William R. Forstchen:
Egy évvel később
Budapest: XXI. Század,
2016
(Eredeti megjelenés: One
Year After, 2015)
367 oldal
Októberben írtam Forstchen Egy másodperccel később című, gyorsan klasszikussá váló
posztapokaliptikus könyvéről, amely nálam a tavalyi év egyik legjobb könyve
volt. Feszült volt, átérezhető, élvezetes és különleges. Akkor felvetődött
bennem, hogy lehet-e, pontosabban érdemes-e folytatni a történetet, mivel a sztori
trilógiává terebélyesedett. Szkeptikusabb voltam, mint Vágó István egy idegen
űrhajón tartott Wicca tarot kártyás auratisztításon. De nézzük, mi sült ki John
Mathersonnal történő második összeütközésemből.
A történetben nagyjából egy évvel vagyunk az
első könyvben bekövetkezett EMP bombák robbanása után, s John városa alapvetően
konszolidált hónapokat tud a háta mögött, lassan kezdik megszokni XIX. századi
technikára visszazuhant életmódjukat, s boldogulnak. A második kötet
konfliktusforrása a szomszédos városba az USA új vezetésétől áthelyezett bürokrata,
aki a nemzet újraegyesítése jelszava alatt megkezdi Black Mountain lakosságának
besorozását, hogy félig se kiképezve mindenféle lázadók ellen vessék be (=mészároltassák
le) őket. John rögtön első találkozásukkor úgy érzi, valami nem stimmel a
kirendelt kormányzószerüséggel, és tényleg! Black Mountain szembeszáll a néhány
harci helikopterrel is megerősített helyi hatóság csapataival. Ennyi a
sztorivonal, lássuk be se nem új, se nem túl erős. A kötet feléig úgy éreztem,
hogy sajnos az előzetes szkepticizmusom megvalósulni látszik. Rengeteg volt az
ismétlés - majdnem azt hittem az M3 csatorna papíralapon materializálódott -,
holott kétlem, hogy sok olyan olvasó van/volt/lesz, aki a második résszel vág
bele Forstchen irodalmi tevékenységének megismerésébe. Túl sok volt felesleges
leírásokból is, amelyeket simán el lehetett volna hagyni. Ám a közepétől
kezdett lendületet kapni a dolog, az üresjáratokból helikopteres támadások
lettek, az ismétlések helyét átvették az események.
Míg az első rész erős érzelmi töltéssel bír, ez itt
csak időnként tör elő főszereplőnkből, Johnnak nincs ideje ilyesmikkel
bíbelődni, hiszen személyes választásai most egész közösségének sorsára
kihatnak. Ez a folytatás egyben példamese is. Hiszen bürokrata antagonistánk
gyakorlatilag a robbanások előtti antivilág (azaz a jelenünk!) tisztviselői és
politikai garnitúra romlottságát jeleníti meg, akik saját maga pozíciójuk
megőrzéséért bárkit és bármit hajlandóak feláldozni. Forstchen ki is mondja,
hogy az ilyenek miatt történhet(ett) meg olyan borzalom, amiről az Egy másodperccel később-ben
olvashattunk. A receptet is megadja, mit lehet ez ellen tenni: tisztességes
embereket kell választani a megfelelő pozícióra, olyat, akit ismerünk, mert ott
lakik mellettünk, közöttünk. Nagy kár, hogy ez csak mikrodemokráciában működik…
Forstchen világszemlélete közel áll az enyémhez,
amikor kimondja, hogy a közösségek legfontosabb szereplői a katonák, a papok és
a tanárok, s rajtuk múlik minden a világban. A katonák védik a közösséget, a
papok lelki támaszt adnak, a tanárok megtanítják, miként lehetünk hasznos és
tisztességes polgárok. Azért is fontos olvasnunk az amerikai vidék embereiről,
mert a hollywoodi boszorkánykonyha mintha teljesen elfelejtené azokat, akik
felépítették Amerikát, és a világ elé pusztán a partvidéki nagyvárosok
multikulti világát dobják oda, mintha csak az létezne. Holott a szorgalmas
farmerek és mérnökök tették azzá elsősorban ami, ahogy Wass Albert remekül
bemutatja az Elizában. John figurája
emiatt közel áll hozzám, ahogy az Észak-Karolinai városkája is.
[Arról nem is beszélve, hogy a 2004-ben
rendezett Super Bowl óta a Carolina Panthersnek szurkolok amerikai fociban…]
Mindent egybevetve kellemes csalódás volt a
második rész, amely ha nem is éri el az első könyv értékét, de azért jó kis
olvasmány.
A kötet borítója inkább az új Kaptár epizódba való,
de a könyv kiadása minőségben nem rossz. Korrekt, se nem több, se nem kevesebb.
Értékelés:
7/10
www.moly.hu: 86 %
www.goodreads.com: 3.88 pont
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése