Könyvajánló - Peter Swanson: Kilenc levél

 Könyvajánló:

Peter Swanson: Kilenc levél

Budapest: Lettero, 2022

320 oldal

Eredeti cím: Nine Lives, 2022

ford.: Daróczi Péter

"Kilenc ​embernek hozza ugyanazt a levelet a postás. Kap egyet a híres színész, a megbecsült professzor, az átlagos családapa és még hatan mások. A levelek címzettjei hamarosan eltűnnek az élők sorából. Van, akit lelőnek. Van, akit megfojtanak. Van, akivel méreg végez. Jessica Winslow FBI-ügynök is birtokosa egy ilyen halált hozó küldeménynek. Meggyőződése, hogy egy őrült terve áll mögötte. Valaki elkezdte véghez vinni Agatha Christie híres művének, a Tíz kicsi négernek bámulatosan agyafúrt gyilkosságait. Ám az áldozatok nem bűnözők. Akkor vajon mi a közös bennük? Mert az már biztos: akinek a neve ott a listán, azt valaki halálra jelölte. Ezért az FBI-ügynök nekilát az ördögi kirakósjátszmának, mielőtt még őt is elkapja a gyilkos."

Az ilyen fülszüveg éppen a magamfajta Agatha Christie-rajongók fejének elcsavargatására valók, és e funkcióját kétségtelenül betöltötte ez a pár sor. Más kérdés, hogy elolvasva a könyvet megállapíthatom, hogy a fentiekből elég kevés állítás állja meg a helyét. A híres színész voltaképpen nem is híres, a "megfojtás" ténylegesen vízbe fojtás, "J ügynök" a fenti mondatok ellenére nem a regény főhőse, a Tíz kicsi néger-hez meg nem sok köze van ominózus bűnügyi regénynek. Nem csoda, ha meglehetősen ellenséges vélemények is sorjáznak e Peter Swanson kötet értékelésénél. Ugyanakor a regény messze nem olyan pocsék, mint mondjuk a moly.hu-n az olvasók által adott 73%-os átlag sugallja. Persze az nyilvánvaló, hogy ez a regény egy listán sem nagyon szerepelhet Christie remekével, mindazonáltal vannak erényei. Egyáltalán nem unalmas, fenntartja a figyelmet, nagyon könnyen és gyorsan olvasható, és ha az elvárások nem a csillagos egekből indulnak meg lefelé, akkor az ember nem fogja nagyon megbánni, hogy rászánt másfél délutánt.

A kötet valóban klasszikus christie-i elemmel nyit, egy versikével, aminek azonban semmi köze nincs a gyilkosságokhoz, majd egy-egy mondatban le is írják számunkra a gyilkos listáján szereplő 9 halálraítéltet, akiknek a kötet során el kell fogyniuk amolyan tíz kicsi négerként. Ez teljesen rendben van, és aki olvasta a Tíz kicsi négert, azt is sejti, hogy a kilenc név között ott lappang a gyilkos. A sztori a "régi bűnöknek hosszú az árnyéka" Agatha Christie-féle bölcseleten alapul, így a múlt a kulcs a jelen történéseinek kapujához. 

A karakterek változatosak, van köztük utálatos és szeretnivaló egyaránt, bár sem jellemüknek, sem hátterüknek nincs komoly jelentősége. Swanson nagyon jól alakította ki az áldozati csoportot abban az értelemben, hogy esetlegesek, sokfélék, még arra is figyelt, hogy a véletlen - nem mindenki kapja meg időben a levelet a listával -, illetve az emberi hülyeség is nehezítse a - regényben nem igazán létező - rendőrségi munkát. Ellenben bőven elég lett volna 9 nézőpontból megírni a könyvet, de Swanson még egy-két plusz szereplőt is beletoldott, akiknek jelentősége gyakorlatilag nincs, ellenben elméletileg sincs. Ettől szétfeslik a szöveg szövete, és nem mindig követhető ki kicsoda, főleg eleinte, mikor még csak ismerkedünk a szereplőkkel/áldozatokkal. Egyébként sem tudunk elmélyedni a karakterek lelki világában mivel addigra már vége is a dalnak a legtöbbnél. Amire A.C. képes - kevéssel felvázolni egy-egy élettel teli alakot -, arra Swanson nem képes.  

A nyomok és hamis nyomok beépítése a regénybe kifejezetten gyenge, képtelenség lenne kitalálni ki a gyilkos, ha a rengeteg Tíz kicsi néger utalásból nem jöttem volna rá, melyik irányba kell figyeljek. Aki olvasta a Chrsitie-klasszikust, komoly előnyben van, pláne ha emlékszik a regény felépítésére. Én a krimi negyedénél megtippeltem a Swanson gyilkosának kilétét, és nem lőttem mellé (ahogy az sem a kötet lapjain). Nagyon mégsem tudtam haragudni a regényre, könnyed olvasmány, ami kikapcsolódáként teljesen megfelelő. Csak ne várjunk egy Agatha Christie-minőséget és töménységet, pláne csavart a végén. 

Hogy mégis miért csalódás sokaknak a könyv? Legfőbb oka alighanem a nagy elvárás. Aki Agatha Christie-t emlegeti a borítón és a kötetében, az számoljon a bukás rizikójának növekedésével és a kritikákkal. Varga Barnabás lehet a Pakssal gólkirály az NB I-ben, mégsem fogja magát Puskáshoz hasonlítani, mert abból nem jöhet ki jól. Ha egy könyvön megjelenik a krimikirálynő neve, akkor az átugrandó rúd igencsak magas lesz. A regény gyengesége emellett a logikai erőltetettsége és a botrányosan ostoba végszó. Az áldozatok közti kapocs megtalálása a rejtély maga, és a végeredmény rendkívül gyenge és kiábrándító magyarázattal szolgált a gyilkosságsorozathoz. Egyszerűen nem hihető, hogy ilyen motivációból ebben a formában ezeket az embereket így gyilkolja le valaki. A legvége a történetnek - amit egy extra fejezetecskében kapunk -, meg egyenesen indokolatlan, értelmetlen, és nemhogy nem ad a történethez, de elvesz belőle. Olyan fordulatot kapunk, amit az olvasó nem igényel, logikailag ostobaság és tökéletesen fölösleges. Pedig a gyilkosság megoldása sem volt éppen briliáns... Emellett elvarratlan szálakkal és befejezetlen gondolatmenetekkel terhelten csukjuk be a kötetet, holott elvileg nem is sorozatról van szó! Ja, egyébként igazi nyomozónk nincs is a történetben, ami szintén a csalódást keltő elemek számát növeli. A listán szereplő FBI ügynöktől ugyanis - spoiler - hamar fájdalommentes búcsút veszünk, míg az első gyilkosságot nyomozgató helyi rendőr annyira érdekes, mint egy üveg bubimentes ásványvíz megfigyelése éjszaka lámpa nélkül. 

A kötet kiadása a célnak teljesen megfelelt, bár a borító elég vékony, de legalább a kötés nem akar szétesni. A magyar szöveg teljesen jó, nyomtatási és törtdelési hibákra nem figyeltem fel. A borító figyelemfelkeltő és ötletes a levéllel. Ja: azt remélem - nem csináltam szúrópróbaszerű ellenőrzést -, hogy a címnél jobban ültették át magyarra a törzsszöveget... 

Pontozás:

Hat kicsi pont a tízből. 

moly.hu: 73% (30 értékelés)

goodreads.com: 3.57 pont (29427 értékelés)

A fentiek 2023. május 30-i adatok!

Könyvajánló: Jussi Adler-Olsen: Nátrium-klorid

Könyvajánló:

Jussi Adler-Olsen:

Nátrium-klorid

Budapest: Animus, 2022

392 oldal

Eredeti cím: Natriums Chlorid, 2021

Angolul: The Shadow Murder, 2021

ford.: Sulyok Viktória

Sorozat: A Q-ügyosztály esetei, 9.

Már régen írtam igazán kemény bűnügyi regényről, a legutolsó talán még Jo Nesbø A Birodalom című egészen beteg pszichothrillerje volt. Vagy öt éve már ugyanis, hogy besokalltam a skandináv krimiktől, a belőlük áradó kilátástalan szorongástól, világlátástól és még mindig diétázom. Az igazság az sajnos, hogy sok közűlük teljesen egy kaptafára készül, ami ugyan érthető, de nem serkent az olvasásukra. Nesbø mellett az egyik legismertebb név a skandináv krimiírók közül Adler-Olsen, akitől érdekes módon alig olvastam korábban, így pár hete kapott egy lehetőséget, hogy Nesbø-höz hasonlóan kivételes helyzetbe hozza magát a szerzőlistámon. 

A választás a nemrég megjelent Nátrium-klorid című kötetre esett, amely már ránézésre is skandináv krimi, jellegzetes német birodalmi színeivel (fekete-fehér-vörös). A regény egyértelműen bűnügyi regény, ahol az eset tipikus döglött akta, hiszen régi gyilkosság kerül ismét reflektorfénybe egy öngyilkosság kapcsán. Gyorsan kiderül, hogy itt szó sincs egy szimpla évtizedekkel ezelőtti robbantásról, hanem nagyon is élő az ügy. Valaki az árnyékből ugyanis szabályos kereszteshadjáratot vezet okosan és évtizedek óta olyanok ellen, akiket bűnösnek vél. A sorozatgyilkos védjegye a nátrium-klorid, vagyis a konyhasó, amelyet valamilyen formában áldozatai mellett hagy. Az ügy sok szálon fut, mellékbűnözőkkel és régi esetekkel, melyek mindegyike egy-egy kis darabkát ad csak a nagy egészhez. 

A regény erőssége a csapatmunka bemutatása, ahogy Carl Mørck csapata szétosztja a feladatokat, bemutatják az esetleges összefüggések hálózatát és szűkítik a lehetőségeket. Szó sincs itt egyszemélyes hadseregről, golyó- és mindenálló szuperhekusról! Az ügyosztály nyomozói egyszerű hétköznapi emberek, akik munkájuk mellett az életüket is élik, de legalábbis igyekeznek azt is nagyjából rendben tartani. Amit tudni kell, hogy a Q-ügyosztályból mindösszesen egyetlen kötetet - természetesen a Fácángyilkosokat - olvastam korábban, és azt is igencsak régen. Így voltaképpen meglepett ez a konstrukció, és nem jött be. Ez mondjuk egy - korábban már észlelt - generációs szakadék lehet: a mai fiatalok például jobb szeretik az együttműködésen alapuló játékokat, én meg azt, ha a magam kezében tartom a karakterem sorsát, elvégre mégiscsak Die Hard-on és az Alien-en nőttem fel... 

A sztori a lapokon lassan bontakozik ki, a végén sincs eszement csavar, és a gyilkost sem rejti el balladai homály - utóbbit a kötet kétharmadánál gyakorlatilag készen megkapjuk -, és már "csak" el kell fogni a rend szürke őreinek. Nincs kétségem, hogy Adler-Olsen kötete sokkal közelebb áll egy valós nyomozáshoz, mint a legtöbb általam olvasott skandináv krimi, de ez nekem valahogy kevés. Nem azért olvasok egy krimit, hogy 400 oldalon keresztül egy sok áldozatot követelő, de nem túl eredeti gyilkossal és néhány személyes problémái mellett nyomozgató detektívvel töltsem az időt. Nem járt át az a bizsergető érzés, hogy meg akarom találni a gyilkost a nyomozók előtt, és a bűnöző sem egy eget rengető zseni, akit gyűlölve szerethettem volna. A zárás pedig 50 éve talán fantáziadúsnak hatott volna, de ma már nem. Sosem értettem ezeket a túszejtős befejezéseket, egy időre jó lenne elfelejteni őket... Sok volt a beleépített sablontörténés, a nyomozó ellen induló nyomozás pedig senkinél nem hat az újdonság varázsával 10 éves kor felett, a cliffhanger-szerű befejezésről nem is beszélve. Akció gyakorlatilag nincs, izgulnivaló szintén alig. Mikor az egyik rendőr a gyilkos kezére kerül nem mondanám, hogy különösebben aggódtam volna a sorsáért. A regény hátterét - 2021-ben jött ki dánul - a koronavírus adja, amely tovább nehezíti nyomozóink munkáját. Ez mondjuk tovább közelítette a "valóságossághoz" a regényt, hiszen ennek a kétéves korszaknak a nehézségei még élénken élnek emlékezetünkben.

A legjobb ötlet a "bosszúállók osztaga" volt a szerző részéről, de ha belegondolok elég blőd lenne a valóságban, rengeteg hibafaktorral a gyilkos számára. Ám ebben legalább volt fantázia, meg felcsiklandozta az ember képzelőerejét, mit tenne ő egy ilyen csoportban és kivel... :D A karakterek nem igazán szeretetreméltók, nehéz velük azonosulni, egyébként a szokásos skandináv krimis klíséket kapjuk: csupa instabil hátterű elemet, múltbéli drámákkal és tragédiákkal. A regényben van egyfajta fanyar, sós humor, a szereplők kommunikációja egymással időnként kifejezetten élvezetes. 

 

Adler-Olsen megpróbált odasózni, de nem sikerült most letaglóznia. Ettől még nem rossz a könyv, de másfajta krimiket szeretek. Úgy tűnik, nekem elég egy vagy maximum két zseniális/vagány nyomozó egy ügyben a fél tucat középszerű helyett. Nem igazságos, de hát ízléseken nem illik vitatkozni és nehéz változtatni. A regényt a jó iparosmunka címkével tudom ellátni, se nem több, se nem kevesebb számomra, nem nagy só... vagyis show. A Fácángyilkosok nekem jobban tetszett. 

A kiadás - mint említettem feljebb - az Animus hagyományait követi a Skandináv krimik sorozatban, amely alapvetően jól néz ki, karakteres és azonnal felismerhető. A fűzött kötés tapasztalataink szerint strapabíró, a kiadás tördelése továbbra is minőségi, a magyar fordítás gördülékeny és olvasmányos. Így tovább, csak győzzenek e szűk keretek közé továbbra is elfogadható borítókat készíteni.

Pontszám:

Hét pont a tízből

7/10 pont

moly.hu: 93% (131 értékelés)

goodreads.com: 4.04 pont (6516 értékelés)

(Az adatok a 2023. május 28-i helyzetet tükrözik!)

A ménfői Bezerédj-kastély utolsó ura: Vitéz Kistoronyi Denk Gusztáv (1882-1960)

Vitéz Kistoronyi Denk Gusztáv (1882-1960)

Denk Gusztáv lovassági tábornok 1938-ban
(forrás: innen)

Az utóbbi időben olvasás közben többször is belebotlottam Denk Gusztáv személyébe, aki már csak azért is érdekes alak számomra, hiszen mégiscsak az ő egykori lakhelyén dolgozom, a ménfői Bezerédj-kastélyban, amely a Dr. Kovács Pál Könyvtár és Közösségi Tér része jelenleg. A "kastély" - ami persze inkább kúria - 1937-ben került Denk Gusztáv feleségének, Denk Gusztávné Morlin Alice-nak (1896-1971) kezére, akinek édesanyja Szentimrei Morlin Emilné, született Bezerédi Bezerédj Alice (1873-1937) volt, a blogomon már korábban szereplő Bezerédj Andor nővére.[1] A második világháború idején az épületet így már Denk-kastélyként vagy Denk-kúriaként emlegették.[2] Rövid kis életrajzi összegzést ugyan többet is találtam az interneten Denk Gusztávról - rendszerint katonai előmenetelét rögzítik pontokba szedve -, de talán érdekes lesz egy hosszabb összefoglaló erről az igen jelentős pályát befutott katonáról, bár forrásaim persze erősen korlátozottak voltak, és elsősorban nyomtatáson megjelent szövegeken alapul. 

Denk Gusztáv Nagyszebenben született 1882. március 18-án[1] római katolikus erdélyi szász családban. Édesapja Dr. Denk Oszvald Károly (Oswald Karl Denk) pénzügyi igazgató, édesanyja Hirling Ludvina Jozefina volt, akik tehetős polgári hátteret biztosítottak hősünknek. Denk Oszvald pénzügyi igazgató volt, maga is jelentős személyiség, szolgálataiért nemesi címet kapott, amihez a "Kistoronyi" előnevet választotta. A család fiai révén már teljesen elmagyarosodott, Denk magyarul ugyanolyan jól, anyanyelvként beszélt, mint németül. Idősebb fia, Gusztáv igen jó képességű gyermek volt, elemi iskola elvégzését követően a Nagyszebeni Magyar Királyi Állami Főgimnáziumban tanult tovább. Gimnáziumi tanulmányai folyamán végig kiemelkedően teljesített. A nagyszebeni állami főgimnázium 1898-99-es értesítője kiemelte Denk Gusztáv német-magyar fordítói tehetségét.[3] Emellett behatóan ismerte Vörösmarty költészetét, írásával erről a témáról 1900-ban 50 koronát nyert pályadíjként.[4] Érdekesség - ugyanebből az értesítőből derül ki -, hogy Denk osztálytársa volt a későbbi román miniszterelnök, Octavian Goga, bár ő végül nem érettségizett le az évkönyv szerint. A VII-VIII-os jegyek alapján Denk osztálymásodik volt:

Denk Gusztáv VII. osztályos eredményei a gimnáziumban
(forrás: Ferenczy 1899, 117.o.)

Denk Gusztáv VII. osztályos eredményei a gimnáziumban
(forrás: Ferenczy 1900, 85.o.)

A sikeres érettségi után - magyarból, németből, latinból, görögből és matematikából tett záróvizsgát - Denk a katonai pálya mellett döntött, ami egy polgári családból érkező fiatal esetén meglehetősen különös választásnak tűnik.[5] A választott bécsújhelyi katonai akadémia mindemellett kiváló intézmény volt. Denk itt ismerkedett össze későbbi legjobb barátjával, Edmund Glaise-Horstenauval, akivel kölcsönösen sokra tartották egymást (Horstenau rendszerint "Mein "Bruder" Guszti"-nak hívja emlékezései során Denket), s egészen az 1945-ös összeomlásig kapcsolatban álltak. Horstenau a következőképpen írt bécsújhelyi éveikről emlékirataiban, érezhetően nagy nosztalgiával a megboldogult kettős monarchia felé:

"A szoros bajtársiasság mindenkit áthatott az osztályban. Mindenki tudott mindenkiről mindent, és rendkívül ritka volt a békétlenség. Még inkább mint Weisskirchenben [innen érkezett az intézménybe Horstenau - HG], a mi negyven fiúnk között Ausztria mind a tizenegy nemzetisége képviselve volt. Még a románok és olaszok sem hiányoztak. A magyarok bizonyos értelemben kivételes helyzetben volt, akárcsak kint az életben. Nyelvüket széles körban használták egymás között, még akkor is, ha egy harmadik fél csatlakozott hozzájuk, aki nem értette őket, és mindennél jobban érdekelte őket a politika. Nem hiányoztak a véleménykülönbségek köztük és köztem, hiszen komoly aggodalmakat vetett fel bennem nemzetük politikai robbanékonysága a Habsburg nemzetcsaládon belül. Ennek ellenére a legjobb barátom és bajtársam az osztályban magyarnak számított: Kistoronyi Denk Gusztáv, akinek hű barátsága egész életem során elkísért. Denk egyébként jellegzetes eset volt. Mind apai, mind anyai ágon erdélyi szász volt, ereiben egy csepp magyar vér sem folyt. Édesapja magyar királyi tanácsos volt - s ennek ellenére -, mikor negyven éves szolgálati jubileumára nemesi címet kapott, a szász "Neppendorfi" helyett a magyarosított "Kistoronyi" előnevet választotta. Ám sajnos, mikor mi, rosszfiúk, a mi jó Denk Gusztinkat - a Denk persze egészen német név volt - Neppendorfinak hívtuk, azt kockáztattuk, hogy a termetében medvenagyságú ember karjaiba ölel és összenyom minket, félig  tréfából, félig komolyan. Egészen magyarnak érezte magát, és hallgatólagos megállapodás volt közöttünk, hogy soha nem politizálunk egymás közt. Később is így tettünk, mikor három éven át együtt jártunk a vezérkari akadémiára a császári és királyi katonai iskolába, Bécsben. Csak a birodalom összeomlása után térhettünk el ettől az elvtől anélkül, hogy barátságunkkat veszélyeztettük volna.

De csak a fárasztó politika választott minket el, különben mindenben egy szívvel és lélekkel voltunk. Együtt vásároltuk reggelire a kiflijeinket, együtt tettük meg kis és nagy kirándulásainkat, amelyekre időnként csatlakozott Fritz Fabritius[6], az erdélyi szászok későbbi vezetője. Amikor megkértek minket, hogy ugorjuk át az akkor még szabályozatlan Kehrbach patakot, együtt ugrottunk a patakba, és tornaruhában úsztuk át, ami nem csupán bajtársainknak jelentett remek szórakozást, de minket is megmentett a tornaóráról, mert át kellett öltöznünk utána. Kimenőnapokon órákon át üldögéltünk egy csésze "Braun" vagy "Gold" mellett a Kaffee Ulrich-ban a Neunkirchner Strasse-n. Mindketten újságnyűvők voltunk, és csak néha néztünk fel belőlük, hogy elkapjunk egy-egy még olvasatlan oldalt. A munka végeztével elégedetten mentünk haza, vagyis vissza az akadémiára. Még az a tény sem vetette a legkisebb árnyékot sem kapcsolatunkra, hogy Denk a lovassághoz jelentkezett. Denk nyugdíjazását követően[7] első úticélja salzburgi lakóhelyemre vezetett.

Denk miután elvégezte a nagyszebeni gimnáziumot, a civil életből lépett be az akadémiára. Megvolt benne az a katonailag veszélyes rossz,[8] hogy közel olvashatatlan volt a kézírása. Amikor egy katonás stílusú professzora visszaadta neki egyik írásbeli feladatát, azt mondta neki: "Nagyon szép, amennyiben az ember a lábujjaival ír, de legközelebb próbálja meg a kezével!" Tulajdonképpen ez késztette arra, hogy hadiiskolás évei alatt magántanfolyamokat végezzen el szépírásból. Szép sikereket ért el, onnantól kezdve el lehetett olvasni a kézírását. Denk Guszti legtöbbünket felülmúlt képzettségében. Rendkívül találékony és szellemes volt. Nem volt olyan gyengeség, amelyet ne vett volna észre akármelyik tanárban! A történelem, irodalom, vallás és emberek iránti kiterjedt érdeklődésünk állandó ösztönző beszédtémát biztosított számunkra minden összejövetelen. Természetesen sokat nevettünk."[9]

A bécsújhelyi császári és királyi katonai akadémián három évet töltött el (1900-1903), onnan hadnagyi ranggal jött ki, s jó magyarként a huszárokat választotta.[10] 1903-tól a brassói 2. honvéd huszárezrednél kezdte meg tényleges katonai szolgálatát. Miután 1907 és 1910 között a bécsi hadikadémiát is elvégezte, 1910-től már vezérkari tiszt főhadnagyi rangban a 6. közös lovasdandárnál Miskolcon.[11] Horstenau szerint támogatta az előrejutásban Arz Artúr, a szintén nagyszebeni vezérőrnagy, aki később a monarchia utolsó vezérkari főnöke lett.[12] 1912-ben Denk is részt vett a monarchia mozgósításában, amelyre a Balkán-félszigeten kialakult krízishelyzet vezetett (Szerbia kijutása az Adriához), így megkapta az 1912/13-as Emlékkeresztet (Erinnerungskreuz). Ez a második kitüntetése volt, az elsőt még 1908-ban kapta Ferenc József 60 éves uralkodási jubileumakor (Militär-Jubiläumskreuz).[13] 1913. november 1-től a cs. és kir. 17. gyaloghadosztály vezérkari főnöke lett századosi rangban, majd 1914. májusában a 10. lovashadosztály vezérkari tisztje.[14] 

E poszton találja az első világháború kitörése és a mozgósítás. A szerb, majd az orosz frontra kerül. 1914. szeptember 17-én átveszi lovashadosztályának vezérkari főnökségét, amelyet csaknem négy évig tölt be. Denk így a limanova-lapanóvi csatában a császári és királyi 10. lovashadosztály vezérkari főnöke volt századosi rangba[15], ahol kapcsolatba került a Gróf Herbestein Herbert[16] tábornok vezette hadosztályhoz tartozó cs. és kir. 4. lovasdandár parancsnokával, Horthy István ezredessel[17], Horthy Miklós bátyjával. Horthy István így emlékezett rá 1935-ben a felsőház ülésén:

"Amikor a miniszterelnök úr legutóbbi felsőházi beszédében Denk Gusztáv tábornok úrról megemlékezett és őt kiváló embernek mondotta, én közbeszóltam, hogy igenis, kiváló, elsőrangú ember. Ezt én mondhattam, mert jobban ismerem Denk tábornok urat, mint a miniszterelnök úr, hiszen a háborúban ő volt a Generalstabschef-ünk, ő is ismer engem és amit ő mond, azt készpénznek veszem... Amikor sikerült nekem divizionáriusunkat eltávolítani és Limanovánál odajött hozzám Herbenstein gróf divizionárius és azt mondotta nekem: Hoztam magammal Generalstabschefet. És megkérdezte, hogy milyen a mostani Generalstabschef? Akkor azt feleltem: Küldd vissza akit hívtál, mert itt van Denk, egészen kiváló ember, ismeri az egész hangulatot és érzést a Truppendiviziónál, őt jobban fogod használhatni, mint bármelyik más vezérkarit."[18]

A csata során a megerősített cs. és kir. 10. lovashadosztály védte Limanova városát az orosz túlerővel szemben, elképesztő hősiességről téve tanúbizonyságot.[19] Minden bizonnyal maga Denk is megtette a magáét, bár pontos ténykedéséről az általam olvasott művek nem árulnak el túl sokat. 1915. február 2-án vezérkari főnökként a kitüntetések kiosztásakor is ő mondott beszédet a katonáknak.[20] Vitéz Báró Roszner István[21] olyan vezérkari tisztnek írta le Denk "Gusztit", aki német mintára nem szeparálta el magát a közkatonáktól, hanem végigjárta a frontvonalat időnként:

"Mióta német parancsnokság alatt állunk, csudamód divatba jött, hogy a tábornokok meg vezérkariak kijárnak a lövészárokba. Hogy Bauer tábornok meg Denk Guszti ki-kinéz hozzánk, abban nincs semmi rendkívüli, ők máskor is megteszik ezt. De a napokban itt járt Leonhardi altábornagy is."[22]

Ekkor - 1916. augusztusában - Denk továbbra is a 10. lovashadosztály vezérkari főnöke. Roszner szerint eligazításait szokásos kedves modorában tartotta, még kritkus helyzetben is - a Bruszilov-offenzíva ideje ez!  - 1916 nyarán.[23] Denk egészen 1918. augusztus 13-ig ellátta a hadosztály vezérkari főnöki posztját.[24] Ekkor a 6. hadsereg vezérkarához kerül október 29-ig.[25] Denk a világháború során begyűjtötte az Osztrák császári Vaskorona-rend 3. osztályát (EKO-R.3.),  a Katonai Érdemkereszt 3. osztályát (MVK.3.), a bronz majd az ezüst Katonai Érdemérmet (Signum Laudis) kardokkal.[26] 1918. május 1-én őrnaggyá nevezték ki, majd Denk éppen akkor került át az olasz hadszíntérre, mikkor lassan véget ért a háború.[27] Hogy a számára ez miképpen történt, egyelőre nem tudtam kinyomozni, ahogy az 1918-as őszén megalakult Károlyi-féle Népköztársaság kapcsán sincsenek adataim ténykedéséről. 

Denk Gusztáv, mint vezérkari százados 1918 körül (május 1. előtt), szíve fölött osztrák-magyar kitüntetések, jobb oldalon valószínűleg másodosztályú német vaskereszt (forrás: innen)

Tény azonban, hogy Denk elkötelezett antikommunista volt, és azon kevés tiszt közé tartozott, aki nem szolgált a magyar Vörös hadseregben 1919-ben, ellenben az elsők között csatlakozott a Horthy-féle Nemzeti hadsereghez Szegeden.[28]  Denk jelentős szerepet játszott az ellenforradalom idején Prónay Pál szakaszparancsnokaként Tolnában és Somogyban.[29] A 3. szakasz vezetőjeként a Dorozsma-Kiskunhalas-Paks útvonalon jutott el Tolna vármegyébe embereivel, ahol részt vett a megtorlásban is. Marosi Tibor írásából úgy tűnik, hogy ténykedése meglehetősen mértékletes volt - különösen másokkal összevetve -, igyekezett csak azokon példát statuálni, akik ténylegesen is komoly szerepet játszottak a helyi vörösterrorban.[30] 1919. szeptemberében átvette Prónay Kaposvár környékén álló századának vezetését.[31] Dombrády Lóránd szerint Denk 1919-ben éppen a Prónay tiszti század szakaszparancsnokaként került kapcsolatba Horthy Miklóssal, ami logikusnak tűnik.[32] 

Denk hamar megkapta jutalmát, amiért Horthyhoz csatlakozott, 1921. augusztus 8-án alezredes lett (már mint a miskolci katonai körlet vezérkari főnöke, visszamenőlegesen 1919. szeptember 1-i ranggal), majd egy hónapra rá, szeptember 1-én már ezredes. Nem pusztán Denk Gusztáv csatlakozott Horthyhoz, hanem öccse is magyarnak tartotta magát, és Miskolcra költözött a háborút követően, éppen oda, ahol ekkor Gusztáv bátyja szolgált. Kistoronyi Denk Arnold (1889-1972) szintén kitüntette magát (olasz front, bronz Katonai Érdemérem kardokkal) az első világháborúban, ahol főhadnagyként szolgált a 116. tábori tüzérezredben. Denk Arnold szintén kiemelkedő személyiség volt, a pénzügyi igazgatóságon dolgozott, majd 1925-től miniszteri titkár, később a magyar dohányiparban alkotott maradandót.[33] 

Denk Gusztáv azonban nem maradt sokáig Miskolcon, a közkedvelt ezredes, 1922. április 15-től közvetlenül a kormányzó mellett szolgált, mint a Kormányzói Katonai Iroda vezetőjének helyettese.[34] Denk csak rövid ideig volt helyettes a katonai irodánál, még abban az évben átvette felettese posztját, és maga lett az iroda vezetője.[35] Ez igencsak fontos bizalmi állás volt a kormányzó mellett, személyéről maga Horthy kormányzó döntött. Denk Gusztáv már e pozícióban, 1922. október 24-én vette el Morlin Emil és Bezerédj Alice lányát, Morlin Alice-t Ménfőn. Házasságukból 1924-ben született lánya, Alice és fia, ifjabb Gusztáv, majd 1927-ben Félix. A friss házasok természetesen Budapesten éltek, hiszen Denket a munkája oda kötötte. A irodavezetői feladat megkövetelte a magas szintű szakmai tudás mellett a feddhetetlenséget. Denknél egyedül utóda, Somkuthy József altábornagy volt hosszabb ideig e poszt betöltője. Denk rengeteg alkalommal helyettesítette Horthyt katonasággal kapcsolatos protokolláris feladataiban - például tisztavatásokon -, emellett tanácsokkal is ellátta az államfőt. Denket ezután 1928-ban a magyar királyi 1. honvéd vegyesdandár parancsnokává nevezték ki. A kormányzó a következő szavakkal köszönte meg Denk hatéves szolgálatát:

"Kedves Denk ezredes! Önt katonai irodám főnöki állása alól felmentve, legmelegebb köszönetemet fejezem ki ez állásában több mint hat év alatt teljesített kiváló és fáradhatatlan szolgálataiért. Akkor, amidőn azon reményeinek adok kifejezést, hogy bő tapasztalatait és tudását ugyanolyan lelkes buzgalommal és odaadással fogja új szolgálati beosztásában ertékesiteni, Önnek őszinte megelégedésem jeléül a II. osztályú magyar érdemkeresztet a csillaggal adományozom. Különös örömemre szolgál, hogy e kitüntetést személyesen adhattam át. Kelt, Budapest, 1928 június hó 28.-án."[36]

Denknek a dandárparancsnokság meghozta a tábornoki rangot is 1928. szeptember 1-én. A család Budapesten az V. kerületben, a Nagysándor utca 19-ben lakott ekkoriban. Úgy tűnik az ünnepnapokat azonban szerette vidéken tölteni, például Ménfőn. Érdekes történet, mely szerint 1928. karácsonyán budapesti lakását betörök forgatták fel, mikor éppen nem tartózkodott a fővárosban:

Hír az 1928. december 28-i Pesti Naplóban a betörésről

1929. november 1-én a HM Elnökségének vezetője lett, 1933-tól 1935-ig pedig az 1. lovasdandár parancsnoka volt. Hamarosan újabb rangemelkedés következett, hiszen 1935. november elsejétől már altábornagy. Denk emellett - mint kiváló lovas - nagy támogatója volt a lovassportoknak. Az 1936-ben ő volt a Honvédlovas Olympiai Bizottság elnöke is. 1935-től 1938-ig a honvédség lovassági szemlélője. Továbbra is rengeteg protokolláris eseményen vett rész, minden évben megjelent a limanovai csata emléknapján rendezett ünnepségeken Sopronban az egykori Nádasdy-huszárok közt. Denk természetesen hadgyakorlatokat is vezetett, 1935-ben például a Vértesben, 1937-ben pedig a Tiszánál, Szolnoktól északra tartottak nagyszabású hadgyakorlatot szeptemberben. Utóbbi esetben Denk volt a védekező ("kék") fél, akinek meg kellett akadályoznia hadtestével, hogy a "piros" fél - Siegler Géza altábornagy vezetésével - sikeresen átkeljen a Tiszán. A hadgyakorlat döntetlennel zárult.[37]  

Kemény ember volt, a katonás rend híve, akinek arcára is kiült a szigor. Ugyanakkor tudjuk, hogy meglehetősen vidám emberként ismerték barátai, és messze nem volt megközelíthetetlen az egyszerű emberek számára sem a visszaemlékezések szerint. Horstenau egy 1939-es feljegyzése szerint egy alkalommal Habsburg József főherceg kitüntetésekkel borítva jelent meg egy rendezvényen, de azok csillogása nem érte el a kívánt szintet Denk szemében, aki szerint Persil-lel meg kellett volna tisztítani őket mielőtt feltűzték.[38] Mindig a tökéletességre törekedett, ahogy azt korábbi szépírásos leckéi is jelezték iskolás korában, igyekezett fitten tartani magát. Budapesti szolgálatai során minden nap átjárt a Margit-szigetre úszni.[39] Denk 1938. májusában jutott pályafutása csúcsára, mikor a Honvédség parancsnokának helyettesévé nevezték ki, de még annak is reális esélye volt, hogy ő lesz a hadsereg vezérkari főnöke.[40] Emellett titkos tanácsosi ranggal is jutalmazták. A revízió kapcsán is kapott feladatot, ő lett 1939 februárjában az „Észak-Magyarországról visszakerülő területek megszálló csapatok parancsnoka", vagyis a visszacsatolt felvidéki részeket biztosító haderő vezetője. Ez szintén elég kényes feladat lehetett.

1940. március 1-én ért véget Denk katonai pályafutása, mikor Horthy - saját kérésére - felmentette feladatai alól az akkor 58 éves tábornokot, egyidejűleg kitüntette a Magyar Érdemrend nagykeresztjével:

"Kedves vitéz Denk lovassági tábornok! Hosszú szolgálati idejére hivatkozással előterjesztett kérésének őszinte sajnálkozással helyt adok és Önt a magyar királyi Honvédség Főparancsnoka helyettesének szolgálati állása alól felmentem. Különös megelégedéssel gondolok ez alkalommal kimagaslóan eredményes szolgálataira , melyeket - különösen a lefolyt világháborúban is - teljesitett. A tényleges szolgálatból való kiválásakor kimagaslóan eredményes és rendkivűl értékes teljesítményei elismeréséül Önnek a Magyar érdemrend nagykeresztjét adományozom. Kelt Budapesten, 1940 évi február hó 27. napján. Horthy s.k."[41]

A kérés oka nem világos - a hosszú szolgálati idő, nem túl meggyőző -, hogy a felvidéki tapasztalataival volt-e összefüggésben, vagy nem értett egyet a politikai helyzet alakulásával, azt nem tudni. Denk ezután a polgári életbe vonult vissza, de követte az események menetét. 1941-ben igazgatósági tag egy pénzintézetben, a Magyar Leszámítoló és Pénzváltóbank Rt.-nél.[42] Úgy tűnik, hogy Denk egyre inkább Ménfőre tette át székhelyét, ahogy budapesti feladata megszűnt, ugyanakkor szerény háztartást tartott fenn a budai várban lévő Tárnok utcában. Nem nagyon tudjuk, mi volt Denk hozzállása a világháború alakulásához, vagy az 1944-es német megszálláshoz. Nyilván örülni nem örült utóbbinak, ugyanakkor aligha kétséges, hogy a szovjetekkel szemben a németeket választotta volna, hiszen utóbbiak közül sok tábornokhoz több évtizedes jó kapcsolat fűzte. Az biztos, hogy igyekezett informálódni a helyzet alakulásáról, és ehhez igénybe vette régi barátja, Glaise-Horstenau segítségét. 1944. májusában Denk családjával Budapesten tartózkodott, mikor Horstenau meglátogatta.[43] Keveset beszélgettek a jelenről és sokat a régi szép időkről, majd meglátogatták Wilhelm Höttl-t a német hírszerzés (SD) Közép- és Délkelet-Európai fejét a várban. Horstenau találkozott Vesenmayerrel és magyar nyilaskeresztes vezetőkkel is, utóbbiak szorgalmazták Horthy végleges elmozdítását. Tapasztalatairól nyilván beszámolt Denknek is, akinél megkávézott. Az ekkor 20 éves Denk Alice-ről megemlíti Horstenau emlékirata, hogy naponta kilovagol SS tisztekkel, akik nyilván tették a szépet az előkelő és tehetős lányzónak. Ugyanakkor később Denk rosszul járt Szálasi hatalomra jutásával Horstenau szerint.[44] Kérdéses, milyen kapcsolat fűzte Denket a Bajcsy-Zsilinszky Endre-féle MNFFB-hez. Látszólag semmi, ugyanakkor 1944-ben Kiss János tábornok és felesége rendelkezésére bocsátotta várban található Tárnok utca 2. alatti lakását. Kiss tábornokokot itt tartóztatták le a nyilasok 1944. november 22-én.[45] Nehéz elképzelni, hogy Denk semmit sem tudott a csoport működéséről az ő kapcsolatrendszerével... Az biztos, hogy a tábornok ekkor nem volt a budai lakásán. Horstenau szerint Denk családjával  1945 elején menekült el Budapestről Ménfőre, de itt minden bizonnyal téved a dátumokban.[46] Először is, mivel akkor már nem lehetett kijutni az ostromlott Budapestről, másodszor pedig mivel - mint láttuk - már novemberben Kiss tábornok rendelkezésére bocsátotta budapesti otthonát. Denk valószínűleg 1944 nyarán-őszén átköltözött a ménfői Bezerédj-kastélyba. Horstenau 1945. márciusában kapta az utolsó életjelet "testvérétől", melyben megírta, hogy éppen elveszítette legidősebb fiát, Gusztávot vérmérgezésben. Denk idősebb fia, ifjabb Denk Gusztáv tüzér hadnagy még 1945. januárjában meglátogatta Horstenaut Sopronban, így halálán az öreg barát megdöbbent.[47] A katonacsalád tette a kötelességét, ha nem is reménykedhettek már győzelemben. Sajnos ifjabb Denk Gusztáv így nem érte meg a háború végét. Halálának pontos időpontja 1945. március 9. volt.[48] Horstenau többször járt márciusig Ménfőn, meglátogatta öreg barátját és keresztlányát Alice-t.[49] 1945. márciusában úgy tudta, hogy a közeledő front miatt Denk újabb menekülésre készül családjával, nyugatabbra a szovjet hadsereg elől. Több hír nem jutott el hozzá, Horstenau pedig 1946-ban öngyilkos lett. 

Hogy miként élte meg a Denk család a szovjetek érkezését, arról nem találtam információt, de végül nem menekültek nyugatra egészen 1957-ig. Denk Gusztáv katonai-politikai pályafutása véget ért, családjának vesszőfutása megmaradt vagyonuk megmentéséért viszont csak ekkor kezdődött. De ez már másik sztori. Denk Gusztáv végül 1960-ban hunyt el, Bécsben. Személyében kétségtelenül a Horthy-korszak egyik legjelentősebb katonája lakott a Bezerédj-kastélyban egykoron, aki megérdemli a figyelmet. 

 

Jegyzetek: 

[1] Galgóczi 2018, 41.o. Alice a kereszteléskor egyébként az Alexia Aloysia Anna nevet kapta, miután az eredetileg beírt Erzsébetet áthúzták és beírták az Alexiát a helyére a anyakönyvben. A Bezerédj-ek rendszerint három keresztnevet kaptak.

[2] Erre: Galgóczi 2010, 153.o. illetve Galgóczi 2018, 150.o.

[3] Ferenczy 1899, 77.o.

[4] Ferenczy 1900, 47.o.

[5] Ferenczy 1900, 69.o. Az érettségit 1899. május 14-19-én (írásbeli) és június 18-20-án (szóbeli) folytatták le. 

[6] Fritz Fabritius (1883-1957) az erdélyi szászok vezetője a 30-as években, aki megújhodási mozgalmat hirdetett az erdélyi németek körében, s közben azok egyre inkább Hitler karmai közé kerültek. 

[7] Tehát alighanem 1940-ben.

[8] Tudniillik a parancsot esetleg nem sikerül elolvasni... 

[9] Glaise-Horstenau 1980, I. 121-122.o.

[10] Schematismus 1907, 699.o.

[11] Denk katonai pályafutásainak alapvető adatai: Bene-Szabó 2003 és Szakály 1984

[12] Glaise-Horstenau 1980, I. 130.o.

[13] Schematismus 1914, 190.o.

[14] Hegedűs 2015, 123.o.

[15] Szakonyi 1936, III. 2.o. és Bene-Szabó 2003, 65.o.

[16] Johann Herbert Graf von Herberstein (1863-1940) osztrák-magyar tábornok, ekkor a cs. és kir. 10. lovashadtest parancsnoka. 

[17] Vitéz nagybányai Horthy István (1858-1937), ekkor az említett k.u.k. 4. lovasdandár parancsnoka, 1916-tól tábornok.

[18] Felsőházi Napló 1935, I. 26.o.

[19] A csatáról rengeteg helyen lehet olvasni, most mondjuk Pollmann Ferenc írását csatolom ide: https://nagyhaboru.blog.hu/2011/11/30/limanova_magyar_gyozelem

[20] Henriquez 1930, 50.o.

[21] Roszner István (1896-1958) maga is kiemelkedő katona volt, aki többször kitűnt bátorságával: http://www.hungarianarmedforces.com/as/19161230/roszner.htm

[22] Roszner 1938, 558.o.

[23] Roszner 1938, 534.o.

[24] Dernyey 1941, 290.o.

[25] Szakonyi 1936, III. 2.o.

[26] Ranglisten 1918, 79.o.

[27] Ranglisten 1918, 1210.o.

[28] Szakály 1983, 86.o.

[29] Erre nézve lásd: https://www.archivnet.hu/a-pronay-kulonitmeny-tevekenysege-tolna-megye-duna-parti-telepulesein-1919-ben

[30] Ezekre: Prónay 1963, 101.o. illetve előző lábjegyzet!

[31] Andrássy 1979, 330.o. A Denk egységei által ekövetett statáriális kivégzéseket bemutatja: Adattár 2020, 31-46.o.

[32] Dombrády 1990, 30.o.

[33] Denk Arnoldra: http://madosz.hu/remembrance/view?id=70

[34] Galgóczi 2018, 41.o.

[35] Dombrády 1990, 30.o. Az írásban részletes beszámoló van a főnöki poszt feladatairól, a Katonai Iroda működéséről. 

[36] MTI, 1928. július 17. Napi hírek. 15. kiadás 16:55

[37] MTI, 1937. szeptember 18. Napi hírek. 1. kiadás 7 ó.

[38] Glaise-Horstenau II. 1983, 668.o

[39] Glaise-Horstenau III. 1980, 407.o

[40] Bene-Szabó 2003, 67.o. Vezérkari főnöki esélyeire: Dombrády 2004, 88.o.

[41] MTI, 1940. március 2. Napi hírek. 45. kiadás 21:5

[42] Hegedűs 1942, 28.o.

[43] Glaise-Horstenau III. 1980, 407.o

[44] Glaise-Horstenau III. 1980, 499.o

[45] Kiss 1979, 181.o.

[46] Glaise-Horstenau III. 1980, 516.o.

[47] Glaise-Horstenau I. 1980, 193.o.

[48] Galgóczi 2018, 41.o.

[49] Horstenau 1938-ban az Anschluss előtt két napig Ausztria alkancellárja volt, majd a Német birodalom szolgálatában Horvátországban képviselte a német érdekeket 1941-et követően. A háború után, attól tartva, hogy kiadják háborús bűnösként Jugoszláviának - bár éppen tiltakozott a horvát usztasák bűntettei ellen -, 1946. július 20-án öngyilkos lett. 

Felhasznált irodalom:

Az 1935. évi április hó 27-ére hirdetett országgyűlés felsőházának naplója. I. kötet. Budapest, 1936

Andrássy Antal: Katonai terror Somogyban 1919 őszén. In: Somogy megye múltjából, 10. (1979), 307-353.o. 

Bene János - Szabó Péter: A magyar királyi honvéd huszár tisztikar 1938-1945. Nyíregyháza, 2003

Dernyey (Szlavnich) György: A cs. és kir. Jász-kun 13. huszárezred története 1859-1918. [Budapest], 1941

Dombrády Lóránd: A Kormányzó Katonai Irodája. In: História, 1990. 5-6. sz. 29-30.o.

Dombrády Lóránd: Akiről nem beszékünk: Werth Henrik. In: Hadtörténelmi Közlemények 2004, 1. sz. 61-165.o.

Ferenczy István: A nagyszebeni m. kir. állami főgymnasium az 1898-99. iskolai évről. Nagy-Szeben, 1899

Ferenczy István: A nagyszebeni m. kir. állami főgymnasium az 1899-900. iskolai évről. Nagy-Szeben, 1900

Galgóczi Károlyné: Az író faluja Ménfőcsanak 1945-1970. Győr: PSÁMK, 2010

Galgóczi Károlyné: Ménfő 1044-1934. Győr-Ménfőcsanak, 2018 

Glaise von Horsteanu, Edmund: Ein General im Zwielicht I-III. Wien-Köln-Graz, 1980-1983

Hegedűs Elemér: A lapanówi-limanowai hadjárat. In: Soproni Szemle, 2015. 2. sz. 115-130.o.

Hegedűs István: Őrségváltás. Budapest, [1942]

Henriquez Vince: A cs. és kir. 9. sz. Gróf Nádasdy huszárezred története 1904-1918. Budapest, 1930.

Kiss Sándor: Emlékeim Kiss János altábornagyról. Budapest: Zrínyi, 1979

Kóródi Máté: Adattár a Magyar Nemzeti Hadsereg tiszti különítményes csoportjai és más fegyveres szervek által elkövetett gyilkosságokról 1919. augusztus 3. – 1921. október 23. Budapest: Clio Intézet, 2020

Magyarország a második világháborúban. Főszerk.: Sipos Péter. Budapest: Petit Real, 1997 

Prónay Pál: A határban a Halál kaszál... Budapest: Kossuth, 1963

Ranglisten des Kaiserlichen und Königlichen Heeres 1918. Wien, 1918.

Roszner István: Katonák, népek, események - Vitéz Báró Roszner István világháborús naplója. Budapest: Singer és Wolfner, [1938]

Schematismus für das k. u. k. Heer und für die k. u. k. Kriegsmarine 1908. Wien, 1913

Schematismus für das k. u. k. Heer und für die k. u. k. Kriegsmarine 1914. Wien, 1914

Szakály Sándor: A második világháborús magyar katonai felső vezetés összetétele (Tények és adatok). In: Valóság, 1983. 8. sz. 78-91.o.

Szakály Sándor: Az ellenforradalmi Magyarország (1919–1944) hadseregének felső vezetése. Adattár 1. A–K. In: Hadtörténelmi Közlemények, 1984. 2. sz. 354-392.o.

Szakonyi et al.: A magyar huszár. Budapest, 1936 

Az igazi hősök - könyvajánló: Reynald Secher: A vendée-i mészárlás

könyvajánló: 

Reynald Secher: 

A vendée-i mészárlás: 

Népirtás francia módra

Budapest: Századvég, 2023

Eredeti megjelenés: La Nendée-Vengé. Le génocide franco-francais (1986)

Ford.: Kisari Miklós

400 oldal

Sorozat: Furor Politicus

"Köztársasági honpolgárok, olyan, hogy Vendée, nem létezik többé! Kardjaink csapásai alatt meghalt, a nőkkel és a gyermekekkel együtt. Eltemettem Vendée-t a mocsarakban, Savenay erdeiben. A tőletek kapott parancs értelmében lovakkal tapostattam szét a gyermekeket, a nőket felkoncoltattam, ezek már nem hoznak több bűnözőt a világra. Nincs egyetlen foglyom sem, akivel törődnöm kellene. Minddel végeztem."

Nem szoktam idézetekkel kezdeni a könyvismertetőket, de Jean-Baptiste Carrier Közjóléti Bizottságnak küldött levele olyan elemi erejű brutalitással meséli el az 1793 végi vendée-i megtorlást - a Vendée-i felkelésről írtam korábban a Győri Szalon oldalán -, ami megadja a mai könyvismertető alaphangját. A Századvég Kiadó Furor Politicus sorozata igazi alapműveket ad ki a politikai gondolkodás történetéből - kétségtelenül célzatosan -, amelyek közül eddig egyértelműen John Mearsheimer A nagy téveszme című kötete tetszett a legjobban. Egészen februárig, mikor egy igazi történelmi csemege jött ki ugyanitt magyarul, egy klasszikus, amely sok szempontból megváltoztatta Franciaországban a "Nagy francia forradalom"-ról akotott hamisan aranyló képet. Ez Reynald Secher A vendée-i mészárlás című kötete. A könyv a maga idejében igazi atombomba volt, még ha olyan történészek, mint a kiváló François Furet már előtte megkezdték a visszaszámlást a robbanásig. 

A francia forradalom korszaka az egyik kedvencem, már csak Napóleon okán is, ráadásul jó tanáraim voltak főiskolán és egyetemen a korszakhoz: Szombathelyen, Vigh Kálmán, Budapesten a kétségtelenül nagy tudású - azóta sajnos elhunyt - Vadász Sándor. A francia forradalomról felénk hosszú időn át csak pátosszal lehetett beszélni, holott a 19. században még nem volt így. Kossuth írtózott tőle, ahogy  a legtöbb akkori politikusunk is, mivel tengernyi vér tapadt vezetőinek kezéhez. Rendszerint azok emelték magasba (mint Petőfi) akik nem voltak politikusok, és fogalmuk sem volt egy ország tényleges működéséről, ellenben univerzális gyógyszerként tekintettek a nyaktilóra, a mindenhol jelen levő "árulók" ellen. Ám aztán a XX. század ebben változást hozott, jelentős részben Ady és a Nyugat, majd 45 után a szocializmus hatására. A "forradalom" szó pozitív kicsengése a mai napig tart, forradalmi lehet egy változás, a sörtárolás, vagy akár egy borotva is. Mondjuk utóbbit értem, ha le lehet vágni vele egy fejet... Pedig a valódi forradalomban nincs semmi csodálatos. 

Reynald Secher a ma már közigazgatásilag nem is létező La Chapelle-Bassemére - 2016 óta Divatte-sur-Loire része - szülötte, amely jelentéktelen település a Loire folyó bal partján, és történelmileg sokkal inkább Bretagne, mintsem a antik Franciaország része. Secher, mint lokálpatrióta szülőfaluja történelmét kutatva bukkant rá La Chapelle-Bassemére egykori rektorának, Pierre-Marie Robin titkos feljegyzéseire, melyet a régió történelmének legsötétebb napjaiban vezetett, a Francia forradalom alatt. Secher a feljegyzések során döbbent rá, hogy micsoda szörnyűségeket követtek el a térségben a francia forradalom eszmevezérelt fanatikusai a szabadság nevében 1793-ban és az azt követő években. Secher végül igencsak merészen szembeszállva a fősodorral megírta diplomamunkáját, amely bemutatta a forradalom valóságát a Vendée-nek nevezett vidéken. 

