Szeretjük őket:

▼

2012. augusztus 11., szombat

Szépséges magyar királynék... vagy mégsem... 2. rész


Folytatom középkori uralkodócsaládjaink nőtagjairól írt szösszenetemet, amely szerény olvasottságomon alapul, így kiegészíthető és javítható fejlődésem során. Most az Anjou-kor van soron. Eredetileg itt az egész vegyesházi-korszakot akartam összeszedni, de be kellett látnom, hogy a tudásanyag annyival nagyobb az Árpád-korhoz képest, hogy célszerű kettébontani. Sokkal több a forrás, sokkal több a fennmaradt ábrázolás, bár néha még mindig fájdalmasan kevés a történelemmel foglalkozók számára. Úgyhogy most ebből a korszakból szedtem össze érdekesebb személyeket, akik a magyar királyi családhoz kötődtek.

Magyarországi Klemencia, francia királyné 

(1293-1328.X.12.)

Nevével ellentétben, „magyarországi” Klemencia sohasem járt hazánkban, melléknevét onnan kapta, hogy a magyar trónra igényt tartó nápolyi anjouk magyar ágából származott, mivel Károly Róbert húga volt. Korának híres szépsége volt, Dümmerth Dezső szerint azonban jobban járt volna, ha nem hercegnőnek születik.[1] Korán árva lett, majd testvéreitől is elszakították és jellemétől teljesen eltérő felfogású mostohák nevelték. Nem kedvelte rokonsága szigorát és aszkéta életmódját, mivel Klemencia szerette a luxust, a szép ruhákat. Szépségére jellemző, hogy a nápolyi udvarba fogolyként tartózkodó aragóniai Ferdinánd herceget teljesen megragadta az ifjú hölgy, mivel apjától elérte, hogy kérje meg számára feleségnek kiszabadulása (és a mórok elleni harcokban megszerzett hírneve) után. Károly Róbert is szerette volna kihasználni húgát magyarországi – ekkor  1309-10 körül még igencsak instabil – helyzete javítására, ő egy magyar főúrnak szánta a kacsóját. Végül X. Lajos francia király felesége lett, akinek korábbi nejét házasságkötés miatt kolostorba száműzték. 

Klemencia arcvonásai a sírkövén.
Nem volt szerencsés a házasság, hiszen alig 1 évvel a menyegző és a koronázása után férje meghalt, miközben éppen terhes volt. Fiút szült, de a frissen megkoronázott csecsemő, I. János mindössze hét napot élt.[2] A királyné ezután elhagyta Franciaországot, hogy 7 év múlva térjen vissza, mikorra a francia trón egy őt kedvelő rokonára szállt. 35 évesen halt meg a Dante által is „szép”-nek[3] nevezett szépség, akinek arcvonásait fenntartotta sírköve a párizsi domonkosok templomában. A koronázását megörökítő miniatúra szerint szőke volt. Fennmaradt a hagyatéki leltára, melyet szintén Dümmerth összegez, eszerint ruhatára igencsak nagy volt, ágya felett a baldachin a Magyar Királyság címerével volt kihímezve (halála után ezt borították sírjára), kupáit szintén árpádsávok és anjou liliomok díszítették. Négy koronája, gyűrűk, ékkövek tucatjai álltak rendelkezésére, valamint a leltár leír 35 teljes ruházatot, melyeket Johannes szabó készített számára. Ezek a ruhák Dümmerth szerint teljes öltözéket jelentettek, azaz szoknyát, hozzá vállfűzőt, kabátkát és kalapot. Műveltsége is jelentős lehetett, hiszen 36 saját könyve volt (a középkor eme szakaszában akár egy falut is ért egy kódex) - közöttük angol nyelvű is, ami jelzi nyelvtudását a bizonyosan beszélt olasz, francia, latin és magyar mellett. Többnyire vallásos kötetek, de Ovidius szerelmi elégiáit is megtalálni itt.

X. Lajos és magyarországi Klemencia kézfogója egy XIV. századi krónikában.
És az esküvő egy későbbi krónikában.

[1] Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában. Bp., 1982. 285.o.
[2] Uo., 287-288.o.
[3] Dante: Isteni színjáték. A paradicsom. IX. 1. Neten innen: http://mek.oszk.hu/09700/09759/09759.htm#11 – 2012.VIII.6.

Piast vagy Lokietek Erzsébet, magyar királyné 

(1305-1380.XII.29.)

Károly Róbert felesége Lengyelországból érkezett, a Piast dinasztia sarja volt. Úgy tűnik nem örökölta apjának könyöknyi (innen a Lokietek név, melyen szintén emlegetik Erzsébetet) magasságát, hiszen a Képes Krónika esküvőjét bemutató miniatúráján egy kicsivel még magasabbnak is tűnik férjénél (bár Károly Róbert magasságát nem tudjuk…). 
Erzsébet királyné és Károly Róbert esküvője.
Összesen öt képecskén szerepel a krónikában Erzsébet, amely még életében készült, ráadásul valószínűleg a magyar udvarban, így nincs okunk kételkedni abban, hogy valóban hűen adja vissza a királyné külsejét. Különösen elegáns a megjelenése a házasságát bemutató már említett jeleneten, illetve a következő, öt gyermekével együtt megörökített iniciálén. Az elsőn jól megfigyelhető a királyné profilja: árnyékolt szemei, aranyló copfba font haja. A másodikon szemből ábrázolják, ún. Krüsseler-típusú fejdíszt visel[1] (az ötből 3 képen), ruhája bíborszín, elegánsan egyenes vonalú, alul prémmel díszített. Vállán vörös palástot visel. A művész még arra is ügyelt, hogy Erzsébet 1330. április 17. utáni fogyatékosságát (ugyebár merénylete során a királyné jobb kezéről Zách Felícián ugyebár levágta négy ujját, mikor a férjét védte) eltakarja. 

Piast Erzsébet gyermekeivel, fején a már említett fejdísszel, mely a kor divatja. 

Erzsébet megvédi férjét Zách kardcsapásától, amiért 4 ujjával fizet (Képes krónika)
Az öt portré egyben a királyné ruhatárába is bepillantást enged, sőt fiának születésekor ágyába is, ahol alacsony ágyban fekszik, nyaka alatt rengeteg párnával. A korszak jellegzetes fejdísze adta azt a lehetőséget, hogy a diósgyőri várból előkerült női arc szintén őt ábrázolja, hiszen Károly Róbertnek, majd Nagy Lajosnak kedvelt tartózkodási helye volt a vár. 
Piast (Lokietek) Erzsébet pecsétje.
A királyné 7 gyermeknek adott életet, öt fiúnak és 2 lánynak. Károly Róbertnek azonban nem csak feleségétől született gyermeke, hiszen tudjuk, hogy egy udvarhölgy fattyúnak adott életet, akiről a király bőkezűen gondoskodott, hiszen Kálmán (az Árpádoktól jól csengő név!) győri püspökké lett.[2] Úgy tűnik erkölcsi szempontból ebben az esetben a feleség férje fölött járt, Thuróczy Sába királynőjének Jeruzsálemi bevonulásához hasonlítja azt, mikor Erzsébet mint anyakirályné Rómában jár: „…erényeivel erkölcsi tisztességével és szakadatlan ájtatosságával nagyon fényes csillag módjára tündököl.”[3] Mindenesetre férjét és gyermekeit még életveszélyes helyzetben is védte, mint kiderült Zách Felícián merényletekor. A merénylő a királyra akart sújtani kardjával, mikor Erzsébet kezéről, aki karját védően férje elé emelte, levágta négy ujját, csak a hüvelykujját hagyva kezén. Erzsébetről több olyan feltételes ábrázolás is van, amely nem ennyire bizonyított. Pór Antal a Runkelsteini vár freskóiban vélte felismerni az ott megforduló királynét és  Floridában őriznek egy triptichont, amely valószínűleg Lippo Vanni műve és szintén megörökítette őt.  Erzsébetről van még Erzsébet kvalitásairól mi sem mond többet, mint hogy fia lengyel királlyá emelkedvén anyját küldte oda helytartónak. Piast Erzsébetről mindezek alapján azt lehet kimondani, hogy mind testileg, mind lelkileg kiváló személlyel van dolgunk.[4]
Lippo Vanni oltárképe, egyesek szerint Piast Erzsébetet és András herceget ábrázolják.
Táncoló csoport a Runkelsteini vár egyik freskóján, egyes kutatók szerint a legelöl haladó királyné, Erzsébet.

[1] Szende: Piast Erzsébet és udvara (1320-1380). Phd. értekezés. ELTE, 2007. 36.o.
[2] Dümmerth Dezső: Az Anjou-ház nyomában. Bp., 1982. 341.o.
[3] Thuróczy János: A magyarok krónikája. 134. fejezet.
[4] Arcképéhez van egy egészen új összeállítás: Szende László: Piast Erzsébet és udvara. Phd. Dolgozat. ELTE-BTK, 2007. Ebben a remek dolgozatban olvashatunk Erzsébet külsejéről is, egy ikonográfiai fejezetben.

Kotromanics Erzsébet, magyar királyné (1339/1340k-1387.I.16.)

V. István kun felesége mellett Kotromanics Erzsébetet tartják a középkori királynék közül a legszebbnek. Ennek bizonyítéka - a korabeli kútfők mellett, amelyek szinte mind beszámolnak Nagy Lajos nejének igencsak szemrevaló külcsínéről - az is, hogy a Kotromanics család igencsak rangon alulinak számított egy Szent Lajos francia király családjából és a magyar Árpádoktól származó magyar királynak. Thuróczy szerint Kotromanics Erzsébet „éles elméjű, tehetséges és nem kis megfontoltságú asszony”[1] volt, Monaci Lőrinc szerint: „fejedelmi, jeles nő”.[2] Márki Sándor, aki igencsak nagy tudás és tekintélyes forrásmennyiség elolvasása után írta meg Erzsébet Mária nevű lányának életrajzát csak röviden összegzi: „nagy szépségéről híres”. 
Kotromanics Erzsébet Zárában őrzött koronája, melyet Nagy Lajostól kapott.
Ez esetben azon ritka esetről beszélhetünk, hogy valószínűleg szerelmi házasságról volt szó, Nagy Lajos valószínűleg beleszeretett vazallusának lányába, valamelyik déli végeken tett hadjárata során, mikor találkozott bánjával és annak családjával. A korabeli leírások emellett kiemelik „ifjabb”[3] Erzsébet ambícióit, hatalmi vágyát, mely tulajdonságai azonban csak férje halála után bontakoztak ki és okozták szörnyű halálát. Most nem megyek bele, de elég ismert a történet, hogyan fojtották meg lánya szeme előtt. Ha nem tudod, irány olvasd el Thuróczynál! Ábrázolásokban sajnos nem állunk olyan jól, szépségéről alig kapunk képi bizonyítékot. 
A diósgyőri várból előkerült női arckép, amely talán valamelyik Erzsébet királynét ábrázolja.
Nagy Lajos és felesége 1380 körül készítette el a zárai Szent Simon templom számára a szent ereklyéit tartó csodálatos ezüst ereklyetartót, amely szerencsésen fennmaradt a mai napig. Viszonylagos ismeretlensége ellenére – szerintem erről azért mindenkinek kellene tudnia - az egyik leggyönyörűbb magyar történelmi alkotás, nem mellesleg 260 kilós a szarkofág… 
Erzsébet királyné és három lánya - balról:  Hedvig, Mária és Katalin -, felajánlja a szarkofágot Szent Simonnak.
A tartó ezüstlemezi történeti eseményeket is ábrázolnak, többek között azt, amint Erzsébet siratja apját annak halálos ágyánál, valamint amint három lányával imádkozik Szent Simonhoz. Előbbi kép érdekesebb, nagyon szépen ábrázolja a kibontott – és nem a már Piast Erzsébetnél is megszokott szörnyűséges Krüsseler fejdíszes - hajú zokogó szépséget. A Diósgyőrben előkerült női arcot általában inkább őhozzá és nem anyósához kötik a magyar kutatók. Erzsébet szőke volt, akárcsak elődje, ezt képzeljük hozzá…
Kotromanics Erzsébet sír apja halotti ágyánál, a zárai Szent Simon ezüstkoporsó/ereklyetartó egyik jelenetén. 

Nagy Lajos és Erzsébet a Máriaczelli templom domborművén.

[1] Thuróczy János: A magyarok krónikája. 187. fejezet.
[2] Monaci Lőrinc krónikája Kis Károlyról. Bp., 1910. 138.o.
[3] A korban így különböztették meg az „idősebb” Erzsébettől, Nagy Lajos anyjától, Piast Erzsébettől.


Anjou Mária, magyar királynő 

(1371.IV.14-1395.V.17.)

Mária nem a szerencsés csillagzat alatt született hercegnők egyike, habár Magyarország két királynőjének egyike volt (talán nem kell mondanom, hogy Mária Terézia a másik). Uralkodásának öt röpke éve alatt anyukájával közösen lerombolta a Nagy Lajos-i örökség jelentős részét. Süttő Szilárd remek könyvében röviden összehasonlítja Máriát és húgát, Hedviget és szomorúan állapítja meg a források alapján, hogy Mária minden téren pechesebb volt. Sorsát egy pillanatig sem irányította, először anyja uralkodott helyette, elképesztő arroganciával és gőggel, majd börtönben raboskodik és édesanyját a szeme láttára ölik meg. Ezt követően hozzáadják egy nőfaló lenézett grófhoz (akiről ekkor még nem sejteni, hogy császár lesz, hiszen Luxemburgi Zsigmondról van szó). Ráadásul, mint Süttő leírja, külsőre sem volt szemrevaló.[1] Afféle szürke galamb volt csinos és életvidám húga mellett. Monaci Lőrinc, aki személyesen ismerte a királynőt és édesanyját, Erzsébetet, nem győzi  dicsőíteni az akkor 16 éves (a középkorban már felnőttnek számító) Mária jellemét és műveltségét, ám egy röpke utalást az ajánlásban leszámítva nem nagyon szól külsejének szépségéről…[2] Életrajzírója, Márki Sándor szintén így vélekedik, szerinte inkább kedves, gyöngéd volt, korához képest komoly és nem annyira szép.[3] 
Mária királynő nagypecsétje.
Egyébként ábrázolás szempontjából némileg rosszabb a helyzetünk, mint Erzsébet anyakirályné esetében, hiszen Mária már nem szerepel a Képes krónikában. Ugyanakkor ábrázolásokból nem állunk nagyon rosszul, ott a már említett zárai Szent Simon ereklyetartó, melyen anyjával és testvéreivel (ekkor még él nővére Katalin, ezért vannak hárman gyermekek). Balról jobbra (legalábbis nagyság szerint így logikus) látható Hedvig, Mária és Katalin, amint térdelve imádkoznak a szenthez anyjukkal. Az ábrázolás a még gyermek Máriát mutatja és egyébként sem figyelhetünk meg különösebb egyedi jegyeket. Ugyanakkor úgy tűnik - bár az azonosítás némileg bizonytalan -, hogy lehet egy másik Mária ábrázolásunk is. Pór Antal úgy vélte, hogy a Runkelsteini kastélyban található freskók közül néhány a magyar királyi család tagjait is megörökítette, amelyet a képen található magyar anjou címerpajzsok jeleznek, meg az, hogy Nagy Lajos felesége, Erzsébet járt itt.[4] Az elmélet nem teljesen bizonyított, de meglehetősen átment a magyar művészettörténetbe és úgy gondolom a címer elég meggyőző igazolás. Szóval itt egyik jelenetben Pór a labdázó Mária hercegnőt vélte felismerni. Ha ez igaz, akkor mindkét lány, Mária és Hedvig vörössesszőke fürtöket örökölt, tekintve az Árpád ősöket, valamint anyjuk szőkeségét, ez nem is meglepő. 
A Runkelsteini kastély labdázást ábrázoló freskója, zöldeskék ruhában, fején koronával talán Mária.

Egyébként akármelyik is a két labdázó lány közül Mária (minthogy a szemből baloldali nőalak mögött egy az ifjú luxemburgi Zsigmondra hasonlító vörös férfi áll, ő lehet Mária és a labdával ábrázolt Hedvig, bár a Szalay-Baróty féle A magyar nemzet története a Mária mögött kettővel álló lányt tartja Hedvignek[5]), nem lehet azt mondani, hogy csúnya lenne. Alkatra ez nem is túl valószínű, hiszen minden irányból kiváló géneket. Arcáról van még egy különleges ábrázolás, hiszen a Gimesi-Forgács családnak adott címerben minden bizonnyal szintén a királynő arca néz ránk vissza.
A Forgács család címere, benne Mária királynő koronás feje.

 Márki úgy véli, hogy inkább csak Hedviggel összehasonlítva volt kevésbé szép.[6] Összevetve azonban testvérével a képen is Hedvig a megnyerőbb, ruhája kihangsúlyozza kecsességét, Máriánál ez nincs így és a tartása sem olyan fenséges. Valószínűleg szegény rosszsorsú (lóról leesve hal meg terhesen, magával rántva a halálba meg sem született gyermekét) Mária úgy tűnik belső szürkeségéhez külső átlagosságot kapott a sorstól. Talán mondani sem kell, hogy még halála után sem volt szerencsés, Váradon nem maradtak fenn királysírok, csak töredékek és ha csak egy új ásatás nem hoz váratlan eredményeket, őt sem láthatjuk többé. 
Thuróczy krónikája így ábrázolja Máriát majdnem 1 évszázad távlatából. Vajon mennyire stimmel?
[1] Süttő Szilárd: Az Anjou-Magyarország alkonya. Szeged, 2003. 317.o. – Sajnos most nincs nálam a könyv a könyvtárból és beszerezhetetlen, ezért nem tudtam megvenni, így oldalszámot nem írok. Elhagytam a jegyzetet… De ott van, esküszöm és pótolom, ha kihoztam. Érdemes elolvasni, fantasztikus monográfia és forrásbázis a kétkötetes mű. Mélységes tisztelet Süttőnek érte.
[2] Monaci Lőrinc krónikája Kis Károlyról. Bp., 1910. 134.o. Így ír:  „… felséges szép asszonyom, királynék dísze, virága, a te Magyarországodnak szép csillaga…”. Egyébként a Máriának is dedikált mű a következő jelzőktől hemzseg Máriára és anyjára utalva: gyönge, hiszékeny, síró, ijedt…
[3] Márki Sándor: Mária Magyarország királynéja. Bp., 1885. 26.o.
[4] Legújabban Piast Erzsébet ikonográfiája kapcsán foglalkozott vele: Szende László: Piast Erzsébet és udvara. Phd. Dolgozat. ELTE-BTK, 2007. 37-41.o. Ő úgy véli, nem Erzsébetet és családját ábrázolja.
[5] http://mek.oszk.hu/00800/00892/html/doc/c300042.htm Sajnos a Runkelsteini vár freskóin feltűnő személyek azonosítása zavaros a magyar irodalomban, a külföldiek meg nem ismernek el bennük magyar szereplőket.
[6] Márki Sándor: Mária Magyarország királynéja. Bp., 1885. 54.o.



Anjou (Szent) Hedvig (Jadwiga), lengyel királynő 

(1373/74-1399.VII.17.)


Nagy Lajos másik lánya, aki a sors fintora által lengyel királynő lett (eredetileg ő lett volna a magyar örökösnő és Mária a lengyel!) egészen más jellem volt, mint meglehetősen szürke nővére. Élénk szellemű, kedélyes nő volt, élete tele volt romantikus és szellemes kalandokkal, ami azonban nem jelentette azt, hogy életvitele ne lett volna kifogástalan. Utóbbit jelzi, hogy a lengyelek már halála után szentnek tartották (noha csak 1997-ben lett hivatalosan az), sőt a Wawel székesegyházának oltára alá temették. Egyébként ennek köszönhetően az elmúlt két évszázadban többször is kiemelték csontjait és meglehetősen sokat tudunk a külsejéről. Még a XIX. században Jan Matejko híres lengyel festő királyportréi megfestése során kinyittatta a sírt, hogy minél hitelesebben örökíthesse meg Hedviget. 
Matejko rajza Hedwigről, amely csontozatán és koponyaformáján alapul.

A csontok alapján Hedvig meglehetősen erős testalkatú és nagyon magas nő volt, legalább 175-182 centiméteres.[1] Mondani sem kell, hogy ez még ma is magas, nemhogy a középkorban, bár az csak mese, hogy akkor 20-25 centivel alacsonyabbak voltak az emberek.[2] Csontjai ugyanakkor nőiesen keskenyek, nem robosztusak, nem is sportosak. Mindenképpen figyelemre méltó asszony lehetett. 
Hedvig koponyája

Testén nem volt rendkívüli – legalábbis csontokban kimutatható - elváltozás, csupán medencecsontja keskeny és magas volt, ami megnehezítette a szülést (ebbe is halt bele 25-26 évesen) és az orvosszakértők szerint csontok alapján 28 évesnek lehetett halálakor, ami kicsit eltér a történeti adatokból kihámozható 25-26 évtől.[3] Márki a Dlugoss és más krónikások leírások nyomán egyszerűen vakító szépségnek tartja.[4] A krónikák leírását a királynő szépségéről tehát nincs okunk nem elhinni, és egy roppant magasnak számító 180 centiméter magas, arányos testalkatú, nőies idomú és szőke-szőkésvörös királynőt adtunk Lengyelországnak, akire mindkét (sőt a litvánokkal három) nemzet büszke lehet.

Hedvig pecsétje egy meglehetősen jó alkatú, igencsak darázsderekú nőre enged következtetni,
amely hasonlít a labdázó runkelsteini freskóalak felépítésére (lásd.: Máriánál).
Hedvig királynő sírköve ugyan XX. század eleji, de szintén a csontok alapján készült, fantáziával megspékelve. 

[2] http://mult-kor.hu/cikk.php?id=10842 – letöltve: 2012.VIII.10.
[4] Márki Sándor: Mária Magyarország királynéja. Bp., 1885. 54.o



Anjou Johanna, nápolyi királynő 

(1326-1382.V.22.)


Ha létezik ördöginek tartott királynő a magyar történelemben, az kétségtelenül ő. A magyar krónikák mindennek tartják, csak fehér embernek nem. Az kétségtelen, hogy Nagy Lajos királyunk testvérének és saját férjének megöletésében komoly szerepe volt, még ha ma már nem is tekintik közvetlen részesének. 



Johanna királynő pecsétje.
Az őt regényében rehabilitáló Passuth, aki komoly kutatásokat végzett könyvéhez, így ír róla: „A fekete köntösben még karcsúbb, még lányosabb volt, szépségének teljében, átszellemült, különös asszonyalak. Arcán nem volt pirosító, illat sem áradt belőle, fekete csat fogta át övét, s kesztyűtlen keze aléltan csüngött le.” majd később az idősödő, de mégis időtlen szépségről: „Fekete köntöse kiemelte arcának fehérségét, a főkötőbe szorított haj megadta szépségének a keretet.”[1] Szépségét minden kortárs elismerte[2], ahogy intelligenciáját és politikai képességeit is. 

Johanna uralkodói díszben, kendője alatt ugyanolyan haját leszorító sapkácskát visel, mint a Giotto-féle képen.
Magyar szempontból nézve a kép persze sokkal sötétebb. Férjéről, Andrásról rágalmakat terjeszt[3], szeretőket tartott a kezdődő reneszánsz jegyében, védelmébe vett a férje meggyilkolásában bizonyosan bűnös elemeket, stb. A nápolyi udvar meglehetősen erkölcstelen hírben állt ekkor már, szemben a 50-100 évvel korábbi aszkéta életvitellel és telítve volt intrikával. Maga Johanna sem volt a középkori egyház követendő példája, még második férje, Tarantói Lajos is nyilvánosan kurvának nevezte, aki kerítőket tart és éjjelente férfiakat vezetnek fel hozzá…[4] Johannáról van egy igencsak szép freskónk, amelyet néha Giottonak, néha valamely követőjének tulajdonítanak. 

I. Johanna Nápoly királynője, állítólag Giotto freskója.
Johannáért, mint a művészeteket pártoló uralkodóért rajongtak korának művészei, mint Boccaccio, aki diplomatája is volt a királynőnek, továbbá szerelme Johanna egyik udvarhölgye volt. A talán Giottohoz köthető freskó egy valóban nagyon szép alkotás, egy szemrevaló hölgyről. Dús keblű, szépen metszett arcú nő, akinek egész lényén az elegancia uralkodik. Sok írót megfogott a veszélyes szépség eme mintapéldánya, Alexandre Dumas Johannáról írt regényében szintén képtelen fékezni nyelvét: Tiszta arcél, nagy fekete szemek, homloka nemes, haja ragyog, akár a holló szárnya, finom vonalú száj, arca gyönyörű, magas és karcsú, de nem sovány.[5] Egy firenzei freskón is láthatjuk Johannát, amint oltár előtt tédel, fején koronával és legnagyobb meglepetésünkre egyáltalán nem hollószínű a haja, hanem aranysárga. Szóval nem tudom, honnan szedte regényéhez Dumas a feketét. Más, igaz halála után készült képek is szőkének mutatják. A hatalom megszállottjaként ehhez méltó halált halt, hiszen ugyanolyan halált halt, mint ártatlan férje, megfojtották.

A firenzei Santa Maria Novella freskója, melyen Johanna királynő látható aranyfürjeivel, fején koronával.
Johanna királynő, egy XV.- századi Boccaccio mű miniatúráján.
[1] Passuth László: Nápolyi Johanna. Bp., 1968. 119.o. és 317.o.
[2] Az Encyclopadeia Britannica szerint is intelligens és szép volt: http://www.britannica.com/EBchecked/topic/304205/Joan-I
[3] Dümmerth: Az Anjou-ház nyomában. Bp.,1982. 396.o. – Firenzének írt férje szerelmi találkáiról…
[4] Pór Antal: Nagy Lajos. Bp., 1892. 70. lábjegyzet.


Folytatás és lezárás következik -majd valamikor-, az utolsó 130 év híres-hírhedt királyi nőalakjaival, közte Cillei Barbarával és Beatrix királynővel.




































dátum:

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése