Anthony O’Neill: A sötét oldal
Bp.: Agave, 2017
Eredeti
megjelenés:
The
Dark Side, 2016
Fordította:
Pék Zoltán
346
oldal
Szeretem
a Holdon játszódó történeteket. Imádtam Brown-tól a Vörös lázadás trilógiát, amely részben, és kedveltem Heinlein A Hold börtönében-jét (minden marxista
korhülyesége ellenére), amely teljes egészében a már kolonizált égitesten
játszódott. Gyerekkoromban űrhajós és csillagász akartam lenni (A Voyager űrszondák lázában égtünk sokan), nem pedig sztárok. Nem túl meglepő hát, ha
érdeklődéssel fordultam egy olyan sci-fi felé, amely egyben krimi is, márpedig A sötét oldal ezt ígérte, noirral
vegyítve. A noir, mint stílus számomra ugyan izgalmas, de inkább filmben és nem
könyvben, a jelzők legintenzívebb és legszerencsésebb felhasználásával sem
lehet elérni azt, amit a színek és árnyékok hatásával képeken. Úgyhogy még
izgalmasabbnak ígérkezett.
Vázoljuk
fel a sztorit! Adva vagyon egy vagyonos törvények feletti üzletember, akinek
saját kis kolóniája és bölcselkedő aforizmatára van a Holdon. De angolosan
mondva: Hold on, várjunk csak! Az aforizmatár (a könyvben: Brass-kód) ötlete
tetszett, magam is gyűjtök ilyen elmésségeket, a bajom az volt, hogy
voltaképpen leleplezte az egész regény végkifejletét… Szóval miután a
Purgatóriumnak nevezett kolónia vezére, Fletcher Brass a Marsra készül (Mars a
Marsra!) új kalandok felé, az utódlása körüli mizéria felpörgeti a bűnözést, és
neves fejek hullanak a holdporba. A nyomozás feladata egy földről frissen felérkezett
önkéntes száműzöttre, Damien Justusra vár. Ja, mindeközben egy gyilkos robot
grasszál Purgatórium felé, ember- és járműdarabkákat hagyva maga után.
A
karakterek olyan szörnyűségesen sablonosak, hogy majdnem ollót fogtam, hogy
kivágjam őket. A zsaruk természetesen korruptak, segítség helyett akadályozzák
Jusztícia kibontakozását. Fletcher Brass egy megalomániás barom, lánya CK
(=Cuki, nem vicc, tényleg ez a neve!) Brass meg annyira semleges, mint a
desztillált víz Svájcban. Justus szimplán kemény, mint a szorulásos kutya
piszka télen (Fekete Vipera után szabadon), és szinte láttam olvasás közben
amint szúrós Clint Eastwood tekintettel vizslatja a gyanús plüss unikornist a
gyerekszoba ágyán, mielőtt kihallgatásra viszi a csecsemőt.
A
gyilkos kiléte egy pillanatig sem kérdéses ridegen végiggondolva, a robotot
gyilkolásra átprogramozó személy azonosítása sem okozhat igazi problémát,
reálisan nézve, csak annyira világos, hogy emiatt kételkedhetünk a megoldásban.
Főhősünk nyomozása nem túl izgalmas, rohangál gyanúsítottól gyanúsítottig,
úgyhogy szerencsés, amiért a Hold gravitációja megspórol neki némi energiát.
Az
egyetlen igazi élményt a robot ámokfutása szolgáltatta, amelynek lendülete
kitart úgy a kötet közepéig, aztán az is lecseng. Mindesetre az első pár
öldöklés kifejezetten szórakoztatott, itt érdekesek voltak a párbeszédek,
helyenként felnyerítettem, egy-egy beszóláson. Szabályosan vigyorogtam, mikor
az első áldozatot, Djikstrának hívták, mivel az egyik legjobb karakter neve a
Vaják/Witcher univerzumban. A 195-196. oldalakon a robot demokráciafelfogása
egészen kegyetlen súllyal dobja ránk a valóságot, miközben humorba csomagolja
azt. A legjobb részek kétségtelenül ezek. A végére sajnos a robot lendülete elfogy,
bizonyára lemerült az akksi. Androidnál és írónál egyaránt.
A
tudományos-fantasztikum kimerül a Hold bemutatásában, ami helyenként nem rossz,
de igazi sci-fi elemekkel gyakorlatilag nem találkozunk. Nem tudjuk meg, melyik
évet írjuk, nincsenek se technikai, se technológiai leírások. Sőt, még a kép-
és hangrögzítési módokat is negligálta a szerző a Purgatóriumban, azzal a
megállapítással, hogy ott tilos, ilyen eszközöket használni... Így egyszerűen
egy Holdra áthelyezett nem túl szövevényes politikai krimiszerűségről van szó,
noir jegyekkel alig megfűszerezve.
Sajnos
a végeredmény némileg csalódás volt számomra. Nem lett se krimi, se
tudományos-fantasztikus regény, hanem egy olyan misung, ami se nem tűz, se nem
jég. Minta Petyr „Kisujj” Baelish fondorkodna Arya ellen, majd Sansa ahelyett,
hogy bármelyiküket kivégeztetné, elmenne egy buliba. Igazi meglepetésekkel a
regény nem szolgál, sok sablonból lett egy nagy sablon, derék iparosmunka, de
igazi katarzis nélkül. Egyelőre nem állok át a sötét oldalra.
A
borító tetszett, a nem kicsit Smith ügynökre hasonlító robot véres csíkot húz a
Holdon maga mögött, bár a méretarány a kráterek alapján nem lett eltalálva. Az
Agave kiadványai általában fűzöttek ugyan, de rendszerint tartósak, így a
kiadvány részemről igencsak rendben levő. A fordítás is szépnek hatott, helyesírási hibákra sem emlékszem.
Pontszám:
Hat
paranoid android a tízből.
6/10
www.moly.hu: 76%
www.goodreads.com: 3.63 pont
(Az
adatok 2017. szeptember 6-i állapotot tükröznek!)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése