Könyvajánló: Agatha Christie - Az elefántok mindenre emlékeznek

Könyvajánló:

Agatha Christie: Az elefántok mindenre emlékeznek
Bp.: Európa, 2014 

Kész. Consummatum est. Bevégeztetett. Az utolsó számomra olvasatlan Poirot regénnyel is végeztem. Különös módon nem a Függöny maradt utolsónak, hanem az Elefántok mindenre emlékeznek (avagy régebbi kiadásban: Az elefántok nem felejtenek, amely címet valahogy frappánsabbnak tartom, bár az első a hűbb fordítás). Egyébként végül is stílusosan csináltam, mert bár a történet sorrendjében valóban a Függöny az utolsó Poirot regény, de azt már korábban megírta Christie, így voltaképpen ez az utolsóként megfogalmazott eset a belga detektívvel. A krimi alapmotívuma az emlékezés, szinte fontosabb, mint maga a nyomozás. A mű legszebb része pedig talán az, amikor Mrs. Ariadne Oliver elmegy egykori dadájához, aki egyfajta öregek otthonában tengeti utolsó éveit, körülvéve az általa felnevelt és szeretett gyerekek és ismerősök fotóival, relikviáival. Még az is kiderül, hogy a regény címmondata, melyet Ariadne mond valami okból Poirot-nak, a dadustól maradt rá. Nagyon szép, ahogy ábrázolja a régi szép dolgok múlandóságát. Ez jobban vetíti elénk az eltűnt idő utáni vágyódást, valamint a pusztulás és halál lehangoló voltát, mint ezeregy darab Az eltűnt idő nyomában-ból... Az ekkor már utolsó éveit élő írónő alighanem itt saját gondolatait tárta fel előttünk.

Maga a történet az Öt kismalac-ra emlékeztető, mivel egy múltbeli esetet kell megoldani a kis belgának, amely olyan régen történt, hogy csak pár tanú áll rendelkezésére a valóság kiderítésére, hogy miért is lett egy szeretetben és boldogságban élő pár látszólag öngyilkos. Az olvasónak Christie az egyes öregek (elefántok) emlékeiből kell okoskodnia, mi történhetett, és valljuk be, ki is lehet találni, ha az ember már elég kötetet elolvasott a krimi királynőjétől. Azon kevés Christie-regény közé sorolhatom ezt, melyet előbb oldottam meg, mintsem végeztem volna vele. A sztori vonalvezetése egyszerű, nincsenek benne nagy csavarok, sem olyan félrevezető motívumok, amelyek olyan sokszor megtréfálják, vagy elbizonytalanítják a olvasót, mint mondjuk a Halál a Níluson-ban, vagy a Gyilkosság meghirdetve-ben. Megkockáztatom, hogy a legkönnyebben kitalálható rejtéllyel van dolgunk a munkásságában. Éppen ezért a regény nem kiemelkedő, sőt inkább csak közepes Agatha Christie munkái közül (messze nincs a Top 10-es listámban), ugyanakkor a szomorkás hangulata valahol szebbé és értékesebbé teszi. De lehet, hogy csak a múlandóság érzete engem is áthatott, letéve az utolsó Poirot-regényt. 

Ugyanakkor, mint minden hajnali sötétségben, ott bujkál a feljövő Nap sugarainak reménye, hiszen egy Sophie Hannah nevű angol hölgy úgy döntött feléleszti a legendát és már kapható is a boltokban a belga detektív főszereplésével megírt A monogramos gyilkosságok című regény. Erős kételyeim vannak (márcsak Az ABC gyilkosságok címére való hasonlatossága miatt is), de egy próbát megér. Majd megíróm, milyen benyomást tett rám. Nehezen hiszem, hogy ebből jól lehet kijönni, de hátha. Végül is a magyar focinak annyiszor adtam már esélyt, egyet ő is kaphat.

A kötet az Európa kiadó sorozatában jelent meg, kiadása a sorozat többi részéhez méltó. A borító se nem jó, se nem rossz, ellenben a kötés elég masszívnak tűnik.

Osztályzat: 6 porcelán néger fejecske a tíz porcelán néger fejecskéből

6/10