Könyvajánló: Millennium trilógia (A "félre"tetovált lány)

Stieg Larson: Millennium trilógia

1. A tetovált lány

2. A lány, aki a tűzzel játszik

3. A kártyavár összedől

Bp.: Animus, 2009

Meglehetősen nehéz szívvel írok a trilógiáról, mivel az első kötet elnyerte tetszésemet mikor majd másfél éve olvastam, ellenben frissen él bennem a 3. kötet, amely már eléggé lefárasztott. Míg A tetovált lány izgalmas, fordulatos nyomozás története, jó karakterekkel, addig a két folytatás (szerkezetileg a 2. és 3. kötet alkot tulajdonképpen egy egységet) nálam "nem jött be".

Valahogy unalmassá vált, ahogy a pszichopataság határán létező Salander lassan már-már humánus lény/lány lesz. Sablonos, ami nem feltétlenül baj, de sajnos nem lehetett nem észrevenni azt a agresszív aktivista maszlagot, ami egy kötet esetében még elment, de háromnál már sok. A pozitív szereplők: vagy javíthatatlan nőcsábászok, vagy férjüket megcsaló nők, vagy minimum biszexuálisok.

Mellesleg tényleg annyira hihető, hogy egy férfi, aki egy nőnek nem tud ellenállni, az megalkuvás nélküli oknyomozó riporter? Annyit nem tud mondani, hogy: "- Kösz, nem akarok szexelni veled, mert barátnőm/férjem stb. van", és ugyanez az alak a maffiának meg lazán röhögve fityiszt mutat, ha halálosan megfenyegetik őt és "szeretteit"? Hát szerintem kevéssé hihető. Tulajdonképpen végiggondolva egy férjes/nős, tisztességes családos ember nincs a trilógiában, gyerekről nem is beszélve...

Tudom, hogy Svédországban játszódik - ahol már a hírek alapján az óvodákban is polkorrekt menedzserek nevelik a gyerekeket a harmadik nemű toalett használatára, miközben a kislányok a műanyag játékkalasnyikov használatát sajátítják el, és a fiúk Barbie-babáknak szerveznek teadélutánt -, na de akkor is! Azért csak élnek arra is tisztes családapák, családanyák és 20 évnél fiatalabb lények?

A gonoszok mind nácik, vagy ahhoz hasonlók (rendszerint természetesen echte svédek), a bevándorlók meg mind jók, bátrak és hősök. Azon túl, hogy ez minden statisztikával szembemegy, még bizonyos idő után baromi unalmas is..

Ráadásul vannak olyan történések, amelyek valahogy nem illenek a történetbe, mondhatni logikai bukfenceket hánynak az események:

A 2. kötetben meggyilkolhatatlannak bizonyuló szuperkémet Zalát - Salander apját -, képtelenség megölni még tolókocsiban is. Erre a 3. epizódban egyszerűen hm... lelövik. A második kötet alapján minimum két hidrogénbomba, és a teljes Vörös Hadsereg kellett volna a kivégzéséhez.

Aztán ott a svéd titkosszolgálatba beépült láthatatlan "Szekció". Az évtizedekig árnyékban lévő titkos csoport olyan bugyuta hibákat vét, hogy Mézga Géza kiröhögné őket.

Szóval, valahogy nem volt hihető a sztori. Az az aprólékosság, amivel az első kötet fel volt építve, mind történetileg, mind karakterileg, nyomokban sem volt fellelhető a befejező etapban. Mindez mérhetetlen szomorúsággal tölt el, de ki kell mondani, hogy kár volt a folytatásokért, különösen a befejezésért.

Maga a kötetek kiadása a célnak megfelel, a három borító szépen harmonizál, jelezve, hogy összetartoznak a kötetek.

Külön osztályozom le a három részt:

A tetovált lány: 7/10 (Szigorú voltam, ma már inkább 8-ast adnék)

A lány aki a tűzzel játszik: 5/10

A kártyavár összedől: 4/10

Eredetileg írtam: 2013. III. 11-én.