Jövőnk: Made in Japan

Itó Projekt (Itó Szatosi): Harmónia

Bp. : Ad Astra, 2012. 312.o.

Nem vagyok a japán kultúra nagy rajongója, úgyhogy egyszerre vártam (mint disztópia) és egyszerre tartottam (mint japán) a Harmónia címet viselő futurisztikus lélektani krimitől, amely így utólag igazi gyöngyszem. Gyöngyszem, de nem egy a sok egyforma gyöngyből álló gyöngysoron, hanem egy különleges darab, egy fekete a sok fehér mellett. A könyv cuki kis borítója egy vérszomjas ragadozót takar, amely hangulatával beborítja az olvasót és képes belőle kiszívni azt a kis derűt és jó hangulatot, ami még fellelhető a mi modern utópiánkban. Kevés ilyen megragadó atmoszférájú kötet bolyong a mai könyvpiacon, és ez az atmoszféra mélységesen nyomasztó. Kemény kis regény ez. Barbie babáknak semmiképpen sem ajánlott és olyanoknak sem, akik képtelenek a szomorú reménytelenséget kívülről, kellő távolságról nézni.

Itó Szatosi (Az Itó Projekt felvett álnév) egy mérhetetlenül boldogtalan szép új világot tár elénk, amely belefullad az egészég és a politikai korrektség óceánjába, olyan jövőt dob ránk, amely sterilizáltságával és gondtalanságával öli meg az emberi tudatot szép lassan. Az uniformizált világ mostanában sok disztópia témája – legutóbb Ben Eltonét olvastam -, nyilván nem ok nélkül ragadja meg az írókat ez a lassan valóban alakot öltő rémkép. Szatosi főszereplője, az elektronikus visszaemlékezéseken keresztül megismert Kirie Tuan ebből a közegből menekülne két barátjával. Vezetőjük Mihie Miach kiterveli, hogy még azelőtt fellázad a ökormányok uralta világ ellen, mielőtt felnőttként belé telepítik a WatchMe nevű nanotechnológián alapuló rendszert, amely állandóan tájékoztatja a központi hatóságokat az egészségi helyzetéről és amely ezáltal uniformizálja az embereket. Minden ember ugyanakkora súlyú, magas, bőrszínű, stb. Mihie a lázadásnak csak egy módját tudja kitalálni, megsemmisíteni az egészségmániás világ által óvott értéket, azaz saját magát. A hármas öngyilkossági kísérlet azonban csak Miach számára sikerül, Kirie Tuan túléli és kénytelen szembenézni a sorsával. Azonban az ideálok világába atombombaként csap egy televíziós adás, amelyben egy titokzatos csoport azzal fenyegeti az emberiséget, hogy aki nem öl meg valakit egy héten belül, azt az összes emberre felinstallált egészségellenőrző rendszer segítségével likvidálják. Tuan, mint spirálcenzor nyomozni kezd, amely során érdekes felfedezésekre jut.

A kötetnek a már említett borús hangulata az első számú erénye, ebben alig akad párja. Az írói megoldások (időbeli ugrálás, html-es betoldások) már problematikusabbak a konzervatívabb könyvmolyok számára, bár nem tudom mennyi ilyen sci-fi fanatikus lehet… Különösen a HTML-ben kódolt részek azok, amelyek megriaszthatják a kötetet kézbe vevő potenciális olvasót, holott gyorsan hozzászoktam és a mű végén az egész értelmet kapott. Ezt az egyébként zseniális ötletet ezért kissé kétélűnek érzem. A karakterek árnyaltak (nem mintha sok lenne belőlük), az események végiggondoltak, logikai bukfencre nem emlékszem. Egyébként inkább filozófiai gondolatébresztő a könyv, mintsem kalandot kalandra halmozó izgalmas eseménytörténet. A feszültsége köti le az embert, amely minden oldalon árad.

Az Ad Astra kiadásai úgy érzem, hogy az ország legszínvonalasabb könyvei közé tartoznak nyomdászati és kötészeti szempontból. A Harmónia ugyan fűzött könyv, de eddig jól bírja a strapát. A borító érdekes, én a főszereplőt nem olyannak képzelem el, mint ott ábrázolva vagyon, de egyáltalán nem rossz. Szép és minőségi kiadvány lett.

Összességében igazán kiváló kötetet olvashattam, az ilyeneket tényleg érdemes kiadni és minden dicséretet megérdemel az a kiadó, amely ilyen fajsúlyos – és nem populáris – könyvet ad az emberek kezébe, nem valami agyonreklámozott bóvlit.

Osztályzat: Nyolc társadalmi pont a tíz társadalmi pontból.

8/10