Könyvajánló: A bértollnok Ady

Szabadkőműves béklyóban:

Ady Endre és a szabadkőművesség I. (1899-1905) 

Raffay Ernő

Bp.: Kárpátia Stúdió, 2013

Ady Endre: A csillagok csillaga

               

Sohse hull le a vörös csillag:

Nap, Hold, Vénusz lehullott régen

S ő dölyföl a keleti égen.

Sohse vörös a hulló csillag:

Rózsás, lila, zöld, kék vagy sápadt,

Szeszélye az égi világnak.

Hulló csillag, hullj, hullj, rogyásig,

Ezer eséssel, ezer jajjal:

Egy csillagból is jöhet hajnal.

Vörös csillag, ragyogj és trónolj,

Mióta ember néz az égre,

Vörös csillag volt a reménye.

Raffay Ernőt először a 90-es évek közepén olvastam, mikor kezembe került a Trianon titkai című műve. Raffay méltatlanul mellőzött személy manapság, akit legfeljebb könyvekről ismer az ember, holott azon kevés politikus közé tartozik, akik a rendszerváltozás után tettek is valamit a Magyarországot fojtogató ellenséges gyűrű felszámolásáért. Ha valaki nem tudná, Raffay komoly szerepet játszott abban, hogy Magyarország fegyvereket szállított a Szerbia ellen fellázadt Horvátországnak, mint honvédelmi államtitkár. Aztán a Kalasnyikov-ügy után - mivel többször is szorgalmazta a Trianoni béke revízióját -, lassan partvonalon kívülre szorult.

Raffay az utóbbi években leginkább a szabadkőművesek szerepét kutatja a XX. század eleji Magyarországon, mely során belebotlott nagy költőnkbe, Ady Endrébe. 

Mélyen megrázó az a kép, amit Raffay elénk tár: az újságíró Ady felületes bértollnok, aki egy fokkal sem különb, mint azok a mai firkászok, akik oly sok sajtóterméket látnak el propagandájukkal. Olyan ez, mint amikor a hősszerelmes hirtelen rádöbben, hogy az imádott lény mégiscsak egy egyszerű lány, a földi ember minden hibájával és esendőségével. Szomorú így látni, de azért még mindig jobb, mint elvenni valakit, akit nem is ismerünk. Ady romlott ember volt, akit baráti körei vittek züllött alakok és -ma már nyilvánvaló-, káros eszmék irányába, hozzájárulva ezzel a Dunai-Monarchia, és az ezzel szimbiózisban élő történelmi Magyarország elpusztításához.  

Emellett persze zseniális költő is volt. Az irodalom az utóbbit tartja fontosnak, az etikatanár az előbbit. Etikából Ady sosem lesz érettségi tétel, míg magyar irodalomból kétségtelenül az marad. Az viszont egy másik kérdés, hogy esetleg nincsenek-e, nem voltak-e olyan költőink, olyan íróink, akiket a modernista/progresszív agresszivitás sírba lökött, noha érdemesek lennének az olvasásra. 

Ady életmódja miatt képtelen volt kilépni abból a körből, amelybe belekerült, ez a kör pedig Raffay levéltári kutatásai szerint zömében erkölcstelen életmódot fojtató egyénekből állt, akik származásilag zsidók (ráadásul   a tradicionális magyar életmódot megvetettő zsidók) és világnézetileg progresszívek voltak. A progresszív politikai áramlatot általában a "jók" közé hajlamos besorolni a közvéleményformáló média.  Érdemes azonban elolvasni - az egyébként szintén zsidó - Jonah Goldberg Liberálfasizmus című kötetét, amely a progresszíveket tartja a világ első totalitárius politikai csoportjának! 

[Megjegyzés: Érdemes ezt a kis cikket elolvasni a könyvről, amely a Magyar Hírlapban jelent meg, roppant tanulságos!]

De visszatérve Adyra! A könyv figyelmeztet, hogy mind tankönyveink, mind lexikonjaink mind a gondolkodásunk még mindig abból a kútból merítenek, amelyet a baloldal (nevezze magát kommunistának, modernnek, progresszívnek, szociálliberálisnak, liberálisnak [bár ettől szegény Széchenyi nyilván forog a sírjában]) ásott ki nekünk. 

Raffayra majd rá fogják aggatni, hogy antiszemita. Olvassák el a könyvet. Nem az. A kutatásait osztja meg és ezeket fűzi értelmes lánccá. Lerántja a leplet azokról a magyarokról is, akik hatalommániából csatlakoztak a szabadkőművesekhez (Jászi!) és méltat olyan zsidót és szabadkőművest is, aki nem játszott a felforgató csoportok kezére. 

Nem könnyű olvasmány és nagyon fájdalmas azoknak, akik szeretik Ady verseit. Ám szükséges, hogy a múltunkat és elsősorban az 1848-tól kezdődő eseményeket újragondoljuk, rendszerezzük és kiigazítsuk. Sok rosszból majd jó lesz és sok makulátlan hősünk fog kevésbé előnyös lámpafény alá kerülni, de ez nem baj. Hitelesebb lesz és igazabb. Hamarosan eljön az idő, amikor majd Petőfi következik (róla hamarosan én is írok terveim szerint) és egész 1848-49. Ki kell majd mondani, hogy A Forradalom nem jó, hanem rossz, hiszen gyorsan radikális változást akar, ami sem a történelemben, sem egy élő organikus szervezetben nem hasznos és rendszerint pusztulással jár. Nem elég csak a kommunista éra által kimazsolázott "tényeket" kellene újra és újra eldarálni a magyar történelem hőseiről vagy irodalmárairól. El kell fogadni, hogy egy Habsburg-párti főnemes "labanc" lehetett ugyanolyan magyar belül - sőt akár különb! -, mint egy "kossuthiánus". El kell fogadni, hogy egy Petőfi lehetett egy francia forradalmi propaganda által megvezetett alak, aki nem ellenségei miatt bukott el a választásokon, hanem mert tökéletesen alkalmatlan lett volna felelős döntések meghozatalára. Aki nem hiszi el, hogy Petőfi milyen arrogáns volt saját választóival szemben, olvassa el ezt: Petőfi propagandabeszéde a szabadszállásiakhoz. Melyikünk szavazna egy ilyen minket és őseinket gyalázó öntelt hólyagra?

Raffay logikája kérlelhetetlen, nehéz lesz belekötni bárkinek a túloldalon. A szerző ugyanakkor leírja azon pillanatokat, mikor Adyban időnként feltámadt a magyar lélek, amikor menekülni akart a maga köré szőtt pókhálóból, újra és újra sikertelenül. Ady nagy költő volt, ez vitathatatlan. Emberileg nem volt az. Sajnos ez is vitathatatlan. Ellentétben a közhiedelemmel a költők és írók nem látják a jövőt, nem látnokok. Pusztán emberek. Olvassuk, szeressük őket, de ne majomszeretettel, hanem kritikával. 

Mert az ő csillaga fog örökké fennen ragyogni, és szerencsére nem a vörös csillag.

A kötet teljesen friss, június 1-től került a polcokra.
Pontszám: 8/10