Könyvajánló: Philip K. Dick: Az ember a Fellegvárban

Philip K. Dick:

Az ember a Fellegvárban

(The Man in the High Castle - 1962)

Budapest: Agave, 2015

Philip K. Dick zsenialitása nehezen vitatható. Olyan meglepő alkotásokkal állította fejére a sci-fi kategóriáját, mint a Szárnyas fejvadásznak megágyazó Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal (amely egyben a leghülyébb címmel rendelkező könyvek listáján is jól szokott szerepelni), vagy az általam favorizált Visszafelé világ és az Ubik. Ugyanakkor be kell látni, Dick könyvei között sok olyan, amin kicsorbul az ember foga, a témái annyira különbözőek, annyira extrémek, hogy képtelenség mindet megszeretni (rajtam például a Szabad Albemuth Rádió fogott ki). Nagyon megosztó író, és az emésztőrendszernek csak annyira kedves, mint egy zsák cement. Ilyen ellentétes érzelmeket kiváltó regény Az ember a Fellegvárban is, ám már csak azért is érdemes elolvasni, mert éppen most, október 23-án mutatták be a könyvből készült és jónak ígérkező filmsorozat első részét.

Dick ebben a regényben azt írta meg, hogy a jelen (mármint 1962, amikor befejezte a könyvet) miként nézne ki, ha a tengelyhatalmak nyerik a második világháborút. Nagy Britanniát legyőzik, az USA három részre szakad, melynek atlanti partvidéke német függésben, nyugati partvidéke Japán fennhatóság alatt létezik, közöttük pedig ott egy semleges zóna, amely éppen csak vegetál. Alapvetően több fonala van a történetnek, amelyek többé-kevésbé egymásba gabalyodnak, de nincs klasszikus értelemben vett sztorija. Egy vonalon egy német Abwehr ügynök fontos feladatát követjük, a másikon egy zsidó munkásét, harmadikon egy műkereskedőét, stb. Ezek az alakok, akiket inkább csak felszínesen ismerünk meg, aztán egy-egy konfliktus során kerülnek egymással interakcióba. A sok fonalból így nem áll össze egyetlen pulóver sem, inkább csak amorf mintázatok.

Hogy jó-e Az ember a Fellegvárban? Nem merném határozottan állítani. Ahhoz túl kevéssé monumentális, túl befejezetlen. Nincs megoldása a történetnek. Majdnem azt írtam, hogy Dick bizonyára el akart érni valamit a befejezetlenséggel, de nem tudnám megmondani, mit is. A regény inkább csak egy vízió, mintha azt akarta volna mondani: „de jó, hogy nem így történt!” Vagy azt: „Becsüljétek meg ami van, mert minden alakulhatott volna rosszabbul is!” Teljes mértékben megértem azokat, akik a regény végéhez érve felkiáltanak: „Én nem erre fizettem be!” Annak, aki többet vár, mint befejezetlenség, az csalódni fog. Nincsenek hős ellenállók, akik végül felszabadítják a világot a gonosz nácik uralma alól, sem valami kataklizma, ami az újrakezdés reményét adná.

Most jön a kérdés, hogy nekem tetszett-e a regény. Azt kell mondjam, hogy a válaszom mégis inkább igen, mintsem nem. Érdekes volt látni, miként képzelte el az alternatív történelmet egy ilyen jelentős író. Jó volt látni, hogy mind a németeket, mint a japánokat nem egyszerűen szörnyeknek festette meg, hanem ugyanolyan embereknek, mint az amerikaiak. Ennek persze az is oka lehet, hogy 1962-ben már szövetségesek voltak a valódi történelemben az USA-val. A két diktatórikus rendszert is képes egyfajta konszolidált állapotában bemutatni, ha kétségtelenül szörnyű is az. Igazi csemege találkozni a történelemből jól ismert és hírhedt alakokkal, és megtudni miként alakult pályafutásuk ebben a fantáziavilágban. Mi lett Göringgel, Heydrich-hel, Bormann-nal, miután megnyerték a háborút? Ez persze játék a semmivel, de végső soron melyik irodalmi mű nem az?

A magyar kiadás összhangban van az Agave kiadó azon koncepciójával, hogy Dick írásait azonos nagyságban és egymáshoz külsőben illeszkedve jelenteti meg, és ez nagyon pozitív. Bár normál esetben ez egyértelmű kellene, legyen, de azért láttam már bőven ellenpéldát, mikor még egy trilógiát is különböző méretben és kötéssel adnak ki. Tartósság tekintetében az Agave hasonló kiadásai alapján a fűzött kategórián belül a jobbak közé tartozik. A címlap nekem „bejött”, az amerikai zászló csillagokból kialakított horogkereszttel látványos és figyelemfelkeltő, ugyanakkor kissé csalóka is, hiszen a történet a Japán által megszállt zónában játszódik, nem pedig a németekében. Az Iwo Dzsima-i zászlóállítás harmadik birodalmi adaptálásáért  a borító hátoldalán plusz pont jár nálam. Ötletes.

Összefoglalva:

Messze nem a legkidolgozottabb (vagy legjobb) Dick-regény Az ember a Fellegvárban, de a történelem kedvelőinek igazi ínyencfalat. Úgy gondolom, hogy a regény rendelkezik mindazzal, ami alapja lehet egy jó filmsorozatnak: nyomasztó és sötét háttér, politikai intrikák, sok karakter, ugyanakkor olyan történet, amit ki lehet egészíteni és így szabad kezet hagy a filmrendezőnek. Az első néhány rész után majd kiderül, igazam lesz-e.

Pontszám:

Hét napocska a tíz felkelő napból.

7/10

www.moly.hu: 77 %

www.goodreads.com: 3.81 pont