Szeretjük őket:

2011. július 19., kedd

Magyarország = királyság



Magyarország = királyság. Mielőtt valaki félreértené: nem azt jelentem ki, hogy Magyarországon jelenleg jó élni. Nem. Magyarországon jelenleg szar élni, kivétel egy nagyon vékony rétegnek, akiknek zömét viszont a többség szívesebben látná máshol. A máshol meghatározását mindenki fantáziájára bízom. Magyarország királyság. Jogilag legalábbis, bár ez nem közismert. Hogy miért vagyunk királyság, noha azóta többször kiáltották ki a köztársaságot, mint egy focimeccsen a "hülye a bíró!"-szlogent? Hát mert az államformát nem kikiáltgatásokkal szokás eldönteni. Én is ordibálhatom a Kossuth-térre vonulva, hogy mostantól pedig demokratikus kalifátus leszünk, de attól nem leszünk. Ugyanígy hiába ordibált anno Szűrös Mátyás, attól sem lettünk köztársaság. 

Először is szögezzünk le egy jogi tényt: az utolsó törvényes magyar választásokat 1939 pünkösdjén tartották. 

Hoppá! Miket hadoválok? Nos, 1920 és 1944 március 19 között Magyarországon az ezeréves történelmi alkotmány alapján vezették az országot, hogy jól, vagy rosszul, ez ebből a szempontból lényegtelen. Így a választásokat is ezen időszakban annak alapján folytatták le, törvényesek és jogilag megalapozottak voltak. Az, hogy mondjuk a kommunista és nemzetiszocialista színű pártokat ezekről kizárták néha, inkább pozitív, semmint negatív. 
Nos, miért nem volt jogos az 1945-ös választás?
1. Mert idegen megszálló hadsereg tartózkodott az országban (a szovjet). Nyilván nem lehet nyomásmentes választásról és szabad akaratnyilvánításról beszélni ilyen helyzetben... Márpedig:
2. Erőszak jogot nem szüntet meg és nem alapít.
Sok történész szerint persze ez demokratikus választás volt, hiszen az emberek a kisgazdákat választották, ami jelzi demokratikus voltát, hiszen nem a kommunistákra szavaztak. Érvük azonban gyenge, hisz az 50% feletti győzelem ellenére nem alakíthattak önállóan kormányt és be kellett venni minden jelentős pártot az ország vezetésébe. Nonszensz ezek után jogosnak és törvényesnek nevezni a kormányt. Még ez a törvénytelen parlament szavazta meg a köztársaság kikiáltását, amely 1946 február elsején történt meg, tehát tökéletesen jogtalanul. Itt jegyezném meg, hogy amikor azt állítják, hogy demokrácia volt Magyarországon 1945-47 között akkor micsoda hebehurgyaságokat hordanak össze: 46 márciusában már embereket zárnak ki a parlamenti frakciókból "jobboldali reakció" miatt... 

Tehát ez egy tökéletesen jogtalan aktus, felhatalmazás sem volt rá. Ezzel szemben az 1939-es nemzetgyűlés összeült külföldön 1947-ben Németországban, már aki eljutott oda és kimondták, hogy mivel Magyarország megszállás alatt áll, bennük testesül meg a magyar nemzet akarata. Nem szabad elfelejteni, hogy a háború alatt nem voltak választások (ez mindenhol így volt, Angliában is), így érvényes felhatalmazással bírtak erre. Erről itt olvashatni bővebben. 

Az 1949-es sztálini alkotmányról nem ejtek szót, egy diktatúrában hozott alaptörvény (mert ez szinonimája az alkotmány szónak, bármit is hallunk egyes pártoktól...) nyilván nem lehet jogilag megalapozott.

Eljutottunk 1989-hez, Szűrös Mátyás kikiáltja a köztársaságot... Na ja, a diktatúra egyik első embere kijelenti, hogy mostantól köztársaság vagyunk, mégpedig a harmadik. 
Hm... Számoljunk! 
0. 1849 - A közhiedelemmel ellentétben 1848-49-ben Magyarországon nem volt köztársaság, és csak néhány elvakult pillanatban merült fel jakobinusmosta fejekben.
1. 1918 - Károlyi kikiáltja a (nép)köztársaságot - ezek imádnak kiabálni... Szent István bezzeg nem ordibált, megkoronázta magát, azt kész. Mert tudta, hogy az a jó és nem győzködött másokkal elhitetni ezt. Károlyi hónapok alatt tönkrevágta az amúgy is katasztrofális helyzetben levő országot.
2. 1919 - Kun Béláék kikiáltják a tanácsköztársaságot. Ez is klassz volt. Mi csornaiak különösen tudjuk ezt, emlékeztet minket rá a fasor a templom előtt ahová felhúztak hét tökéletesen ártalmatlan helyit...
3. 1946 - Tildy, háttérben a bolsikkal kiabál.
4. 1949 - Az új alkotmány: "Magyarország Népköztársaság"
5. 1989 - Magyarország köztársaság - mondja Szűrös. 
Ebből következik, hogy amikor Fletó védi a harmadik köztársaságot, akkor nyilván időutazásra készül. Remélem sikerül neki...

Szóval most ha írunk valamit, akkor az ötödik köztársaságot írjuk. De ennek kikiáltása sem stimmel. Ja igen, 1989-ben szintén katonai megszállás alatt voltunk, elvégre "ideiglenesen" még akkor is itt voltak a szovjet csapatok. Az első parlament is törvénytelen, mert 1990 májusában a "szabad" választáson is szovjet sereg csücsült Budapesten és minden városban. Ebből kifolyólag az azt követő rendszer is bukta jogilag.

De nézzük a most, 2011-ben megalkotott dokumentumot!
Olvassuk el figyelmesen!!! Kicsit sem skizofrén?
Azt írja: "Nem ismerjük el az 1949 . évi kommunista alkotmányt, mert egy zsarnoki uralom alapja volt, ezért kinyilvánítjuk érvénytelenségét ." 
Ez oké, de a végén ez áll a záró rendelkezése között: "Ezt az Alaptörvényt az Országgyűlés az 1949 . évi XX. törvény 19 . § (3) bekezdés a) pontja és 24. § (3) bekezdése alapján fogadja el." 
Basszus, hát az 1949. évi XX. törvény az az 1949. évi alkotmány!!! Tehát egy általuk is érvénytelennek tartott alkotmány alapján fogadnak el egy újat???? Ez az agyrém maga... 

Szóval királyság vagyunk továbbra is... 
Egyébként erről ha valaki többet akar tudni, járjon dr. Varga Tibor jogtörténész előadásaira!

És legyünk is rá büszkék, mert:a köztársaságok eddig adtak nekünk Károlyit, kunt, Rákosit... a királyság meg Szent Istvánt, Szent Lászlót, Hunyadi Mátyást, Andrássy Gyulát, Tisza Istvánt.
  


2011. július 3., vasárnap

Esztergom-Balatonfüred-Ballagás-Salzburg

Hosszú és fárasztó hetek vannak hátam mögött, még sajnáltatnám is magam, ha zömében nem kirándulásokról lenne szó. 



A kirándulás a hetedikesekkel a Duna-kanyarba (fotók) meglepően jól sikerült, felkúsztunk az Esztergomi bazilika kupolájáig a kriptából, kávézóban üldögéltünk a Széchenyi-téren. Visegrádból sokat nem láttunk, a vár bejáratáig jutottunk csupán sajnálatomra, de a népnek meg kellett adni a kenyeret és a cirkuszt, ezúttal bobozás formájában. 
Ezt június 15-én a tantestületi kirándulás követte: Zirc-Balatonfüred-Veszprém célpontokkal (fotók - természetesen cenzúrázva...). A Zirci apátság pocsék állapotban van, szégyen és gyalázat, de legalább közelében mért fagyi kiváló. A Reguly-alkotóház kiállítása nem volt rossz, bár lerítt róla, hogy pénzt az elmúlt 1500 évben csak az "Áll az alku!"-ban láthatott, feltéve, hogy működik a 80-as évekből származó Orion televízió, ami a kiállítás vizuális technikáját adja. Balatonfüred szívem egyik csücske, hirtelen összeszámolni sem tudom, hányszor nyaraltam ott barátokkal, így eleve elfogult vagyok. Azt hiszem egész nyáron el tudnám képzelni magam a Tagore-sétányon, illetve a környező kávézókban és borozókban. A Jókai-villára nem térek ki, csak összefoglalom: az öreg tudott élni, igaz ki is érdemelte. Strandra nem volt idő, bár kiültünk a partra és volt négy bátor kollegina, akik úsztak a kellemesen hűvös vízben. Visszafele Veszprémet érintettük kis időre, a várban néztük szét. Ismételten megállapítást nyert számomra, hogy Veszprém szép. Nem nagy felfedezés, elvégre nem véletlenül építkezett már Géza nagyfejedelem ide. Úgy ennyi a tantestületi útról.



A nyolcadikosok ballagása ugyanazon hét péntekén (2011.június 17.) folyt le, és a két osztály elbúcsúzására is hivatalos voltam, amit köszönök. Hiába, már hatodik évem a suliban és egyre inkább szívemhez nőtt diákok távoznak a PSÁMK padjaiból. Van akik távoztán megkönnyebbülve lélegez fel az ember, van akit sajnál. Ez így természetes és szerencsére azok vannak többségben, akikhez inkább pozitív élmény köt. Helyzetem könyvtárosként, alapvetően más, mint a tanároké, a könyvtárosuk maradok. Feltéve persze, ha jönnek könyvekért... Szerencsére az utóbbi években egyre több középiskolába került egykori diákunk jár vissza hozzánk-hozzám. A ballagásnak most én voltam a hivatalos fényképésze, a videófelvételek és fotók elérhetőek a honlapomról: katt ide!



Másnap hajnalban már úton voltam Salzburg felé a Petőfi-díjas diákokkal és azokkal, akik jelentkeztek az Ifjúságért Alapítvány háromnapos kirándulására. Bár nem én voltam az első számú felügyelő, de mégiscsak a mintegy 10-12 diák ellenőrzése, szellemi-, fizikai- és erkölcsi :-) megóvása hárult rám. Kész szerencse, hogy itt válogatott legénységről van szó, a Petfői-díjat nem kapja meg akárki. Akik úgy istenigazából rám maradtak:  Szabó Veronika, Győri Kata, Fehér Szabina, Janicsek Zsanett, Kosztyán Csilla.  Szerencsére jó társaság volt idén is, akárcsak tavaly. Első megállónk a Melki apátság volt, gyönyörű barokk épület, csak azt nem értem hogyan lehet betenni oda egy rakás pocsék modern kiállítást. A modern "művészet"-ek kilencven százalékától amúgy is a hideg ráz, pláne egy korban ennyire idegen apátsági épületben. Azért örülnék, ha mondjuk Zirc csak közel ilyen szinten lenne rendbe hozva...
Délután négyre Salzburgba értünk a Hotel Ibisben volt a szállásunk. Hát szó nem érheti őket, a szobák klasszak, a reggeli bőséges és változatos (rég reggeliztem ekkorákat). Az ugyan nem fér a fejembe, hogy miért olyan nagyon fantasztikusak a mindenhez szükséges mágneskártyák (amelyek egyébként kétnaponta tönkremennek) és miért nem építenek lépcsőt, csak liftet, de én vagyok biztos maradi. Az eső csipegett-csöpögött, úgyhogy Dobó Zsolt szervező-kalauz-mindenesünk vezetésével kiállításokba vetettük be magunkat: A helyi természettudomány múzeum (Haus der Natur), majd a Dóm-téri épületek és templomok következtek. Este vetélkedő a diákoknak, majd a központi szobának kinevezett Kosztyán Csilla-Győri Kata szálláson éjjelbe nyúló kártyaparti, amely hagyományos program tavaly óta...
Vasárnap reggel korán indultunk a városba, ezer látnivaló várt ránk ugyanis: Mirabell-kastély, Mozart szülőháza, a dóm, majd a számomra leginkább érdekes Salzburgi vár. Hát szó se róla, monumentális egy erődítmény. A helyi fogaskerekűvel jutottunk fel a várhegyre és a rendelkezésünkre álló két óra csak az egész hely közepes szintű felderítésére adott lehetőséget. Azért a fegyvertárat, a lakótornyot és a kilátót is sikerült sorra venni, igaz néha rohamtempóban. Sajnálatos, hogy Magyarországon ilyen igazi középkori vár nem nagyon van; pontosabban ami van (Árva, Szepes stb.) az jelenleg éppen elcsatoltan van. A várban és minden valamirevaló helyszínen sok fotó készült (fotótár: itt). Ennyi séta után természetesen járt egy kis jutalom. A Stiegl sörgyár épületébe mentünk, ahol mi, felnőttek három pohár sört kaptunk ingyen a kiállításuk megtekintése után, a gyerekek pedig üdítőt. Mondanom sem kell, hogy mi jártunk jobban :-)
Az öblögetés után kulturális sokként szemeztünk a Modern Múzeum (Museum der Moderne) borzalmaival. Éppen Alberto Giacometti "szobraiból" volt kiállítás... Azért az ő ténykedése jól kifejezi, miként sikerült a művészeteknek -jelen esetben a szobrászatnak- visszatérnie a gyökerekhez, hiszen nyilvánvalóan a bronzkori színvonalat sem éri el... Az egyetlen pozitívum a múzeum teraszáról nyíló pazar kilátás a városa. A szörnyűségek után egy hajótúra várt ránk a Salzach folyón egy teljesen zárt hajón. Remek volt, csak nekem nagyon steril. Ha az ember hajókázik, akkor szeretné érezni amint a szél a hajába kap és a tajtékok felcsapnak körülötte. Hát itt ilyen nincs, viszont a kapitány ügyesen megtáncoltatta a járművet Mozart-zenére búcsúzásként. Visszabuszoztunk a szálláshoz, ahol a díjazott diákokat megvendégelte az Alapítvány egy vacsorára a szálloda aljába települt gyorsétteremben, majd jött a második fordulója a vetélkedőnek. Ezt követően néhány kalandvágyóval és Zsolttal kimentünk megnézni az éjszakai várost. Szó se róla szép, de vasárnap elég kihalt. Este koccintottunk az éjfélkor éppen születésnapját ünneplő Zsanettot, majd újra kártyacsata.
Hétfőre szívesen mondanám, hogy a sok járkálástól már nem éreztem a lábam, de sajnos éreztem. Alig tudtam poroszkálni, pedig ez a nap sem volt egy leányálom. Kivéve persze ha a leányálom a következő: a Hellbrunni-kastély és fantasztikus parkjának megtekintése, az állatkert végigjárása, fellanovkázás egy 1856 méter magas hegyre... Nekem az egész kiránduláson Hellbrunn maradt a legemlékezetesebb. Maga a kastély nem egy nagy show, de a park, hát az eszméletlen. Reneszánsz park, tele gyönyörű szobrokkal és ami még különlegesebbé teszi, az a rengeteg vizitrükk, amely a látogatók megtréfálására szolgál. Hol egy agancsból kezd el zuhogni az emberre a természetes eső, hol a lábunk alól fröccsen ránk víz, hol oldalról kapunk zuhanyt. Úgy mozogtunk egy idő után, mintha aknamezőn lennénk. Ráadásul mindezt 400 éve találták ki és valósították meg. Ezekhez képest Giacometti... Azért a reneszánsz az reneszánsz, tudtak egyet s mást. Szóval aki Salzburg fele jár, az ki ne hagyja, varázslatos. Az állatkert az állatkert, nem írok róla sokat, a gepárdoknak örültem és nagymacskák is hagyták magukat fotózni, ami nem túl gyakori. Jött a lanovka a Salzburger Hochthron nevű hegycsúcsra, amely igen impozáns (1856 méter) hátteret ad Salzburgnak. Sosem utaztam még ilyen kábelvasúton, úgyhogy nagy élmény volt ez nekem. Persze a hegy is. Rábaköziként nálunk Csornán a téglagyár agyagdombja volt gyerekként a magasságok netovábbja a maga 10 méterével és nekem már Ménfőcsanak is hegyvidék. Na ez már tényleg az volt. Igaz a távoli 2500-3000 méteres hófedte csúcsok mellett nem égimeszelő, de a Hochthronról fejedelmi a kilátás, ellátni 100 kilométerre és úgy fekszik alattunk Salzburg városa, mintha a google earth-ön néznénk. Hideg volt, fújt a szél, de bőven megérte. Sajnos az utolsó programként tervezett Red bull hangárra nem tudtunk sort keríteni, így elindultunk haza ezt követően. A hosszú út -csak Linzben tartottunk egy rövid szünetet- lassan telt, örömujjongással léptük át az osztrák-magyar határt. Elfáradtunk rendesen, mire Ménfőcsanakon megállt az iskola előtt a járművünk már fél tíz volt. Azt hiszem minden résztvevőnek nagy élmény volt ez a három nap.
A diákoknak tehát véget ért a tanév, a tanároknak hamarosan véget ér, de a könyvtárban még húzzuk az igát, mert hát az olvasás magjait nyáron is el kell vetni. A héten új könyvek érkeztek, hétfőn előadást tartottam a helytörténeti táborban, kedden a focistáknak. Úgyhogy van még meló. Röviden ennyi az elmúlt hetekről összefoglalás gyanánt. Kellemes nyarat és jó időt a nyaralóknak, az olvasókat meg várom egész júliusban továbbra is.