Amennyire a munka engedte
továbbra is igyekeztem falni a könyveket, csak arra nem maradt időm, hogy a
róluk alkotott gondolataimat sorokba rendezzem, majd le is írjam. Úgyhogy
néhány kivégzett kötet következik röviden!
Lissa Price: Testbérlők (2.) – Leszámolás
Bp.: Agave, 2013. 272 o.
Az első
részt szerettem, aztán jött ez az összecsapottnak ható folytatás. Kár érte.
Olyan ez az egész így, mint egy korsó finom barna sör az asztalodon. Beleiszol és
rájössz, hogy valójában az ital kóla, a hab meg a méregtől van. Mérges lettem
én is. A szerző koncepcióját sem értem, miért alakultak úgy a könyv eseményei,
ahogyan. Az egész első rész kérdőjeleződik meg egy olyan fordulattól, ami
abszolúte indokolatlan és nem meglepetést, hanem értetlenkedést szül. A lezárás
is bornírt, már a könyv közepén ki lehetett találni. A karakterek fejlődése
elakad, sőt visszafejlődnek, az új alakokról nem tudunk meg semmit. Az első
rész alapján valami nagy gigászi terv bontakozik ki a fejünkben a gonosztól,
hogy aztán holmi bugyuta piszlicsáré kapitalista adok-veszek tranzakcióvá szelídüljön
az egész. József Attilát idézve: „Nagyon fáj!”. Ejnye-ejnye Lissa Price! Már a
neved is figyelmeztethetett volna: Price.
A könyv annyira nem hozott újat,
mint a borító, amely ugyanolyan, mint az elsőé (ami szép), pusztán a kék háttér
lett valami rózsaszín-lilás akármi, nyilvánvalóan utal a szerző fejében is uralkodó kusza színes ködről.
Osztályzat: öt agyatlan szerző a
tíz "szemetlen" grafikusból.
5/10
Petőcz András: Idegenek
Bp.: Új Palatinus, 2007. 242 o. –
valójában én a 2013-as kiadást olvastam.
Sokan a könyvet a modern magyar
regényírás egyik epikus darabjának tartják, amelyet több nyelvre is
lefordítottak. Kétségtelenül jobb, mint az előző Lissa Price könyv, de azért hasra nem
estem. Leginkább a Megszámolt babák-hoz tudnám hasonlítani életérzésileg,
annyival azonban jobb annál, hogy kevésbé beteg és a háttéresemények
érdekesebbek. Ugyanakkor sajnos messze nem 1984 (ami nem baj, mert az már
megírták és nem is lehet jobban megírni). A történések zavarosak, ami számomra
akkor sem elfogadható, ha egy gyerek szemén át nézzük a világot. Túl
keveset árul el a világról, amelyről összesen nagyjából annyit tudunk meg, hogy
minden rossz. Úgy látszik, ez a magyar írók ars poeticája és arc politikája. A
feszültséget a szerző végig sikeresen fenntartja, várjuk, hogy történjen
valami, de csak nem akar. Mikor végül mégis beüt az esemény, ami hősünk életét
át kellene alakítsa, ami lökést kellene hogy adjon a kötetnek a végső gigászi
összecsapáshoz, akkor sem történik semmi. Szóval nem hagyott bennem nagy nyomot a könyv, holott egy Tyrannosaurus Rex lábnyomnyit vártam.
A kötet fizikailag tetszett, a
komor barna szín jól adja vissza a tartalmat (bár szerintem a kislány a képen
se nem nyolcéves, se nem úgy néz ki, mint egy szerencsétlen sorsú „félhajléktalan”),
ráadásul nem spóroltak rajt, keménykötést kapott.
Osztályzat: hat éhező kislány a
tíz éhező kislányból.
6/10
Charles Maclean: Paranoia
Bp.: Metropolis Media, 2013. 316
o.
A három ma hozott kötetből
Maclean-é a legjobb, bár azért kissé jobbra számítottam a téma alapján.
Valószínűleg azért is furcsa érzés volt olvasni, mert számomra a könyv
legrosszabb-legfélelmetesebb része mindjárt a thriller elején jött, és a szerző
nem tudta ezt követően fokozni a hangulatot, amely belengi a történéseket. Nem egy könnyű mű
és nem vagyok benne biztos, hogy mindent úgy fogtam fel benne, ahogy az alkotó
elképzelte. Sőt voltaképpen sok kérdésem van a regénnyel kapcsolatban, melyeket
nem tudok megválaszolni. Miért van benne a lélekvándorlás motívum? Szerintem
teljesen kilóg a sztoriból, ha kimaradt volna, semmivel nem lett volna rosszabb
az egész, sőt tisztábban látnánk a paranoia kibontakozását efféle megmagyarázhatatlan és megmagyarázatlan misztikum
nélkül. Ellenben nagyon jó ötlet volt a szerzőtől a beteg naplójának és a pszichiáter
feljegyzéseinek kombinálása, amelytől egyfajta dokumentumregény jelleget
kapunk. A doktor feljegyzései a regény csúcspontjai, ahogy a másik fél őrületét
igyekszik mérsékelni és a talajon tartani, nagyon meggyőző leírás. A feleség és
a doktor asszisztensének szerepét nem sikerült teljesen kibogarásznom. Főleg ez
utóbbiról nem tudom, hogy egyáltalán létezik-e, és melyik oldalon van ténylegesen
és mikor képzeletben jelen. Azt kell mondjam, hogy Maclean a főszereplőn elhatalmasodó
paranoiát is jól adja vissza, mert magam sem tudtam pontosan mi igaz, és mi nem
az. Volt az egészben egyfajta Viharsziget érzés, amit akkor éreztem, mikor a
mozifilm legvégén rádöbbentem, hogy mi is a valóság. Az egyetlen
különbség, hogy ott megtudtam, itt meg nem vagyok annyira biztos benne. Érdekes
olvasmány a Paranoia, szó se róla, ám nem egy top 10-es. Azért érdemes egyszer
végigrágni!
A könyv kiadása semmi extra,
reklámfogásnak kiváló borító, néhány olvasást túlélő fűzés.
Osztályzat: hét paranoid android
a tíz kutyából.
7/10
Most ennyi, de hamarosan jön egy
bő könyvkritika kivételesen egy jó magyar könyvről! De még titok, melyikről. Az itt értékelt könyvek mindegyike megtalálható a Dr. Kovács Pál Megyei Könyvtár repertoárjában!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése