Három gyűrű mind felett
A Gyűrűk Ura - A Hatalom Gyűrűi
"Nem spóroltam semmin!" - mondogatta John Hammond a Jurassic Parkban, miközben szépen lassan összeomlott felépített álomvilága, és a T-Rex meg a Velociraptorok elkezdték felfalni a munkatársait.
"Nem spóroltak semmin!" - mondogattam, miközben végignéztem a A Hatalom Gyűrűi első évadát, s közben azon gondolkodtam, mitől nem jó mégsem ez a sorozat. Amikor befutottak az első kedvcsinálók az Amazon Prime Tolkien-adaptációjáról és belenéztem az egyik trailerbe, ha jól emlékszem, cirka fél óráig nem tértem magamhoz. Nem én voltam az egyetlen LotR-fan, aki így járt, de igyekeztem higgadt maradni, és mindenképpen adni akartam egy esélyt azért. Hát, megnéztem. Szerencsére annyira nem rossz, mint amilyenre számítottam, de lehetett volna jobb is. A pénz látványossá tudja tenni a katasztrófát, de a lényeg mégiscsak a katasztrófa.
Mentségére szóljon a készítőknek, hogy szerencsétlen módon kevés Tolkien-anyag tulajdonjoga van csak az Amazonnál, ami leszűkíti a lehetőségeiket, különösen, hogy A szilmarilokra sem építhetnek emiatt. Márpedig A Hatalom Gyűrűi éppen abba a korba vezet el minket, amely ebben a gyűjteményes műben lett leginkább megénekelve. Az alkotóknak tehát úgy kellett beszámolniuk a Három Gyűrű elkészítéséről, hogy épp csak azt a kötetet nem használhatták, amiben ez a történet ki lett adva... Nem egy jó ómen! De lássuk, milyen kép állt össze bennem a nyolc részes évadról! Igyekszem lelőtt poénok nélkül megírni az összefoglalót, ami nem is olyan könnyű, főleg az utolsó rész pofonját követően.
Mi az, ami nem jó?
1. A (megint) túltolt politikai korrektség:
- Númenort természetesen erős fekete női karakter vezeti.
- A tündéket természetesen erős fehér női karakter vezeti.
- A Délföldön élő falusiakat természetesen erős női karakter vezeti.
- A gyaplábúakat ugyan bölcs fekete férfi vezeti, ellenben az egész népre vonatkozó döntéseket végül mégiscsak az erős női karakter hozza, aki még gyerek is ráadásul.
- Ja, és a feketebőrű afrotünde összejön az gyógyító fehér nővel, aki egy görögnevű ázsiai fiút nevel... Szerintem ezt most befejezem, mert nem lehet fokozni, maximum ha egy mozgássérült inuit bébifókát még örökbe fogadnak közösen. Semmi értelme, csak a hiteltelenséget növeli.
2. A sok átírás Tolkienhez képest. Álljon itt egy példa, egyben átkötés a következő ponthoz. Idézzük a A Gyűrű Szövetségét:
"Hajdanában a gyaplábúak sokat érintkeztek a törpökkel, és sokáig éltek a hegyek alatt elterülő dombvidéken. Réges-régen nyugat felé kezdtek vándorolni, és már eljutottak egészen Széltetőig, Eriador túlsó végén, amikor a többiek még ki sem mozdultak Vadonföldről. Ők voltak a hobbit fajta legáltalánosabb, lgtipikusabb és legnépesebb képviselői. Ők szerettek a legjobban egy helyen megtelepedni, és a hobbitok ősi szokását megőrizve, ők laktak a legtovább alagutakban és odúkban."
Itt meg vándorolnak, mint egy nomád horda...
3. Ettől eltekintve is: a harfootok (gyaplábúak) borzalmasan idegesítőek. Remélem Szauron őket igázza le először... Ellentétben azonban Pippinnel és Trufával, ráadásul unalmasan idétlenek. Ők a sorozat Jar Jar Binksei.
4. Galadriel. Azon túl, hogy a Macskafogó Pokióba átúszó Grabowskiját kenterbe veri hosszútávúszásban, leginkább olyan, mint Franco Nero a Honfoglalásban. Csak mered a távolba rezzenéstelen arccal. Semmi szeretetre méltó nincs benne, ahogy abból sem sok, ami A Gyűrűk Ura Galadrielére jellemző. Ez a tündelány nem félelmetes, nem érző szívű, és tökéletesen irracionális. Egy fenyegetően néző női poszter a falról, amelytől senki nem ijed meg, hiába csatoltak kardot a hátára. Igazságát idétlen módon bizonygató, tapintatlan és nyughatatlan alak, akit csak hátráltatnak az ostoba férfiak. Amúgy tőlem az összes elfet vihetné a sötét nagyúr a Végzet-hegyének tüzébe, mert mindenki jól járna. Gil-galad egy arrogáns pöcs - elnézést, de nincs rá jobb szó -, Arondir maga a faarcú unalom. Még - meglepetésemre - az Elrondot megformáló Robert Aramayo a legjobb, benne legalább van valami csibészes.
5. Az idegen (Gandalf?) karaktere. Leesik az égből, nem tud semmit. Csoda, hogy a levegővételhez nem kér tanácsot valakitől. Az utána kajtató fehér köpönyeges UFO-kat meg végképp nem tudom hova rakni (esetleg ismét a Végzet-hegye jöhet szóba). Egyébként is, ez a hatalmát uralni nem tudó szuperhős rendkívül elcsépelt.
6. A párbeszédek egyszerűen suták. Míg a Peter Jackon-féle trilógiában minden szó a helyén van, rengeteg az idézhető bölcselet, itt nem nagyon vannak emlékezetes mondatok. Pontosabban volt egy, de azt meg elfelejtettem...
Mint kiderülhetett a legtöbb problémám a karakterekből/színészekből fakad. Nem működnek. Amilyen gyorsan megkedvelhető az eredeti trilógia majd minden szereplője - egyedül Orlando "Legolas" Bloom nem jött be sosem nekem -, itt ennek nyomai is alig vannak. A legtöbb szereplő öntelt hólyag, vagy infantilisan gyermeteg. Nekem ne mondja senki, hogy ez a Galadriel, csak mert "erős nő" (= kard fityeg a hátán) szimpatikusabb, mint Arwen vagy pláne Éowyn? Sajnos az utóbbi időben a filmkészítők fejükbe vették, hogy egy női karakter attól lesz erős női karakter, hogy hadseregeket vezet, esetleg orkokkal verekszik, vagyis az "ósdi" maszkulin férfi példáaképeket testesíti meg. Hollywood tehát eljutott oda, hogy a XXI. század nőideálja náluk megfelel a XIII. század férfiideáljának... Ez igen távol áll Tolkien szellemiségétől. Éowynt sem attól szerettük, hogy csatába ment, hanem mert szembeszállt a sorssal, amit neki szántak (és mert olyan, mint a sápadt tavaszi reggel, mely még a tél hűvösébe kapaszkodik). Egy karakter egyébként sem attól erős, hogy dühös, meg vagdalkozik.
Mi az, ami jó?
1. Mindenekelőtt a 8. epizód. Sikerült olyat vinni bele, ami meglepett. Igaz, egy korábbi részben gyanakodtam egy pillanatig, de nem gondoltam, hogy be mernek vállalni a készítők ekkora fordulatot.
2. Tulajdonképpen az első részek kuszasága után eléggé összeállt a történet az évadzárásra. Helyenként kifejezetten jól szaladtak össze a szálak, olyannyira, hogy utólag új értelmet kapott egy-egy korábbi jelenet!
3. A kezdetben kissé Aragorn epigonnak tűnő Halbrand és az őt játszó Charlie Vickers. Végig a legizgalmasabb karakter a sorozatban. A bizonytalankodása, menekülése a nagyság elől, és ahogy végül mégis elvállalja sorsát, nagyon emberivé teszik.
4. A látvány. Númenor gyönyörű lett, és a Délföldet elpusztító "mesterséges" természeti katasztrófa is igen hatásosan lett bemutatva. A kosztümök, ruhák, páncélok mind nagyon rendben vannak.
5. Mordor "kialakulása", amint szépen lassan elnyeri a trilógiában látott formáját. Megvett kilóra.
6. A mitológia. Érdekes módon, ha mondjuk a gyaplábúak története és életmódja nem egy Tolkien sztoriban idétlenkedne, élvezném. Nagyon jól van kitalálva.
7. A zenék és a dalok. Kifejezetten hozzáadnak a történethez, és nem csak hangulatban, tartalomban is! Ráadásul erősen épülnek a Jackson-féle trilógia dallamvilágára és zenei elemeire. Kifogástalan.
Összességében nem vagyok boldog és nem vagyok csalódott sem. Jobb, mint amire számítottam, bár utóbbi mondjuk nem volt túl sok. Viszont egyelőre érdekel a folytatás, úgyhogy célt értek az alkotók. Meglátom, mi sülhet ki még belőle. Végül is, nem spóroltak semmin, csak a jól megírt karaktereken és Tolkienen, bár az utolsó részben egy kicsit ő is visszakacsint ránk vöröslő szem képében álruhába bújva...
Pontozás:
Hat Adar a tíz orkból
6/10 pont
Máshol:
IMDb: 6.9/10 pont
Rotten Tomatoes:
kritikusok: 82%
közönség: 36%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése