosított ellátás[19]

-         Dózsa személyes ambíciói

-         a 100 éve folyamatos török veszély miatti adóprés

-         egyes társadalmi csoportok, személyek elégedetlensége a jelennel.

Dózsából érdemtelenül teremtettünk mítoszt, vannak sokkal fontosabb és érdemesebb hőseink. Tucatjával.                                                           

Felhasznált irodalom 

Bánlaky, 2001- Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténete. CD-ROM, 2001. Elektronikus adatbázis: http://mek.oszk.hu/09400/09477/

Barta-Fekete, 1973 - Barta Gábor – Fekete Nagy Antal: Parasztháború 1514-ben. Bp., 1973

Draskóczy, 2000 - Draskóczy István: A tizenötödik század története. Bp., 2000

Engel-Kristó-Kubinyi, 1998 - Engel Pál–Kristó Gyula–Kubinyi András: Magyarország története.                          Bp., 1998           

MH I., 1984 - Magyarország hadtörténete két kötetben. I. Főszerk: Liptai Ervin. Bp., 1984

MPI, 1950 - A magyar parasztháborúk irodalma, 1437-1514. Bp., 1950

Neumann, 2012 - A Szapolyai család oklevéltára I. : Levelek és oklevelek (1458-1526). Bp., 2012

Tubero, 1994 - Ludovicus Tubero: kortörténeti feljegyzések. Szeged, 1994

Jegyzetek

---

[1] MH I., 1984. p. 144.

[2] Barta-Fekete, 1973. p. 73-74

[3] Bánlaky, 2001. Elektronikusan elérhető: http://mek.oszk.hu/09400/09477/html/0012/905.html Letöltve: 2014. május 2.

[4] Barta-Fekete, 1973. p. 31.

[5] Uo. p. 73.

[6] Uo. p. 31.

[7] Neumann, 2012. 385. sz. – Sajnos nem írja le, hogy milyen hírekért mond köszönetet, de Brassónak hagyományosan feladata volt kémeket tartani Havasalföldön és az Oszmán Birodalomban.

[8] Neumann, 2012. 389. sz.

[9] Neumann, 2012. 390. sz.

[10] Draskóczy, 2000. p. 47.

[11] Barta-Fekete, 1973. p. 80.

[12] MH I., 1984. p. 144.

[13] MPI, 1950. p. 125.

[14] „… lándzsája hegyét éppen Scytha oldalába döfte oda, ahol a vaspáncél nem ért össze – nem saját fegyverzetet használt ugyanis, hanem raboltat…” Tubero, 1994. p. 275.  

[15] Barta-Fekete, 1973. p. 179.

[16] Uo. p. 267.

[17] 1514. évi LX. Törvénycikk. Interneten: Ezer év törvényei. http://www.1000ev.hu/index.php?a=3&param=1357 Letöltve: 2014. május 2.

[18] Egy 1513-14-es jegyzék szerint ekkor a déli határon - Erdélyt nem számítva - 7517 harcos kapott zsoldot. Engel-Kristó-Kubinyi, 1998. p.347.

[19] Egyébként érthetetlen, miért nem a Duna mellett vonult le Dózsa serege, ahol a szállítást sokkal könnyebben lehetett volna biztosítani hajókkal. Ez a kérdés is még megfejtésre vár, de talán nem lövünk nagyon mellé, ha okaként a többi – kevésbé ismert - seregrész itteni felvonulására saccolunk.