Orson Scott Card: Végjáték (Ender’s game)
Szeged: Dáin 2000 Kft, 2011. p. 221
Már rég terveztem a sci-fi műfaj
e klasszikusának elolvasását, aztán mikor közeledett a moziváltozat debütálása,
már nem lehetett halogatni. Most, hogy mindkettőn túl vagyok, megpróbálkozok a
két alkotás véleményezésével.
Card könyve teljesen megragadott
az első oldaltól az utolsóig. Kiválóan felépített, végig feszültséggel teli
lélektani olvasmány, tipikusan az a könyv, amely annyira le van csupaszítva,
hogy egy felesleges ékezet nincs benne, nem hogy felesleges történés. Ender
Wiggin zsenialitása a kezdet kezdetétől körüllengi az oldalakat, amit a
filmbeli Enderről nem lehet elmondani. A mozgókép képtelen volt visszaadni
azokat a nüanszokat, taktikai húzásokat, amelyek által a fiatal srác
kiemelkedik kortársai, sőt mindenki közül. Nem sikerült karakterét úgy bemutatni, mint az eredetiben. A katonai iskolában töltött évek uralják a könyvet, míg a filmben közel sincs olyan nagy hangsúly ezen. A regény
Enderje olyan, mint Michael Scofield a Szökésben, mindenre van terve, azokon
képes a feladatának megfelelően változtatni, váratlan húzásaival pedig meglepi
ellenségeit. Ugyanakkor önvédelem esetén hideg, akár egy éjszaka a Holdon,
szándékosság nélkül, de ölni is kész.
A filmben a lángészből kapunk
nagyon keveset, stratégiai érzéke kimerül egy kisstílű gyerekek közti csata
lezavarásában. A filmben az időt is összehúzták, nem derül ki belőle, hogy
Ender éveket tölt kiképzéssel, mire egy csapat vezetését megkapja, sőt a
csapata sem egyből alakul ki: Petra, Bean nem évfolyamtársa az akadémián az ősforrásban.
Jut eszembe: a Petra-Ender romantikus szál teljesen felesleges volt a
mozifilmben, ahhoz, hogy érdekes legyen kevés volt, viszont a könyvben meg
egyáltalán nincs ilyen gondolatvezetés.
Ugyanakkor el lehet mondani, hogy
a film szigorúan követi az írott változatot, nincs egy olyan rész sem, amit nem
onnan vettek át, csak hát lehetetlen visszaadni 200 nyomtatott oldalt másfél óra
mozgóképen. Így kimaradt Ender testvérének Peternek és Valentine-nak kiemelkedő
jelentősége, az ő földi ténykedésük (spoiler!: a könyvben Peter a bolygó
diktátora lesz, csak, hogy mást ne mondjak…)
A kötet lezárása is teljesen
meglepett, legutoljára Christie Az Ackroyd-gyilkosság-a sokkolt ennyire. Az
ember csak várta és várta a nagy leszámolást az idegen fajjal, a csótányokkal
(a filmben a kissé túl poénos „hangyok” nevet kapzák), aztán… de ezt nem árulom
el.
Mindenesetre meg kell mondjam,
számítottam rá, hogy valami igazán váratlan zárás jön, spekuláltam is, hogy mi
lesz:
-
kiderül, hogy nincsenek is csótányok?
-
bevetik a földi államok ellen?
-
Az is megfordult a fejemben, hogy megölik és a földet
végül lerohanják a rovarok.
De hát ezek egyike sem történt…
Folytatva, miért is olyan remek
könyv a Végjáték (szerintem ennél jobb címet magyarul nem kaphatott volna, bár
vannak fanyalgók)?
Minden sora a helyén van. Minden
sora hihető és átélhető. Szaglik az élettől. Egyszerűen nem tudok olyat
mondani, ami kifogásolható lenne a történetben. Elgondolkodtató könyv az
életről, a darwinizmusról, arról, hogy bizony a szelídség nem mindig járható
út, és hogy mindig vannak áldozatok a autósztrádán. És arról is szól, hogy
az élet nem igazságos, apróságok döntenek élet és kihalás között.
A filmre visszatérve.
Megjegyzéseim ellenére egyáltalán nem rossz. Csak ott van mellette egy olyan regény,
amelyet besoroltam személyes TOP 10 könyveim közé és emellett tűnik másodrangúnak.
A kötet, melyet olvastam, kissé
esetlen megjelenésű és a borító sem szép, bár még mindig jobb, mint az újabb
kiadás, amely a film karaktereivel próbálja eladatni magát. Viszont kötött, ami
plusz pont és úgy tűnik strapabíró, nem fog szétesni fél éven belül.
Osztályzat: kilenc csótány a tíz
hangyokból a könyv esetén, és hét a filmre.
Könyv: 9/10
Film: 7/10
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése