Szeretjük őket:

2012. november 25., vasárnap

A legjobb 10 csatajelenet filmekben - világűr




Egyszer már sorra vettem a számomra legtetszetősebb csatákat a filmvászonról, pontosabban a szárazföldi összecsapásokat. Most az űrbe nézünk ki, onnan szedtem össze a személyes TOP 10-et.

10. Csillagkapu: Atlantisz - Csata Asturasnál (2008)
Sohasem voltam ennek a sorozatnak a rajongója, noha az eredeti Csillagkapu filmet imádtam és az eredeti SG folyam sem volt rossz. Mindenesetre ez az ütközet, amely a 4. évad 11. részében volt látható, igencsak látványos. Sőt kissé túl színes is. Olyan részletekkel nem érdemes foglalkozni, hogy csak filmeken (viszont azokban szinte mindig) terjed a hang az űrben.


9. Csillagközi romboló - Cylon rajtaütés és invázió (2003)
A Csillagközi romboló azon ritka esetek egyike, mikor a remake jobb lett, mint az eredeti sorozat. Kilencedik helyre a folyamot bevezető kétrészes film (ha úgy tetszik miniszéria) jelenete került, mely során megtudjuk miként zajlott le a robot cylonok kolóniákat lerohanó offenzívája. A sci-fi történelem legjobb villámháborúja bontakozik ki szemünk előtt és csak azért nem teszem előrébb a rajtaütést, mert a sorozat szerepelni fog még egyszer.

8. Csillagközi invázió - csatajelenet (1997)
Egy "régi" (mihez képest) kedvenc landolt a nyolcadik helyen, a Csillagközi invázió. A film inkább éles szatirikus látásmódjáról és nem látványos űrbéli csatajeleneteiről ismert, de azért abban sem rossz. Mindez úgy, hogy tulajdonképpen a hőseink szárazföldi patkányok, akiket konzervdobozokban küldenek bolygókra, hogy megtisztítsák azt a "bogaraktól". Egyébként a film könyvadaptáció.

7. Serenity (2005)
A Serenity egy meglehetősen rövid életű sorozat (Firefly) folytatásaként elkészült film, amely elég megosztó, hiszen műfajokat kever és szó mi szó elég kevéssé meggyőző egy western ruháit viszontlátni egy sci-fiben. Én személy szerint nem szeretem az efféle misungot. Mindemellett látványos és jó a film és a sorozat is. Különösen igaz ez a következő összecsapásra:


6. Star Trek: Deep Space 9 - Csata a Chin'toca-nál (1998)
A Deep Space Nine ellenben nagy kedvencem volt és ha nem megy egy időben egy nagyon hasonló sztorival megáldott és valamivel tömörebb és jobban összefogott másik sorozattal, a Babylon 5-tel, akkor talán a legjobb sci-fi sorozatnak mondanám. Számomra tökéletes rejtély, hogy a Star Trek rajongók zöme miért lelkesedik inkább a Voyager vagy az Új Nemzedék iránt. A sorozat bővelkedik harci összecsapásokban, nehéz volt választani, de végül a Chin'toka rendszerben lezajlott (első) csatát választottam ki a 6. helyre. Kétségtelenül a látvány nem olyan különleges mai szemmel, de tetszik benne, hogy nem eszetlen lövöldözés zajlik. Alakulatok támadnak taktikai elemek ütköznek egymásnak és bemutatja mindkét fél lépéseit. A csata a 6. évad 26. részében történt, címe a Próféták könnyei.


5. Csillagok háborúja IV. - Csata a Yavin fölött (1977)
A Csillagok háborúja sorozat második legjobb űrütközetének címére az eredeti első rész Halálcsillag ellen lefolyt támadása futott (azaz szárnyalt) be. Igazi klasszikus repülős összecsapás, erős légelhárító tűzben, amely a II. világháború légicsatáira emlékeztet. A lézernyaláboknál alighanem hatékonyabb lenne néhány rakéta, de nehéz lenne megkérdőjelezni, hogy ott a helye a legjobbak között, még akkor is, ha nálam a Csillagok háborúja első helyén csataügyileg a Hoth-on vívott harc áll. Ez azonban földi ütközet lévén itt nem szerepelhet.


4. Babylon 5 - Harc a függetlenségért (1996)
A Babylon 5 számomra a legjobb a műfajában. A sorozat költségvetése messze nem volt akkora, mint kortárs riválisoké, viszont egy elképesztő előnnyel rendelkezett: tökéletesen kialakult és előre tudott sztorival. Emellett a takarékosság jegyében szinte csak számítógépes technikát alkalmaztak a harci jeleneteknél, amelyek még ma is megállják a helyüket. A karakterek zseniálisak a jó kedélyű, de ravasz Londo Mollaritól a komoly jellemfejlődést mutató G'karig. A sorozatból alig lehetne kiemelni felesleges részt, szorosan követik egymást a történések. Minimum öt remek ütközetet ki tudnék emelni és sajnálom, hogy nem kerülhetett be mind a listára. Külön kiemelném, hogy egy-egy csatát néha különleges nézőpontból mutat be a rendező: volt amikor egy újságíró közvetítését láttuk tévén és volt, amikor két egyszerű munkás munkanapját követhettük, mialatt körülöttük dúlt a küzdelem. Kiemelném még, hogy az összecsapások nem több száz hajó között zajlanak, hanem rendszerint limitált -ezáltal hihetőbb- flották csapnak össze, amelyek többnyire pusztán néhány nagyobb hajóból és kisebb vadászokból állnak. A negyedik helyre az űrállomás függetlenségi harca került, amelyben saját földi honfitársaik támadtak a Babylon 5-re.


3. Csillagközi romboló - 33 (2004)
A sci-fi történelem legjobb epizódjainak egyike rögvest az új Csillagközi romboló sorozat első része. A 33 címet viselő műremek címét arról kapta, hogy a cylonok 33 percenként támadják a már napok óta menekülő emberi flottát, mely minden egyes alkalommal harcban vonul vissza. Mind a legénység, mind a felszerelés az utolsókat rúgja a folyamatos ébrenlét miatt és a hibák lassan maguk alá gyűrik a folytonos vereségbe-veszteségbe apránként beletörődő személyzetet. A reménytelenség olyan foka mutatkozik, amit talán csak a Gyűrűk ura epikus Helm-szurdokban megvívott csatája ad vissza jobban. A Csillagközi romboló kiváló sorozat, mindazonáltal úgy vélem az első része egyben a legjobb is. Övé a bronz.


2. Csillagok háborúja III. - Csata Coruscant felett (2005)
A Csillagok háborúja ciklus legjobb űrben (pontosabban annak határán) lezajlott ütközetének az első két pocsék folytatás után egészen jó 3. résznek, A Sith-ek bosszújának nyitójelenetét tekintem. Monumentális, gyönyörűen megalkotott összecsapás, melyet szerintem kissé itt-ott komolytalanná tettek, de nem rontottak el. Sajnos nem találtam a neten hirtelenjében jobb minőségű videót, úgyhogy érjük be ezzel:
1. Babylon 5 - Proxima III. (1997)
Most már aligha lesz meglepő, hogy a Babylon 5-ből kerül ki az első helyezett. A Proxima III-nál megvívott csata gyakorlatilag egy teljes epizódot (4. évad,15.) felölel, az ütközetet megelőző hírszerzéstől a győzelmet követő történésekig. Minden részlet a helyén, megmutatja, hogy egy polgárháború miért kiszámíthatatlanul veszélyes. Nincs értelmetlen csihipuhi, sakkjátszma zajlik. Mindössze 6 földi hajó ellen folyik a küzdelem, amelyek közül le akarják választani a bizonytalanokat. Ritka eset, hogy a pozitív hősök vannak túlerőben, itt ez a helyzet. 

Mélyen elfogult listám ezzel véget ért. Valamikor majd a tengeri összecsapásokat vesszük sorra. 


















Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése