A lesvári ütközet, 1849. május 11-én

A lesvári ütközet, 1849. május 11-én

A tavaszi hadjárat komáromi befejezését követően a magyar főerők zöme Buda ostromához vonult, míg ezt a hadműveletet Győrnél a VII. hadtestnek kellett fedeznie Poeltenberg Ernő ezredes vezetése alatt.[1] A hadtestparancsnok feladata egyáltalán nem volt könnyű, hiszen bármennyire demoralizálódott a Habsburg fősereg az áprilisi sorozatos vereségek következtében, létszáma a Rába vonalát elérő magyar erőket jócskán felülmúlta. Poeltenberg ráadásul még egész hadtestével sem számolhatott, hiszen 2. hadosztályát (a később önállóvá vált Kmety vezette 15-et) nélkülöznie kellett, mert azt is Buda ostromára vonták el tőle. Míg a Sopron és Pozsony felé visszavonuló osztrák csapatok május elsején papíron 75 633 főt számláltak, amelyből 54 443-at ténylegesen be is vethettek 237 löveggel egyetemben,[2] addig az azt szemmel tartó Poeltenberg mindösszesen úgy 9043 fővel (közte 1411 lovas) diszponált.[3] Ez a fölény még akkor is túlnyomó volt, ha a magyar parancsnok számíthatott a komáromi erődben lévő csapatok (VIII. hadtest, mintegy 9000 fő[4]) támogatására is, elsősorban a Csallóközben.[5]

Ebből adódóan az osztrák félelmek ellenére Poeltenbergnek „pusztán” a Rába-vonal aktív védelme volt feladatul szabva.[6]

Mindezt úgy kellett megoldania, hogy az ellenség előtt nagyobb erő látszatát kellett kelteni, nehogy megkíséreljen egy komoly ellentámadást, mialatt a magyar főerők a fővárost próbálják felszabadítani. Ez kellő óvatosságot, ugyanakkor kezdeményezőképességet követelt meg a friss parancsnoktól. Poeltenberg április 24-én vette át a VII. hadtest vezetését Gáspár Andrástól.[7] Poeltenberg vezérkari főnöke Zámbelli Lajos alezredes április 12-én vette át tisztségét, és hasonlóan parancsnokához, a hatvani ütközetben tanúsított vitézségéért ő is megkapta a katonai érdemjel 3. osztályát.[8]

A VII. hadtest élei az osztrákokat követve május 2-án ellenállás nélkül bevonult Győrbe, majd másnap előőrsöket állított ki Abda, Öttevény, Lesvár és Hédervár irányába.

1849. május 11-én érte a legnagyobb támadás a hadtestet, melyet Wyss osztrák tábornok dandárja Kapuvár-Enese-Lesvár irányából illetve Hédervár felől hasonló nagyságú erők hajtottak volna végre. 

Wyss dandárja május elején még nem tartozott egy hadosztály alá sem, közvetlenül a hadtestparancsnoktól, Schliktől kapta utasításait. Minthogy az osztrák hadsereg jobb szárnyát biztosította, ereje meg is haladta egy normál dandár erejét és május közepén ezen alakulatokból tevődött össze:[9]

               - 2. vadászzászlóalj 2 százada                                                

               - az 5. varasdi határőrezred 4. zászlóaljának 4 százada

               - az 1. likai határőrezred 4 zászlóalja

               - A 40. „Kudelka” gyalogezred 3. zászlóalja
               - a Schneider gránátoszászlóalj
                  (a 29. „Schönhals” sorgyalogezredből)

               - 2 svadron a 7. „Kress” svalizsérezredből

               - 4 svadron az 1. „Császár” ulánusezredből

               - 1 1/2 hatfontos gyalogüteg (9 löveg)

               - 1 hatfontos lovasüteg, a 8-as számú (6 löveg)

               - 1/3 röppentyűüteg (2 állvány)

Az osztrák hadtestek állapota közel sem volt olyan rossz a legújabb kutatások alapján, mint amilyennek korábban lefestették.[10] Ráadásul Wyss az osztrák hadsereg egyik legjobb tábornokának számított (pláne Schlick), nagy katonai tapasztalattal.

Franz Wyss

A Wyss dandár támadóerejét Poeltenberg 3 gyalog- és vadászzászlóaljra, 3 erős dzsidásosztályra, 6 lövegre és 3 röppentyűre tette.[11] Mint a Wyss dandár létszámadataiból következik, ez nem volt teljesen pontos. Bár Wyss lovassága tényleg 6 századból, azaz 3 osztályból állt, de nem állhatott csak dzsidásokból, hiszen mindössze 2 osztály ulánusa volt. A maradék két század „Kress” könnyűlovas (svalizsér) volt. A 3 röppentyű sem stimmel, mivel csak kettő állt az osztrák tábornok vezetése alatt. Ugyanakkor a jelentésből levonhatóak következtetések. A támadást tehát valószínűleg Wyss egész lovassága, egy ütege és a röppentyűk hajtották végre 3 zászlóaljnyi gyalogsággal.

Kérdés, hogy mely gyalogos csapatok lehettek azok pontosan. Poeltenberg leírása alapján jelen voltak a vadászok. Egy adat szerint a visszavonulást a lesvári töltés hídjáról Regelsberg őrnagy fedezte „zászlóaljával”, amelyen szinte bizonyosan a varasdi határőrezred századait kell értenünk.[12] Azt is valószínűsíthetjük, hogy a látványosan felismerhető gránátoszászlóalj nem vett részt az ütközetben, annál is inkább, mert a „Schönhals” ezred krónikása nem ír az összecsapásról.[13] Az ütközetben jelen volt a „Kudelka” zászlóalj is, hiszen Poeltenberg jelentéseiben ír közülük ejtett foglyokról.

Eszerint Wyss a talán következő erőket vethette be a Lesvár és Enese között kibontakozó ütközetben:

-         a 2. vadászzászlóalj 2 százada

-         a varasdi határőrök 4 százada

-         a „Kudelka” gyalogezred 3. zászlóalja

-         kb. 1 likai határőr zászlóalj

-         2 osztály „Császár” dzsidás

-         1 osztály „Kress” svalizsér

-         2 röppentyűállvány

-         1 hatfontos gyalog- vagy lovasüteg

Ez az adott körülmények között mintegy 1500-1800 gyalogost, 4-600 lovast, 6 ágyút, 2 rakétaállványt és 200 tüzért és lövegeket kiszolgáló személyzetet jelenthetett.

Wyss akciójával egy időben kellett volna a Csallóköz felől is támadni az arra rendelt osztrák erőknek, de Poeltenberg információi szerint Wyss túlságosan korán kezdte meg az előrenyomulást.[14]

Poeltenberg Ernő

A magyar hírszerzés ezúttal jól működött. Poeltenberg már május 11-én hajnali 3 órakor hírt kapott arról, hogy az ellenség Kapuvárról Csornán át Kónyig nyomult előre, majd reggel fél nyolckor –állítása szerint- már azt is tudta, hogy az erős oszlopokban Lesvár irányában tör előre és rögtön csapatokat küldött ottani előőrseinek segítésére.[15] A magyar elővédek ugyanis a Rábcába torkolló csatornán átvezető lesvári hídnál állomásoztak. A Győrben ekkor vezetett két napló szerint nem áll meg Poeltenberg azon állítása, hogy a fél nyolckor vett Lesvár elleni ellenséges támadószándékról hallva rögtön kiindult annak felmentésére. Egy névtelen forrás szerint ugyanis 10-kor érkezett egy huszártiszt a lesvári támadás hírével,[16] Ecker János győri polgár szerint pedig fél tízkor fújtak riadót.[17] Egyik azonban nem zárja ki teljesen a másikat, hiszen előfordulhat, hogy a fél nyolcas első hírvétel után Poeltenbergnek a csapatok összeszedéséhez és rendezéséhez idő kellett és így csak fél tíz után indultak ki a magyarok Lesvár felé, Poeltenberg szerint 3 osztály lovassággal és másfél üteggel (9 löveg).

De vajon megállapítható-e pontosan mely egységek voltak ezek?

A tüzérség esetén a következő a helyzet. Minthogy az ütközet hőse kétségtelenül Trebelsberger százados, ütegparancsnok volt, az ő ütege mindenképpen ott volt. Johann Trebelsberger a 4. hatfontos gyalogüteg parancsnoka volt főhadnagyi rangban, amely alá az április 25-i hadrend szerint 8 löveg tartozott, 82 fogtolt lóval és 123 emberrel.[18] A május 19-i tüzérségi beosztás szerint viszont már századossá lett és a 10. hatfontos gyalogüteg vezetője, amely 7 darab hatfontos ágyúból és 1 rövidcsövű 7 fontos tarackból állt.[19] Májusban a főseregnél praktikussági okokból egységesítették a tüzérséget is, átnevezve az ütegeket, mivel korábban ugyanazt a nevet több üteg is viselte. Trebelsberger ütege a 10-es számot kapta Psotta Móric tüzérparancsnoktól, tehát nem áthelyezésről, hanem puszta átnevezésről van szó.

Minthogy Görgei jelentése alapján Trebelsberger századosként vesz részt a lesvári összecsapásban, logikusnak tűnik, hogy itt az utóbbit tekintjük irányadónak és az időben amúgy is közelebbi adatot fogadjuk el és feltételezhetjük, hogy Poeltenberg ellentámadásában Trebelsberger 7 ágyúval és egy tarackkal vett részt.

Poeltenberg összesen 9 lövegről számol be az összecsapást követő jelentésében, plusz ott van még a lesvári előőrs saját talán 2 lövegből álló tüzérsége. Az így maradó 3 löveg nem tudom melyik VII. hadtestbeli üteghez tartozhatott. Az biztos, hogy a Kmety hadtestnél Budán volt a 8. lovas, a 9. lovas és a 9. hatfontos gyalogüteg, így ezek nem lehettek.[20] Maradt még a 6. és 7. lovas, illetve a 8. és 11. hatfontos gyalogüteg.

A 3 lovas osztály esetében sem könnyű a helyzet. Az április 25-re datálható hadrend szerint a Kmety hadosztály nélkül a VII. hadtest lovassága a 9. (Miklós) és a 4. (Sándor) huszárezredek 8-8 századából állt, 756 illetve 655 fővel.[21] Poeltenberg jelentéséből tudjuk, hogy néhány Miklós-huszár fogságba esett a harccselekmények során[22], így azok egy része biztosan ott volt, a Sándor-huszárok részvétele nem mutatható ki, de nem is kizárható.

Pontos adatom az ide előretolt magyar őrségről nincs, a fontosabb abdai hidat a május-júniusi harcokban rendszerint ½-1 gyalogzászlóalj és 2-4 ágyú védte, így ide mintegy 2 század gyalogos (bár lehet, hogy csak lovasság?), némi lovasság és 2 ágyú lehetett beosztva. Kossuth június 28-án 1lovasszázaddal és 2 löveggel szállta meg, de az némileg más szituáció volt, májusban gyalogság is lehetett ott. Az kétségtelen, hogy Bezin volt előőrsi szolgálaton néhány Miklós-huszár, akiket elfogtak, így a lesvári hídnál is azok lehettek jelen.[23]

A magyar erők tehát több mint 3 osztály huszárra (kb. 7 század?), 9-11 lövegre esetleg 1-2 század gyalogosra tehetőek, mintegy 900-1000 fővel.

Az ütközet[24]

A lesvári hídról nem tudok túl sokat mondani, egy fahídról volt szó, mint azt az 1810-es adat jelzi, mikor pallókat, gerendákat és süvegfákat vettek a felújításához.[25] Lesvár térségében több híd is volt, mint azt a katonai felmérések rajzai mutatják, a legjelentősebb ott állt, ahol ma a 85-ös főút keresztezi a Kepés-Lesvári csatornát. A május-június folyamán lezajló hadműveletek során a térség hídjai többször a visszavonuló seregek áldozatává váltak, hol csak a pallókat távolították el róluk, hol fel is gyújtották őket. Erről a hídról eddig nem találtam rajzot, viszont a Csorna-Győr út egy másik hídjáról a mai barbacsi tótól nem messze a Lándzsai csárdásnál lévőről igen.[26] Valami ehhez hasonló lehetett a lesvári híd is.  A később júniusban itt csatázó Kossuth szerint a Rábca és a Rába közti mocsarak miatt csak ezen a hídon lehetett átkelni, így jelentős stratégiai pont volt.[27] A csatornát, melyen a híd átívelt, Kossuth 2 öl szélesre (3,7 m) teszi.[28]

Híd a Csorna-Győr úton a Lándzsai csárdánál, 1852-ben. 

Mire a magyar erősítés megérkezett Wyss egységei már elkergették az előőrsöt a híd körüli állásaiból (minden bizonnyal volt némi földsánc már ekkor is és nem csak júniusban)[29] és a lesvári majoron túlra vetette azt vissza. A lesvári hídon áttörő osztrákokat azonban Poeltenberg elsőként megérkező lovasosztálya megrohanta, majd előbb egyik, majd az út másik oldaláról is 3-3 löveggel lövetni kezdte a hidat.[30] Ez leállította a Habsburg csapatok előrenyomulását, sőt miután egyre több huszár bukkant fel az ütközet helyszínén, visszavonultak nyugat felé egy magaslatra, ahonnan rálátásuk volt a már említett hídra.

A magyar csapatok folytatták a támadást, melyben különösen a tüzérek jeleskedtek. Különösen kitűnt Trebersberg János százados. Eredeti nevén Johann Trebelsberger, tapasztalt és igencsak bátor tüzérparancsnok volt, aki eredetileg is altiszt volt a szabadságharc előtt az 5. tüzérezredben és már a pákozdi csata óta szolgált a honvédseregben.[31] Egy korábbi haditettéről is van leírásunk, amely ütegének harcászatát mutatja be a Nagysallónál vívott csatában:

„Trebersberg[32]kartácsra töltetve, tüzéreit a lovakra és az ágyúk lafettáira kapaszkodtatva, vágtában haladt az ellenség közé, követve Marzsó József századjától és midőn kellő lőtávolra érte az ellenséget, perc alatt kész volt és keményen kartácsolta őket – minden ágyúból 2-2 lövést tétetve, felszedette ágyúit és ismét előre rohanva, új állást véve, nem hagyott az ellenségnek pihenőt...”[33]

Ugyanez a taktika mutatkozott meg a lesvárnál lévő út töltésén is. Május 16-án Görgei jelentése alapján Kossuth Lajos így indokolja Treberlsberger 3. osztályú érdemjellel való kitüntetését:

„Trebersberg tüzérszázados ez alkalommal igen jelesen viselte magát: miután ágyuival az ellenséget visszavonulásra birta, a keskeny töltésen egy ágyuval személyesen az ellenség után nyomult, és a legnagyobb golyózáporban az ágyut maga irányozva, kemény és jó tüzelése által az ellenség hátcsapatát szaladásra kényszeríté…”[34]

Ez a hátcsapat osztrák információk szerint, mint már láttuk Regelsberg varasdi határőrei voltak.

Az események menete a töredékes információk alapján így foglalható össze:

Az osztrákok a csatorna nyugati partjára visszavonulva, a töltést és a hidat lőve igyekeztek megakadályozni a magyarok túlparton való térnyerését, ám sikertelenül, elsősorban a bátor tüzérszázados miatt, aki mindössze nyolc huszár fedezete alatt előrenyomult a golyózáporban egy ágyúval.[35] 

A magyar ágyúk Trebelsbergert követve végül sikeresen átjutottak a csatorna túloldalára és felállítva tüzelni kezdték az ellenség tömegeit, amely így képtelen volt hadrendet felvenni, „tömegei szétszóródtak.”[36] Wyss erői ezt követően egy Eneséhez közelebbi dombon próbáltak állást foglalni. Ez valószínűleg a Kós-domb volt, amely Rábapatona és Enese között található, mivel Gyapay Dénes téti birtokos naplója ide teszi az ütközet végét.[37] A közdelem ugyanő szerint „egypár óra” ideig tartott. 

A Kós-dombon sem ért véget Wyss katonáinak kálváriája, mivel két félüteg szemből lőtte őket, egy pedig délről megpróbálta átkarolni egy osztály huszárral a jobb szárnyukat, így ismételten visszavonulni kényszerültek, immár Enesén át Kóny felé. A magaslatot még megszállta Poeltenberg, de a további támadást leállítatta és csak kisebb portyázó csapatokat küldött a hátrálók után. Ennek oka az volt, hogy ekkor már valószínűleg megtudta, hogy Hédervár felől szintén támadás fog indulni hadteste ellen.

A magyar huszárok este még elfogtak egy 13 fős osztrák rekviráló egységet Kónyban, feltéve a koronát aznapi teljesítményükre.

Érdemes megemlíteni, hogy az osztrákok egészen más szempontok alapján értékelték az ütközetet és híradásaikban sikerként könyvelték el, hogy Kónynál megáll a magyar támadás és hogy Wysst nem tudják elvágni Schlik hadtestétől, mellyel tökéletes összeköttetésben maradt. Így ír egy ismeretlen osztrák szemtanú[38], valamint ez lesz a hivatalos hadijelentés, amelyet az újságokban is közzétesznek. Így aztán a tökéletesen hamis osztrák siker híre egészen Londonig eljut, mivel Arthur C. Magenis Bécsből így továbbítja a pozsonyi osztrák főparancsnokság tudósítását Palmerston brit miniszterelnöknek:

„…On the precending day(the 11th), a somewhat severe engagement took place between the brigade under Major-General Wyss, which was advancing upon Raab by Kapuvar, and a strong body of the insurgents [azaz a magyarok] at Enese on the right bank of the Danube. The insurgents attempted to advance upon Csorna;but Major-General Wyss succeeded, in spite of the great disparity of force in taking up a position at Kony, where he is in full communication with the corps of Lieutenant-General Count Schlick.”[39]

A veszteségek

A Wyss dandár veszteségét parancsnokuk 13 halott, 8 sebesült és 46 eltűnt katonára tette, lovakban pedig ugyanez 17, 7 illetve 10 volt.[40] Poeltenberg ütközet másnapján írt jelentésében az elfogott/átállt osztrákok alapján 27 halottról, sok sebesültről és 12 lóról írt.[41] Még május 11-én annyit tudunk meg ugyancsak tőle, hogy a halottak között volt egy dzsidástiszt, egy dzsidás a lovával, 1 szekerész lovastól, 2 vadász és egy sorgyalogos, továbbá még néhány ember és ló.[42]A „Császár” ulánusezred két osztályból Görgei – Poeltenberg alapján – több átállóról tesz említést Kossuthhoz írt május 15-i jelentésében.[43] Ugyanitt azt írja, hogy közülük sokan elfogattak. Poeltenberg május 12-i jelentésében megemlíti azt is, hogy járőrei elfogtak Kónyban 13 ott rekviráló katonát.[44]Ezek nyilván lovasok voltak, a felsoroltak alapján alighanem a „Császár” ulánusok közül. Wyss veszteségeit az osztrák jelentések összesen 13 halottra, 8 sebesültre 46 eltűntre tették, lovakban pedig 17 elesettre, 7 sebesültre és 10 eltűntre.[45] Gyapay tehát túloz, mikor 100 fogolyról beszél.[46]

A magyar veszteségek lényegesen kisebbek voltak. Poeltenberg aznap 2 sebesült tüzérről, 3 elfogott Miklós-huszárról és ugyanezen ezredből 6 eltűntről számol be,[47]melyek közül aztán 4 másnapra előkerült.[48]

                              

Az ütközet után

Az összecsapás magyar sikere tovább erősítette azon osztrák félelmeket, hogy a magyarok továbbra is agresszívan hadakoznak és amint lehet támadásba mennek át újra Bécs irányába. Majd csak a szabadságharc egyik legelső összefoglalója, Anton Schütte lesz az, aki leírja, hogy a magyar haderő májusi „támadása” pusztán tettetés volt.[49] Kétségtelen, hogy Görgey elégedett volt Poeltenberg és a hadtestparancsnokság működésével, melyet alátámaszt Zámbelly előléptetési javaslata május 17-én Kossuth felé, akit ügyesnek, rettenthetetlennek tart.[50]Mint írtuk már, Trebelsberger tüzérszázados az ütközetet követően érdemjellel tüntették ki. A csetepaté magyar sikere lehetővé tette Buda zavartalan ostromát, mivel a VII. hadtest kiválóan ellátva feladatát lekötötte a létszámra nézve túlerejű császári sereget, sőt képes volt annak kisebb próbálkozásait keményen visszaverni.

Felhasznált irodalom:

Asbóth, 1862                            Asbóth Lajos emlékiratai az 1848-iki és 1849-iki magyarországi hadjáratból I-II. Pest, 1862.

Augenzeugen                           Von einem Augenzeugen: Die magyarische Revolution im Jahre 1848 und 1849. Pest, 1852.

Bona, 1988                               Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Bp., 1988.

Bona, 2000                               Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. 3. átd. kiad. Bp., 2000.

Csikány, 2000                           Csikány Tamás: Honvédtüzérség az 1848-49-es szabadságharcban. Bp., 2000.

Ecker, 1973                              Ecker János naplója. Győr, 1973.

Geschichte, 1851                      Geschichte des k.k. Linien-Infanterie-Regiments Nr. 29. in Jahren 1848/49. Troppau, 1851.

Görgey, 1988                            Görgey Artúr: Életem és működésem I-II. Bp., 1988.

Hermann, 1994                         Hermann Róbert: Görgei Artúr és Kossuth Lajos levelezésének kiadatlan darabjai. In: Századok, 1994. 5. sz.

Hermann, 1996                         Hermann Róbert: Kossuth Sándor visszaemlékezése az 1849. június 28-i győri csatára. In: Győri tanulmányok. 1996.

Hermann, 1997.                        Hermann Róbert: Gyapay Pál téti középbirtokos 1848-49-es naplója. In: Arrabona, 1997. 37/1-2. Győr, 1997.

Hermann, 1998a.                      Hermann Róbert: Győr város és megye hadtörténete 1848-49-ben. Győr, 1998.

                                                    

Hermann, 1998b.                      Hermann Róbert: Poeltenberg Ernő, a szabadságharc tábornoka. In: Mátrai tanulmányok. Gyöngyös, 1998.

Hermann, 1999a                       Hermann Róbert: „Tenni kevés, de halni volt esély.” Az 1849. évi nyári hadjárat. In: Aetas, 1999. 2. sz. 223-276.o. Elektronikus formátumban használtam, amely elérhető itt:

                                               http://epa.oszk.hu/00000/00018/00009/pdf/hermann.pdf - letöltve: 2012. december 31.

Hermann, 1999b                       Hermann Róbert: Egy „végzetes” döntés születése: Magyar haditervek Gödöllőtől Komáromig. 1849. április 7-29. In: Századok. 1999. 2. sz. 253-312.o.

Hermann, 2000                         Hermann Róbert: Buda bevétele, 1849. május 21. In: Budapesti negyed. 2000. 3-4.

                                               Elektronikus formában használtam, amely itt elérhető:

                                               http://epa.oszk.hu/00000/00003/00023/hermann.html

                                               Letöltve: 2013. január 2.

Klapka, 1986                            Klapka György: Emlékeimből. Bp., 1986.

KLÖM XV.                             Kossuth Lajos összes munkái, XV. Kötet. Kossuth Lajos kormányzóelnöki iratai. 1849 április 15-augusztus 15. Bp., 1955.

Leitentreu, 1853                        Leitentreu, Leitner von: Geschichte der Wiener-Neustädter Militär-Akademie. II. kötet. Kronstadt, 1853.

Lengyel, 1961                           Lengyel Alfréd: Győr 1848/49-es eseményei egy ismeretlen napló tükrében. In: Arrabona, 1961. 3. Győr, 1961.

Marzsó, 1933                            Töredék egy magyar huszár százados 1849. évi naplójából (Marzsó József). In: Magyar katonai szemle, 1933. 6. sz. 181-188.o.

Mentes-Galgóczi, 1993 Mentes Zoltán-Galgóczi József: Győr-Moson-Sopron megyei hidak története. Győr, 1993.

                                 

Rüstow, 1861                           Rüstow, Wilhelm: Geschichte des ungarischen Insurrectionskrieges in den Jahren 1848 und 1849. II. Band Zürich, 1861.

Schlesinger, 1850.                     Schlesinger, Max: Aus Ungarn. Berlin, 1850.

Schütte, 1850                            Schütte, Anton: Ungarn und der ungarische unabhängigkeitskrieg. Dresden, 1850.

Szillányi, 1851                           Szillányi: Komorn im Jahre 1849. Leipzig, 1851.

Jegyzetek:

---

[1] Görgey, 1988. II. kötet, 59.o.

[2] Hermann, 1999a. 16. o.

[3] A létszámok a magyar fősereg április 25-i hadrendjén (HL 1848-49. 51/2.) alapul, amelynek létszámai komolyabb ütközetek híján valószínűleg helytállóak május elejére. Kiadva: Hermann, 1999b. Függelék.

[4] A VIII. hadtestre nézve nincsenek pontos adatink május 19-ig. Guyon várparancsnok április 28-án 10 ezer főnek írja a helyőrséget, közte 1000 beteget. Lásd: Hermann, 1999b. Függelék és 193. jegyzet. Asbóth Lajos emlékirataiban Poeltenberg két hadosztályára 12 ezer gyalogost és 2 ezer huszárt számol, ami jelentős tévedés, ráadásul ennek tevékenységét tétlenségként fogja fel, ami szintén nem igaz. Asbóth, 1862. I. kötet. 40.o.

[5] Görgey, 1988. 67.o.

[6] Szillányi, 1851. 10.o. és Klapka, 1986. 132.o. Klapka Poeltenberg közvetlen felettese volt Komáromban, Szillányi Péter pedig Klapka vezérkari főnöke.

[7] Bona, 2000. 160.o.

[8] Bona, 2000. 723-724.o.

[9] Rüstow, 1861. II. Band. 69.o.

[10] Hermann, 1999b. 281.o. Itt érdemes megjegyezni, hogy ez nem új felfedezés, Görgey szintén megírta, hogy az önként visszavonuló osztrák főerők harcképessége alig csökkent: Görgey, 1988.71.o.

[11] Poeltenberg aznapi jelentése. Kiadva: Hermann, 1998a. 281. sz.

[12] Leitentreu, 1853. 272.o. Természetesen a dátum rossz, hiszen az összeütközés nem május 12-én, hanem egy nappal korábban volt és az Enesénél megvédett Rábca híd sem stimmel, mivel Enesénél akkor sem folyt a folyó, hanem a Lesvár és Enese között volt híd a töltésúton egy mellékág felett. A magyar források oda teszik az ominózus hidat és a katonai felmérések is jeleznek ilyet.

[13] Geschichte, 1851. 94.o.

[14] Poeltenberg jelentése. Hermann, 1998a. 282. sz.

[15] Uo. 281. sz.

[16] Lengyel, 1961. 136.o.

[17] Ecker, 1973. 184.o. Mindkét napló megjegyzi, hogy az éppen kivégzendő Császár páter így kerülte el a kivégzést, így ő volt a nap egyetlen császárpárti „nyertese”.

[18] A hadrendben Trebersberger! HL 1848-49. 51/2. Kiadva: Hermann, 1999b. Függelék.

[19] MOL P 295. A Görgey-család levéltára. B/46. fasciculus. Kiadva: Hermann, 2000

[20] HL 1848-49. 51/8.  Kiadva: Hermann, 2000.

[21] Hermann, 1999b. Melléklet.

[22] Poeltenberg aznapi jelentése. Kiadva: Hermann, 1998a. 281. sz.

[23] Uo.

[24] Az ütközetről elsősorban a két fél jelentéseiből nyerhetünk adatokat, sajnos emlékiratbeli beszámolóról nem tudok. Nagyon érdekes Max Schlesinger beszámolója a Rábcai csatáról, amely keveri a június 13-i csornai csata és a májusi lesvári összecsapás adatait és egy keveréket hoz létre: Schlesinger, 1850. 337-338.o.

[25] Mentes-Galgóczi, 1993. 12.o.

[26] MOL térképtár, S 101 No. 0195 A térkép 1852-ben készült.

[27] Hermann, 1996. 101.o. – 54. lábjegyzet.

[28] Hermann, 1996. 85.o.

[29] Uo.

[30] Poeltenberg jelentése. Hermann, 1998a. 281. sz.

[31] Bona, 1988. 618.o.

[32] A tüzérszázadost eredeti Johann Trebersberger és magyarosított Trebersberg János névvel egyaránt említik.

[33] Marzsó, 1933. 184.o.

[34] KLÖM XV. 319.o.

[35] Poeltenberg aznapi jelentése. Kiadva: Hermann, 1998a. 281. sz.

[36] Uo.

[37] Hermann, 1997. 254-255.o.

[38] Augenzeugen,. 132-133.o. – A mű íróját nem ismerjük, így maradjunk a „szemtanú” megnevezésnél

[39] Correspondence, No. 184. (204.o.)

[40] Kriegsarchiv, KA AFA HA DA 1848/9-13-22 – Hermann alapján, magam ott nem járhatván. Hermann, 1998a. 459. jegyzet (251.o.)

[41] Hermann, 1998a. 282. sz.

[42] Hermann, 1998a. 281. sz.

[43] Hermann, 1994. 979.o.

[44] Hermann, 1994. 282. sz.

[45] KA AFA HA DA 1848/9-13-22 – Hermann adata: Hermann, 1998a. 459. lábjegyzet.

[46] Hermann, 1997. 255.o.

[47] Poeltenberg jelentése. Hermann, 1998a. 281. sz.

[48] Poeltenberg jelentése. Hermann, 1998a. 282. sz.

[49] Schütte, 1850. 268.o.

[50] Hermann, 1994. 979.o.

Az egész írás pdf formátumban letölthető innen:
klikk


Az ütközet színtere: