Szeretjük őket:

2023. november 27., hétfő

A Potomac felett az ég... : Léggömbök az amerikai polgárháborúban, 1. rész

 A Potomac felett az ég... 

Léggömbök az amerikai polgárháborúban, 

1. rész 

John La Mountain felszállása 1861. augusztusában
(forrás: innen)

Miközben olvastam Stephen W. Sears 2022 végén magyarul is megjelent egészen kiváló könyvét (mostanra már az elmúlt hetekben megjelent Gettysburg-nél tartok), annak oldalain többször is belebotlottam a felderítő ballonok használatába a félszigeti hadjárat során. Megfogott a téma, és átnéztem az általam elérhető forrásokat és szakirodalmat, hogy aztán összefoglaljam pár szóban a blogomon. Írásom persze nem lehet teljeskörű - különben is kiváló összefoglalók készültek a témáról[1], ha valaki elmélyedne benne -, hanem csak néhány tényt és érdekességeket szeretnék felvillantani ennek az akkor újdonsült eszköznek 1861 és 1865 közötti működéséből. 
A légballonok katonai felhasználásának 1861-re már volt előzménye. Az eléggé közismert, hogy az első léggömböt emberrel a fedélzetén a francia Montgolfier testvérek juttatták az égbe 1783-ban. Az már kevésbé az, hogy a
 világ első légi alakulata a francia léggömb század (compagnie d'aérostiers) volt, amely 1794 és 1799 között létezett. Elsőként a Fleurus-i csatában alkalmaztak ballont csapatmozgások megfigyelésére. Mifelénk rendszerint az is tudott, hogy az osztrák császári-királyi sereg Velence ostroma során 1849 nyarán végrehajtotta a történelem első - természetesen nem túl hatékony - légi bombázást július 15-én léggömbök segítségével. Arról már én is csak néhány hete olvastam először Csorba György tollából, hogy 1849-ben Buda ostroma során egy selmecbányai bányászakadémikus Görgeinek a vár léggömbről történő bombázását javasolta. Ez megelőzte volna az osztrákok ilyen jellegű támadását Velence ellen, hiszen utóbbira csak júliusban került sor! De Adda Gyula elképzelése szerint három irányból kötött léggömjéből bombákat vagy égő szalmakötegekket dobtak volna az osztrákok által megszállt Budai várra.[2] De Adda azt is leírja tervezetében, hogy a ballont esetleg észak-dél irányban mozgatni is lehetne, s így a keskeny erőd teljes területét lehetne bombázni róla.[3] 
A polgárháborús - korábbi előadásom erről a youtube-on itt látható - ballonokról azonban nem nagyon esett még szó magyarul, most erre teszek - messze nem átfogó - kísérletet. 

Az unió hadseregének "főballonásza" Thaddeus S. C. Lowe volt a polgárháború során, aki az 1850-es évek végén a legismertebb amerikai légjáró volt, s saját maga készítette ballonjaival már a transzatlanti repülés megvalósításán ügyködött 1859-60-ban. Tesztrepüléseket folytatott éppen, mikor kísérleteit félbeszakította a polgárháború kitörése. Lowe felajánlotta szolgálatait a szövetségi kormánynak, de léggömbjeinek hatékonyságáról először meg kellett győznie a politikusokat. A Smithsonian Intézet titkára, Joseph Henry 1861. június 6-án tekintette meg működés közben Lowe városi gázzal (hidrogénnel) töltött ballonját. Megállapította, hogy a ballont felfújt állapotban szélcsendes időben néhány ember képes vontatni, valamint olyan magasra lehet egy kötés segítségével feljuttatni, ahonnan akár 20 mérföldnél is távolabb át lehet tekinteni a térséget, időjárástól függően. A titkár szintén leírta, hogy éjszaka is használható lehet az ellenség tábortüzeinek megfigyelésére, és hogy akár távírót is el lehet rajta helyezni, sőt kedvező szél segítségével az ellenséges táborok is megközelíthetők általa. Megjegyezte jelentésében, hogy a léggömb alkalmas topográfiai adatok gyűjtésére, és az ellenség csapatmozgásainak  megfigyelésére is. Megemlítette, hogy Lowe jelenlegi ballonja csak városi gázzal tölthető fel, így település közelében lehet csak használni, ugyanakkor némi plusz költséggel ki lehet alakítani olyan hidrogénfejlesztő készüléket, amellyel tábori seregnél is alkalmazhatóak lennének ezek az eszközök.[4] Lowe kísérleteire a sajtó is felfigyelt, a The Washington Star több írást is szentelt a találmánynak, de más lapok szintén áradoztak a főváros felett megjelent légi alkotmányról. [5]
Henry "jóslatai" tulajdonképpen mind megvalósultak a háború folyamán. Lowe ezt követően többször demonstrálta Washington mellett ballonja képességit, és belengette, hogy készít kifejezetten katonai célokat szolgáló, mobil módra szállítható léggömböket a hadsereg számára.[6] 1861. szeptemberében Porter dandártábornokhoz írt levelében Lowe leírja terveit, mely szerint két léggömböt készítene, egy nagyobb, 30 ezer köblábnyi (ami durván 850 m3) és egy kisebb 20 ezer köblábnyi térfogatút, amelyeket a legjobb indiai selyemből állítana elő, és áruk 1500 illetve 1200 dollár lenne. Későbbi adatokból tudjuk, hogy a nagyobb az Intrepid, a kisebb az Eagle nevet kapta. Ezen kívül Lowe szerint 500 dollárba kerülne az ezek hadszíntéren történő felfújásához szükséges mozgatható hidrogénfejlesztő elkészítése. November közepére a két új balloon elkészült és az új gázfejlesztőket is kipróbálták.[7] Megkezdődtek az első felderítő felszállások. Lowe-nak azonban akadt konkurenciája is.  

John La Mountain (1830-1870) aeronauta
(forrás: innen)

A megfigyelő/felderítő ballonok használatára a hivatalos katonai jelentések 1861. augusztusában térnek ki először, mikor a virginiai Hamptonnál tűnt fel egy uniós léggömb. Lowe egyik ellenlábasa volt az elkövető.[8] A bátor vállalkozó John La Mountain "aeronauta" volt, akinek 1861. augusztus 10-i jelentése fenn is maradt megfigyeléséről.[9]
"Sir! Tisztelettel jelentem, hogy augusztus 10-én két felemelkedést tettem, melyek során 3500 láb magasságot értem el  és a következő megfigyeléseket tettem: 5-6 mérföldre északnyugatra Hamptontól felfedeztem az ellenség egy táborát, de az atmoszféra ködös állapota miatt, amelyet a legutóbbi esőzés okozott, nem voltam képes pontos fogalmat alkotni számbeli erejükről, de ha meg kell becsülnöm, 4000-5000 lehet. Sem a York és Back folyóknál, sem New Market Bridge-nél nem volt látható hajó vagy táborhely. A James folyó egyik ágán, körülbelül 5 mérföldre Newport News-tól a túlsó oldalon egy hajó horgonyzott. A James folyó bal partján, körülbelül 8 vagy 9 mérföldre Newport News-tól van egy nagy ellenséges táborhely 150-200 sátorral, szintén egy táborhely a Pig Point-i ütegek mögött 40-50 sátorral. Norfolknál két nagy hadihajó horgonyoz a folyóban, melyek közül az egyik kifutásra kész kibontott vitorlákkal, stb. Tanner's Creeknél nincs mozgás. Illusztrálom amit láttam egy csatolt hevenyészett rajzzal. Az ágyúk, amelyeket korábbi felemelkedésem során fedeztem fel, csupa nehézlövegnek bizonyultak, melyeket kocsikra szereltek. Sewell's Point-tól lefele a part mentén nincs üteg vagy ellenség. 
Tisztelettel: John La Mountain, aeronauta." 
A levélben említett vázlat is megőrződött:

John La Mountain rajza a déliek táboráról
(forrás: innen - szerkesztve)
 
La Mountain ezzel megelőzte Lowe-ot - ez a történelemben az első ellenség mozgásáról készült légi jelentés -, ám Lowe a politikusoknál jobban helyezkedett, így ő lett az unió ballonos csapatainak parancsnoka. Lincoln elnök nagy reményeket fűzött a léggömbökkel történő feldeírtéshez, miután látta Lowe demonstrációját a Capitolium közelében. Lowe jó összeköttetésekkel rendelkezett Washingtonban, magával McClellan tábornokkal, a későbbi uniós főparancsnokkal is kapcsolatban állt. Ugyanakkor kétségtelenül profi hozzállást is tanúsított azzal, hogy rögtön egy a hadsereggel együtt mozgó, mobil léggömbszolálatban gondolkodott. Lowe többször is beszélt Lincolnnal, aki az első nagy vereséget a Bull Run pataknál többek közt a felderítési adatok hiányosságaira vezette vissza (voltaképpen helyesen), és az elnök beajánlotta Lowe-t Winfield Scotthoz, a hadsereg főparancsnokához.[10] Bár sokat küldözgették ide-oda, Lowe kitartása végül eredménnyel járt, és 1862-re a léggömbök az uniós fősereg felderítésének szerves részét alkották. Tudjuk, hogy Lowe a félszigeti hadjárat során hat szekérrel szállította osztagát, amelyből kettő a gázfejlesztőket jelentette. 

Lowe mobil hidrogénfejlesztő berendezései amelyek kénsav és vas segítségével termeltek hidrogént. A képen jól megfigyelhetők a gázt elvezető tömlők!
(forrás: innen)

Lowe ballonos járműoszlopa 1861-ben, előtérben a gázfejlesztő, háttérben a léggömböket szállító kocsik. A távolban feltűnik a washingtoni Capitolium épülete
(forrás: innen


Léggömb feltöltése hidrogénnel felszállás előtt, már a harctéren
(forás: innen)

A "Balloon Corps", ahogy Lowe alakulatát elnevezték - elsősorban maga Lowe... - hamarosan demonstrálta, hogy valóban képes hatékony információkat nyújtani az ellenség csapatmozgásairól. Tudjuk, hogy a háború során alkalmazott ballonok nem voltak egyforma méretűek, némelyikük csak egy-, másikuk akár ötszemélyes is lehetett. A két legnagyobb uniós léggömb a 38-45 láb átmérőjú Intrepid (Rettenthetetlen) és Union (Unió) voltak, amelyeket 32 ezer köblábnyi gáz emelt a magasba. E két monstrum a földhöz rögzítő négy kötél - ezek tömege nem volt elhanyagolható! - mellett öt embert volt képes a magasba emelni.[11] Lowe-nak hét léggömbje volt, a két legnagyobbat méretben a Constitution (Alkotmány) és a United States (Egyesült Államok) követte 25 ezer köblábnyi térfogattal, majd következett a Washington (20 ezer köbláb) és az Eagle (Sas) illetve az Excelsior (Kiemelkedő) (15-15 ezer köbláb). A korban a léggömböket kizárólag névvel látták el, azonosító számmal nem. Az Intrepid esetében a név a franciák által 1795-ben használt L'Intrépide-re is utalt. Ezt a Monroe erődnél alkalmazták először 1861 őszétől, majd a félszigeti hadjáratot is "végigharcolta" 1862 áprilisától júliusig. A léggömbökre hazafias jellegű festés került, amely rendszerint passzolt a névhez, így az Eagle-re természetesen egy sas, míg a Constitution-ra George Washington arcképe került.[12] Maga a ballon anyaga indiai selyem volt, amelyet különféle anyagokkal kezelve tettek légzáróvá. A kosarat úgy fonták fűzfa- vagy rattanpálma ágakból, és vasgyűrűkön keresztül erős kötelekkel volt a léggömbhöz kapcsolva.[13] A csapathoz karbantartószemélyzet és eszköztár is tartozott, amelyek segítségével a terepen lehetett ellátni és javítani a felszerelést és a ballonokat. A léggömbök felfújása előtt a terepet például el kellett egyengetni, és egy erős vásznat terítettek le, hogy egyenletes és száraz alapja legyen az alkotmánynak. A hidrogén előállítása higított kénsav és vas segítségével történt, melyek kémiai reakciója során vas-szulfát mellet hidrogéngáz keletkezik. Lowe mobil hidrogénfejlesztői képesek voltak három óra alatt megtermelni a felszálláshoz szükséges gázt![14] Ez a gázfejlesztő "gép" szép példája a korabeli kémiai ismeretek gyakorlati felhasználásának! A kocsikon egy kivűlről látható 5x5x11 lábnyi faládában a kénsav korróziójának ellenálló megerősített acéltartály volt, amiben gázfejlesztés során a vas reakcióba lépett a kénsavval, s a keletkező hidrogént pedig elvezették a nyomásálló tartályból a léggömbbe egy hűtő- és tisztító-berendezésen keresztül. Voltaképpen pofonegyszerű megoldás volt, egészen zseniális. Természetesen a hidrogénnel óvatosan kellett bánni, a nylít láng használata nem lett volna szerencsés... Mindkét ilyen hidrogénfejlesztőt négy ló húzta, akárcsak a további négy szekeret, amely a ballonokat és a többi felszerelést szállította. Mindez persze nem volt olcsó, a személyi állományt is fizetni kellett, és maga Lowe is alezredesi fizetést húzott.

Thaddeus S. C. Lowe, a "Balloon Corps" megteremtője és feje
(forrás: innen)

Lowe 1861. szeptember 24-én a virginiai Falls Church-nél már a tüzérségi tűz korrigálására (tűzvezetésre) is felhasználta léggömbjeit, és ettől kezdve csaknem két éven át a ballonok igen gyakran feltűntek a szövetségiek hadseregének vonalai mögött. Érdekes tény - okaira még kitérünk majd! -, hogy a megfigyelő léggömbök alkalmazása kifejezetten a háború korai szakaszára volt jellemző. A hadseregek megalakulásának időszakában Észak-Virginiában nagyon hasznosak voltak a csapatmozgások megfigyelésére, ugyanakkor a mozgó hadviselés esetén a léggömbök sokszor inkább tehernek bizonyultak, különösen a rendkívül rossz utakon. Mire utólérték a sereget, és felállíthatták volna a megfigyelési pontokat, a harcok helye módosult. A "Léggömbös hadtest" működése során végig szorosan együttműködött a "Jelző hadtesttel" (Signap Corps), amely távírókkal juttatta el a legfontosabb felderítési adatokat a hadsereg vezérkarához.[15] 

Dr. Lowe egyszemélyes ballonnal száll fel a félszigeti hadjárat során
(forrás: innen)

Az unió tábornoki kara igen pozitívan állt a léggömbökhöz. A már korábban említett Monroe erődnél került kapcsolatba a léggömbökkel "Harcoló/Harcias" Joe Hooker - dandártábornok, aki nagy pártolója lett az új találmánynak. Hooker már ekkor egy alkalommal azt írta, hogy 
"Egy felderítés után ballonról, kétségtelenül pontosabb és kielégítőbb infromációkkal tudok majd szolgálni."[16] 
Jelzi mindez, hogy nem pusztán az újdonság varázsa hozta létre a léggömbös megfigyelést, hanem egyes tábornokok is érezték, hogy ennek komoly gyakorlati előnye lehet egy adott helyzetben. Ennek oka abban is keresendő, hogy a konföderáció lovassága komoly fölényben volt tapasztalat tekintetében, és a felderítési adatokat a lovasságnak kellett volna szolgáltatni elsősorban. A léggömbös megfigyelések természetesen erősen ki voltak téve az időjárás szeszélyeinek. 1862. január 27-én Lowe arról panaszkodott, hogy a léggömbje ezidáig cserben hagyta, így a távolabbi lázadó táborokról nem tud jelenteni semmit, s csak a távoli füst alapján gyanítja, hogy ott 2 vagy 3 ezred táborozhat arra.[17] Februárban Hooker arról panaszkodott, hogy most meg a felhős, ködös időjárás és a hó akadályozta meg az ellenség megfigyelését.[18] Végül 20-án megírta, hogy léggömbös megfigyelése végre kielégítő eredménnyel zárult.[19] Van adat arról is, hogy 1861. december 10-én Hooker maga is beült a léggömb kosarába.[20] Mint minden új kvázi "fegyvernemnek", a ballonok alkalmazásának is voltak veszélyei, hiszen az ismeretlennel kellett megküzdeni. Csaknem pórult járt például McClellan főparancsnok kedvenc hadtestparancsnoka, Fitz John Porter, aki 1862. április 11-én hajnalban szállt fel megfigyelni az ellenség mozgását. McClellan így írt feleségéhez, Mary Ellenhez az esetről még aznap:
"Éppen csak lábadozom a szörnyű rémülettől. Ma kora reggel arra ébredtem, hogy Fitz John parancsnoksága arról értesít, miszerint Fitz ma reggel felszállt ballonnal, és a ballon elszabadult, s mintegy 3 mérföldnyire délnyugat felé ért földet, amely az ellenség vonalain bellül van! Képzelheted, mit éreztem! Azonnal különféle őrjáratokat küldtem ki, hogy megtudjam, mit tudnak, és hogy tegyenek valamit megmentése érdekében, de a parancs még ki sem ment, mikor Fitz úr ugyanolyan hűvös nyugalommal, mint sétáink során mindig, szerencsésen földet ért a saját táborom közelében, miután tényleg elhaladt az ellenség tábora felett!! Egy dologban biztos lehetsz: nem fogsz rajta kapni, hogy abba a megzavarodott légballonba szállok, és nem fogom megengedni, hogy más tábornok is felszálljon vele!" [21] 

Fitz John Porter (1822-1901) hadosztályparancsnok volt a félszigeti hadjárat során
(forrás: innen)

McClellan valóban betiltotta, hogy tábornokai felszálljanak a légballonokkal, ugyanakkor a felderítések továbbra is folytatódtak a baleset ellenére. Kétségtelen, hogy ezek az első légjárók, akik felszálltak a megfigyelést végző katonákkal csodabogaraknak számítottak. Sokan sarlatánnak tartották a léggömbös aeronautákat, akik csak olyanra költik az állam pénzét, aminek semmi haszna. A Little Bighorn-i csatában később elesett George Armstorng Custer így számolt be erről - hosszabban itt írtam az esetről -, valamint az élményről, mikor parancsnoka felküldte felderítést végezni: 
"A háború során erős kételyek fogalmazódtak meg a léggömbök gyakorlati használhatóságát illetően. Sok múlt az [adott] vidék jellegén, és a szembenálló felek közti távolságon. A hadsereg túlnyomó többsége elítélte és nevetségesnek tartotta a ballonos felderítési rendszert, anélkül, hogy személyesen tesztelte volna. Egyik erős oka volt e vélemény kialakulásának, hogy a felemelkedéseket rendszerint hivatásos aeronauták, Lowe professzor és asszisztensei hajtották végre, és ők gyakran számoltak be "porfelhőkről", "erős katonai oszlopok mozgásáról", "új földművek építéséről", "erős tábor a jobb oldalon"-ról, "nagy aktivitás az ellenséges védműveknél"-ről, ami akár mind igaz is lehetett, de nem volt mód igazoni vagy cáfolni, amíg csak ezek a szakemberek tettek repüléseket. A hadseregben általánosan elterjedt megjegyzés volt bármely léggömbös felderítés eredményeként készült jelentésre, hogy, "Az aeronauták az volt az érdekük, hogy felnagyítsák állításaikat és felértékeljék saját fontosságukkat, ezzel biztosítva maguknak, hogy jövedelmező állásuk legyen, és bármiről beszámolnak, amire képzeletük késztette őket, ellentmondásoktól való félelem nélkül." Akár ezért, akár más okból kifolyólag - ezt nem tudni, de nem is lényeges -, Smith tábornok elhatározta, hogy egy tisztet küld felszállni. A tábornok arra utasított, hogy végezzek felderítést léggömbbel, amelyet nem kis megrendüléssel fogadtam, mert bár a lovassági szolgálatot részesítettem előnyben, mégis ezt a magasságot magam választottam[22], míg ez a javasolt túra sokkal magasabb volt, mint amilyet valaha is szerettem volna vagy elképzeltem. Ez olyasfajta veszély volt, amely ellen kevesen iskolázták fel magukat, és még kevesebben kívánták. A ballont rendszerint 1000 láb magasra engedték felemelkedni, ahonnan földig nyúló köteleken e célra alkalmazott férfiak tartották. A hadviselés e válfaja iránti csodálatot egy olyan incidens csökkentette, amelynek Fitz John Porter vezérőrnagy volt a főszereplője. Egyedül szállt fel egy léggömbbel, és miután kockázatos magasságba ért, a földhöz rögzítő kötél - amely  a ballon felfújásához használt savval[23] való érintekzés következtében meggyengült - elszakadt, és Porter tábornok azon kapta magát, hogy akarata ellenére nem pusztán felfelé, hanem az ellenség irányába is száll. Katonák ezrei, akik szemtanúi voltak a felemelkedésnek, és látták az esetet, most lélegzetvisszafojtva figyelték az útját. Szerencsére Porter tábornok, már indulás előtt, tájékozódott a szelepzsinórról, amelyen keresztül a gáz eltávozhat és és a ballon leengedhető. Szokásos hidegvérével és lélekjelenlétével meghúzta a zsinórt, kinyitva a szelepet, és hamarosan látta, hogy emelkedése süllyedéssé változik, de léggömbökkel való tapasztalatlansága miatt túl sok gázt engedett ki, és süllyedése nem csak gyors volt, de már veszélyessé vált. Szerencsére egy fa ágaival találkozott, amely elkapta a ballont és rögzítette, így éppen csak, de a tábornok megúszta azt, ami súlyos katasztrófának látszott."
Maga Custer rendkívülk szórakoztató stílusban írta meg a maga felszállását, miközben elismerte, hogy a léggömbös megfigyelések nagyon hasznosak voltak, és maga is hozzászokott végül a különös feladathoz. A ballonos "hadviselés" csúcspontja a félszigeti hadjárat volt 1862-ben, ahol mindkét oldal bevetette őket felderítésre, habár a konföderáció sosem jtutott el olyan "profizmusig", mint az unió.

Innen folytatjuk!

Jegyzetek:

[1] Kettőt emelnék ki: Haydon, F. Stanbury: Military Ballooning during the Early Civil War. Baltimore, 2000 (első kiadás: 1941) ás  Evans, Charles M.: The War of the Aeronauts. Mechanicsburg, 2002
[2] Csorba György: Tűzokádó sárkánygép, kábító lőszer, homokvető, aknamező, légi bombázás és Árpád tábora: Civil fegyverzetfejlesztési és stratégiai javaslatok az 1848–1849-es szabadságharc idején. In: Tanulmányok Hermann Róbert 60. születésnapja tiszteletére I. Budapest, 2023. 166.o. 
Egyébként az osztrák támadásra Velence ellen lásd: Murphy, Justin D.: Military Aircrafts, Origins to 1918. Santa Barbara, 2005. 10.o.
[3] De Adda Gyula levele Görgei tábornokhoz. Kiadva: Aggházy Kamil: Budavár bevétele 1849-ben II. Budapest, 2001, 149-153.o.
[4] The War of the Rebellion: A Compilation of the Official Records of the Union and Confederate Armies. (a továbbiakban: OR) S3 V1, 283-284.o.
[5] Mirror of war: the Washington Star reports the Civil War. Ed.: Stepp-Hill. New Jersey, 1961. 51-54.o. 
[6] OR S3 V3, 252.o-tól.
[7] OR S3 V3, 265-266.o.
[8] Magruder 1861. augusztus 9-i jelentése Bethelből. A jelentés kiadva: OR 4, 570-573 o.
[9] John La Mountain jelentése Benjamin Butler vezérőrnagyhoz, 1861. augusztus 10. Kiadva: OR 4, 600-601 o.
[10] Evans 2002, 82-87.o.
[11] Haydon 2000, 238.o.
[12] Haydon 2000, 239.o.
[13] Haydon 2000, 236.o.
[14] Murphy 2005, 11.o.
[15] a "hadtest" (Corps) ebben az eseben természetesen nem seregtestként értelmezendő, hiszen a "Ballon Corps" 6 kocsiból álló kis alakulatocska volt.
[16] OR S1 V5, 654.o.
[17] OR 5, 711.o.
[18] OR 5, 724.o.
[19] OR 51:2, 410.o.
[20] u.o.
[21] The Civil War Papers of Georga B. McClellan. Ed.: Stephen W. Sears. New York, 1989. 235.o.
[22] Az eredetiben szójáték a mounted azaz lovassági és mount, azaz hegy szóval.
[23] Nyilván arra jutottak a baleset vizsgálatakor, hogy a hidrogénfejlesztéshez használt kénsav marta szét a kötelet.

2023. november 16., csütörtök

Könyvajánló: Agatha Christie: Mert többen nincsenek

Könyvajánló:

Agatha Christie:
Mert többen nincsenek


Budapest: Helikon, 2023
Eredeti megjelenés: 
- Ten Little Niggers (1939)
- And Then There Were None (1940)
Fordító: Szíjgyártó László (cop. 2020)

Néha le kell porolni a klasszikusokat, mert a régi betűk újraolvasva új értelmet nyerhetnek. Így vagyok kedvenc regényeim (Szép új világ, 1984, Az ötödik pecsét, A gyűrűk ura, stb) mellett a ponyvának számító - ám abból igazán minőséginek mondható - Agatha Christie művekkel is. Nemrég került a magyar boltokba újfent az angol krimikirálynő egyik legjobb regénye Szíjgyártó Péter fordításában, ez pedig a Mert többen nincsenek. Nem hallott még erről a művéről? Okkal. Mert nem ez a címe.

  Ha azt írom ide, hogy Agatha Christie egy zseni volt, azzal aligha lepek meg bárkit, aki olvasott már tőle néhány regényt. Géniuszának kevés eklatánsabb példája van, mint a Tíz kicsi néger. Igen, szándékosan az eredeti angol/magyar elnevezést használom a most éppen amerikai mintára Mert többen nincsenek címen megjelent remekműre, de erre a kérdésre majd az írás végén még visszatérek! Több évnyi szünet után olvastam újra a regényt, és - bevallom - már nem is emlékeztem rá, hogy ennyire kemény pszichológiai thrillerről van szó. Ellentétben a legtöbb Christie-remekkel (a Top 10-es listámat 10 éve állítottam össze, de sokat nem változtatnék rajta ma sem) ez ugyanis sokkal inkább thriller, mintsem bűnügyi regény. Itt nem a nyomozás a főcselekmény, hanem a lélektani hadviselés, amelyet Christie folytat az olvasók idegpályái ellen. Az íróóriás képes volt tíz karaktert profi festőként néhány színpamaccsal vászonra vinni mindössze 280 oldalon, majd levadászni őket válogatott módszerekkel, s tette ezt minden fölösleges hatásvadász skandináv krimis vérfürdő nélkül, nemes egyszerűséggel!
  A történet művészien egyszerű: Kis létszámú társaság, limitált térben, szigetre zárva egy láthatatlan igazságosztó gyilkossal, aki egy mondóka alapján intézi el áldozatait egyesével. Igazi klíséhalmaz mára, ám nagyrészt éppen A.C. miatt, aki olyan letisztultan volt képes megoldani egy ilyen sorozatgyilkosságot, ahogy senki más 1939 óta. Bár a karakterek csak úgy oda vannak hányva a lapokra vastag ecsettel, olyan tipikus jellemek ezek, akikkel magunk is bőven találkozunk életünk során. Igazi Christie-i alakok: doktor, bíró, inas, szakácsnő, tanárnő, vénlány, világfi, katonatiszt, rendőr. Persze egyben klasszikus krimifigurák is: a rendőr korrupt, a vénlány vallási fanatikus, a bíró kíméletlen igazságosztó, a tábornok múltja nem makulátlan, az életművész bárki torkát elvágja némi aprópénzért... A szereplők hihetőek, szinte látjuk magunk előtt mindegyiküket hús-vér lényként, mert bár sablonosak, de olyan sablon alapján készültek, amelyeket a való élet vágott ki. Ráadásul sikerült elkerülni azt is, hogy utáljuk ezeket a szereplőket, akik pedig - szándékosan, vagy akaratlanul -, de bűnösök. Minden karakternek van derűs, szerethető oldala, ahogy a valóságban is szokott lenni az emberekkel. Megértjük, miért tette a tornatanárnő azt, amit tett, akkor is, ha borzasztó, mint ahogy a doktor műhibája is jelleméből fakad. A karakterek múltbeli bűne éppen azért hihető, mert jellemábrázolásuk alapján pont ilyen bűnökre és hibákra számítanánk tőlük. Agatha Christie mestere az emberi viselkedés ábrázolásának, mivel kiválóan ismeri az Embert. Mindezt ráadásként könnyedén képes betűkre váltani, sallangok nélkül. 
  Christie az első pár tucat oldalon felvonultatja a szereplőket, elvezeti őket a szigetre, és nekiesik a mészárlásnak. Mondhatni: "A tábla készen áll, a bábuk mozognak." A szerző lassan emeli a feszültséget. A 77. oldalig kell várni az első áldozatig, és a kötet felénél még mindig "csak" háromnál tartunk. Fokozatosan csökken az egyes gyilkosságok közt eltelt idő, s közben Christie elkezdi rövidíteni az alfejezetek hosszát. A történések végén egy-egy ilyen alfejezet néha már a fél oldalnyi terjedelmet sem éri el. A mondatok befejezetlenek, a szereplők gondolatai itt-ott már kuszák. Nem csoda, bizonytalanok és idegesek mind, hiszen tudják: lassan ők következnek. Mindent megpróbálnak, minden eszközt bevetnek, hogy kijátszák a halált, aki üldözi őket, de képtelenek megküzdeni ezzel a megfoghatatlan és hideg idegennel, aki már a fejükbe fészkelte magát. Még a legvagányabb és legkeményebb szereplők önbizalma is úgy tűnik el, ahogy a társalgó közepére helyezett asztalról a porcelánfigurák. Az írónő tökéletesen uralta a könyv minden mondatát.
  Agataha Christie több regényében is élt azzal a módszerrel, hogy egy mondókára fűzte fel az eseményeket, de ebben a regényben a legdermesztőbb a versike szerepe. Briliánsan oldott meg egy hihetetlenül nehéz feladatot. Az eredeti 1860-as évektől népszerű dalocska így szólt:
"Ten little niggers going out to dine, 
One choked his little self, and then there were nine; 
Nine little niggers crying at his fate, 
One cried himself away, and then there were eight.

Eight little niggers never heard of heaven, 
One kicked the bucket, and then there where seven; 
Seven little niggers cutting up sticks, 
One chopped himself in halves, and then there were six.

Six little niggers playing with a hive, 
A bumble bee killed one, and then there were five ; 
Five little niggers went in for law, 
One got in chancery, and then there were four. 

Four little niggers going out to sea, 
A red herring swallowed one, and then there were three;
Three little niggers walking in the Zoo, 
A big bear cuddled one, and then there were two.

Two little niggers sitting in the sun, 
One got frizzled up, then there was one; 
One little nigger living all alone, 
He got married, and then there was none."[1]
A magyar kiadásokban rendszerint így került át a regénybe:
"Tíz kicsi néger éhes lett egyszer; s vacsorázni ment, 
Egyik rosszul nyelt, megfulladt, s megmaradt kilenc. 
Kilenc kicsi néger későn feküdt le, s rosszat álmodott, 
Egy el is aludt másnap, s nem maradt, csak nyolc. 

Nyolc kicsi néger sétára ment egy szép kis szigeten, 
Egy ott is maradt örökre, s így lettek heten. 
Hét kicsi néger tűzifát aprít, gyújtóst hasogat, 
Egyik magát vágta ketté, s már csak hat maradt. 

Hat kicsi néger játszadozik a kaptárok között, 
Egyet megcsíp egy kis méh, és nem marad, csak öt. 
Öt kicsi néger tanulgatja a törvény betűjét, 
Egyik bíró lesz a végén, s marad, csak négy. 

Négy kicsi néger tengerre száll, és egy piros lazac 
Egyet lépre csal, bekapja, s csak három marad. 
Három kicsi néger állatkertben jár, egy nagy medve jő, 
Egyet keblére ölel, és így marad kettő. 

Két kicsi néger kiül a napra s sütkérezni kezd, 
Egyik pecsenyévé sül és nem marad, csak egy. 
Egy kicsi néger magára hagyva, árván ténfereg, 
Felköti magát, és vége is, mert többen nincsenek."
A prűdnek gondolt, viktoriánus Agatha Christie pedig képes volt egy ártatlan kis dalocskára egy sorozatgyilkosságot úgy felépíteni (az utolsó happy end-es részt átírva, mert nála nem házasodik az utolsó kicsi néger fiúcska, hanem felköti magát!), hogy mindegyik esetre kitalált egy gyilkossági módot, és tette mindezt hidegvérrel, mindenféle logikai baki és erőltetettség nélkül!
[Megjegyzés rovat: az angol erdetiben a "red herring" - amelyet magyarul nem túl szerencsésen vörös lazacra fordítottak - plusz jelentést hordoz, ugyanis a krimiírók által a műveikben elhelyezett hamis nyomokat értik alatta szakmai berkekben!]
A Tíz kicsi négerben egyetlen fölösleges sor sincs, szikár mestermű, nincsenek táj- és helyleírások, semmi olyan, ami nem lényeges pszichológiailag. A történet tetszőlegesen áthelyezhető lenne bármely elszigetelt helyre. A sztori rendkívül sokrétűen átdolgozható, modernizálható, bemutatható és ettől időtálló. Ugyanúgy bele lehetne helyezni egy áram nélkül maradt XXI. századi környezetbe, ahogy a római korba. A karakterek is rendkívül rugalmasan változtathatóak lennének, mert nem a foglalkozásuk, hanem a személyiségük miatt vannak jelen. Ha valamiből csinálhatna Kenneth Branagh viszonylag könnyen egy új filmet, hát az ez az Agatha Christie regény! [Igen, láttam a Szeánsz Velencében-t is, de még keresem a szavakat...]

Maga az írónő - aki mindig roppant kritikus volt önmagával szemben - is elégedett volt alkotásával, ami már önmagában jelzi, hogy mesterműről van szó. A Tíz kicsi néger A.C. pályafutásának a legjobb korszakában íródott, egyszerűen képtelenség belekötni. A regény lezárása egészen megdöbbentő, úgy logikus, hogy az ember első olvasása során nem is gondolna a megoldásra, ellenben újraolvasva végig látja majd a nyomokat, amelyek alapján ki kellett volna találja a gyilkost. Továbbra is fenntartom, hogy a Tíz kicsi néger az egyik legragyogóbb ékkő a krimikirálynő koronaékszerén, egészen kiváló alkotás!
Az új kiadás semmi extra, egy ponyvának megfelelő minőségben látott napvilágot. A borítókép nem éppen kiemelkedő, vagy feltűnő munka, bár mivel itt nem a Néger-szigeten, hanem átnevezve, a Katona-szigeten játszódik a történet, legalább álcázószínnek jó ez a méregzöld árnyalat. Óvatos kezelés mellett talán tucat olvasást is kibírhat a fűzött kötés... A fordítás egyébként tetszett, sikerült a feszültséget nagyon jól átadni. 

Pontozás:
Kilenc és fél néger porcelánfejecske a tíz indiánból.
9.5/10 pont

moly.hu: 96% (327 csillagozás)
goodreads.com: 4.3 (1.284.566 voks!)

(2023. november 16-ai adatok szerint!)

Végezetül pár szót az alternatív címadásról! Nem szeretem, mikor egy már meggyökeresedett címet/művet holmi politikai korrektség kedvéért átírnak. Tény, hogy a Tíz kicsi néger az USA-ban már eredetileg is Mert többen nincsenek címen hódított 1940-ben, így akár validnak nevezhető az érv, hogy csak az lett lefordítva ebben az esetben. Viszont ha a "néger" szócskát katonákra cseréljük, a Néger-szigetet meg Katona-szigetre, azzal mit is nyerünk itt a Kárpát-medencében? Semmit. Ellenben igenis, veszítünk! Miért jobb, ha magyarul maradunk az eredeti brit címnél? 
1. Mert maradunk az eredeti címnél. Mégiscsak ezt adta neki Agatha Christie 1939-ben... 
2. Korjellemző egzotikumot ad a regénynek. Ilyen volt a kor, amiben íródott. Egy misztikus nevű szigeten egyébként sokkal furcsább dolgok történhetnek, mint egy szimpla Katona-szigeten.  
3. Nálunk nem nagyon van, aki megsértődhetne rá, mert rabszolgaság sem volt, és a szónak sincs olyan pejoratív jelentése, mint az Egyesült Államokban. 
4. Ez messze a legsúlyosabb érv! Az amerikai címadás egyszerűen árulkodik a történet végéről, lelövi a poént! Miközben izgulnunk kellene, ki marad életben, a cím voltaképpen elárulja a végkifejletet!  
5. Ha már semmiképpen nem használjuk a Tíz kicsi négert, akkor én inkább a harmadik alternatív angol címre, a Tíz kicsi indiánra voksoltam volna, az indián szónak nálunk végképpen nincs semmi negatív jelentése.

Jegyzetek:

[1] Lásd: The Ten Cent "Ten Little Injuns" Songster. New York, 1869. No. 8.

2023. november 6., hétfő

Az őszi hadjárat - beszámoló, programajánló

Az őszi hadjárat


Kicsit megritkultak a blogos írások az utóbbi időben, mivel zsúfolt heteken vagyok túl, és még két szintén igencsak betáblázott hét következik. Ígérem, hogy hamarosan sokasodni fognak újra a történelemmel és könyvekkel kapcsolatos posztok! A tanévkezdés a könyvtárban is plusz feladatokkal járt, és az előadások száma is jócskán felfutott (ami persze remek) szeptember-október folyamán, így betemettek a tennivalók, mint könyvtári raktárat a selejtezendő könyvek. A Győri Szalonra mentek az írások eközben azért, és jártam Tápon, Rajkán, Győrújfalun és persze a Bezerédj-kastélyban is előadásokat tartani, és csaknem minden hétre esett egy-egy fellépés. Ez a következő kettőben sem lesz másként.


Úgyhogy, mielőtt jönne a következő blogbejegyzés, felhívnám a figyelmet a pénteken ünnepélyes keretek közt megnyíló Győri Könyvszalonra, amelynek programjairól itt lehet olvasni részletesen. Ennek keretében az a megtiszteltetés ért, hogy ismét én fogok beszélgetni Bán Mórral/Jánossal, a Hunyadi-könyvsorozat szerzőjével, immár harmadik (vagy negyedik?) alkalommal. Az eszmecsere pénteken 16 órakor lesz a győri színház Kisfaludy termében. Ménfőcsanakiak figyelmébe ajánlanám külön a két órával később, 18 órakor esedékes könyvbemutatót, amely során kolleginám segítségével Szabady János két kötetéről lesz beszélgetés


Emellett készülök a november 21-i előadásomra, amely szokás szerint a Bezerédj-kastélyban kap helyet 17:30-as kezdéssel, és témája Hadik András tábornok berlini hadjárata lesz. Ennek keretében megnézzük a császári-királyi hadsereg 17-18. századi fejlődését, a korabeli hadviselés mikéntjét, Mária Terézia és a magyarok viszonyát, és persze kiemelten kezeljük a híres berlini "portyát", amiről egyébként írtam már egy rövid összefoglalót a Győri Szalonra. 



Mindemellett még jó hírnek számít, hogy elkészült a Turner Kálmánról készülő kiadványunk kézirata és - mondhatni - látványterve, melynek során az első, még nyomtatás előtti példányt már kézben is vehettem. A pontos megjelenés dátuma ugyan még kérdéses, de már nincs nagyon távol. A megvalósulás elsősorban a Rábaközi Helytörténeti-kutatók Társulatának köszönhető, kiemelten pedig vezetőjüknek, Szalay Balázsnak. Úgy vélem, hogy dédapám testvérének, Sarród, Garta, majd Rábapordány egykori plébánosának Don-kanyarban vezetett naplója rendkívül érdekes és értékes forrása mind az 1942-1943-as oroszországi eseményeinek, mind hazatérést követően a rábaközi itteni mindennapoknak. Sokat dolgoztam vele, igyekeztem alapos jegyzetapparátust készíteni hozzá. A kötet megjelenéséről mindenképpen tájékoztatni fogok a blogomon.