Szeretjük őket:

2012. május 19., szombat

Egy rövid velencei krónika a magyarokkal vívott harcokról.


Egy rövid velencei krónikát találtam neten, amely némi fényt vet a XI-XII. századi magyar-velencei viszonyokra, illetve beszámol a két fél közt dúló háborúkról, ha csak nagyon vázlatosan is. A magyar középkori történelemnek meglehetősen sötétben lévő fejezetei ezek, bár Pauler Gyula vagy Kristó Gyula (úgy látszik, hogy ez ilyen gyulás téma) és Makk Ferenc foglalkozott az eseménytörténettel. Ugyanakkor a Dalmáciáért vívott harcok krónikái a mai napig nincsenek magyarra fordítva. Ez mondjuk e rövid évkönyv esetében nem olyan nagy baj, de mondjuk ugyanez a helyzet fontosabb krónikákkal: teljes egészében sem Spalatói Tamás Historia Salonitana-ja[i], sem a zárai névtelen Obsidione Jadrensis-e nem olvasható magyarul, amelyek pedig alapművek.
Az alábbi évkönyv a XIII. század elején keletkezhetett és egy-egy hosszabb-rövidebb bejegyzésben értekezik a szerinte fontos eseményekről. Mérvadó kiadása: MGH SS XIV. 70-72. oldaláig található, ahol elnevezése Annales Venetici Breve. Érdekes, hogy nem találtam meg Gombos Catalogus-ában, de lehet csak figyelmetlen voltam. Hogy magyar fordítását nem találtam, ezek után nem túl meglepő, még olyan egyébként kiváló szöveggyűjteményben sem, mint a Makk-Thoroczkay válogatta/fordította Írott források az 1050-1116 közötti magyar történelemről című kötetben sem. Egyébként az olasz történetírókra jobban figyelhetnének kutatóink…

Zára egyik korai ábrázolása, még a modern erődítések előttről.

Annales Venetici Breve – Rövid velencei évkönyv
(részletek)

„Az Úr 1062. évében Domenicus Contarenus, aki abban az időben Velence hercege[ii] volt, hadsereggel Zára [Iadera] ellen ment és azt elfoglalta.
Az Úr 1080. évében[iii], a 4. indikcióban[iv], a velenceiek kivonultak hajóikkal Guiscard Róbert[v] ellen háborúzni.
Az Úr 1107. évében háború volt Velence valamint Ravenna, Padova és Tarvisio között.
Az Úr 1108. esztendejében december havának 3. napján Velence kivonult Bohemund[vi] ellen. Ekkor Ordelafus Faletro volt a dózse.
Az Úr 1112. évében november havában, a 6. indikcióban Péter pátriárka[vii] követként a császárhoz[viii] küldetett 14 gályával.
Az Úr 1115. esztendejében[ix], augusztus havában, a 8. indikcióban Ordelafus Faletro dózse kivonult hadseregével Dalmáciába és elfoglalta azt, kivéve Zárát és Fehérvárat.[x] Ezután visszatért Velencébe. Következő májusban ő ismét kivonult Dalmáciába lovagjaival és hajóival és Szent Pál napján[xi] maga a dózse néhány lovagjával az ellenség nagy sokaságát futamította meg a csatatéren. Ezután elfoglalták Zárát valamint a város nagyon megerősített várát és [Tenger]fehérvár városát. Elfoglalta továbbá a legyőzhetetlen erődítményt, amit Sebeniconak neveznek, alapjaiig lerombolta és így egész Dalmáciát megkaparintotta. A magyarok közül számos nemest, sok asszonyt és gyereket vezettek fogolyként Velencébe.
Az Úr 1122. évének augusztus hónapjában, a 15. indikcióban, Domenicus Michael dózse nagy tengeri és lovassereggel Krisztus sírjához[xii] ment. Ezután:
Az Úr 1125. évének június havában, a 3. indikcióban, visszatért Velencébe, miután győzelmet aratott a szaracénok felett és elfoglalta Türosz városát, majd a dózse diadalmaskodott 10 krétai város felett is. Hasonlóképpen pusztított bizonyos dalmáciai városokat, sok magyar nemest és dalmátot foglyul ejtve.
Az Úr 1159. évében a velenceiek nagy hadsereggel Zára ellen vonultak és elfoglalták azt.
Az 1161. évben nagy nézeteltérés támadt Németország császára és birodalma valamint a velenceiek között, aminek eredményeként Velencét megostromolták. Emiatt az aquileia-i pátriárka, az ő előkelői és vitézei megpróbálták elfoglalni Grado szigetét.[xiii] De a fent említett pátriárka, mágnásai és sok nemes elfogattak a velenceiek által és fogolyként Velencébe vitték őket.
Az Úr 1167. évében, december havában, a 15. indikcióban, három nappal Szent Lukács ünnepe előtt (XII.10.), három követ érkezett a görög császártól[xiv] három gályával. Három nappal az ünnep után [azaz Szent Lukács napja után 3 nappal XII.16-án] Tűz ütött ki a Szent Szalvátor templom mennyezetén és leégett Szent Lukács, Szent Patrinianusz, Szent Benedek, Szent Gábriel, Szent Sámuel, Szent Barnabás és Szent Vazul temploma is, valamint a szomszédos épületek, bár néhány túlélte. Következő napon megérkeztek a magyar király küldöttei és királyuk nevében eljegyezte unokáját, Mária királylányt Miklós gróffal, Vitalis Mihály dózse fiával.
Az Úr 1168. évének november hónapjában, a 2. indikcióban, 6 velencei gálya lett kiküldve és elfogtak 5 anconai gályát minden emberével együtt, akik közül Jacobus da Mulinot és Wicardinust felakasztották az árbócra. 
Az Úr 1171. évének március hónapjában, a 4. indikcióban Szent György napján [III.12]Manuel császár elrendelte, hogy minden velenceinek, akármely részében éljen Romániának[xv] le kell foglalni minden vagyonát és hajóját. Ugyanezen év szeptember hónapjában 100 gálya lett kiküldve Románia ellen Vitalis Mihállyal.
Az 1173. évben Velence hadat küldött Ancona ellen.
Az Úr 1187. évében, július hónapban, velencei hadsereg vonult Zára ellen, és ugyanezen év szeptemberében visszatért.
…”

Jegyzetek:


[i] Csak kisebb részeit, elsősorban a tatárjárásra vonatkozó oldalait olvashatjuk magyarul. Az Obsidione esetében még rosszabb a helyzet, a legfrissebb hozzáférhető magyarországi kiadása latinul 250 éves…
[ii] A középkorban a velencei dózsét rendszerint hercegnek nevezték. A továbbiakban maradunk a dózsénál, de a forrás eredetijében dux, tehát herceg áll.
[iii] Az MGH az 1081-es évhez teszi.
[iv] A középkorban 15 éves indikciókban is számolták az éveket, melyek eredetileg római adózási időegységek voltak.
[v] Guiscard Róbert, 1059-től 1085-ig Calabria és Apulia normann hercege, aki megalapozta a Normannok dél-itáliai uralmát. Öccsének és utódjának Rogernek a lányát vette el Könyves Kálmán, akit viszont ellentétben a korábbi ismeretekkel nem Buzillának hívtak (Lásd: Makk-Thoroczkay. i.m. 926. lábjegyzetét). Tehát Magyarország a normannokkal szövetségben harcolt Bizánc és Velence ellen.
[vi] Bohemund a nagy normann hadvezér, Antiókhia fejedelme, akinek vezetésével a keresztesek elfoglalták Antiókhiát 1097-ben. Ekkor Bohemund többnyire Bizánc ellen visel háborúkat a Balkánért.
[vii] Péter, aquileiai pátrárka.
[viii] A császár itt a bizánci uralkodót, I. Alexioszt jelenti.
[ix] Az MGH szerint 1116-ban.
[x] Fehérvár itt Tengerfehérvárat jelenti. Amely akkor igen jelentős település volt, itt koronázták 1102-ben horvát királlyá Könyves Kálmánt. Dalmácia egyébként 1105-re került magyar fennhatóság alá, amelyet ékesen bizonyít Kálmán királyunk felirata a zárai harangtoronyban.
[xi] Június 30.
[xii] Azaz a Szentföldre. Mialatt a velencei haderő a „tengerentúl” járt, II. István magyar király visszafoglalta Dalmáciát.
[xiii] A középkor folyamán az Aquileiában székelő pátriárka és a Velence támogatását élvező gradói pátriárka között állandó konfliktus dúlt.
[xiv] I. Manuel Komnenoszról van szó, aki 1143 és 1180 között volt a Bizánci birodalom uralkodója, mellesleg Szent László unokája.
[xv] Romániának a Bizánci birodalom területét nevezték a középkorban, hiszen a Római birodalomról van szó!

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése