Egressy Béni levele 1848-ban, Csanakról.

A történelmi források kutatása közben az embert mindig érik meglepetések. A héten például egy Csanakról küldött tudósítást találtam a Marczius Tizenötödike című újság 1848. december 26-i, keddi számában. A cikk Győr-Csanakon kelt december 21-i keltezéssel, a 14. honvédzászlóalj[1] egyik hadnagyától származik, bizonyos Egressi Bénitől.[2] Igen. Ez az az Egressy Béni, akiről az általános iskolában is már hallunk, a zeneszerző, akinek többek közt a Hunyadi László opera szövegkönyvét és Klapka-indulót köszönhetjük. 

Szóval most már tudjuk, hogy Világosvárban írt meg egy levelet 1848 december 21-én. Azért ez érdekes apróság a falu (na jó: városrész) életéhez.

Egressy Béni az 1840-es években, Rusz Károly litográfiája
(wikipedia)

A Marczius Tizenötödik egyébként az egyik legradikálisabb 1848-49-es sajtóterméknek számított.[3] Szerkesztője Pálffy Albert Petőfi köreihez tartozott, legismertebb újságírója pedig Csernátony Lajos volt - aki Kossuthot leszámítva (neki ugyanis a titkárja volt!) -, minden kormánytagot támadott és szélsőségesen köztársaságpárti és forradalmi (francia mintájú) nézeteket vallott.[4]

A cikk előzményeként röviden vázolom a helyzetet, amelyben Egressy a nyílt levelet megírta:

1848. december 14-16-án megkezdődött a Pozsony központtal a nyugati határ mentén állomásozó magyar fősereg elleni császári-királyi támadás Windischgrätz herceg vezetésével. A jelentős túlerőben lévő „osztrák” csapatok könnyen átszakították Görgey seregének védvonalát, ám a magyar fővezér felkészült erre az eshetőségre, és ha kis bakik árán is, de végül dandárait sikerült Győr és Komárom környékén összpontosítania komolyabb veszteségek nélkül.[5] A kis „baki” a Parndorfnál a visszavonulást megelőzően a kelleténél nagyobb ellenállást tanúsító Karger-dandárt érte, amelynek egy részét a Moson felé tervezett hátrálási útvonalától elvágott az ellenség. A dandár, elveszettnek látszott, de végül a Hanság mocsarain keresztül a helyiek segítségével kerülőúton Pomogyon és Eszterházán át Kapuvárra jutott ahonnan még az ellenség előtt Győrbe ért. Egressy Béni a 14. zászlóaljjal maga is az elvágott csapatrészekkel vonult.  

A cikk/levél így szól:[6]

„Csata részletek a balszárnyon. Győr-Csanak, dec. 21.

A győri sánczok egyikéből, a csanaki földvárból[7] írom e sorokat, s röviden és sietve, mert decemberben fázik az ember körme, értesítést akarok adni a feldunai hadsereg jelen helyzetéről.

A camarilla kutyái[8] a lajtántúli vidékről is csakugyan betörtek szegény elárult hazánkba e hó 16-án reggel 10 órakor.[9] Az ellenség, nagyon természetesen a leggyöngébb oldalunkat támadta meg Bruk[10] felől, s mintegy nyolcz ezred lovassággal, s harmincz-negyven ágyúval[11] oldalról rohanta meg a Pahrendorfban[12] levő dandárunkat.

Görgei tábornok jó eleve tudta a megtámadást, s épen azért, minthogy határainkat védő, vékony lánczolatban elnyult seregünk e vonalon, melly Nádastól, Nagyszombat, Pozsony, Köpcsény, Gálos, Pahrendorfon keresztül Nisideig[13] tartott, a több felől betörhető ellenségnek czélszerűen nem állhatott volna ellent, már a támadáselőtti napon parancsot adott a balszárnyon levő minden dandár parancsnokságnak a második vonalba visszavonulásra.

Mi azt hittük, hogy Ordódi dandárának Nádasnáli szétverése[14] volna oka ezen visszavonulásnak, azonban a következés meg fogja mutatni, hogy tábornokunknak korábbi terve.

A mi zászlóaljunk, melly balszárnyunk szélső baloldalát képezi, Inczédi őrnagy[15] vezénylete alatt meg is indult Nizsidéről e hó 16-kán reggel Féltorony[16] felé, legközelebbi visszavonulási állomására, azonban alig értünk ki a városból, visszaparancsoltattunk, mert a mint rebezsgettették, e napon ránk törend az ellenség.

Ugy is történt.

Reggeli 10 óra tájban, hirtelen rettentő ágyúdörgést hallottunk Pahrendorf felől, mely hozzánk jó félóra járás. Rögtön riadó fúvatott, és veretett, mi kis dandárunkkal Karger lovas tábornok[17] vezénylete alatt előre nyomultunk Pahrendorf felé.  

A mint a partra értünk, az ágyúzás mind közelebb hallatott, - a füstfelleget is jól láttuk, sőt néhány percz múlva, a 23-dik zászlóaljtól[18] szekereken futó tisztek jöttek velünk szemközt, csapataikat oda hagyva, s azt beszélve, hogy zászlóaljuk a hirtelen betört nagyszámú ellenséges lovasság, és ágyúk által szétveretett. Derék őrnagyunk Inczédi föltartá őket, erélyesen lehordva, kötelességükre emlékezteté, parancsolá, hogy utánnok futó kis csapatjok élére állva, csatlakozzanak hozzánk.

Ugy is lőn.

Azonban az ágyúzás már jobbról hallatott, mi, kik a Fertő-tó partján állottunk, tartván, hogy jobbról az ellentől szorítva, s magunkra hagyatva meg nem állhatunk, sőt vagy elveszünk egy lábig, vagy a Fertőbe szoríttatunk, hátrálni kezdénk a tegnapi parancs következtében Féltoronynak a mosonyi országúton. Reménylvnén, hogy az ellenségtől visszanyomott bajtársainkkal egyesülhetünk. Balról a huszárok fedezének bennünket, kik a halmokon haladtak mellettünk ágyúinkkal. Sejtelmünk valósult.

Amint Féltoronyt elhagyva, Kazimir falunak[19] tartánk, a huszárok jelentik, hogy balról dragonyosok rohantak a falu tulsó végire, utunkat elzárandók.

Rögtön rendelés tétetett. Dicső huszáraink a faluba száguldottak, s a dragonyosokból néhányat levágva, visszajöttek a megholtak fővegeik[20] és kardjaikkal ékesítve, s jelentették, hogy ott nagy az ellenséges erő, mert körülbelül 12 escadron[21] lovassal, s hozzátartozandó ágyúkkal ellátva állanak ellenünk.[22]        

Ez alatt az ellenséges lovasok csapatokban rohantak felénk a falu egyetlen utszáján, s a hidegvérű Dezsőfi tüzérhadnagy[23] nekik szegezvén 4 ágyút, elkezdődött az ütközet.

A siker jó volt, - amazok hullottak és visszaszaladtak, de ágyúval nem feleltek vissza, és szaladásuk alkalmasint csel volt, hogy őket futásukban követvén, a falu tulsó részén, hol erdő és dombtól fedezve voltak, tehessenek bennünket semmivé. De nagyon csalatkoztak; mert a csatavágytól égő derék zászlóaljunk, minden parancsszó nélkül rohant a falu tulsó szélin ismét összeállott lovasságra, mely úgy megijedt, hogy rögtön elfutott.

E roham hibás és helytelen volt, de mégis moralis következményeinek örülhettünk.

Őrnagyunk visszadoboltatá a rohanó csapatot, s megdicsérve egyszersmind bátorságukat, megfeddé illyféle eljárásukért, mely könnyen veszélyt hozhat vala az egészre, s négyszegbe állította a zászlóaljat, várván, hogyha visszajön az ellenséges lovasság, készületlenül ne találjon minket.[24]

Az nem jött vissza, hanem álgyútüzeit a minket fedező huszárokra bocsátgatta, kik tőlünk két álgyúval együtt az ellen által elzárattak, szemeink elől eltüntek.[25]

Általános volt a hiedelem, hogy ők elfogattak; én azonban állítám, hogy azon derék huszárcsapat, mellyet Csunkó , a testestől lelkestől magyar, honáért égő, s vitéz kapitány vezet, meg nem adja magát.[26] A következés megmutatta, hogy igazam volt, mert Csunkó keresztülvágta magát az ellenségen.

Ez alatt hátunk mögül gyalogságot láttunk csatarendben közelegni.

Mi azt ellenségnek gyanítva, két tűz közé szorítva gondolók magunkat, s készen álltunk. Azonban az a Parendorfból visszavonult dandár, úgy mint a Preis-gyalogság[27] első zászlóalja, s a 23-dik honvédzászlóalj volt, melly hozzánk csatlakozott.[28] Ezentúl is történtek mind a két részről álgyúzások; de az éj bekövetkezvén, mi nem tudhattuk, mennyi lehet még az ellenség száma mely az erdőben, s azon túl előttünk elzárta a mosonyi utat, jónak láttuk jobbra vonulni Boldogasszony[29] felé. Az éj sötétjében halkan mentünk, ugy szólván, út nélkül Pomogy[30] nevű faluig, s ott éjfélkor megpihentünk.  

Itt kissé visszatérek, hogy a vezérfonalat ki ne eresszük kezeink közül. Az ellen lovasság és ágyúk, mint később megtudtuk, bizonyos távolságban kísértek bennünket, s mivel mi Boldogasszonynak tartottunk, azt hitték, oda megyünk éji szállásra. E helyet ők bombázták s felgyújtották, s bemenvén a hamvadó mezővárosba, akkor látták, hogy mi nem vagyunk ott.

Itt ismét nem tudva, hova tünhettünk, visszamentek még azon éjjel Nizsideig, hol azelőtt tanyáztunk, gyanítván, hogy oda szorúltunk vissza, azt is bombázták, s meggyújtották.[31] Ezen ostoba hadjáratuk engedett nekünk időt, hogy utat tévesztve s bár nagyot kerülve, az egész balszárnyunk később Győrben egyesült.

A kazimiri ütközetre vonatkozólag még azt kell megemlítenem, hogy midőn huszáraink az ellenségnek a falu túlsó részéni hadi rendben állását jelenték, már akkor a faluba mentek podgyászos szekereink, öt huszár és tizenegy fegyveres honvéd fedezetében.

Ők hirtelen megpillantva az ellent, megesküdtek egymásnak, hogy magukat meg nem adják. Ugy is történt. Neki vágtat kivont karddal az öt huszár, utána a tizennégy podgyászos szekér, rajtok szuronyttűzve, készen állva a 11 honvéd, és a 12 escadronból álló ellen lovasság kétfelé vonult, és menni engedé az elszánt vitézeket.[32]

Ez azonban csel lehetett,[33] hogy mint fellebb írt mondám, az ellenség zajt nem csinálva, oda csaljon bennünket és semmivé tegyen; - hanem mindenesetre szép jellemvonás azon 16 magyar vitézről. Ez ütközetben közülünk senki sem esett el, meg sem sebesíttetett.[34]

Gyerünk vissza Pomogyra. Ott rögtön rendelés tétetett, hogy a Fertő-tó egy részén keresztül vezető töltés szétszedett hidai három óra alatt helyreállítassanak.[35] Megtörtént nagyrészt. Elindultunk a feltetszett hold világa mellett, átvonultunk az ujra csinált hidakon, de a tulsó részen már nem volt idő, nem dolgozó kéz, melly az ereken hidakat verjen, s mi biztos kalauz nyomain másfél óráig gázoltunk térdig érő vízben ágyúkkal, huszárokkal egyetemben Hanság posványain, s az nap délre szerencsésen elértük Eszterházán keresztül Kapuvárt, hol a Sopronyból visszavonult, volt Nádorhuszárokkal egyesültünk.[36] Ezen huszárok is – mert a magyar huszár istennek katonája – dicsőséges dolgot vittek véghez. Ugyanis a Soprony felé indult ellenséges lovasságnak, melly hatszor annyi volt, mint ők, Váradi főhadnagy felszóllítására neki rohantak, s közülük negyvenet levágtak, és néhányat elfogtak.[37]

Természetesen vissza kellett vonulniok a nagyobb erő és Sopronynak fekete-sárgasága[38] miatt. Most már bátran haladtunk, a Hanságot balra elhagyva, honnan semmiféle ellentől nem félhettünk; mert a hidakat felszedettük utánunk, Győr felé, hol is a Duna jobb partján seregünkkel, kik minket már elveszetteknek véltek, egyesültünk.[39]

Tehát most már Győrben vagyunk, és pedig biztos helyen. Itt lesz semmivé gaz ellenünk Görgei tábornoknak szerintem gyanított terve szerint.[40]

Itt tudtam meg, hogy hős tábornokunk e hó 18-kán, személyes vezérlete alatt, csúful visszaverte Mosonynál az ellenséget. Mindkét rész csupa lovasságból és tüzérségből állt.

