Szeretjük őket:

2023. június 28., szerda

Könyvajánló: Lars Kepler: Homokember

 Könyvajánló:


Lars Kepler:
Homokember



Budapest: Animus, 2021
398 oldal
Eredeti cím: Sandmannen, 2012
ford.: Harrach Ágnes
Sorozat: Joona Linna, 4.

A mesék és mitológiák világai mindig kimeríthetetlen homokbányái az ötleteknek, és kiválóan alkalmasak egy jó véres thriller felépítéséhez, hiszen tele vannak félelmetes alakokkal. Gyerekkorunkban féltünk a krampuszoktól decemberben, éjszakánként benéztünk az ágy alá, nincs-e ott mumus, és arra is volt esély, hogy egy lidérc nyomása alá kerüljünk lefekvéskor a sötétben. Az a legfélelmetesebb bennük, hogy mindennapjaink tapasztalataiból és félelmeiből táplálkoznak. Minden nemzetnek megvannak a maga ijesztő lényei. Az íreknek ott a Banshee, a görögöknek a kiméra, az angoloknak Mick Jagger. Különösen sötétek az erdei népek meséi, nyilván nem véletlenül. Klasszikust idézve: "tudja egyetlen barátom a fejsze volt. Mindig egyedül a fák és a farkasok közt...". Remek terep a rémtörténetekhez. A szláv mitológiából ott van például a Baba Jaga (nagyjából megfelel a magyar Vasorrú bábának), aki gyerekeket eszik. A szintén szláv alapokon nyugvó Witcher 3: Wild Hunt játékban nem a főgonosznak számító Vad falka volt a legrémísztőbb ellenség, hanem az "Erdő úrnői" (Crones vagy Ladies of the Wood), ez a vérszomlyas, velejéig gonosz, három az egyben boszorkány, amelyet a Baba Jagáról mintáztak az alkotók. A germán mesevilágról elég, ha megemlítjük Hans Christian Andersen vagy a Grimm testvérek meséit. Szinte minden történet tele horrorisztikus esetekkel. A skandinávok sem maradnak le, ott van a Sandman, a skandináv Homokember, aki álomport hint a kisgyerekek szemébe alváskor. Ideális rémálomhoz és bűnügyi regényhez egyaránt. És itt már el is jutottunk mai könyvünkhöz, úgyhogy a Metallicával élve: "Exit light. Enter night"!

Lars Kepler Homokemberét kollegám, Szilvási Krisztián ajánlotta figyelmembe, miután kiszúrta, hogy hosszú idő után ismét visszatértem a skandináv könyvvadonba, fjordok mentén gyilkosokra vadászni. Első olvasásom (Ius primus olvastis) volt ez ettől az egyneves szerzőpárostól (sic!). A Lars Kepler fedőnév ugyanis egy házaspárt takar. Isten igazából a történet tele van sablonokkal, de - ahogy szoktam volt mondogatni - 5000 évnyi írásbeliség után nem igazán lehet újat kitalálni, ha őszinték vagyunk. A klisék éppen azért vannak, hogy haszáljuk őket, lehetőleg kreatívan és ügyesen. Bár a szerzőpáros homokra építette a regényét, de ettől még stabilan hozza a várt magas színvonalat és izgalmat. A homok különös misztikummal bír az emberi történelemben, hiszen alapvető fontosságú a kultúránkban. Egyszerre félelmetes (sivatag, futóhomok) és szükséges (építőipar).  Nélküle nincs beton, de legizgalmasabb tulajdonsága mégiscsak az, hogy szétfolyik kezünk között, mint az idő. Homokból készül az üveg, abból a tükör, amit szintén számos misztikum és babona ölel körül. Tükörben láthatjuk meg önmagukat, s nézhetünk szembe a saját eltorzult arcunkkal. 
A Homokemberben három szereplő hat szemén keresztül követjük a történéseket: a sorozat névadója Joona Linna nyomozó és Saga Bauer rendőrnő, valamint egyik korábbi "áldozat" pupilláin át. Ez egyben lehetőséget adott az írópárosnak, hogy olyan krimit írjon, ami a hagyományos nyomozást és beépülésen alapuló pszichiátriai thrillert ötvözi, miközben drámaként is hat. A két nyomozói szálból a beépülős vonal tetszett jobban, Saga Bauer amúgy is érdekesebb szereplőnek tűnt, a kissé sótlannak ható Joona mellett, ráadásul ez a zsáner - mármint a zártosztályon játszódó sztori - amúgy is az egyik kedvencem. Az elmegyógyintézetekben zajló könyvek és filmek mindig megfogtak különös hangulatukkal. Az ide bezárt személyek a kiszolgáltatottsággal néznek szembe, miközben az ápolók kénye-kedvének vannak kitéve. A Száll a kakukkk fészkére óriási könyvben és filmben egyaránt, de ugyanez elmondható a Viharszigetről is, és a műfaj hasonlatos a különféle szabadulós történetekhez (pl.: A szökés, Szupercella, Kocka). A zárt intézménybe való bejutás, beépülés és kijutás olyan téma, amiről ugyan sok bőrt lehúztak már, de még mindig nem elcsépelt, ha ügyesen operálnak vele. A korlátozott mennyiségű szereplő és a hely szűke olyan elemek, amelyekben nagy potenciál rejlik. Ugyanakkor ügyességet igényel az alkotótól. Ebben a regényben ez sikerült, a feszültség hat ránk, az oldalak gyorsabban pörögnek le kezünk alatt, mint a homokórában a homokszemek. A fejezetek rövidek, váltakozó nézőponttal, az idővel a szerzők keveset játszanak. A nyomozós szál nem túl erős, a megoldás kissé "In medias res" jellegűre sikerült. A kötet számomra inkább volt lélektani krimi, mint klasszikus bűnügyi regény. 
Az elmegyógyintézetben az orvos természetesen perverz, a nyomozók magánélete naná, hogy romokban, a bűnöző meg szadista beteg zseni. A szereplők tehát ismét a skandináv krimikre jellemző alakok: csupa-csupa szociopata. Defektjük száma, akár homokszem a Kalaháriban. Saga karaktere mellett Jurek Walter volt a legizgalmasabb. Az ember nem tudja eldönteni olvasás közben, hányadán áll vele. "Lars Kepler" bizonytalanságban tud tartani minket, még úgy is, hogy a kötet felénél kedztem gyanakodni, hogy mi lehet a megoldás (szintén egy gyakran alkalmazott elem, de nem árulom el, mert az már a történet élvezete ellen hatna). Jureket átjárja egyfajta túlvilági mefisztói/raszputyini erő, amellyel manipulálni képes bárkit. Ugyanakkor túlzóan ördögi alak, így nem biztos, hogy mindenkinek bejön egy alapvetően földhözragadt történetben ez a csaknem természetfölötti szál.
A motivációk és történések alapvetően logikusak, még ha esetenként a hihetőség határait feszegetik. A kötet önállóan teljesen életképes, nincs szükség az előző részek ismeretéhez, bár nyilván úgy a legjobb olvasni. Ugyanakkkor kérdőjeles lezárást kapunk, amely jelzi, hogy az elejtett fonalat az írópáros fel fogja venni. Hogy fogom-e folytatni? Minden bizonnyal, bár nem holnap, mivel most egyelőre telítődtem skandináv krimikkel és vár rám pár más jellegű könyv. 

Összegezve egy gyorsan elolvasható, érdekesen felépített, szórakoztató lélektani thrillert kaptam, amely megérte a rá szánt időt. Figyelmeztetésként jelzem, hogy a kötet más címen  (A bosszúálló) már megjelent korábban! A kötet kiadása a szokásos Animusos minőséget hozza, bár a borító nekem ezúttal nem jött be, a ezek színek idegesítőek egymás mellett (ha ez volt a cél, akkor jól működött). 

Értékelés:
Nyolc homok a szélben.
8/10 pont

moly.hu: 91% (47 értékelés) illetve az előőző kiadás: 94% (163 értékelés)
goodreads.com: 4.25 pont (25308 értékelés)


2023. június 22., csütörtök

Zópürión hadjárata a szkíták ellen, II. rész - Olbia ostroma

 Zópürión hadjárata a szkíták ellen
 II. rész - Olbia ostroma


Két görög harcosok lándzsával, sisakkal és pajzzsal egy Fekete-tenger menti görög sztélén, Tamany-félsziget, Kr.e. IV. század vége. Puskin Múzeum, Moszkva (forrás: innen


Most akkor hogyan vázolhatjuk fel az adatok alapján az esetleges történéseket Kr.e. 331-ben vagy 325-ben? Nézzünk pár példát történészek véleményéről!

Bosworth magyarul is megjelent kötetében alapvetően Justinus alapján rekonstruálja az eseményeket: Zópürión a szkíták ellen indított hadjáratot, mely során egészen a Dnyeper folyóig hatolt, ám ott katasztrofális vereséget szenvedett. Ezt követte az odrüsz trák király, III. Szeuthész lázadása a makedón uralom ellen.[1] 
A Nagy Sándor korának proszopográfiáját összeállító Waldemar Heckel Kr.e. 325-re teszi az eseményeket. Nála Zópürión sztratégosz, aki a geták ellen vonult, megostromolta Olbiát, majd az ellenség és a rossz időjárás összejátszása miatt vereséget szenvedett.[2] 
Az ókori Makedónia történetét megíró Robert Malcolm Errington Zópüriónt agresszív hadvezérnek aposztrofálja, aki hódítási vágyától hajtva átkelt a Dunán, majd Olbia ellen vonult, ahol a szkíták végeztek vele. Célja Szkítia meghódítása volt, de Errington a hadjáratot egyébként már egyfajta függetlenedésként értékeli, mely során Zópürión a távol lévő Nagy Sándor engedélye nélkül igyekezett hatalmi területét északi irányban bővíteni.[3]
Olbia történetének talán legfontosabb kutatója, Vinovgradov Kr.e. 331-re teszi Olbia Zópürión általi ostromát, és epigráfiai leletet is kapcsol ehhez (erre mindjárt kitérünk).[4]
Utolsó példaként Balleteros Pastor hozom. Ő Kr.e. 326-ra teszi Zópürión - Thrákia Fekete-tenger menti régiójának hadvezére- vereségét, és úgy véli Justinus érzéketlen a kronológia iránt és fő törekvése a szkíták erejének kiemelése, mivel Justinus pontusziként így akarta felnagyítani "földijének" VI. Mithridatész királynak sikereit ellenük.[5]

Ennél azért azt gondolom, hogy részletesebb összefoglalást is készíthetünk bár sok feltételezéssel. Úgy vélem, a makedónok elsődleges célpontjának legegyszerűbb és legjobb megoldás Olbiát (és esetlegesen más tengerparti görög városokat) tekinteni. Mint említettem, az ostrom megtörténte ugyanis ténynek tekinthető, habár akadnak e nézetnek ellenzői. Macrobiusban talán kételkedhetnénk persze, hiszen két másik írott forrás nem említ ostromműveletet. Miért lehetünk benne mégis biztosak, hogy Zópürión Olbia Pontikét vette ostrom alá? Két igen erős bizonyítékunk is van. Az "egyiket" a régészet ásta elő, a másik - bár voltaképpen ezt is - az első részben citált Macrobius részlethez kapcsolódó epigráfiai lelet. Úgy tűnik ugyanis, hogy van egy olbiai felirat, amely tartalmilag szinte teljesen azt állítja, amit Macrobius említ! 
Olbia régészeti feltárásai megerősítik, hogy a várost a Kr.e. IV. század utolsó harmadában megostromolták a makedónok. A olbiai khóra épületeiben a feltárások égésnyomokat találtak, az alsóváros északi oldalán, és a nyugati kapu környékén a régészek ad hoc jellegű védműveket találtak - ezen a részen nem álltak falak a Kr.e. IV. században még! -, amelyek egyértelműen Zópürión korszakra utaló kerámiatöredékeket tartalmaztak. Nem mellesleg emberi maradványokat, koponyákat fedeztek fel itt, amelyek kétségtelenül egy ostromhoz köthetőek. Ugyanezen a helyen, alig valamivel később, a század végén már fal épült, világos, hogy egy korábbi ostrom tanulságainak levonását követően.[6] Emellett makedón parittyalövedékeket találtak a város melett, Alexandros király nevének rövidítésével! Mivel Nagy Sándor uralkodása idejéből egyáltalán nem tudunk másik makedón ostromról Olbia kapcsán, itt csak Zópürión ostromáról lehet szó!

Olbia alsóvárosában talált emberi koponya, valószínűleg az ostrom egyik áldozata
(forrás: Karjaka 2008, 175.o.)

A másik igen izgalmas forrás a már előrevetített, Vinovgradov által rekonstruált olbiai felirat. Tulajdonképpen két töredékről [7] van szó, amelyet a neves szakértő összetartozóként azonosított. A rekonstruált feliratban az olbiai tanács és nép Euxénosz fia, Kallinikosz előtt tiszteleg, aki a várost kétségbeejtő helyzetben megmentette, mivel indítványt nyújtott be az adóságok eltörölésére, és egyetértésbe hozta a lakosságot. Emellett új pénzt veretett, és kritikus helyzetben szolgálatokat tett a városnak. A paleográfiai vizsgálatok a feliratot a  Kr.e. IV. század 20-as éveire datálják, és az adóság eltörlése és a társadalmi nyugtalanság felszámolása tökéletesen összehangban van Macrobius állításával Zópürión hadjáratánál. Emellett az új olbiai pénz megjelenését is megerősítik a nuizmatikai ismereteink. Úgy tűnik, Kallinikosz lehetett az ostrom során a város erős embere, akinek ténykedésébe - városért tett szolgáltai mellett - talán a szkíta segítség megszerzése is beletartozott.[8] Az is bizonyos ugyanis, hogy éppen ebben az időszakban gyökeresen megváltozik az Olbiában vert érmék arculata és jellegzetesen szkíta fegyverek tűnnek fel rajtuk! De erre a harmadik, azaz záró írásban fogunk majd visszatérni!
Van ebben az összefoglalásban egy jó adag feltételezés, kétségtelen. Ám ezek az adatok együttesen igen meggyőzőek. El kell fogadnunk tehát, hogy Zópürión Olbiát ostromolta meg valamikor Kr.e. 331-ben vagy Kr.e. 326-325-ben. Én utóbbi dátumra hajlok, Ballesteros Pastor érvei úgy vélem helytállóak a későbbi dátum mellett. A város védelmére nézve nincsenek részleteink az írott forrásokban, hiszen a régészet által lokalizált támadási irányt leszámítva, semmi konkrétumunk sincs az ostrom lefolyásáról. Hogy felbecsülhessük, mekkora haderő védhette a görög poliszt - vagy ostromolta azt - nyakatekert módszert kell választanunk, amely óhatatlanul nem lehet precíz. Olbia területi kiterjedése a régészet eredményeinek köszönhetően ismert, és vannak tanulmányok, amelyek alapján megbecsülhető annak egykori populációja ennek segítségével. Vladimir F. Stolba Olbia lakosságát nagyjából 8300 főre teszi, amelyből mintegy 3100 fő lehetett harcban bevethető férfi. Maximálisan 3000-4500 védővel számol. [9] A város lakosságának 10% lehetett a nem görög elem (rabszolga, ott élő idegen), és ha Macrobius adatának hitelt adunk, akkor a veszély nagyságára való tekintettel a rabszolgákat is felszabadították, hogy képesek legyenek ellenállni a makedón támadásnak. Logikus döntés volt. A térségben a görög városi milícia ebben az időben még nem barbarizálódott annyira, mint később, valószínűleg tradícionálisan nehézfegyverzető gyalogsággal számolhatunk elsődlegesen, illetve könnyűfegyverzetű íjászokkal és parittyásokkal a szegényebbb rétegek közül. Utóbbiak különösen hatékonyak lehettek ostrom során a falakról.

A Kallinikosz tiszteletére emelt sztélé töredékei Olbiából
(forrás: innen)

A támadó makedón erők esetében jobban vagyunk informálva, bár egyáltalán nem biztos, hogy pontosabb eredményre jutunk becslésünkkel. A kor makedón hadseregéről általánosságban persze meglehetősen sokat tudunk, és Zópürión hadereje olyan egységekből tevődhetett össze, mint Alexandroszé, még ha annak nagyságát és minőségét bizonyára meg sem közelítette. Feltételezhetjük persze, hogy a trák elemek nagyobb számban lehettek jelen, mint általában a makedón seregeknél, hiszen ez volt a hadvezér "saját" tartománya. Létszámára nézve egyedül Justinus adata áll rendelkezésre, aki - mint fentebb láttuk - 30 ezer főre tette azt. Ez túlzásnak tűnik. Részben, mivel Nagy Sándor Perzsa birodalom ellen támadó hadereje is alig volt nagyobb ennél kezdetben, részben azért, mert Zopürión posztja nem tűnik elég jelentősnek ahhoz, hogy ekkora erőt legyen képes felállítani. A 3-4 ezer fegyveressel rendelkező Olbia elfoglalása egyébként sem indokolta volna ekkora haderő mozgósítását. A makedónok erősebb városokat is képesek voltak kisebb erővel elfoglalni. Ugyanakkor a Bodor András getákról írt tanulmányában álló 13 ezer fős hadseregnek meg semmi forrásbeli alapja nincs, akkor sem, ha hihetőnek hangzik (nyilván a harmincezres adatot értette félre).[10] A másik számbeli adat amihez eljuthatunk, már közvetett. Említettem korábban, hogy egy másik Zópüriónhoz hasonlóan episzkoposznak nevezett vezér 4000 fős erővel rendelkezett. Ez viszont Thrákia biztosítására és Olbia elfoglalására kevésnek hat. Feltételezhetjük, hogy 10-15 ezer fős haderő lehetett jelen, de hát ez pusztán hasraütés, de szerencsére a papír - és a blogbejegyzés - sok dolgot elbír, így körülbelül ennyire tenném a makedón haderő létszámát. Egy 3-4000 fős helyőrséggel bíró város ostroma ennyi ember kétségtelenül igényelt, mivel a történelmi tapasztalat rendszerint 3-4-szeres túlerőt követelt meg az idők során az ostromlótól a siker reményében. Valójában azonban nincs más adatunk, mint Justinus 30 ezer fője. 

Feliratos makedón parittyalövedékek a Fekete-tenger nyugati partjáról
(Forrás: Damyanov-Nankov-Stoyanos 2021, 118.o.)

Türbakosz nevével jelzett ólon parittyalövedék
[forrás: Nankov 2016, 292.o.]

A felvonult makedón haderő összetétele teljesen ismeretlen. A makedón mag mellett mindenképpen feltételezhetünk nagyobb mennyiségben trák segédcsapatokat, mint jeleztem. Nem kizárt azonban, hogy Zópüriónt szkíta zsoldosok is segítették. Egyes vélemények szerint ugyanis a makedónokhoz köthető feliratos parittyalövedékeken szereplő Türbakosz (Τύρβακου) név szkíta zsoldost takarhat.[11] Türbakosz nevével jelzett lövedékeket találtak Olbiánál, de Várna mellett és a Thrákia közepén is, ami valószínűleg az olbiai vereséget követő visszavonulás útvonalát rajzolja ki. Kétségtelen, hogy II. Philipposz korábban meghódított olyan Dunától délre fekvő régiót - a mai Dobrudzsát - ahol éltek szkíta népek, így szóba jöhetnek itteni segédcsapatok a makedón hadseregben. Türbakosz szkíta voltára azonban egyedül nevének valószínűsített iráni eredete utal, így erős fenntartásokkal fogadható csak el. Persze némi - bennem inkább komoly - gyanút ébreszt, hogy a szkíták nem éppen parittyásként ismertek a korszakban...[12] Úgy gondolom túlzott merészség egy név állítólagos iráni eredetéből viselőjének szkíta azonosítása, viszont az bizonyos, hogy parittyások részt vettek az ostromban, mint ahogy bizonyára ostromgépek is. Olbiának falai védelmére biztosan voltak hajítógépei, hiszen lövedékeik fennmaradtak.[13] A régészek több hajítógéphez tartozó kőgolyót is feltártak Olbiában, amelyek 15-18 cm átmérőjűek és 3.5-10.1 kg tömegűek.[14] A régészek úgy vélik megtalálták az alsóváros védőfalának azon szakaszát, ahol az ostrom a legintenzívebb lehetett. Ugyanis az északi falnál tűz nyomati találták itt, hamuréteggel és kőhalmokkal, amely éppen erre az időszakra datálható, és kimutatható itt a helyreállítási tevékenység is a hellenisztikus korszakban.[15] A tűz intenzív és kiterejdt lehetett, és nyomok vannak rá, hogy a védőfalat és a tornyokat fából készült védművek, gyilkojárók biorították az ostrom idején.[16]

Olbia Pontiké az ókorban régészeti feltárások alapján
(forrás: innen

Macrobius - adata, amely szerint a makedón hadvezér végzetét egy tengeri vihar okozta - arra utal, hogy a hadműveletben flotta is jelen lehetett, ami felettébb logikus egy kikötőváros elleni támadás esetén, hiszen azt onnan is zárolni kellett. Ráadásul a flotta a hadsereg ellátásához szükséges élelmiszert és felszerelést is biztosíthatta a thrákiai kikötők irányából. Zópürión tengeri viharhoz kapcsolódó halála talán arra is enged következtetni, hogy a sikertelen ostromot követően a makedón hadsereg roncsainak egy része hajókon hagyta el a Fekete-tenger északi partját. Talán az történt, hogy az ostrom végén Zópürion hajóra szállva előresietett biztosítani Thrákiát, míg serege szárazföldi úton vonult vissza a Duna irányába a tengerparton. Ennek során pusztulhatott el viharban a hadvezér és flottája. A megtalált parittyalövedékek azt sejtetik, hogy a szárazföldi erő részben hazajutott Thrákiába, hiszen a Türbakosz feliratú ólomlövedékekből - mint emllítettem - találtak Várnánál és Thrákia szívében is. Jó eséllyel ebben az irányban vonultak vissza Zopürion megmaradt csapatai, átvágva magukat a lázadozó geták területén. [17] Természetesen fordítva is rekonstruálható az útvonal, de a harccselekmények forráokban történő leírása későbbre teszi a thrákiai harcokat a felkelők ellen, mint a szkíták/geták elleni összecsapást, így ez az egyszerűbb megoldás... 

Az ostrom eredménye minden forrás szerint egyértelmű: Olbia sikeresen megvédte magát, a makedónok totális vereséget szenvedtek. És nagyon úgy tűnik, hogy a szkíták miatt. Velük folytatjuk majd!

Olbiában talált, hajítógéphez tartozó lövedékek (forrás: Хомчик 2017. 55.o.)

[Folytatása következik!]


Jegyzetek:

[1] Bosworth 2002, 239.o.
[2] Heckel 2006, 273.o.
[3] Errington 1990, 59.o.
[4] Vinovgradov-Kryzickij 1995, 135-136.o.
[5] Ballesteros Pastor 2018. 
[6] Karjaka 2008
[7]  Az IosPE 1².25 és IosPE 1².31 töredékekről van szó, amelyet egyben kiadtak, mint SEG 32.794. Online: http://www.attalus.org/docs/seg/s32_794.html
[8] Vinovgradov-Karyshkovsky 1982-1983
[9] Stolba 2019, 524.o.
[10] Bodor 1986, 815.o.
[11] Nankov 2016, 284.o. Ekkor még Türbakosznak és nem Türvakosznak kellett ejteni, bár a szakirodalomban néha v-vel írják.
[12] Avram 2011, 198-199 o.
[13] Elfogadja a szkíta azonosítást például: Nankov 2016. A feliratos makedón parittyalövedékekkhez, illetve a makedónok kelet-balkáni jelenlétére lásd: Damyanov-Nankov-Stoyanos 2021 
[14] Lásd: Хомчик-Каганюк, 2017 
[15] Lejpunska et al. 2010 I., 16.o. 
[16] u.o. 22.o.
[17] Nankov 2016, 284.o.


Források, forráskiadások: 

Austin, M. M.: The Hellenistic World from Alexander to the Roman Conquest. Selection of ancient sources in translation. Cambridge, cop. 2006

Ambrosii Theodosii Macrobii Saturnalia. Stutgardiae et Lipsiae, 1994.

Curtius Rufus. Translated: Yardley J. C., Commentary by J.E. Atkinson. Oxford-New York: Oxford University Press, 2009

Hérodotosz: A görög-perzsa háború. Budapest: Osiris, 2000

Inscriptiones Scythiae Minoris Graecae et Latinae I. Bucuresti, 1983

IosPE = Inscriptiones antiquae Orae Septentrionalis Ponti Euxini

M. Ivniani Ivstini Epitoma Historiarvm Philippicarvm Pompei Trogi. Edidit: Otto Seel. Stvtgardiae: Tevbneri, MCMLXXXV

Marcus Iunianus Iustinus: Világkrónika a kezdetektől Augustusig. Ford.: Horváth János. Budapest: Helikon, [1990]

Macrobius Ambrosius Theodosius: Saturnalia, I-II. könyv. Latinul és magyarul. Ford.: Tóth Orsolya. [s.l.], 2014. (Kézirat)

Orosius: Seven Books of History against the Pagans. Translated et...: A.T. Fear. Liverpool, 2010 

Paulus Orosius: Világtörténelem hét könyvben a pogányok ellen. Máriabesnyő: Attraktor, 2019

Q. Curtius Rufus: Historiarum Alexandri Magni Macedonis. Leipzig: Teubner, 1885

Q. Curtius Rufus: A makedón Nagy Sándor története. Ford.: Kárpáty Csilla. Budapest: Európa, 1967

SEG = Supplementum Epigraphicum Graecum

вди - вестник древней истории


Felhasznált irodalom:

Avram, Alexandru[a]: Marginalien zu griechisch beschrifteten Schleudergeschossen I. In: Scripta Classica. Cluj-Napoca, 2011 195-199.o.

Avram, Alexandru[b]: The Getae: Selected Questions. In: The Black Sea, Greece, Anatolia and Europe in the first millennium BC. Leuven, 2011 

Ballesteros Pastor, Luis: Zopyrion's Scythian Campaign. In: Anabasis, 9 (2018). 142-159.o.

Baralis, Alexandre: Between crisis and conflicts: the territory of Apollonia Pontica in the Late Classical and Early Hellenistic periods In: The Greeks and Romans in the Black Sea and the Importance of the Pontic Region for the Graeco-Roman World (7th century BC-5th century AD). Oxford, 2021. 

Berve, Helmut: Das Alexanderreich auf prosopographischer Grundlage. I-II. New York: Arno Press, 1973

Bodor András: A géta-dákok történeti útja. In: Korunk, 1986. 11. sz. 813-817.o.

Borangic-Gutica-Florescu: Coiful de tip Chalcidic de la Balș, județul Olt. In: Istros XXVI. Braila, 2020. 259-291.o.

Bosworth, A. B.: Nagy Sándor. A hódító és birodalma. Budapest: Osiris, 2002

Cojocaru, Victor: Zum Verhältnis zwischen Steppenbevölkerung und griechischen Städten. In: Tyche, 2008. 23. sz. 1-20.o.

Daminov-Nankov-Stoyanova: Inconspicuous Presence? Macedonians on the West Pontic Coast in the Early Hellenistic Period. In: Peoples in the Black Sea Region from the Archaic to the Roman Period. Oxford, 2021. 113-127.o.

de Boer, Jan G.: The foundation of Agathopolis/Alaeouteichos and the Athenian Black Sea Policy in the 5th century BC. In: Pont-Euxin et Polis. [Bésancon], 2005

Draganov, Dimitar: The Coinage of the Scythian Kings in the West Pontic Area: Iconography. In: Archaeologia Bulgarica. 2010. 3.sz. 29-52.o.

Draganov, Dimitar: The Coinage of the Scythian Kings in the West Pontic Area. Sofia, 2015

Draganov, Dimitar: The silver of Sariakes and the end of the Second Scythian Kingdom in Dobrudzha. In: In memoriam Ivani Venedikov. Sofia, 2020. 135-142.o.

Errington, R. Malcolm: A History of Macedonia. Berkeley-Los Angeles-Oxford: University of California, cop. 1990

Gardiner-Garden, John R.: Fourth Century Conceptions of Maiotian Ethnography. In: Historia, 1986. 2. sz. 192-225.o.

Gardiner-Garden, John: Ateas and Theopompus. In: The Journal of Hellenic Studies, 1989. 29-40.o.

Hammond-Griffith: A History of Macedonia II. Oxford, 1979.

Heckel, Waldemar: Who’s Who in the Age of Alexander the Great. Oxfrod: Blackwell, 2006

Karjaka, Alexander V.. The Defense Wall in the Northern Part of the Lower City of Olbia Pontike. In: Black Sea Studies, 2008. 163-180.o.

Хомчик-Каганюк: КАМ’яні ядрА для МетАльниХ МАшин з ОльВії. In: Aрхеологія, 2017. 2. sz. 54-56.o.

Lejpunska et al.: he Lower City of Olbia (Sector NGS) in the 6th Century BC to the 4th Century AD. I-II. Aarhus: AUP, cop. 2010

Manov, Metodi: The hellenistic tomb with greek inscription from Smyadovo, Bulgaria - Reconsidered. In: Journal of Ancient History and Archaeology, 2019. 6. sz. 99-118.o.

Moreno, Alfonso: Feeding the Democracy. The Athenian Grain Supply in the Fifth and Fourth Centuries BC. Oxford: OUP, 2007

Nankov, Emil: Inscribed Lead Sling Bullets from the Regional Museum of History in Shumen. In: ТРАКИЯ И ОКОЛНИЯТ СВЯТ. Шумен, 2016


Stolba: Images with Meaning: Early Hellenistic Coin Typology of Olbia Pontike. In: Advances in Ancient Black Sea Studies: Historiography, Archaeology and Religion. Kolozsvár, 2019

Stolyarik, Elena: Scythians in the West Pontic Area: New Numismatic Evidence. In: American Journal of Numismatic. 13. 2001. 21-34.o. 

Vinovgradov-Karyshkovsky: Kallinikos Son of Euxenos. In: вди 1982-1983. 162-163. sz. 26-46. ill. 21-39.o.

Vinovgradov-Kryzickij: Olbia. Leiden-New York-Köln, 1995

Wulfram, Hartmut: Der Römische Alexanderhistoriker Curtius Rufus. Wien: Verlag der Österreichischen Akademie der Wissenschaften, 2016

Zamfir Korinna: Az episzkoposz az Újszövetségi iratokban. In: Minden kegyelem! A 65 éves Jakubinyi György köszöntése. Szerk.: Marton-Oláh. Budapest-Kolozsvár: Szent István Társulat-Verbum, 2011. 88-104.o. 

2023. június 10., szombat

Könyvajánló: Douglas E. Nash: A lemenő nap utolsó sugarai

  Könyvajánló:

Douglas E. Nash: 
A lemenő nap utolsó sugarai

1. kötet: A IV. SS-páncéloshadtest és a varsói csaták, 1944. július-november



Debrecen: Hajja & Fiai, 2023
639 oldal
Eredeti cím: From the Realm of Dying Sun, Volume 1., 2019
ford.: Moczok Péter
(20. századi hadtörténet)

Maradunk ugyan ma is a könyveknél, de egyszersmind visszatérünk a történelemhez. Nagyon megörültem, mikor 2022 végén hírt kaptam róla, hogy Douglas E. Nash három kötetes összefoglalója a IV. SS hadtest 1944-45-ös működéséről lesz a Hajja Kiadó 20. századi hadtörténet című sorozatának következő dobása, mivel ilyen monumentális és minőségű összefoglaló munka második világháborús magasabb egységről ritkán jelenik meg Magyarországon, ráadásul a hadtest története több szálon is kapcsolódik a korabeli magyar hadtörténelemhez. Magyarországon sajnos a II. világháborút követően nem volt divat sokáig alakulattörténeteket írni - az I. világháborút követően még sok ilyen jelent meg, elsősorban ezredekről -, ebben a hadtörténetírásunk igencsak nagy adóságot halmozott fel, amit csak az utóbbi évtizedekben kezdett el törleszteni. Még az 1848-49-es alakulatok többségének története sincs tisztázva (bár szerencsére szaporodnak az ilyen tanulmányok), a II. világháború kapcsán meg alig-alig van ilyen. Némiképpen ezért meglepő, hogy a Hajja és Fiai egy német hadtestről szóló három kötetes monográfia kiadásába vágott bele, bár az kevésbé az, hogy egy Waffen-SS hadtestet szemelt ki, hiszen utóbbiakra lényegesen nagyobb az érdeklődés általában. Sajnos vagy nem sajnos, de tény, hogy míg mondjuk a német XXVI. hadtest harcai kevés érdeklődőt vonzanának be címmel, addig egy SS-hadtest az más tészta. De A lemenő nap utolsó sugarai egyértelműen telitalálat nálam, igaz, nem a hadtest SS jellege miatt. 

Ez a kötet ugyanis komoly hadtörténelmi mű, amely elsőként mutatja be nagy közönségnek magyarul - ráadásul populárisan - a vezérkarok működését, jelesül egy hadtest vezérkaráét. Nash - aki maga is ezredes - részletesen eligazít minket egy második világháborús német hadtest működésében, az 1944-ben aktuális szabályzatok és állománytáblák alapján. Elmeséli melyik vezérkari tisztnek mi volt a funkciója, feladata és mekkora stáb állt rendelkezésére ennek ellátásához. Megtudjuk, hogy 1944 őszén éppen ki töltötte be a posztot a IV. SS-hadtestben, milyen előélettel. Ilyen mélységben még szerintem sosem olvashattunk egy hadtest felépítéséről, működési struktúrájáról, pláne nem a sokszor teljesen feledés homályába vesző hadtestközvetlen alakulatok fontosságáról és szerepéről. Ha német SS alakulatokról esik szó hadtörténelmi művekben, szinte mindig a jól ismert SS-hadosztályok kerülnek előtérbe, mint a Totenkopf vagy a Hitlerjugend diviziók. Pedig a hadosztályok nem önállóan léteztek a hadműveleti térben, hanem hadtestparancsnokságok fogták össze őket (azokat meg hadsereg-parancsnokságok), és védelemben valamint támadásban egyaránt a hadtestközvetlen alegységek támogaták harcukat. Az egész rendszer idegrendszerét jelentő híradós csapatok, vagy a működés elemi feltételeit biztosító logisztikai- alakulatok a legritkábban kerülnek említésre az összefoglaló jellegű vagy népszerűsítő kiadványokban. Ez a kötet ellenben tételesen bemutatja a IV. SS-hadtest szervezeti struktúráját, parancsnokainak, vezérkari tisztjeinek hátterét. Nash leírásából és elemzéséből jól érzékelhető, mennyire rugalmas szervezet volt ez, amely napról napra változott összeállításában, aktuálisan megszabott feladatai vagy a németek katonai lehetőségei szerint. A mai amerikai hadsereg nagyon sok szempontból a német logikát vette át a világháborút követően, nem véletlenül faggatták ki a fogságba esett német tábornokokat - például Bormannt, vagy Krause-t - tapasztalataikról, mivel azokat kamatoztatni igyekeztek saját hadseregükben. A mai küldetésorientált vezetésszemléletet a jenkik bizony a németektől koppintották. Kapunk egy rövid összefoglalást a vezérkari tisztek képzéséről is - szintén unikális -, s ez azért nagyon fontos, mert ami a porosz-, majd a német hadsereget kiemelte a kortársai közül az éppen a kiváló vezérkari törzs volt. Talán a hírhedt német precizitás fogalma is innen eredeztethető, hiszen a vezérkari tisztek feladata volt az utolsó szögig ellátni és működtetni a hadseregeket, hadtesteket és hadosztályokat, és drága vérrel kellett megfizetni, ha nem megfelelően képzett ember került túl fontos pozícióba. 
Az összefoglalás tartalmából nem kell sokat elárulnom, hiszen az alcím mindent elmond: az első kötet az 1944 őszi Varsó közvetlen közelében, a lengyel fővárostól keletre és a a Visztula-Bug-Narew folyók alkotta háromszögben megvívott német védelmi harcokról szól. A könyv olvasmányos szakmai szemmel nézve is - ami nem jelenti azt, hogy laikusok nem fogják esetleg kissé megunni a harci leírásokat 300 oldal után -, idézetekkel tarkított. Rendszerint napokra bontva hadosztályonként kíséri végig a történéseket. Szépen bemutatja, miért volt lehetséges még 1944 őszén is, hogy a németek komoly harcászat fölényt élveztek, miközben az erőviszonyok borzalmasan átalakultak a hátrányukra. Érthetővé teszi azt is, miként hihették el sokan német oldalon, hogy még meg lehet állítani a szovjet előrenyomulást. A kiváló tábornoki- és tiszti kar még ekkor is képes volt időnként ellensúlyozni az ellenséges túlerőt. Ugyanakkor mutatkoznak azok a jelek is, hogy sok esetben a hitleri parancsok telejsítése egy-egy tábornok állásába került, és a kontraszelekció kezdte érezteti hatását, mikor a rosszul értelmezett hűséget a szakértelem fölé helyezték.
Amit mindenképpen tudni kell, hogy Nash elsősorban az Egyesült Államokban őrzött német forrásokból dolgozott, így nincs arról szó, hogy minden adatát egybevetette volna a szovjet levéltári anyagokból kihámozható adatokkal (a'la Számvéber Norbert). A szovjet oldal véleményének, elképzeléseinek bemutatása elsősorban Rokosszovszkij tábornok visszaemlékezésén alapul. Ez mindenképpen hátrány, bár ismerve a szovjet adatok "pontosságát", azok sokat aligha árnyalnak az összeképen, de a kontroll mindenképpen szükséges, ha van rá mód. Nash-nek nem volt rá módja, azonban így is alapvető fontosságú kötettel van dolgunk a Varsóért vívott harcok esetében, csak össze kell vetni majd a modern orosz feldolgozásokkal (ha vannak/lesznek). 
A könyv magyar fontossága szintén kiemelendő, hiszen a IV. SS hadtest parancsnoksága alá tartozott az elemzett időszak első felében a magyar honvédség egyik legismertebb alakulata, az 1. lovashadosztály. A hadosztály itteni harcairól természetesen született már írás, de mégiscsak jó olvasni egy amerikai véleményt a magyar csapatok működéséről, már csak azért is, mert a szerző kiemeli, hogy a huszárok - a német tábornokok kezdeti bizalmatlansága ellenére - jól küzdöttek, feladatukat kiemelkedően látták el, és nem hoztak szégyent a magyar katonák hírnevére. A szovjet támadások során 1944 őszén végül nem a magyar hadosztály omlott össze, hanem egy német Varsótól keletre... 
A kötet, mint említettem, elsősorban német eredetű levéltári adatokon alapul, ami mindenképpen helyes és jó irány. A könyv egyetlen komolyan problémája számomra azonban szintén ehhez kapcsolódik. Ellentétben például a viszonylag könnyen visszakövethető Számvéber-féle hivatkozási móddal, itt nem a dokumentumok levéltári helye van megadva ugyanis, hanem a dokumentum neve, például: "KTB AOK 9, Ia Tagesmeldung, 5 August 1944, 30." Ez a visszakereshetőséget alaposan megnehezíti, ugyanis tudni kellene fejből az olvasónak, hogy a német 9. hadsereg hadsereg Ia-jának, vagyis hadműveleti  tisztjének 1944. augusztus 30-31-én kelt napijelentésének hadinaplóhoz csatolt ominózus  oldala mely levéltárban található meg (gondolom a NARA ebben az esetben)! Ezt pedig csak a kutatók tudják. Ennél sokkal jobb megoldás lett volna a dokumentum levéltári mikrofilmes számát megadni... De ez csak olyanokat érdekel, akik ez alapján a forrásokig akarnak majd visszamenni, és ilyenek nincsenek sokan, belátom. A második világháború hadtörténelme iránt érdeklődő átlagolvasóknak ez semmiféle gondot nem fog okozni ez. A kötetet öt függelék (a hadtest tisztikarának tagjnai, alegységeinek felsorolása, hadrend, stb.) zárja, majd egy indexet is találunk, ahol a személy- és helynevek visszakereshetőek. 
 
A magyar védőborítós kiadvány szép kialakítású, tördelési hibát nem vettem észre, életidegen mondatok nem ütötték ki a szemem, és első olvasásra a szaknyelv is megfelelően van alkalmazva. A kiadvány magyar megjelentetése a Hajja és Fiai Kiadó eddigi legjobb ötleteinek/köteteinek egyike és megvalósítása is remek. Sokkal hasznosabb, mint egy újabb nem túl eredeti visszaemlékezés kiadása. Nem is kérdés, hogy már holnap mennék a könyvesboltba a folytatásért! Még sok ilyet!

Pontozás:
Nyolc sáros Tigris a tízből
8/10 pont

moly.hu: 98% (5 értékelés)
goodreads.com: 4.38 pont (13 értékelés)

2023. június 1., csütörtök

Könyvajánló: Max Seeck: Harag

  Könyvajánló:
Max Seeck: Harag


Budapest: Animus, 2022
383 oldal
Eredeti cím: Kauna, 2021
ford.: Huotari Olga
(Jessica Niemi, 3.)

Három a magyar igazság! Igen! Még mindig tart blogomon a "krimi hét"! Az elmúlt héten sikerült hármat is kiolvasnom, és úgy véltem, mindről írok a változatosság kedvéért (Adler-Olsen: Nátrium-klorid, illetve Swanson: Kilenc levél), mivel e téren az utóbbi időben hanyagoltam az olvasóimat. Jöjjjön hát a harmadik! 

A tavalyi év legjobb krimijeinek listáját rendszerint haraggal néztem. Na, nem azért, mert ízlésemnek nem megfelelő sorrendek voltak, hanem mert szinte mindegyiken ott volt Max Seeck Harag című opusza. Az értékelések rendszerint olyanoktól íródtak, akik Seeck sorozatának két korábbi regényét is olvasták - velem ellentétben - és megállapították, hogy a finn szerző óriásit fejlődött részről részre. Ami leginkább meggyőzött arról, hogy el kell olvasnom, az az volt, hogy nagyon virtuóz befejezésről számoltak ba, azt meg csípem. Így hát belevágtam, mint János vitéz a török basába. 

A legérdekesebb, hogy Seeck kötete igencsak sokban hasonlít az engem nem túlságosan meggyőző Adler-Olsen kötetre:
Itt is csapatmunka hozza meg a nyomozás gyümölcsét, tele van magánéleti és a sorozat korábbi részeiből örökölt mellékszálakkal a sztori, a főeset alapja a régmúltban gyökerezik, és még a koronavírus is felbukkan benne stb. A két kötet olvasói értékelése is hasonló, s nekem mégis a Harag sokkal jobban tetszett. Morfondíroztam is rajta, hogy vajon miért? Talán mert szimpatikusabb főszereplő, ötletesebb a nyomozás és mert rendesen össze van rakva a befejezés, minden bonyolultsága ellenére.
Itt sokkal inkább van főszereplőnk, akivel azonosulhatunk, bár mások is feltűnnek a detektívesdi során. A meglepetés, hogy nem a Seeck sorozatának címszereplője, Jessica Niemi a főalak a nyomozás oltárán, hanem egykori segédje, Jusuf Pebble. Jusuf komoly terhet kap vállára élete első főnyomozói munkája során, miközben magánélete romokban. Finnország egyik elsőszámú iparmágnásának meggyilkolása a megoldandó feladat, és nem bizonyul egyszerűnek a tettes elfogása. A harag, csalódás, és el nem múló fájdalom pusztító kombinációja olyan gyújtós, amitől még egy olyan rideg város is, mint Helsinki lángra kap. 
A szokásos skandináv elemek most sem hiányoznak: borongós hangulat, tél, hóesés, és gondokkal terhelt alakok. Igen, jó skandináv szokás szerint a szereplők szinte mind pszichiátriai esetek, néha sokkal inkább, mint a bűnözök... A regény felépítése kiváló, a megtévesztő elemek tényleg megtévesztőek, folyamatosan elbizonytalanodunk, hogy ki az elkövető, illetve az agy a gyilkosságok mögött, márpedig ez a jó krimik egyik legfőbb ismérve. 
Mi nem tetszett (mármint főszereplőnk, Jusuf zenei ízlését nem számítva)? Nincs túl sok ilyen. Például az angolul a regényben hagyott elemek. Értem én, hogy Huotari Olga finnből fordította a regényt és az eredetiben bizonyára szintén angolul vannak ezek a részek, de nem látom be, mit tesz a regényhez, hogy 20-30 oldalanként kapunk egy-egy "Fair enough", vagy "What's up?"-ot. Ez nem nyomozókra, hanem inkább egymás közt menőzni próbáló tizenévesekre jellemző. Nem tetszett Jessica Niemi mellékszála, aminek legfőbb oka bizonyára az, hogy nem olvastam az előzményeket. De úgy általában véve is, a sorozatnak nevet adó csaj kifejezetten idegesített. Ha valaki megérdemli a gumiszobát, akkor az ő. Kábé ennyi mindösszesen. 
Ám a regény mindezek mellett valóban jó. A most olvasott trióból nálam a legjobb. Sodró, lendületes, egy pillanatra sem ül le, alapvetően logikus, a gyilkosságok mozgatórugói rendben vannak. Seeck pedig a regény végét megbolondítja egy egészen üdítően bonyolult, ugyanakkor az eseményekből mégis logikusan következő lezárással, amely utólag visszatekintve az első mondatoktól kezdve fel van építve. A lendületességhez hozzájárul a jelen időben történő előadásmód, amely szinte szemünk elé varázsolja az aktuális karakter ténykedését. A gyilkosságokban nincs indokolatlan és öncélú - skandináv krimikben sajnos gyakori! - kegyetlenség, szövevényes az egész mese, mégsem túlgondolt. Most már csak arra leszek kiváncsi, hogy ha Seeck a harmadik könyvére ilyet tudott rittyenteni, milyen lehet majd a következő? Elvileg decemberben jelenik meg Finnországban... 

A kiadás olyan, amilyen lenni szokott az Animus skandináv krimijei esetében, a véres puzzle a borítón szerintem kifejezetten kiemelkedően jó. 

Pontszám:
Nyolc kicsi kézigránát a tízből.
8/10 pont

Értékelések:
moly.hu: 93% (41 voks)
goodreads.com: 3.89 (965 voks)

(Az adatok a 2023. május 31-i állapotot jelzik!)