A kötet négy fő részből/fejezetből és egy függelékből áll, hagyományos módon, alapvetően kronológiai sorrendben mutatva be a történéseket. Secher mikrotörténelmi szinten vizsgálja a forradalmat (cseppben a tenger), hogy miként lett a szabadság jelszava alatt Vendée a borzalmak tartománya. A kötet bemutatja a régiót, a "hadműveleti Vendée-t", amely jóval túlnyúlt Vendée tartomány határain, kiemelve, hogy ez egy igencsak gazdag terület volt, amely az 1789-es változásokat általában véve üdvözölte. Vendée 1789-ben jó hely volt, társadalmi békével megáldva, ahol a nemes és nemtelen jól kijött egymással, és csak apró - elsősorban közigazgatási - okokból nehezteltek a királyságra, mely problémák könnyen orvosolhatóak lettek volna. A társadalom gyorsan modernizálódott, és a vallási fanatizmus - amellyel majd megvádolja őket a forradalom - teljesen hiányzott. Az első fejezetben egészen a szakításig jutunk, mikor a vendée-iek megelégelik, hogy panaszaik süket fülekre találnak a Párizsban. Valójában Vendée-ben és környékén a feudális rendszert az emberek nem találták különösebben  rossznak, elfogadott volt és rugalmas. A nemesek többsége úgy élt, mint a helyiek, a szimbolikus szolgáltatások nem jelentettek nagy terhet, és nagyfokú autonómia uralkodott, egy halom egyénre szabott kiváltsággal. Ezzel szemben a forradalmi kormány centralizált közigazgatást vezetett be, amely a városoknak kedvezett a falvakkal szemben, növekedtek a terhek, szaporodtak a sorozások és idegenek vették át a közigazgatás irányítását a helyiektől. Ahogy az idő telt, a vendée-iek egyre inkább a régi időket sírták vissza. Joggal. Az önkormányzatok autonóm érdekképviselet helyett Párizs végrehajtóiként tevékenykedtek. 1793-ben a vendée-iek egyre inkább tettek a csak szavakban létező párizsi "szabadságra". Az utolsó cseppet a pohárba a papok üldöztetése jelentette, akiknek többsége mélyen hívő, egyszerű ember volt, akik a helyi közösségekből származtak.

A második rész maga a Vendée-i háború. Secher nem hadtörténész, nincs itt elemzés a hadi eseményekről, de szépen összefoglalja, hogy kutatásai szerint miként vált lehetségessé a helyi ellenállás, és milyen erőkből táplálkozott. Secher statisztikai adatokkal bizonyítja, hogy nem kellően árnyaltak azok az elelmzések, amelyek társadalmi csoportok/osztályok alapján próbálják megérteni Vendée-t. Azok a forradalmi vádaskodások pedig végképp tévesek, amelyek szerint a vendée-ieket főnemesek és főpapok intrikái vették volna rá a lázadásra. Az itteni nép nem azért lett királypárti, mert rajongtak a királyságért, hanem mert 3 év alatt meggyűlölték a forradalmat. Secher finoman adagolja a sokkoló erőszakot, ami a felkelő hadsereg leverését követte 1794. januárjában, mikor a "pokoli oszlopok" szervezetten pusztították végig a térséget, megölve mindenkit, aki az útjukba akadt (sokszor a forradalom híveit is). 

A harmadik "fejezet" az utóhangokra koncentrál, a bizonytalanságra, amely az erőszak első hullámát követte. Az önálló kutatásokat leginkább tartalmazó terület azonban a negyedik rész, amely hideg matematikai tényeket közöl a pusztításról az 1792-es és 1802-es felmérések összevetésével településenként. A számok bizonyítják, hogy itt semmi túlzás nincs, ez polgárháború és népírtás volt. Habár a 10-30%-os népességcsökkenés településenként némely leírásokkal összevetve még kedvezőnek is tűnik, itt akkor is tízezrekről van szó, de akár százezrekről. Secher statisztikai megközelítéssel tárja fel a hadműveleti Vendée-ben emberéletekben és épületekben esett kárt a forradalom korszakában. A számok érzelemmentesen mutatják be a pusztítás nagyságát, ugyanakkor a korabeli leírások már messze nem azok. Türelmetlenség, meg nem értés, a párbeszéd hiánya, és a köztársasági fanatizmus együttesen ahhoz vezettek, hogy végül már egy egész régiót akartak sivataggá tenni, büntetésből. A leginkább megdöbbentő azonban az, hogy Carrier idézett levelét igazolják a számok, itt nem túlzásokról számoltak be a korabeli leírások: a gyermekek és nők hasonló arányban vesztek oda a felkelést követő megtorlásban, mint a katonaköteles férfiak... 

A kötet abból a szempontból is érdekfeszítő, hogy a forradalmi Franciaország mennyire tökéletesen megelőlegezte a XX. századi totális diktatúrákat. Van itt 9-15 évesekből a forradalom védelmére kialakított "előHitlerjugend", vallásüldözés, békepapság kialakítása, a nagyvárosi értelmiség mélységes lenézése és megvetése az "elmaradott" vidékkel szemben, tömeges kivégzések. A győztesek a legdurvább terrort alkalmazták a levert lázadókkal szemben, korra és nemre való tekintet nélkül. A párizsi konvent odáig jutott, hogy dekrétumot fogadott el a terület fizikai megsemmisítésére, és megparancsolta az erdők, szántóföldek és lakóházak porig égetését. Természetesen mindezt Franciaország érdekében... A már említett Vadász Sándor - aki mindig elmondta, hogy "Napóleon, az aztán nagy alak volt!" - leginkább azt emelte ki mindig, hogy a jakobinusoknak volt szociálpolitikájuk. Hát az lehet, hogy volt, de hogy gátlásuk nem volt, az is biztos. Ezek a "tiszta szívű gyilkosok" igazi vallási fanatikusok voltak vallás és vallási korlátok nélkül. Ugyanakkor persze mindenkit az egyén szintjén kell megítélni, voltak közöttük józan hangok, igaz az ordító többség és a terror ezeket a hangokat nem engedte szóhoz jutni rendszerint. Bátran kijelenthető, hogy a forradalmi kormányzat azokat a normákat sem tartotta be, amelyeket hirdetett. Vendée ellenállása jogos volt, és törvényszerű. Carrier csak egy fokkal végezte jobban a jakobinusok bukását követően, mint ahogy érdemelte: 1794. december 16-án bűneiért nyaktilóval kivégezték.. 

A kiadás a sorozat hagyományait folytatja, kicsi, könnyen kézben tartható, viszonylag jó fűzéssel és zöld alapszínnel. A korrektúrázás jónak mondható, ellenben a fordítással kapcsolatban észrevételeim vannak. Kritikával nem élhetek - francia nyelvismeret hiányában -, ám talán szerencsésebb lett volna forradalom híres-hírhedt Comité de Salut Public-ját meghagyni a nálunk elterjedt Közjóléti Bizottság név alatt, s nem "Közüdv Bizottság"-nak fordítani (bár szó szerint egyébként helyes). Még egy helyen utána kellett néznem az eredeti francia szövegnek, mert nyilvánvalóan nem lehetett helyes a magyar fordítás. A 146. oldalon ugyanis egy Loire-on működő hadihajó két ágyúval és két "kővetővel" (sic!) van felszerelve. Utánanéztem az angol és francia kiadásban, itt az eredetiben "deux Perriers" áll, ami alighanem két kisebb kaliberű forgatható hajóágyú. Mivel a kötetben azért hadi események leírása is előfordul, talán célszerű lett volna egy ebben jártas szakértővel is elolvastatni a szöveget kiadás előtt. Ezt leszámítva a kiadás teljesen jó. Még sok ilyet!

Értékelés:

Rendkívül fontos, hiánypótló mű a francia forradalomról szóló magyar irodalomban Secher könyve, így mindenképpen elfogult vagyok vele szemben. Mindenkinek ajánlom, aki meg akarja ismerni a francia forradalom valós történetét, és kilépne a forradalmi pátosz rózsaszín ködéből, amibe a XX. század belenevelt minket. 

Pontszám:

Kilenc kiegyenesített kasza a tízből.

9/10 pont