1. Előzmények
Napóleon jókedvet erőltetett magára Párizsi tartózkodása alatt – ez legalább annyira szólt családjának, mint a közvélemény felé -, mostohalánya Hortense szerint miközben fiával játszott, egyfolytában azt mondogatta: „Gyerünk, győzzük le Ferenc papát!”, mígnem a római király ismételgetni kezdte ezt anyjának.
[1] Bonaparte önbizalma a régi volt, és eltökéltsége sem kopott meg az évek során, még ha erre az időszakra az apró termetű uralkodó pocakot is eresztett. A támadó hadműveletet – mivel szokásához híven offenzívában gondolkodott – Berthier-rel, vezérkari főnökével egy vacsora után ütötték össze. Napóleon diktálni kezdte elképzeléseit, amelyeket aztán Berthier-nek kellett majd precízen kidolgoznia. A stratégia körvonalazása után magához kérette a „régi” és az „ifjú” gárda négy tábornokát és pontos jelentéseket kért a hadtestek állapotáról és hadrafoghatóságáról. Ekkor született meg a „Feljegyzés Franciaország aktuális helyzetéről” című írás, amely vázolta Napóleon elképzeléseit a hadműveletekről.
[2] Ebben az írásban komolyan számolt a francia határmenti erődök és Hamburg ellenállásával, s azzal, hogy nagy létszámú erőt lesznek képesek lekötni. Abban is bízott – legalábbis ezt hirdette -, hogy Blücher Sziléziai Hadserege, valamint Schwarzenberg Csehországi Hadserege komoly veszteségeket szenvednek az előrenyomulásuk során, így minél beljebb hatolnak az országba, annál jobban kiegyenlítődnek az erőviszonyok. Ma már ez kissé túl optimistának tekinthető jóslat volt. Alapvetően azonban az egyetlen reális esélyt kínálta megragadni: a külön-külön támadó hadseregeket egyesével egymás után megtámadni és legyőzni. Természetesen egy ilyen akciósorozatot nagyon nehéz kivitelezni, hiszen óriási meneteket kíván a katonáktól, szinte pihenő nélkül. Az első csapást a bátrabban előretörő, ugyanakkor gyengébb Blücher-féle hadseregre kívánta mérni, amelynek élén orosz hadtestek masíroztak. Napóleon még Párizsban volt, mikor Blücher már kierőszakolta az átkelést a Meuse folyón Joineville-nél, Marmont, Ney és Victor leharcolt csapatai képtelenek voltak még lassítani is, Blücher méltónak bizonyult becenevéhez, a "General Vorwartz"
[3]-hoz. A porosz hadvezér seregei 9 napa alatt 75 mérföldet haladtak előre.
[4]
Január 26a-ra a Ney marsall vezette gárda egységek elérték Chalons-t, Marmont Metzből Bar-le-Duc-ig hátrált, míg Victor tábornok egységei egy hosszú vonalat védtek a Saint-Dizier-től Vitry-ig. Gérard egységei Arcis-sur-Aube-nál álltak, elővédként kis csapatot különítve ki Lesmont-ig, míg Mortier a gárda egy részével és egy dandárral Gérard hadtestéből Troyes-nél voltak.
[5] Napóleon az első összecsapásoknál alapvetően ezekre az erőkre számíthatott, ezeket akarta összpontosítani Blücher elleni csapásra. MacDonald csapati még messze északon voltak, Napóleon azokra egyelőre nem számíthatott, ahogy a Schwarzenberg-et szemmel tartó erőkre sem.
A Ney-nél lévő csapatok jelentős részben újoncok voltak, az „ifjú gárda” egységeinek felszerelése rossz volt (bár még mindig sokkal jobb, mint például Augerau tartalék hadseregének felszerelése), a januári visszavonulás során magas veszteségeket szenvedtek el. Emellett azonban harciasan és bátran harcoltak. A Mortier-nél lévő csapatok zöme régi egység volt, kitűnő katonák, ugyanakkor megviselte őket az utóbbi hónapok kudarca és legutóbb január 24-én Bar-sur-Aube-nál szintén vereséget szenvedtek. Gérard alakulatai szintén leharcoltak voltak, a 142. sorgyalogezred itt küzdő zászlóalja a normális 6-800 helyett csak 95 főből állt január végén.
[6] Ugyaninnen az 50. sorezred 3. zászlóalja is csupán 190 emberrel bírt.
[7] A 29. könnyű gyalogezred 1. zászlóalja a 6 helyett pusztán két századdal rendelkezett, összesen 264 katonával.
[8] Nem csoda, hogy Gérard egész hadteste noha hivatalosan 31 zászlóaljjal operált, mégsem tett ki 7500 főt sem, holott teljes feltöltöttség esetén akár 20 ezer is lehetett volna. Viszont ezek alapvetően jól képzett és tűzben edzett csapatok voltak, a 2. könnyű gyalogezred 1. zászlóaljának minden katonája veterán volt (274 fő), igaz a puskáik szinte mind javításra szorultak.
[9] Tulajdonképpen ez normális is volt, hiszen ezek a csapatok nem voltak kivonva a harcmezőről az utóbbi hónapokban, ősz óta folyamatosan harcoltak vagy visszavonultak, ilyen körülmények között lehetetlen lett volna újjászervezni és kiegészíteni őket. Az 5. könnyű gyalogezred 515 harcosának csupán 150 muskétája volt.
[10] Az 50. sorgyalogezred egyik zászlóaljánál jobb volt a helyzet, mind a 303 katonának jó állapotban volt a puskája, viszont nem volt bajonettjük.
[11] Az egyenruhák szintén sokszor hiányoztak, amely bajt tetézték az 1814 eleji fagyok és hóviharok.
[12]
Természetesen a szövetségesekre is hatottak a körülmények, 1814-ben rájuk is ugyanúgy hullott a hó, mint a franciákra. Nincsenek olyan jó kimutatásaink a koalíció egységeiről, mint a franciákéról, de nyilván itt is akadtak hiányok és a katonák fáradtak voltak. Azonban a háború vége közelinek tűnt és reális esély volt rá, hogy hamarosan kipihenhetik magukat. Párizsban.
2. Ütközet Brienne-nél, 1814. január 29.
Az ütközet helyszíne Napóleonnak kedvezett, hiszen jól ismerte Brienne-t, amelynek katonai iskolájában nevelkedett 1778-tól egészen 1784-ig.
[13] Napóleon egykori tanulmányai színhelyén ütközött meg először Blücher porosz-orosz hadseregével. Támadásakor a császár jól számolt, a porosz tábornok képtelen volt egész hadseregét bevetni az összecsapásban és Napóleon enyhe túlerővel rendelkezett emiatt.
Brienne városa egy magaslat alatt terült el, mely magaslaton a már említett katonai iskolának helyet adó kastély állt. A várostól nyugatra egy nagyobb kiterjedésű erdő terült el. Ez egyébként ma is így van. Az erdőn túl tavak illetve maga az Aube folyó fedezték a várost. Fontos közlekedési csomópontnak számított, északról Chalons-ba, északkeletre St Dizier-be és dél fele Dijonba vezettek innen útvonalak, ráadásul Brienne birtokában könnyen lezárható volt a Marne, az Aube és a Szajna völgye egyaránt. Brienne-ben Oszufjev orosz hadteste míg ettől északra Lesmontnál Sacken orosz hadteste foglalt állást, meglehetősen távolra szakadva a Sziléziai hadsereg többi egységétől északnyugatra. Napóleon ennek tudatában akart lecsapni a mit sem sejtő Sackenre.
 |
| A Chateau Brienne-ben, a harcok egyik legfontosabb színhelye és Napóleon egykori iskolája. |
Napóleon Blücher elleni offenzív tervei ugyanakkor nem maradtak ismeretlenek Blücher előtt. Február 4-én kelt jelentésében
[14] írja, hogy tudott Napóleon megérkezéséről a hadsereghez és támadási elképzeléseiről, mivel 28-án kozákjai elfogtak egy francia tisztet, akinél megtalálták a francia vezérkari főnök Berthier utasításait tábornokaihoz. Ennek fényében különösen furcsa, hogy Blücher nem vonta össze időben a hadtesteit.
[15] Mire 29-én Sackenhez írt figyelmeztetése eljutott a címzetthez, visszahúzódásra bíztatva azt, már későnek bizonyult. Napóleon észak-északnyugatról készült rádobni a hadtesteiből feszített hálót az oroszokra, 28-án este így festett a helyzet:
 |
| A harci helyzet 1814. január 28-án este, jól látható Napóleon hálója Sacken hadteste körül. |
Sacken 29-én reggel mindenfelől francia csapatok jelenlétének jeleit érzékelte és igyekezett kivonni egységeit a veszélyből. Hátvédként a Pahlen vezette 2-3 ezer fős lovasság maradt Brienne-től északra.
[16] Sacken mindenekelőtt Olszufjev orosz hadtestét igyekezett elérni Lesmont irányából, melynek hídját felégették maguk mögött.
Az ütközet lovassági összecsapásokkal indult Pahlen és az őt támadó két francia lovashadosztály között, eleinte kisebb intenzitással zajlottak csetepaték, majd a Grouchy lovassági tábornok által vezetett francia tömegek is hadba szálltak. Pahlen emberei jól harcoltak, a túlerő elől lassan vonultak vissza Brienne felé. Brienne-ben már felkészültek a francia támadásra, maga Blücher is megérkezett, a helyi kastélyból (mint említettük ennek épületében tanult egykor Napóleon) irányította az összecsapást, már amennyiben Sacken visszavonulását lehetett koordinálni. Végül Sacken megtépázott egységei elérték Brienne-t és át is vonultak azon. A várost, melyet Olszufjev orosz hadteste szállta meg, azonnal francia támadás érte, míg Sacken csapatai ettől délre La Rothiere felé biztosítottak.
[17]
Napóleon türelmetlenül várta seregtesteinek érkezését, de végül a nála levő (Ney marsall vezette) ifjú gárdát, valamint a Sackent követő Victor-féle hadosztályt indította támadásra 15 óra körül. Napóleon meg akarta akadályozni Blücher visszavonulását Bar-sur-Aube felé, így be akarta keríteni a Brienne-be szorult orosz-porosz egységeket.
[18]
 |
| A Brienne-i ütközet, háttérben a már említett kastély. |
Ez azonban nehezen ment. A francia erők jelentős része újoncokból állt, és lelkesedésük nem pótolhatta a tapasztalatot, pláne a felszerelést. A francia császár személyes bátorságával próbálta új és új rohamra vezetni az „ifjú gárdát”, egy alkalommal csaknem Pahlen kozákjai kezére került. Az ütközetet végül Victor tapasztalt egységeinek rohama döntötte el, mikor késő délután sötétedéskor, 17 óra tájban, rohamukkal bevették a Brienne kulcspontjának számító kastélyt annak parkja felől. Blücher és a mellette tartózkodó Gneisenau az utolsó percekben hagyták el a kastélyt, akkor vonultak ki a kastély egyik kapuján, mikor a másikon éppen betörtek a franciák.
[19]
 |
| Napóleon személyesen vezeti támadásra Brienne ellen katonáit. |
A harcok egy időre elcsitultak, de még több orosz kísérlet történt a kastély visszaszerzésére és egészen este 10 óráig komoly harcok dúltak a sötétben, ahol a csapatok összekeveredve próbáltak saját vonalaikhoz visszajutni. Ekkor már nem sok irányítás volt a parancsnokok kezébe, Olszufjev és Sacken hadtestének maradványai a szélrózsa minden irányában igyekeztek kitörni a városból, melynek egyes részei Napóleon, más részei a koalíció kezén voltak.
 |
| A Brienne-i kastélyon még ma is láthatóak a csata nyomai. |
Az összecsapás ugyan a franciák számára győzelmet hozott, de a veszteségeik jelentősek voltak és Sacken illetve Olszufjev hadtestének megsemmisítését sem érték el. Mindemellett egyértelmű francia siker született, különösen Oszufjev csapatait sikerült megtépázni és az újonc katonákba is nagy lelkesedést öntött Napóleon személyes bátorsága és győzelmük. A tűzkeresztségen átestek és az uralkodó elégedett volt velük. Napóleon öccsének 31-én éjjel írt levelében azt írja, hogy „az ütközet Brienne-nél nagyon heves volt. Elveszítettem 3000 embert, az ellenség vesztesége 4 és 5000 között van.”
[20] A modern feldolgozások elfogadják ezeket a számokat. Napóleon Bar-sur-Aube felé üldözte a visszavonulókat, a Brienne-i ütközetet a következő napokban kisebb összecsapások követték, majd február 1-jén a La Rothiere-i csata.
Az első menetet Napóleon nyerte.
3. Ütközet La Rothiere-nél, 1814. február 1.
A Brienne-i véres győzelem megállította a sziléziai hadsereget, és Blücher a csapatait Brienne-től keletre Doumartin és Doulevant körül vonta össze. Ekkor már lassan, de biztosan közeledtek Schwarzenberg osztrák erői, melyektől Blücher a vereség után erősítést kért. A legközelebb álló Wrede-féle hadtest meg is kapta a parancsot, hogy együttműködve Blücherrel támadja meg a franciákat.
[21] A porosz tábornok február elsején támadásba ment át.
 |
| A La Rothiere körül vívott csata térképe |
Napóleon e napon a következő alakulatokkal rendelkezett:
[22]
VI. hadtest (Marmont): 22 zászlóalj, 10 lovasszázad, 12 löveg kb. 7000 fő
II. hadtest (Victor): 10 zászlóalj kb. 6000 fő
Gérard hadteste (Gerard): 31 zászlóalj, 4(?) lovasszázad kb. 7200 fő
Lovas hadtest (Milhaud): 32 lovasszázad kb. 3700 fő
Tartalék tüzérség: 50 löveg
„Ifjú gárda” gyalogos hadteste (Ney):
24 zászlóalj, 48 löveg kb. 13000 fő
„Ifjú gárda” lovas hadteste: 18 lovasszázad kb. 3400 fő
„Régi gárda” lovas hadteste (Nansouty):
24 lovasszázad, 12 löveg kb. 4000 fő
Összesen: 87 zászlóalj, 88 lovasszázad, 110 löveg kb. 45 ezer fő
[23]
Természetesen Napóleon sem számíthatott az egész itt felsorolt seregre az ütközet kezdetén, egyes seregtestek csak később kapcsolódtak a harcokba. A koalíciós erők az összecsapás kezdetén mintegy 52 ezren lehettek, de ez a szám folyamatosan nőt és elérte a 100 ezret az esti órákra. Napóleonnak ezúttal elsősorban orosz és Habsburg haderőkkel kellett szembenéznie. Schwarzenberg a támadás egyeztetésére Széchenyi István grófot – ekkor százados az 1. ulánusezredben – küldte, aki többször is életveszélyes küldetéseket hajtott végre a hadjárat során.
[24] A két hadsereg január végén gyakorlatilag egyesült erővel léphetett fel Napóleon ellen. Blüchernek a támadáshoz február elsején a következő erők álltak bevethető közelségben:
A szövetségesek erői:[25]
oroszok:
VI. gyaloghadtest (Cserbatov): 24 zászlóalj, 36 löveg
IX. gyaloghadtest (Olszufjev): 10 zászlóalj, 36 löveg
Vaszilcsikov lovashadteste (Vaszilcsikov): 24 (?) lovasszázad, 10 löveg
III. gránátos hadtest (Rajevszki): 12 zászlóalj, 36 löveg
V. gyalog gárdahadtest (Jermolov): 24.5 zászlóalj, 36 löveg
Vértes és gárdalovashadtest (Golicin): 38 lovasszázad, 24 löveg
osztrák-német:
III. osztrák hadtest (Gyulay): 24 zászlóalj, 47 löveg
IV. würtenbergi hadtest: 15 zászlóalj, 16 lovasszázad, 27 löveg
osztrák-bajor hadtest (Frimont és Wrede): 41 zászlóalj, 56 lovasszázad, 106 löveg
Összesen: 160.5 zászlóalj, 134 lovasszázad, 358 löveg
A szövetségesek összlétszáma mintegy 110-120 ezer fő lehetett.
A francia csapatok február 1-jén a következő állást foglalták el Brienne körül:
 |
| A csata kezdete |
Schwarzenberg herceg Blücher 31-i veresége után megígérte az erősítések küldését és állta a szavát. A legközelebb álló seregtesteit azonnal a porosz hadsereg megerősítésére rendelte, hogy közös támadással vessék vissza Napóleont. Az időjárás pocsék volt, az erős hófúvás szinte lehetetlenné tette még a puskák újratöltését is.
[26]
Wrede hadteste Brienne-től keletre gyűlt össze, Nully környékén, innen indult nyugatnak, élén báró Splény altábornagy hadosztályával. Kicsit megtévesztő a „hadtest” megnevezés, mivel a Wrede alá rendelt alakulatok létszáma két-három francia hadtestének felelt meg és önmagában 25 ezer főt jelentett. Splény oszlopa a franciák közelében felvette a hadrendet az erdőt keresztülszelő úttól délre, az őt követő Hardegg hadosztály pedig ettől északra és abban nyomultak immár a Brienne-t keletről övező erdők és enyhe magaslatok felé, ahol Marmont egységei várták. Wrede előrenyomulása siker esetén azzal kecsegtetett, hogy Napóleon La Rothere-nél lévő zömét Brienne bevételével elvágják a visszavonulási útjuktól a Lesmontnál lévő híd felé. Splényi hadosztálya 8 zászlóalj gyalogosból, 6 század Székely-huszárból, 6 század Knesevich-dragonyosból 2 üteg (14 löveg) tüérségből állt, Hardeggnek 1 zászlóalj vadász, 2 zászlóalj székely határőr, 6 század József-huszár, 6 század Schwarzenberg-ulánus és 1 gyalogüteg (8 löveg) állt rendelkezésére
[27], de mögöttük további osztrák-bajor csapatok közeledtek. Napóleon reggel 9 órakor érkezett meg La Rothiere-be, ahonnan azonnal észrevette a balszárnyát fenyegető veszélyt és személyesen ment rendezni a helyzetet. Ellentámadásokkal igyekezett kiszorítani az erdőből és a magaslatokról a szövetségeseket (zömében osztrákok és bajorok), ám ez nem sikerült.
[28] Annyi haszna mégis lett az akciónak, hogy az osztrák oszlopok támadása leállt átmenetileg. A csata további részében Wrede egyre nagyobb nyomást helyezett Marmontra, egyfolytában az a veszély fenyegetett, hogy áttörik a vonalát.
Mialatt Napóleon a „frontvonal” északkeleti vonalát igyekezett rendbe tenni, La Rothiere-től délre is újabb és újabb hadtestek tűntek fel. Itt Sacken orosz hadteste mellé balról, az Aube két oldalán 1-1 dandárral Gyulay Ignác III. hadteste fejlődött fel (Troyes biztosítására hátrahagyva egy gyenge dandárt), jobb felől túlszárnyalással – és Dienville elfoglalásával – fenyegetve a francia haderőt. Gyulay csapatai jól működtek, a tábornagy a csatában mutatott eredményeiért megkapta a Lipót-rend nagykeresztjét. Gyulay jobb szárnya az Aube folyó és a főút között támadtak – mely terepen a folyó nádasai és kanyarjai adtak némi védelmet -, míg a Trannes-ből La Rothiere-vivő nyílegyenes út mentén fejlődtek fel Sacken zászlóaljai, és a terep ezen a szakaszon nyílt volt, tükörsima, nagyon kevés fedezéket adva. Gyulay csapatai délelőtt 11 órakor kezdték meg előkészületeiket a támadásra Dienville felé, melyet 12 órakor 3 ágyúlövés indított el.
[29] Gyulay csapatai gyorsan Dienville közelébe értek, ám ott már az „ifjú gárda” várta őket és heves harcok kezdődtek a faluért. A III. hadtest jobbszárnyán vonult felé a tüzérségének zöme egy 24 löveges tömbben, mely golyózáporral árasztotta el a franciákat. Mindemellett a támadás a gárda tüzében megállni kényszerült.
Ettől jobbra Sacken oroszai nyomultak ugyanakkor La Rothiere felé, kevés eredménnyel. Folyamatos ágyútűz tépte a terepet, melyeknek hatásfokát nagyban gyengítette a hópárna és a látási viszonyok. A csatatér központját uraló aprócska települést Duhesme hadosztálytábornok védte Victor hadtestéből. Hátrább még egy hadosztályt helyezett el Napóleon tartalékként. La Rothiere-vel szemben egyre csak nőtt a koalíciós túlerő. Barclay de Tolly hadteste is megérkezett, de a védők kitartottak 62 ágyúból rájuk zúduló pokol ellenére. Ugyanakkor nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a falu házaiból lényegesen kényelmesebben lehetett tölteni, mint kint a hóviharban. Egy alkalommal Barclay csapatai már csaknem elfoglalták a falut, de megérkezett Ney az „ifjú gárdával” és kiverték az oroszokat.
[30] Este hétig a harcok egy helyben toporogtak, mígnem Blücher Gyulay hadtestének tartalékát, az addig ágyúkat biztosító Grimmer dandárt is Sacken támogatására küldte 19 óra körül.
[31]
 |
| A csata helyzete 1814. február 1. 14 óra |
La Rothiere-től keletre a terep a lovasságé volt, egészen a következő kis francia gyalogsággal megrakott faluig, Petit Mesnil-ig. Itt két zászlóalj védekezett az épületekből puskázva. A két sündisznóállás között helyezkedett el a gárda lovassága. Rájuk szintén hullott az égi zápor, mind hó, mind ágyúgolyó és gránát formájában. A francia védelmi vonal legsebezhetőbb délkeleti pontját szintén egy kis falu védte, La Giberie, de ez olyan messzire kinyúlt délre, hogy hosszú védekezésre nem nyílt alkalom a szövetségesek felvonulásának kibontakozásakor.
Nagyon váltakozó, ugyanakkor kevéssé véres tusa alakult ki a két fél lovassága között a csata folyamán La Rothiere-től keletre. Itt Vaszilcsikov tábornok kiváló lovassága harcolt a már említett gárda lovasságával. Az összecsapások vadak és kemények voltak a leírások szerint, mindazonáltal, kevéssé véresek, mint a falvakért folyó támadások. Példának okért a harcokban bevetett osztrák Knesevich-dragonyosok össz-vissz 3 embert veszítettek.
[32] Természetesen az egész csata során itt küzdő oroszok és pláne a vesztes franciák oldalán nagyobb vérveszteséggel számolhatunk. Végül az orosz lovasság megütközött La Rothiere-től keletre a francia lovassággal és azt egy szerencsés rohammal visszavetette.
[33] Ebben már a beérkező osztrák lovasság is segítségére volt, Berthier tábornok adjutánsa is osztrák kézre került.
[34] Őt a Nánási Oláh Jakab ezredes vezette Knesevich-dragonyosok fogták el. Egyáltalán nem meglepő, hogy a korábban Napóleon csatáiban döntő szerepet játszó francia lovasság most felsült, mert állapota sok kívánnivalót hagyott maga után. Marmont hadtestében az 1. ideiglenes huszárezred 4 százada összesen 272 főből állt, melyeken innen-onnan szedtek össze és alkottak belőlük ideiglenes „ezredet”. Az „ifjú gárda” három lovasezrede teléjesen új alakulat volt.
 |
| Lovassági összecsapás a hóban, La Rothiere, 1814. II.1. |
A rendetlenül visszaözönlő francia lovasság és az oroszok előretörése az ifjú gárda gyalogságát is megzavarta, hiszen utóbbiak mögéjük kerültek. Ekkor látva a zavar jeleit, Grimmer gyalogoszászlóaljai (A 28. „Fröhlich” gyalogezred zászlóaljai és a 36. „Kollowrath” gyalogezred 4 zászlóalja) és az Sacken gyalogsága lendületes rohamot indított La Rothiere ellen. Az offenzíva ezúttal sikerrel járt, a falu nagy része a szövetségesek kezére került, jó pár ágyúval egyetemben. A szuronyroham különösen hasznosnak bizonyult ezekben a harcokban, mert a hóesés miatt a muskéták gyakran csődöt mondtak és a futás is jobb volt, mint állni és feküdni a hóviharban.
[35]
A francia közép megingása ellenére Dienville még Gérard tábornok franciáinak kezén volt, noha Schwarzenberg parancsot adott a Deinville-i híd elfoglalására.
[36] A megújuló támadások az este leszálltakor sikert hoztak, Gyulay hadteste végül áttört a híd barikádjain és a környező épületekből tüzelő francia katonákat elsöpörve hídfőállást alakított ki az Aube túloldalán. Minthogy Dienville-től nyugati oldalán ez történt, keleten pedig már lehetett látni az orosz-osztrák előretörést, a település nyilvánvalóan tarthatatlanná vált. A francia hátrálás észak felé immár a harcvonal egész déli szakaszán folyamatban volt, Napóleon belátta, hogy vissza kell vonnia csapatait az egyre inkább harapófogónak látszó állásokból.
 |
| A Dienville-i híd egy régi képeslapon. |
Délről is egyre több koalíciós katona özönlött La Rothiere felé, megérkezett a Wilmos trónörökös vezette würtembergi hadtest, ők délkelet La Giberie irányából támadtak. Wrede egész óriáshadteste felfejlődött keleten és a fontos La Rothiere és Dienville hídja is elesett. Napóleon személyesen is harcba avatkozott, de már inkább csak a rendezett visszavonulásra koncentrált Troyes felé. A harcokban Napóleon személyes veszélynek is kitette magát, egy alkalommal a kozákok csaknem elfogták, lovát is elveszítette.
[37]
Egyre inkább fenyegetett annak a réme, hogy hamarosan Napóleon kis seregét az egyre növekvő túlerő felőrli, így végül február elsején éjszaka elhatározta a lesmonti-hídon való visszavonulást északnyugat felé az Aube folyó túlpartjára. Napóleon már korábban gondoskodott ennek a korábban leégett hídnak a javításáról. Az utolsó pillanatokban történt mindez, ha tovább erőlteti La Routiere bevételét, hamarosan elvágták volna a lesmonti-hídtól és a folyó nyugati oldalán reked. Titkárja szerint Napóleon este nyolckor visszatért a
Brienne-i kastélyba, ahonnan parancsot adott a Troyes-be való visszavonulásra, melyet az éj sötétjének fedezete alatt azonnal meg is kezdtek.
[38]Napóleon Fain szerint Bonaparte éjszakai rajtaütéstől tartott, amiből világos, hogy az elért eredménnyel nem lehetett túlságosan elégedett. A visszavonulást természetesen folyamatos harcok fedezete alatt történt meg, az utolsó francia támadás La Routiere ellen Sir Charles Stewart Castlereagh-hoz írt február 2-i levele szerint csak hajnali kettő órakor indult, de ez valószínűleg már csak a többi egység visszavonását volt hivatott álcázni.
[39] Maga a császár hajnali négy órakor hagyta el a Brienne-i kastélyt. A visszavonulást az Aube folyó völgye, az erdők és a közeli dombok miatt szinte észrevétlenül sikerült megvalósítani, a császár serege elszakadt üldözőitől. Egyébként vereségének okát nem az ellenség túlerejének tudta be. Caulaincourt-hoz írt február 4-i levelében arról panaszkodott, hogy a vereség oka a „régi gárda” hiánya és az „ifjú gárda” nem kellő elkötelezettsége volt.
[40] Ez utóbbi igencsak nem szép megjegyzés a Brienne-i győzelem után, bár kétségtelen, hogy az „ifjú gárda” La Routhiere-ben történt meghátrálása döntötte el a csatát. Napóleon személyesen igyekezett menteni a menthetőt, egy esetben segített az ellenségtől csupán 300 lépésre lévő ágyút kivontatni a hóból.
[41]
 |
| A csapatok helyzete 20 órakor |
A csata mindkét oldalon komoly veszteségekkel járt. Castlereagh egy levelében arra utal, hogy a La Rothiere-i csatában 50-70 ágyút zsákmányoltak és 3-4 ezer foglyot ejtettek a szövetségesek.
[42] Más források 73 elfogott francia ágyúról tesznek említést, melyből nyolcat Gyulay hadteste szerzett meg.
[43] Napóleon tüzérségének legalább fele az ellenség kezére jutott, amelyért részben az időjárás tehető felelőssé, a hóban sok löveg ottragadt. A würtembergi Lajos herceg svalizsérezred egymaga negyvennél több foglyot ejtett.
[44] A veszteségek természetesen közel sem egyenlően oszlottak meg a csatában részt vett alakulatok között, mint már említettük például a Knesevich-dragonyosok alig 3 katonát és 6 lovat veszítette február 1-2-án.
[45]A Wasa magyar sorezred zászlóaljai Dienville ostromáért 7 halottal és 175 sebesülttel fizettek.
[46] A harcokban kulcsfontosságú sikereket elérő 28. „Fröhlich” gyalogezred mindössze 7 halottat (közte két tisztet), 17 sérültet és 25 eltüntet veszített.
[47]
Összesen a francia sereg közel 6 ezer embert veszített, akikből 2000 fogoly volt. A sebesültek jelentős része a szövetségesek kezére került, az ítéletidőben őket sem lehetett elszállítani.
[48]A szövetségesek vesztesége nagyjából hasonló lehetett.
A La Rothiere-i csata csaknem megsemmisítette Napóleon seregét, de végül a gondviselés, az éjszaka leple és Napóleon előrelátása miatt valahogy kikapaszkodott a mocsárból és Troyes környékére húzódott vissza. A visszavonulás során két nap alatt négyezren dezertáltak, a francia hadsereg a megsemmisülés szélére jutott.
 |
| Stuttgarti emlékmű a La Rothiere csata emlékére. |
[2] Kiadva: CN 21809. sz.
[3] „Előre marsall”, melyet agresszív – éppen ezért nem mindig megfontolt – stílusa miatt.
[12] Az egyenruhák hiányairól példákat hoz szintén Ashby, p. 49-50
[14] A jelentés kiadva: Darstellung des Feldzuges der Verbündeten gegen Napoleon im Jahr 1814. p. 259-267
[15] A jelentés már a La Rothiere-nél aratott győzelem után készült, így némileg kozmetikázta a Brienne-i kudarcot.
[18] Chandler, p. 959-960
[20] CCNB, 781. sz. Stewart Castlereagh-hoz írt január 31-én keltezett levelének azon adatát, hogy Blücher mindösszesen 7-800 embert veszített és Napóleon veszteségei „nagyon súlyosak” óvatosan kell kezelni. Memoirs and correspondence of Viscount Castlereagh. Vol IX. London, 1852. 222. p. Dodge Napóleonról írt nagyívű munkájában idézi Napóleon egy Clarke-hoz írt január 31-i levelét, melyben azt állítja, hogy tízezer emberével támadott meg és győzött le harmincezret. Ugyanitt 5-600 elfogott ellenségről és 3-4 ezer sebesültről és halottról ír. Dodge: Napoleon. Vol. IV. Cambridge, 1907. 339. p.
[21] Dedekind: Geschichte k.k. Kaiser Franz Joseph I. Dragoner-regimentes Nr. 11. Wien: 1879. továbbiakban: Geschichte Dragoner 11. 394.p.
[23] Érdekes, hogy Bourienne szerint 70 ezer francia ütközött meg 80 ezer szövetségessel: Bourienne: Memoirs of Napoleon Bonaparte. Vol III. London, 1836. 311. p. A szövetségesek 80 ezer fős bevetett létszámát támogatja Stewart február 2-i levele is, ahol 70-80 ezer szövetségesről beszél: Memoirs and correspondence of Viscount Castlereagh. Vol IX. London, 1852. 230.p.
[24] Ács: Széchenyi katonaévei. Bp., 1994. p. 124-127
[28] Geschichte Dragoner 11. 395.p.
[29] Schmedes: Geschichte des k.k. 28. Infanterie-Regimentes. Wien, 1878. továbbiakban: Schmedes. 176.p.
[32] Geschichte Dragoner 11. 396. p.
[34] Geschichte Dragoner 11. 395 p.
[36] Erről bőven olvashatunk itt, a wasa-gyalogezred szemszögéből: Rupprecht: Geschichte des k.k. 60. Linien-infanterie-regimentes. Wien, 1871. p. 160-163
[38] Fain: The Manuscript of 1814. London, 1823. p. 83-84
[39] Memoirs and correspondence of Viscount Castlereagh. Vol IX. London, 1852. p. 229-231
[42] Memoirs and correspondence of Viscount Castlereagh. Vol IX. London, 1852. 235 p. Érdekes azonban, hogy itt a két ütközetre érti, azaz a Brienne-i és a La Rothiere-ire együttesen, ráadásul az elsőt is győzelemnek állítja be: „29-én és 1-jén két csatát vívtak meg és mindkettő a szövetségeseknek kedvezett, melyekben az ellenség 70 ágyút és három vagy négyezer foglyot veszített. Először Blücher marsall 25 ezer emberével közel kétszeres túlerővel [harcolt] – ez erős túlzás… (HG) -, majd a másik napon közel egyenlő létszám – szintén erős túlzás (HG) - mellett az ellenség visszavonult, a szövetségesek előretörtek.”
[44] Hagen: Geschichte des Dragoner-Regiments König Nr. 26. Stuttgart, 1905. 49.p.
[45] Geschichte Dragoner 11. 396. p.