Görgei a kölcsönös ágyúdörgések között egy maga rohant elé a dragonyosokra, az isten katonáival, (t.i. a magyar huszárokkal) s erős ellenállás után, kétszer visszaverte az ellent s Óváron túl űzé, honnan, felgyújtván az ellenségnek élelmet adható széna és búza kazlokat, visszavonult Győrbe, - terve szerint működendő.[41]   

Így állunk most, - Győr és tájéka telve hazánk vitéz fegyvereseivel, kinek kinek szakmája elrendezve. A felduna balpartjáni dolgok csak hírszerint jönnek füleinkbe. A nagyszombati véres ütközet[42] rettenthetetlen Gijonunk[43] vezérlete alatt ámbár látszólag Simunics részére látszik hajolva lenni; de mi, combinálva a körülményeket,[44] s bár sajnálva a hős elhullottakat, imádott nemzetünkre üdvös hatásunak gyanítjuk lenni: Tudomásunk szerint Gijon seregei is lehuzódtak Csallóközre s Komáromba.

Azt már föntebb megmondám, hogy Görgeinek rég kiszámolt terve volt e második vonalra visszahuzódni.

Mondják, hogy a Görgeitől visszavert ellenség, minket elkerülve Pápa és Veszprém felé akar Budapest felé nyomulni, hanem abban meggátolja Perczelnek azon oldalról minden percben várt vitéz serege.[45]  

Elmondtam sebesen akarva, s mégis meglehetősen hosszúra nyult levelemben helyzetünket, s bezárva azon biztosítással, hogy csak holttesteinken keresztül veheti be imádott hazánk fővárosát, azon névvel nem is nevezhető valamiféle hatalomnak bérencz serege, melly pusztít, öldököl tatár s törökként véreinken.[46]

Szabó Zsigmond, kormány s nemzetbiztos erélyesen működik közöttünk.[47] Szóval nem veszhetünk el, nem szabad elvesznünk, ha még húsz felől támadnak is meg bennünket. – Fegyverre minden ember![48] Előlrül hátulról az ellenségre! – Hegyekről erdőkből bosszantva, hidakat, töltéseket elrontva, élelmiszerektől megfosztva, és győzni fogunk!       

Zavart lehetek, de nincs időm végig olvasnom. Jövő levelemben ujra értesítést fogok adni.

Egressi Béni, hadnagy a 14. honvéd zászlóaljnál.”

Jegyzetek:

---

[1] A 14. honvédzászlóalj a „Pesti csatárok” néven alakult önkéntes zászlóaljból szerveződött (leginkább átnevezéssel) honvédzászlóaljjá, szeptember 29-én már részt is vett a Pákozdi csatában. Legénység alakulásából adódóan eleinte zömmel pestiekből állt.

[2] Ekkoriban nagy divat volt a nemesinek ható y-végződést i-re cserélni, mint teszem azt tette Görgey is.

[3] Buzinkay Géza: Kis magyar sajtótörténet. Budapest, 1993. p. 23.

[4] Ez egyébként felveti azt, hogy bizony Kossuth csak taktikai fogásnak tartotta az alkotmányos királyság fenntartását, miközben titkárán keresztül talán valós (bár ezt a roppant titokzatos és senkivel nem barátkozó Kossuth esetén nehéz kijelenteni) reményeit népszerűsítette.

[5] Lásd: Görgey Artúr: Életem és működésem Magyarországon 1848-ban és 1849-ben. Budapest, 1988. I. k. p.

[6] Marczius Tizenötödike, 1848. december 26. (243.) sz. p. 978-979.

[7] Juhász Attila az 1848-as győri sánctáborról írt írásában nem utal arra, hogy Csanaknál lett volna bármiféle sánc, és mivel az ismert védművek a Rába túloldalán helyezkedtek el, ez nem is tűnik túl valószínűnek. Viszont egy lövegállás, vagy egy megerősített megfigyelő pont lehetett. Egressy úgy gondolom kétségtelenül a mai Világosvárnak nevezett régi váracs helyén állhatott sorai írásakor. Lásd: Juhász Attila: A XIX-XX. századi tábori erődítések a Kárpát-medencében. Budapest, 2004. p. 133-137.

[8] Kamarillának 1848-ban a magyarok a császár és király mögött bujkáló, a valódi hatalmat kézben tartó csoportot nevezték, amelynek vezetőjének Zsófia főhercegnőt, Ferenc József anyját tartották.

[9] A támadás ezen a szakaszon 16-án 8 órakor kezdődött Bruckból Parndorf irányába. Lásd: Joszip Jelasics jelentése a Parndorfi ütközetről: Von der Revolution zur Reaktion. Budapest-Wien, 2005. p. 107-108

[10] Bruck and der Leitha, település a történelmi magyar-osztrák határ osztrák oldalán. 

[11] Jelasics az I. hadtest parancsnokának ténylegesen 6 század Császár-dragonyos, 2 század Szász-vértes és 4 század banderiális huszár, valamint egy 6 fontos lovasüteg állt rendelkezésre, ami aligha lehetett több 1500 lovasnál és 8 ágyúnál. Lásd: Von Revolution... p. 107.

[12] Az akkori magyarban szintén Parndorf vagy Parendorfnak nevezett későbbi Pándorfalu, amely a Fertő-tótól északra fekszik, a történelmi határ magyar oldalán, Nezsidertől északra. 

[13] Nezsider (ma: Neusiedl am See), település a Fertő-tó északi partján.

[14] Ordódy Kálmán őrnagy dandára december 14-én a túlerejű ellenséggel szemben feladta a nádasi szorost, és Lipótvárba, illetőleg Nagyszombatra vonult vissza.

[15] Nagyváradi Inczédy László (1809-1882), a 14. honvédzászlóalj parancsnoka. Életére lásd: Bona Gábor: Tábornokok és törzstisztek az 1848/49. évi szabadságharcban. 3. kiad. Budapest, 2000. p. 400-401.

[16] Féltorony (ma Halbturn, Ausztria), 14 kilométerre Nezsidertől délkeletre.

[17] Ferdinand Karger, osztrák honvédtiszt,  korábban a 4. Sándor huszárezred őrnagya, ekkor valójában ezredes, nem tábornok. Életére: Bona, i.m. p. 419-420.

[18] A 23. honvédzászlóalj friss alakulat volt, amelyet Lukács kormánybiztos győri újoncokból küldött Görgey táborába. Parancsnoka a későbbi tábornok Kmety György őrnagy volt. Tisztikarának kimutatása: Hermann Róbert: Győr város és megye hadtörténete 1848-49-ben. Győr, 1998. p. 214-215.

[19] A XX. században oly szörnyű történelmet megélő egykor virágzó AlbertKázmérpusztáról van szó, közvetlenül a mai osztrák-magyar határon, Várbalog mellett. Lásd: http://www.ongo.hu/elmenybeszamolok/1523?req=elmenybeszamolok%2F1523

[20] A dragonyosoknak nagyon jellegzetes historizáló sisakja volt, ezért gyűjtötték be, mint trófeát.

[21] Lovasszázad. Jelasics már említett jelentése szerint a Kazimirnál vívott ütközetnél az ott parancsnokló Zeisberg tábornokkal egy fél század császár-dragonyos és egy gyenge század horvát báni huszárszázad volt csak. Lásd: Von der Revolution… p. 108

[22] Jelasics jelentése szerint a Kazimir falunál lévő összecsapás 16 órakor volt. Lásd: Von der Revolution… p. 108.

[23] Dessewffy Zsigmond (1830-1886), a 2. hatfontos lovasüteg hadnagya, majd főhadnagya a feldunai hadseregben, majd a VII. hadtestben. Életére: Bona Gábor: Kossuth Lajos kapitányai. Budapest, 1988. p. 170-171.

[24] Lovassági támadás ellen a gyalogosok hagyományosan négyszögekbe tömörültek, melynek minden oldalán szuronyok fogadták a támadókat.

[25] Jelasics jelentése szerint a Kazimirnál vívott ütközetben a császáriak 10 sebesültet veszettek, míg a magyarok ennél erősebb veszteséget szenvedtek. Von der Revolution… p. 108.

[26] Csunkó Antal (1814-1851), ekkor főhadnagy a 4. Sándor huszárezredben. Később őrnagy, aradi fogsága során hal meg a várbörtönben. Bona, 2000. p. 292.

[27] A 34. „Vilmos porosz herceg” gyalogezred zászlóaljának nevét torzította el az író.

[28] Az egész Hanság felé visszavonuló erő Görgey Kossuthnak írt december 17-i jelentése szerint a 60. „Wasa” gyalogezred egy zászlóalja, a 34. „porosz” gyalogezred egy zászlóalja, a 14. és 23. honvédzászlóaljak, valamint egy osztály Sándor-huszár és egy honvéd üteg, mégpedig a 2. hatfontos lovasütegből állt. Lásd: Görgey István: 1848 és 1849-ből. Élmények és benyomások. I. kötet. Budapest, 1885. p. 68.

[29] Boldogasszony (ma Frauenkirchen, Ausztria), település Féltoronytól 5-6 km-re délnyugatra, híres búcsújáróhely.

[30] Pomogy (Ma: Pamhagen, Ausztria), település a mai határ osztrák oldalán.

[31] Egyelőre ezeket az állítólag bombázásokat nem tudtam megerősíteni, vagy cáfolni, de nagyon nem hangzik másnak, mint az ellenség brutalitását fejtegető halandzsának. Katonailag az akció igencsak hihetetlen elsőre. És másodikra is.

[32] A történet erősen ellentmondásban áll saját magával, hiszen, ha az ellenség a falu túlsó végénél állt hadrendben, miért kellett keresztülvágnia magát a faluba éppen beérkező poggyászos szekereknek? Plusz mi lett a szekerek és az ellenség között lévő felderítő huszárokkal? Elvágtattak a szekerek mellett, otthagyva őket?

[33] Nagyon jellegzetes, hogy írónk mindenben cselt lát, mint ahogy ma is jellemző, hogy mindenhol ármányt látunk.

[34] Mint említettem, Jelasics jelentése szerint a magyarok nálánál súlyosabb veszteséget (azaz 10-nél több sebesültet) vesztettek, és arról ír, hogy néhány foglyot is ejtett. A magyar veszteségeket úgy vélem Egressy jobban tudhatja, de a pár fogoly bizonyára igaz. Lásd: Von der Revolution… p. 108.

[35] Pomogyról Eszterházára vezető töltésút, amely a Hanságon átvezető egyetlen út volt, 1777 és 1780 között készült el. Mivel a térség szekerekkel a talaj nedvessége miatt járhatatlan volt, az utat töltésre építették és 19 híd volt rajta, hogy áradás esetén a víz elfolyhasson alatta. Lásd: Vályi András: Magyar Országnak Leírása. III. kötet. Buda, 1799. p. 115.

[36] A Sopronból visszavonuló magyar erőket Sréter Lajos őrnagy vezette, akinek rendelkezésére egy osztály (két század) huszár állt saját 12. „Nádor” huszárezredéből, valamint a német légió két százada. A különítményre lásd: Hermann Róbert: A Sréter-különítmény, a honvéd-sereg soproni különítménye. In: Soproni Szemle, 1998. 4. sz. p. 329-342

[37] Itt írónk valószínűleg Virágh Gedeon százados hőstettének elferdített változatát adja, mikor is december 16-án három szakasz huszárjával másfél század ellenséges svalizsért (azaz kétszeres túlerőt, és nem hatszorost) futamított meg, két tisztet és több közlegényt levágtak, két embert és négy lovat pedig elfogtak. Lásd: Hermann: i.m. p. 331.

[38] A német lakosságú Sopron vegyes érzelmekkel érte meg a szabadságharcot, valóban sokan voltak közülük a császáriak hívei. Ugyanakkor Görgey egyébként emlékiratában az egész térségre is általánosítja, hogy a nép nem éppen a forradalom híve.

[39] Görgey Artúr testvérét, István akarta kalauzokkal elküldeni, hogy megtudjon valamit az elveszett egységek sorsáról, de mikor indult volna, megérkezett a jó hír, hogy megmenekültek. Lásd: Görgey István: i.m. p. 67-68.

[40] Görgey kezdetben valóban Győrben akart csatát vállalni a támadok ellen, de itt meggyőződött arról, hogy a védelmül tervezett sánctábor túl nagy serege számára, ráadásul a védelmet biztosító folyók (Rába, Duna) befagytak a -20C-os hidegben, így állása immár megkerülhetővé vált. Ezért a császári sereg december 26-án kezdődő offenzívájakor visszavonulást rendelt el. Lásd: Görgey Artúr: i.m. p. 264-265.

[41] A Mosonnál vívott 18-i ütközetről az áttételesen értesülő Egressy ismét fals képet ad. Görgey maga valóban jelen volt az összecsapásnál, ahol mintegy 1000 lovassal és némi tüzérséggel szállt szembe az üldöző császári lovassággal. Ám a rohamot nem ő, hanem unokaöccse, Görgey Kornél vezette 4 század „Würtenberg” huszár élén, és nem került sor összecsapásra sem, mert a huszárok elől az ellenséges lovasság elfutott. A kétségtelen siker azonban jócskán megnövelte Görgey és seregének önbizalmát. Lásd: Görgey István: i.m. p. 69-71.

[42] Az Ordódy-dandár december 14-i veresége (14. sz. jegyzet) után nagyszombatra visszavonult magyar csapatrészeket (1700 fő), melyeknek parancsnoka Guyon lett, 16-án legalább hatszoros túlerejű ellenség kerítette be, és nagy vereséget mért rá. Ugyanakkor a bátor Pusztelnik és Guyon vezette magyar csapatok kitörtek és sok halott, valamint 700 fogoly árán kijutottak a gyűrűből.

[43] Guyon Richárd (1813-1856), angol-francia származású magyar tábornok, aki hírhedten vitéz és bátor volt, ám stratégiailag és taktikailag nem túl megfontolt. Görgey tökéletesen alkalmatlannak találta feladatára, de Kossuth nagy pártfogoltjaként kénytelen volt alkalmazni. 

[44] A Marczius Tizenötödike újságírói hajlamosak voltak a körülményeket igencsak kombinálni, hogy az minél jobban hangozzon, de a nagyszombati csata egy kis katasztrófa volt, ahol gyakorlatilag egy zászlóaljnyi magyar került fogságba fegyverestül. De náluk ez nem meglepő, még a Budapest eleste előtti napon is olyan győzelmekről adtak hírt, amelyek nem léteztek.

[45] Perczel Mór (1811-1899), honvédtábornok igazi autodidakta katona volt, aki katonai tapasztalat nélkül lett vezető, ehhez képest időnként meglepően ügyes hadvezérnek bizonyult. Máskor meg szörnyűnek. A decemberi császári támadásig a Mura mentén lévő hadosztály parancsnoka, amelynek ezt követően Görgey bal szárnyához kellett délről csatlakoznia. Egyébként Perczel közismerten rossz természetű egyén volt, gyakorlatilag minden munkatársával összeveszett, Görgeytől Kossuthig. 

[46] Ez erős túlzás volt, Windisgrätz serege alapvetően civilizáltan viselkedett.

[47] Győr megye kormánybiztosa ekkor Szabó Kálmán. Egressy összekeveri Szabó Zsigmonddal, aki Győr megye hadbiztosa november 10-től, később dandárparancsnok a feldunai hadtestben.

[48] Ezek Kossuth szokásos elképzelései a gerillaháborúról, ugyanakkor sajnos a magyar kormánynak a rendes csapatok felfegyverzésére sem futotta sokszor az erejéből. Perczel hadtestében ezrekre rúgott a fegyvertelenek száma. A helyzet kétségbeejtő voltát jelzi, hogy egy olvasói levélben valaki felvetette, hogy újra be kellene vezetni a csapatoknál az íjat…